Lege Artis Medicinae

Szűrési fájdalmak

MATOS Lajos

1993. MÁJUS 26.

Lege Artis Medicinae - 1993;3(05)

Töprengő

Először egy szubjektív megjegyzés: az elmúlt esztendőben alkalmam volt találkozni több olyan angol, amerikai egészségügyi közgazdásszal, szervezővel, aki a rendszerváltás kezdete táján, illetve azóta meghívást kapott Magyarországra, hogy segítsen a valóban szomorú közegészségügyi helyzet javításában. Anélkül, hogy összebeszéltek volna, mindegyik meglepve, sőt kissé a helyzeten mulatva elmondta, hogy amikor a hazai egészségügyi vezetés döntéshozóit megkérdezték, miképpen gondolják a legfontosabb tennivalókat, mind a minisztériumban, mind a tisztiorvosi hivatalban vagy az OKI-ban azt a lelkendező választ kapták, hogy „most majd mindenkit minden ellen szűrni fogunk..."

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Gasztroenterológia a háziorvos gyakorlatában

ÚJSZÁSZY László

Beszámoló a Magyar Gasztroenterológiai Társaság, a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium és a Magyar Orvosi Kamara Oktatási Bizottsága közre működésével, a MEDICOM-Glaxo segítségével 1993. március 19–20-án Hatvanban megrendezett továbbképzésről.

Lege Artis Medicinae

Etikai és jogi kérdések a szervátültetés gyakorlatában

MATKÓ Ida

A magyarországi szervátültetés gyakorlatának orvosetikai és jogi kérdéseit a klinikus 1 . szempontjából kívánom megvizsgálni. A diagnosztikus és terápiás módszerek, reanimációs eljárások fejlődése, a szervtranszplantációk mindennapos gyakorlattá válása ismételten olyan helyzet elé állítják az orvost, amelyben az orvosetikai, jogi és társadalmi tradíciók konfliktusba kerülnek az orvos szakmai tapasztalatával, lelkiismeretével és tudományos törekvéseivel. A szervátültetés a gyógyítás olyan területe, amely az utóbbi időben sok vitát váltott ki. Hazánkban ennek részben az az oka, hogy ma már semmiképpen sem tekinthető kísérleti jellegű eljárásnak: egyre több átültethető donor-szervre van szükség, aminek egyik feltétele az orvos és a civil társadalom együtt működése.

Lege Artis Medicinae

A Társadalobiztosítás Egészségbiztosítási Alap Mentálhygiénés Kuratóriumának pályázata

A Társadalombiztosítás Egészségbiztosítási Alap Mentálhygiénés Kuratóriuma pályázatot hirdet lelki egészségmegőrző, mentálhygiénés programok megvalósítása céljából az Országgyűlés által a társadalombiztosítás 1993. évi költségvetéséből elkülönített alap terhére az 1992. évi LXXXIV. tv. szerint.

Lege Artis Medicinae

A felületes hólyagtumorok BCG-kezelésének kockázata: mellékhatások és szövődmények

SOMOGYI László, POLYÁK László, SZÁNTÓ Árpád

A felületes hólyagtumorok gyógyítása a daganatkiújulások magas száma miatt nem korlátozódhat csupán azok sebészi eltávolítására. A gyógyítás szerves részét képezi a recidiva elleni küzdelem is. A szerzők a recidiva profilaxisára alkalmazott BCG-immunterápia mellékhatásait és szövődményeit 152 beteg kezelése és követése alapján összegezik. Ismertetik a szövődmények felismerésének és az ellenük való védekezésnek módjait. Megállapítják, hogy a nem elhanyagolható mellékhatások ellenére az adjuváns BCG-kezelés terápiás effektusa meghaladja a toxikus mellékhatások kockázatát, és hogy az évenként megismételt kezelési ciklus nem jelent többletveszélyt az egyetlen 6 hetes kurzushoz viszonyítva.

Lege Artis Medicinae

A T-sejtek antigénspecifikus működésének előfeltétele: az antigén feldolgozása és bemutatása

RAJNAVÖLGYI Éva

Az immunrendszer működése során számos szabályozó mechanizmus igyekszik a szervezet belső egyensúlyát fenntartani. E folyamatok kulcsa a T- és B-lymphocyták antigénfelismerő képessége, amely funkcionális alapját képezi az immunrendszer célzott, antigénspecifikus működésének éppúgy, mint a klónszelekció elvén alapuló munkamegosztásnak (LAM 1991 1(18):1308–1314.) és ezáltal az antigén hatékony eltávolításának. A T-sejtek alapvető szerepet játszanak a szervezet saját és nem saját struktúrájának megkülönböztetésében. A T-sejtek antigénspecifikus aktiválódása különböző sejtfelszíni fehérjék megjelenéséhez és eltérő biológiai aktivitású limfokinek termelődéséhez vezet, melyek megszabják az immunrendszer sejtjei közötti együttműködés lehetőségeit, valamint befolyásolják más sejtek funkcióját, és így az immunválasz kimenetelét is. A T-sejtek működése így nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az immunrendszer megfelelő hatásfokkal és oly módon távolítsa el a szervezetből a testidegen anyagokat, hogy eközben a szervezet saját sejtjei a legkevésbé károsodjanak. Ahhoz azonban, hogy a T-sejtek biológiai funkcióikat kifejtsék, más sejtek, az úgynevezett antigén prezentáló sejtek (APS) együtt működését is igénylik. Közleményünkben azokról az antigénprezentáló sejtekben lejátszódó fehérje lebontási és szállítási lépéseket ismertetjük, amelyek nélkül a T-sejtek antigénfelismerő és effektor működése nem mehet végbe. Ma már igazolt, hogy ezek a folyamatok alapvetően befolyásolják a kórokozók elleni védekezés hatékonyságát és megszabják az autoimmun folyamatok szabályozott vagy kóros kimenetelét.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

A diabetes mellitus szűrési gyakorlatának vizsgálata a hazai családorvosi praxisokban

GALVÁCS Henrietta, BALOGH Zoltán

Megvizsgálni a családorvosi praxisokban dolgozók diabetes mellitusszal kapcsolatos ismereteit, szűrési gyakorlatukat, illetve a kiterjesztett hatáskörű ápolók szerepét a prevencióban. Online kérdőív segítségével végeztük kutatásunkat, amelyben 94 háziorvos, illetve 83 ápoló vett részt. Az ápolók 20%-a nem rendelkezett a megfelelő szakképesítéssel. Összességében a kiterjesztett hatáskörű ápolók érték el a legjobb eredményt a vizsgálatban. A praxisok 55,4%-ában végeznek rendszeresen praediabetes-szűrést, az ápolóknak pedig mindössze 35,5%-a javasolja a pácienseknek a szűrővizsgálaton való részvételt. A szűrések elmaradásának leggyakoribb oka a magas napi betegforgalom, a nem megfelelő infrastrukturális és személyi feltételek. A háziorvosok véleménye alapján kiegészítő finanszírozással, dietetikus alkalmazásával, életmód klubokkal, a betegforgalom korlátozásával javítható lenne a prevenció hatékonysága. A kiterjesztett hatáskörű ápolók önálló munkavégzését támogatták a háziorvosok. A középfokú ápolók esetében nagyobb szerepet kellene kapnia a prevenciós módszerek oktatásának, illetve a szűrővizsgálatokban való részvételnek. A kiterjesztett hatáskörű ápolók mielőbbi integrálása elengedhetetlen az alapellátás fejlesztése kapcsán.

LAM Extra Háziorvosoknak

Krónikus fájdalom szindrómák Myofascialis fájdalom szindrómák

BÁLINT Géza, MANDL Péter, FINCZICZKI Ágnes, BÁLINT Péter

A krónikus fájdalom szindrómák témájának feldolgozásakor a szerzők elsőként a myofascialis fájdalom szindrómák etiopatogenezisét, patológiáját, klinikai képét, diagnosztikáját és kezelését tekintik át és foglalják össze. Belső szervi fájdalmak, sőt, mozgásszervi és kötőszöveti betegségek is generálhatnak myofascialis fájdalom szindrómákat. E tünetegyüttesek felismerése fontos, hiszen kevéssé reagálnak egyszerű fájdalomcsillapítókra, szteroidra és nem szteroid gyulladáscsökkentőkre. Kezelésükben gyógytorna, fizioterápia, magatartás-terápia, lokális injekciók, izomrelaxánsok, triciklikus antidepresszánsok, szerotoninvisszavétel-gátlók alkalmazhatók eredményesen.

Ideggyógyászati Szemle

Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalomkutatásban

ÉDES Andrea Edit, JUHÁSZ Gabriella

A fájdalomérzékelés hátterében álló neuralis változások és a krónikus fájdalom szindrómák patomechanizmusának megértésében a funkcionális képalkotó vizsgálatok új utat nyitottak. A funkcionális mágneses rezonancia képalkotás (fMRI) segítségével az utóbbi húsz évben számos eredmény született a komplex fájdalomélmény különböző aspektusainak vizsgálatáról. Ezek a kutatások az akut fájdalominger hatására aktiválódó fájdalomszabályozó rendszer, a fájdalommátrix működésének és az azt befolyásoló külső és belső faktorok fájdalomhoz való hozzájárulásának megértésére irányultak. A fájdalomkutatás másik fontos területe a krónikus fájdalmak hátterében álló neuralis folyamatok vizsgálata, hiszen a betegségek patomechanizmusa a mai napig nem tisztázott. Közleményünk célja betekintést nyújtani az fMRI-vizsgálatokkal végzett fájdalomkutatás módszerébe és az utóbbi években elért eredményeibe.

Lege Artis Medicinae

Krónikus fájdalom szindrómák Myofascialis fájdalom szindrómák

BÁLINT Géza, MANDL Péter, FINCZICZKI Ágnes, BÁLINT Péter

A krónikus fájdalom szindrómák témájának feldolgozásakor a szerzők elsőként a myofascialis fájdalom szindrómák etiopatogenezisét, patológiáját, klinikai képét, diagnosztikáját és kezelését tekintik át és foglalják össze. Belső szervi fájdalmak, sőt, mozgásszervi és kötőszöveti betegségek is generálhatnak myofascialis fájdalom szindrómákat. E tünetegyüttesek felismerése fontos, hiszen kevéssé reagálnak egyszerű fájdalomcsillapítókra, szteroidra és nem szteroid gyulladáscsökkentőkre. Kezelésükben gyógytorna, fizioterápia, magatartás-terápia, lokális injekciók, izomrelaxánsok, triciklikus antidepresszánsok, szerotoninvisszavétel-gátlók alkalmazhatók eredményesen.

Ideggyógyászati Szemle

Az evészavarok és a terhesség összefüggései - irodalmi áttekintés

DUKAY-SZABÓ Szilvia, VARGA Márta, TÚRY Ferenc

A táplálkozási magatartás (evés) zavarai elsősorban a nőket érintő pszichoszomatikus megbetegedések, amelyek a reproduktív funkciókra is kihatnak: befolyásolják a női nemi ciklust, a fertilitást, a terhesség lefolyását, a szülés menetét, a post partum időszakot, továbbá egyes adatok szerint a felnőttkori egészségre is hatással lehetnek. Az elmúlt három évtized kiterjedt kutatásai arra hívják fel a figyelmet, hogy a klasszikus evészavarok (az anorexia nervosa és bulimia nervosa) mellett az újabb típusú (például az orthorexia nervosa), valamint a szubklinikai zavarok is előfordulnak a terhes nők egy részében. Ezért kulcsfontosságú, hogy a szülészetnőgyógyászatban dolgozó egészségügyi személyzet (nőgyógyászok, nővérek, szülésznők, védőnők) tájékozottak legyenek e kórképek tüneteivel, szűrési és kezelési lehetőségeivel és prognózisával kapcsolatban. Az irodalmi áttekintés az evészavarok és a terhesség kapcsolatának legújabb kutatási eredményeit foglalja össze.