BEVEZETÉS - A társadalom idősödése fontos demográfiai változásokat eredményez a szívsebészetben. Az idősek kezelése során felmerül, hogy a szívműtét javítja-e az életkilátásokat, és a súlyos funkcionális korlátozottságot, amelyet a szívbetegség által kiváltott panaszok okoznak. MÓDSZEREK ÉS BETEGEK - A 2000. január 1. és 2006. június 30. között operált, 80 évesnél idősebb betegek retrospektív vizsgálatát tárgyaljuk. A 105 operált beteg átlagéletkora 81,5 év (80-87) volt. Betegeink 67%-a (70) szenvedett coronariabetegségben. Szignifikáns, tüneteket okozó aortastenosis 31%-ban (33) fordult elő, 16 esetben önállóan, 17 esetben coronariabetegséggel kombinálva. Egy-egy beteget operáltunk a mitralis billentyű elégtelensége, illetve aortastenosis és mitralis elégtelenség miatt. A műtéti euroscore 9,7 (5-18), a prediktív mortalitás 18% volt. A beavatkozások 9,5%-a volt akut, 42,9%-a sürgős, míg 47,6%-a tervezett. EREDMÉNYEK - A műtétek átlagos ideje 149± 23 perc, az aortalefogás ideje 65±11 perc volt. Az izolált coronariabetegség miatt végzett műtétek 82,9%-ában szívmotor nélküli technikát alkalmaztunk. A posztoperatív periódusban 2,9%- ban fordult elő veseelégtelenség, 37,4%-ban volt szükség transzfúzióra, valamilyen neurológiai deficit 2,9%-ban jelentkezett. A perioperatív szívinfarktus előfordulása 5,6% volt. A korai halálozási arány 4,8%, a késői (>30 nap) 14,3%. A követés lezárásakor élő 85 beteg közül 67 esetében (79%) a műtét előtti szívpanaszok megszűntek, fizikailag aktívak, önellátóak. Az életvitelben 14 beteg (17%) szorul segítségre, négy beteg (5%) önellátásra képtelen. KÖVETKEZTETÉSEK - Szívműtéttel 80 évesnél idősebb életkorban is csökkenthető a szívbetegség halálozása. A szívpanaszok megszűnésével javul a betegek funkcionális állapota, életminőségük hasonlóvá válik a nem szívbeteg kortársaikéhoz.

A szívsebészet valódi fejlődése, megfelelő technika és műtéti háttér hiányában, csupán a 20. század elejétől számítható. Addig a sebészek, korábban a kirurgusok és borbélyok aligha mertek a legbecsesebbnek tartott emberi szervhez műtéti eszközökkel közelíteni.

A perifériás érbetegségek (peripherial arterial disease, PAD) ellátása a cardiovascularis betegségek legmostohább területei, egyrészt mert az ebben a betegségben szenvedők a legelhanyagoltabb, legkevésbé egész­ségtudatos réteg (elég, ha csak a nagy­mér­tékű nikotin- és az ehhez gyakran társuló alkoholabúzusra gondolunk), másrészt mert elégtelen a perifériás érbetegségek ke­zelésére specializálódott szakemberek, az angiológusok száma. Az ar­té­riás érszűkület kimutatása ráadásul nem is lenne nehéz, hiszen széles körben alkalmazható, olcsó funkcionális szűrő­vizs­gá­lat, a boka-kar index (ABI) áll ehhez a ren­del­kezésünkre, melyet az alapellátásban kötelező szűrő­vizs­gálatként írtak elő. Egyre jobbak a terápiás lehetőségeink is, hiszen mióta a ci­losz­tazolt bevezették, evidenciákon alapuló, a tüneteket mérséklő, a progressziót lassítani képes gyógyszeres kezelés áll rendelkezésre, melynek az alkalmazását mind a magyar, mind az amerikai irányelvek első osztályú ajánlásként javasolják. A ci­losz­ta­zolnak, mint PDE3-inhibitornak, komplex farmakológiai hatása van, ugyanakkor számos esetben nem alkalmazható, emiatt a pentoxifyllin sem szorulhat ki teljesen a terápiás fegyvertárból. Az új európai ajánlás a vérlemezkegátlók helyét is jól definiálja a PAD kezelésében. A gyógyszeres kezelés mellett az intervencionális radio­ló­gia ugrásszerű fejlődése is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne kelljen több végtagot elveszíteni, amennyiben az érszű­kületet idő­ben felismerik.