Újdonságok az időskori maculadegeneráció diagnosztikájában és terápiájában
SERES András István1
2008. ÁPRILIS 22.
Lege Artis Medicinae - 2008;18(04)
SERES András István1
2008. ÁPRILIS 22.
Lege Artis Medicinae - 2008;18(04)
Az időskori maculadegeneráció a civilizált országokban a vakság vezető oka. Az elmúlt években olyan új terápiás lehetőségek kerültek bevezetésre, mint például a fotodinámiás kezelés és az intravitrealis injekciók a vascularis endothelialis növekedési faktor gátlására. Ezek a kórkép progressziójának feltartóztatása mellett reményt adnak a látás javítására is. Az új diagnosztikai eszközök közül az optikai koherencia tomográfia nemcsak a diagnosztikus lehetőségeket javította, hanem módot ad a gyógyszerhatások kvantitatív mérésére is. Tekintettel az új gyógyszerek igen magas árára és a gyakori újrakezelések szükségességére, a kórkép gazdasági terheinek jelentős növekedése várható.
Lege Artis Medicinae
A homoszexualitás egyik legrégebbi írott nyoma Mózes 5. könyvében található. Írásunk arra keresi a választ, miként viszonyult ehhez a jelenséghez az idők során az orvostudomány, mely magyarázatok alapján igyekezett tudományos választ adni a felmerülő kérdésekre.
Lege Artis Medicinae
Hazánkban a stroke, a cardiovascularis és a daganatos megbetegedés után a harmadik vezető halálok. A legújabb Gyógyinfok-adatok szerint 2004-ben 42 000 beteget vettek fel kórházi osztályra stroke diagnózissal, míg az újonnan hospitalizált szívinfarktusos betegek száma ötéves átlagban (2000–2004) ennél kevesebb, „csak” 16 000 volt.
Lege Artis Medicinae
A megtorlás és bosszú csak a gonoszt konzerválja. Amikor valaki gonosz tettet követ el, azt csak a másik válasza győzheti le; ha a sértett fél „feloldja”, átvállalja, s nem engedi, hogy a gonosz tovább pusztítson. Roman Polanski, az Oscar-díjas rendező filmje kapcsán a bűnről, az igazságos igazságtételről és az áldozat méltányosságáról ejtünk szót.
Lege Artis Medicinae
A fejlett ipari államokban a lakosság egészét tekintve a krónikus mozgásszervi eredetű fájdalom prevalenciája 35% körül van. A mozgásszervi fájdalom eredetét alapul vevő, a mindennapi gyakorlat szempontjából hasznos csoportosításban megkülönböztetjük a degeneratív ízületi betegségekkel, a metabolikus csontbetegségekkel kapcsolatos fájdalmakat, a lágyrész- reumatizmusok okozta és nem articularis fájdalom szindrómákat, valamint a gyulladásos eredetű fájdalmakat. A krónikus fájdalom szindrómában maga a fájdalom már elvesztette alapvető adaptív biológiai jelentőségét, és önálló patogenetikai folyamattá lép elő jelentős vegetatív és pszichés tünetekkel. A reumatológiai fájdalmak kezelésében alapvető jelentőségű a gyógytorna. Elvégzését segítik elő a különféle farmakológiai és nem farmakológiai módszerek. Az utóbbiak közé tartoznak például a borogatások, pakolások, balneo- és hidroterápiás módszerek, az elektro-, mechano- és termoterápiás eljárások stb. A gyógyszeres terápia leggyakrabban az egyszerű analgetikumok, a nem szteroid gyulladásgátlók, a szteroidok, a minor és immár a major opiátok adását jelenti, amelyet adjuváns szerekkel (például a triciklikus antidepresszánsok, antikonvulzív szerek) egészíthetünk ki. A leggyakrabban adott nem szteroid gyulladásgátlók indikációjánál a lehetséges mellékhatásokat messzemenőleg figyelembe kell venni. Az aneszteziológia és a reumatológia határterületéhez tartozó invazív fájdalomcsillapító módszereket (epiduralis szteroidadás, ganglionblokád, intravénás regionális blokád) a konvencionális kezelésre nem reagáló esetekben, de egyes kórképekben akár első beavatkozásként is sikerrel alkalmazzuk.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.
Lege Artis Medicinae
A diuretikumok az 1960-as években történt széles körű elterjedésük óta is alapvető antihipertenzív gyógyszerek maradtak. A magas vérnyomás kezelését tárgyaló 2018. évi ESC/ESH irányelv nem tesz különbséget a tiazid és a tiazidszerű vizelethajtók között a magas vérnyomás kezelésében, elismerve, hogy szemtől szembe nem hasonlították össze ezeket a gyógyszercsoportokat véletlenszerű betegbeválasztásos vizsgálatokban, valamint, hogy a hydrochlorothiazid az egyik leggyakoribb összetevője a forgalomban lévő, engedélyezett fix antihipertenzív gyógyszer-kombinációknak. A 2018. évi magyar irányelv az indapamidot tartja a leghatékonyabb diuretikumnak a hypertoniában szenvedő betegek terápiájában. Közleményünk célja, hogy áttekintsük a tiazid vagy tiazidszerű vizelethajtóknak, elsősorban a ma Magyarországon elérhető hydrochlorothiazidnak és indapamidnak, valamint kombinációs készítményeik korszerű alkalmazását a magasvérnyomás-betegségben szenvedő beteg kezelésében.
Lege Artis Medicinae
A 65 éves vagy idősebb korúak aránya emelkedik a világban, és ezen belül egyre nő a 75 éven felüliek száma. Az atherosclerosis az időskorúak egyik legfontosabb, leggyakoribb megbetegedése, a legnagyobb mértékben felel az időskori halálozásért, szellemi hanyatlásért és az életminőség romlásáért. A megfelelően alkalmazott lipidcsökkentő kezeléssel a halálozások nagyobb részét kitevő cardiovascularis események kialakulásának esélye visszaszorítható, meghosszabbítható a betegek élete, javítható az életminőségük. Diétás kezeléssel a cardiovascularis kockázat csökkentése ugyanolyan jó hatású, mint fiatalkorban. A 65 év vagy a feletti életkorban végzett rendszeres fizikai aktivitás férfiakban 26%-kal, nőkben 20%-kal csökkenti a cardiovascularis és az összes halálozás kockázatát. Ha a betegek kórtörténetében nincs érrendszeri betegség, a statinokat a 65 évesnél idősebb egyéneknél is egyértelműen javasoljuk elsődleges megelőzésre. Statinokat primer prevenciós célra 75 éves vagy annál idősebb felnőtteknél a kockázat és haszon egyéni elemzésével javasolt alkalmazni. Nagyobb kockázatcsökkenést lehet elérni 65–75 év között, mint a 75 éven felülieknél. Szekunder prevenció szempontjából a statin adása időskorban kiemelten nagy jelentőségű, alkalmazása bizonyítottan kedvező. A célérték eléréséhez mind primer, mind szekunder cardiovascularis prevencióban a statin- és ezetimibkezelés ajánlott.
Ideggyógyászati Szemle
A glioblastoma a leggyakoribb központi idegrendszeri rosszindulatú daganat; sebészi kezelése a daganatok invazív jellegénél fogva nem lehetséges, onkoterápiája pedig csupán szerény eredményeket hoz – a betegek átlagos teljes túlélése (OS) 16–24 hónap. A betegek egy része alig reagál az alkalmazott kezelésre; a klinikumban jelenleg nincs olyan prognosztikai vagy prediktív marker, ami segítené a betegek túlélésében tapasztalható jelentős szórás érdemi feltérképezését és a kezelési algoritmus optimalizálását. Jelen kutatásban az invázióban szerepet játszó extracelluláris mátrix (ECM-) molekulák expressziójának prognosztikai jelentőségét kívántuk meghatározni. Eltérő prognózisú betegcsoportokat létrehozva (A csoport OS < 16 hónap, B csoport OS > 16 hónap) vizsgáltuk meg glioblastomás betegek gyorsfagyasztott tumormintáiban a szakirodalom által jelenleg elismert markerek (IDH1 mutációs és MGMT metilációs státusz) jelenlétét, továbbá 46 inváziós ECM-molekula mRNS-szintjét. A DE KK Idegsebészeti Klinikán operált és az Onkológiai Klinikán utókezelt betegek klinikai adatai nem mutattak jelentős különbségeket a túlélési adatokat (progressziómentes és teljes túlélés) és a reoperációs arányt leszámítva. Minden minta IDH vad típusú volt. Jelentős különbség volt a jobb és a rosszabb túlélésű betegek között az MGMT promoter hipermetiláció arányában (28,6% vs. 68,8%). Az inváziós ECM-molekulák expressziós mintázata, az inváziós spektrum szintén jelentős különbséget mutatott; szignifikáns különbség mutatkozott az integrin β2, kadherin-12, FLT4/VEGFR-3, verzikán molekulák expressziójában. Az inváziós spektrum megbízhatóságát statisztikai osztályozóval tesztelve a módszer a minták 83,3%-át sorolta a megfelelő prognosztikai csoportba (PPÉ: 0,93). A különböző túlélésű betegcsoportok összehasonlítása során a reoperációs arányban megfigyelhető különbség az irodalmi adatokkal összevágó tény. Az MGMT promoter metiláltságának vizsgálata hazai újdonság, az eredmény az eddigi ismereteket megerősítve sürgeti a vizsgálat rutinszerű bevezetését. Az inváziós spektrum vizsgálata többletinformációt ad a tumorról, prognosztikai markerként segíthet felismerni az agresszívabb tumorokat, továbbá felhívja a figyelmet az antiinvazív ágensek jövőbeni használatának szükségességére a GBM terápiájában.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás