Lege Artis Medicinae

Terminális állapotú rákbetegek hányingerének és hányásának csillapítása

SIMKÓ Csaba

2003. JÚNIUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2003;13(05)

A terminális állapotú rákbetegek egyik leggyakoribb panasza a hányinger, illetve a hányás. Ezek hátterében számos kiváltó ok állhat. A gyakori hányás jelentősen rontja az életminőséget, tartós fennállása esetén számos szövődmény léphet fel, és kórházi felvétel válhat szükségessé. A palliatív ellátás során e kínzó tüneteket úgy kell megszüntetni, hogy közben a kiváltó ok legtöbbször fennmarad. Az eredményes tüneti kezelés eléréséhez érteni kell a hányást előidéző mechanizmusokat, alaposan kell ismerni a legfontosabb antiemetikumokat, és a hatékonynak talált gyógyszereket rendszeresen kell alkalmazni.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A szolid tumorok palliatív kemoterápiája

TELEKES András, HEGEDŰS Márta

A palliatív kemoterápia definíció szerint olyan citotoxikus kezelést jelent, ahol a várható eredmény nem elégséges a beteg gyógyulásához, de csökkentheti a daganat okozta tüneteket. Olyan kezelés, ahol a tüneti javulás esélye nagyobb előnyt jelent a beteg számára, mint amennyi hátránnyal a várható toxicitás jár. A hetvenes-nyolcvanas években a citosztatikumok értékelésekor a vizsgálatok végpontjainak még csak az objektív válasz arányát, a betegségmentes, illetve teljes túlélést választották. E vizsgálatok során azt észlelték, hogy - a fenti végpontok mérése szerint „hatástalannak” talált kezelés ellenére - a betegek számottevő része jelentős tüneti javulást mutatott. Ma már a kezelések hatékonyságát mérő vizsgálatok standard végpontjai között az életminőség mérése is szerepel. Mi több, az orvosok az életminőséget tekintik a legfontosabb független tényezőnek a palliatív kemoterápia céljaként. Fontos, hogy a kemoterápiában nem csak a remisszió jelenti a kezelés végső hasznát. A szerzők összefoglalják a palliatív kemoterápia szerepét és lehetőségeit egyes daganatféleségek esetén.

Lege Artis Medicinae

Kezelés az élet végén

GRABER Hedvig, MAGYAR Tamás

Az elmúlt évtizedben az orvosokat és a szakirodalmat sokat foglalkoztatta az élet végének problémája. A szerzők áttekintést adnak a haldoklók jogait, intézkedési lehetőségeit, és a halál előtti napokban adott kezelést elemző tanulmányokról. A szerzők retrospektíven elemezték osztályukon 2001. október 1-2002. március 31. között elhunyt 103 betegük utolsó három napi gyógyszerelését. Nyugati adatokkal összehasonlítva a betegek talán több gyógyszert kaptak; feltehetően azért, mert Magyarországon talán (még?) nem szokás a beteg haldoklóvá nyilvánítása, és a szükségtelen gyógyszerek tudatos leállítása. Antibiotikumot viszont ritkábban javasoltak (28,1% szemben a külföldi irodalomban olvasható 42-88%-kal). Az antibiotikumok nem a tüneti kezelés eszközei, de alkalmazhatók palliatív terápiaként, ha ily módon enyhíthető a terminális infekció okozta szenvedés. A szerzők javaslatokat tesznek az antibiotikum indikációjára és megfelelő választására az élet végén; rámutatnak a kérdés szakmai és etikai problémáira. Az orvos sokat tehet azért, hogy haldokló betegének emberi méltóságát megóvja, és lehetővé tegye, hogy az utolsó napok békések, testi- lelki szenvedéstől mentesek legyenek.

Lege Artis Medicinae

A súlyos, daganat okozta fájdalom csillapítása

SIMKÓ Csaba

Bár a daganatos megbetegedéshez társuló fájdalom legtöbbször krónikus, bizonyos helyzetekben intenzitása sürgősségi beavatkozást tehet szükségessé. A szerző a fájdalom időbeni megjelenése alapján elkülönítve tárgyalja a folyamatosan fennálló és az epizodikus, úgynevezett áttöréses fájdalmak kezelési lehetőségeit, külön taglalva a neuropathiás fájdalmakat. Hangsúlyozza, hogy az opiátérzékeny, perzisztáló súlyos fájdalmak leggyorsabban intravénásan titrált morfin adásával szüntethetők, és ajánlást fogalmaz meg ennek gyors, de biztonságos kivitelezésére. Végül kiemeli az időben elvégzett fájdalomanalízis és az adekvát gyógyszeres kezelés fontosságát, amelynek elmaradása az ineffektív fájdalomcsillapítás legfontosabb tényezője mind a mai napig.

Lege Artis Medicinae

Ami személyes és ami nem

PÖRCZI Zsuzsanna

Egy újabb tanév, amelyben a bioetika alapvetõ kérdéseinek tárgyalása során a szemeszter közepe felé, lassú és alapos bevezetés után elérkezünk az eutanázia témájához, és ebben a tanévben sokat foglalkoztunk az alkotmánybírósági döntéssel is.

Lege Artis Medicinae

A palliatív sugárkezelés indikációi

POLGÁR Csaba

A daganatos betegek körülbelül 70%-ánál - a komplex, multidiszciplináris kezelés részeként - sugárkezelésre is szükség van a betegség természetes lefolyása során. Sajnos, az esetek mintegy 40-50%-ában a betegség előrehaladott stádiuma vagy a kiújuló, disszeminálódó folyamat miatt nem számíthatunk gyógyulásra. Ilyenkor a beteg panaszainak csökkentésére, a daganat lehetőség szerinti megkisebbítésére, a további progresszió lassítására, az életminőség (quality of life) javítására a sugárkezelést palliatív szándékkal végezzük. Sürgősségi radioterápia esetén a palliatív intenció ellenére sem halasztható a sugárkezelés megkezdése, mivel az azonnali kezelés akut életveszélyt háríthat el. A szerző áttekinti a palliatív és sürgősségi sugárkezelés legfontosabb indikációit, a napi klinikai gyakorlatban leggyakrabban alkalmazott besugárzási technikákat és dózisokat, illetve a palliatív és sürgősségi radioterápiától várható eredményeket.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Klinikai Onkológia

Gastrointestinalis szövődmények a daganatok kezelésekor

AL-FARHAT Yousuf, AUTH Péter

A szisztémás kezelés (SZK), beleértve a kemoterápiát (KT), a célzott terápiát és immunterápiát, valamint a radioterápia (RT) okozta gastrointestinalis (GI) szövődményeket, jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét és időnként akadályozhatják a daganatos kezelés megfelelő alkalmazását. A GI szövődmények előfordulását és fokozatát számos tényező befolyásolhatja: maga a kezelés (gyógyszer, dózis, alkalmazás módja), valamint a beteg adottságai (nem, életkor, előző kezelés, társbetegségek, a beteg általános állapota). Standard dózisú KT esetén 20-40%-ban, magas dózisú KT esetén 80%-ban, és majdnem az összes fej-nyak daganat miatt RT-ben részesülő betegnél alakulhat ki mucositis. mTOR-gátlók okozta mucositis miatt fordul elő leggyakrabban a dózis csökkentése vagy a kezelés felfüggesztése (52,5%). A magas emetogén potenciállal rendelkező kemoterápia alkalmazása esetén 90%-ban fordul elő hányás, mely megelőzési céllal alkalmazott hányáscsillapító kezeléssel 30%-ra csökkenthető.

Lege Artis Medicinae

A súlyos betegek ellátásának igazi ára - az együttérzésből fakadó fáradtság vagy elégedettség

KEGYE Adrienne, ZANA Ágnes, RÉVAY Edit, HEGEDÛS Katalin

A magyarországi hospice hálózat fejlődését és a súlyos betegekkel foglalkozók számának növekedését jól tükrözik az évenkénti, hospice-ellátásról szóló jelentések (2001- 2013). A jelentésekből azonban az is kitűnik, hogy fokozódik a dolgozók testi és lelki megterhelése, amely hamarabb vezethet kifáradáshoz, kiégéshez. A gyakorlati tapasztalatok alapján áttekintettük a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók testi és lelki állapotát, valamint veszélyeztetettségét bemutató szakirodalmat, kutatási eredményeket. Az irodalomkutatás alapját magyar és nemzetközi adatbázisok képezték. Előnyben részesítettük a 2000 és 2014 között megjelent, elsősorban a palliatív és hospice-ellátásban dolgozókat vizsgáló, magyar és angol nyelvű kutatások eredményeit összefoglaló publikációkat. A szakirodalmi áttekintés egyik nagy hozadéka a legsúlyosabb állapotú betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók mentális állapotának sokkal részletesebb áttekintése volt. Viszonylag új elem a kutatásokban a betegekkel való együttérzésből fakadó elégedettség (compassion satisfaction), az együttérzésből fakadó kifáradás (compassion fatigue) és a burnout kapcsolatának részletes vizsgálata (negatív és pozitív hatások összefüggései), amely kiterjed a tünettanra és a megküzdésre is. Mindez lehetővé teszi, hogy mélyebben megértsük az okokat és eredményesebb módszerekkel segíthessük a hospice-ban dolgozó szakembereket a testi-lelki kifáradás megelőzésében.

Klinikai Onkológia

A hospice szerepe az onkológiai ellátásban

TORGYIK Pál

Az onkológiai ellátás és hospice kapcsolatát a morbiditási és mortalitási adatok bemutatásán keresztül vezetjük fel, rámutatva arra, hogy a növekvő gyakorisággal (2013-ban 90 091 új beteg) a kezelés csak nehezen tud lépést tartani Magyarországon, a daganatos halálozás nem csökken (2013-ban 33 278 fő). A daganatos betegség diagnózisának közlése hatalmas lelki megrázkódtatást okoz a betegnek, ezért már az aktív onkológiai kezelés megkezdésével párhuzamosan bekapcsolódnak az (onko)pszichológusok. Lelki támogatást nyújtanak betegnek és családjának, oldják a szorongást, segítenek a betegséggel való küzdelemben és abban, hogy a beteg elfogadja, fokozatosan feldolgozza az új helyzetet, és hogy továbbra is természetes aktív életet éljen. A beteg bizakodik mindaddig, amíg a kezelés hatékonynak tűnik, illetve általános állapota, erőnléte stabil. Sajnos a daganatos betegségek - kevés kivétellel - csak kezelhetők, krónikus betegség állapotában tarthatók, de nem gyógyíthatók meg véglegesen, a terápiás arzenál egyszer kimerül. Amikor a hatékony onkológiai kezelésre tovább nincs mód, csak a palliatív kezelés, hospice ellátás segíthet a beteg jó/elfogadható életminőségének időleges fenntartásában. A terminális állapotú betegek emberi méltóságának megőrzéséért indult mozgalom, a hospice ma az egészségügyi ellátórendszer integráns része, 205 ággyal, 75 otthoni hospice ellátó egységgel. A terminális állapot, a halál és a haldoklás válfajai mellett részletesen ismertetjük a betegek útját a hospice-palliatív ellátásba kerüléshez. Részletezzük a hospice szellemiségében folyó/folytatódó szakmai palliatív orvosi és pszichológiai, valamint egyéb teammunka keretében nyújtott gondozási tevékenységeket az otthoni és az osztályos (kórházi) ellátás keretei között. Megjegyezve, hogy a kétféle ellátásnak integráltan, egymást kiegészítve, segítve kell működnie. Végül kitérek néhány, az optimális működést hátráltató problémára is.