BEVEZETÉS - A tömegkommunikációs eszközök erős szocializációs hatást fejtenek ki a serdülőkorúakra, akik különösen fogékonyak a különböző üzenetekre ebben az életkorban. Ezért jelen kutatásunk középpontjába a serdülők médiatudatosságának megismerését helyeztük. MÓDSZEREK - A vizsgálatban 546 makói serdülő vett rész; 288 (52,7%) nyolcadikos (13-15 éves) és 258 (47,3%) tizenkettedikes (17-19 éves), a minta 49,5%-a fiú, 50,5%-a lány volt. A kérdőív kiterjedt a szociodemográfiai változókra, a dohányzás és alkoholfogyasztás élet- és havi prevalenciájára, a szerfogyasztással kapcsolatos attitűdökre, valamint a médiatudatosságra. Ez utóbbi felméréséhez a Media Literacy skálát adaptáltuk, amely összesen 31 állítást tartalmazott. Faktoranalízist követően a szociodemográfiai változók és a magatartás szerint kétmintás t-próbával elemeztük a médiatudatosság faktorait. EREDMÉNYEK - Eredményeink szerint a médiatudatosság- faktorok jól elkülönülnek a szociodemográfiai változók mentén, és még inkább a dohányzó vagy alkoholfogyasztó magatartás függvényében. A lányok és a fiatalabbak (akik körében a szerfogyasztás még ritkább) hajlamosabbak észrevenni a reklámokban és filmekben megjelenő szerfogyasztás rejtett üzeneteit, a dohányipar és szeszipar érdekeinek megjelenését a médiában. A nemdohányzók és az alkoholt nem fogyasztók lényegesen nagyobb mértékben vannak tisztában a média manipulációs hatásaival. KÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink felhívják a figyelmet a médiatudatosság jelentőségére a serdülőkori dohányzás és alkoholfogyasztás prevenciójában.

Beleegyezhetek, mondjuk egy vakbélműtétbe, ám dönthetek-e az életemről? Egy ilyen döntéskor ugyanis valami visszavonhatatlan történik. A halálból már nem térhetünk vissza. Mind erkölcsi, mind filozófiai, mind jogi értelemben az a kérdés, hogy lemondhatok- e legsajátabb javamról, az életemről. Kié az életem? Lehet, hogy a közösséggel szemben is vannak kötelezettségeim? A családommal szemben? Vagy csak önmagammal szemben? - Az emberhez méltó halál címmel rendezett konferencia számos izgalmas témát vetett fel az eutanázia területéről, melynek kérdéseit társadalmi viták révén kell újratárgyalni.

Az inzulinanalógokat a humán inzulinok néhány kedvezőtlen tulajdonságának kiküszöbölése érdekében fejlesztették ki. A bázis-bolus kezelési rendszeren belül a humán bázisinzulin felváltása naponta egyszer adott detemirrel az anyagcserehelyzet javulását és a kezelés biztonságosságának növelését eredményezheti. A humán NPH-inzulin helyett napjában egyszer alkalmazott detemir inzulin hatását vizsgáltuk bázis-bolus rendszerrel kezelt 2-es típusú cukorbetegek körében, beválasztási feltétel volt a HbA1c ≥7,0% értéke. A megfigyeléses, többcentrumos, 24 hétre terjedő követéses vizsgálatban 1474 cukorbeteg adatát [életkor: 59,1±9,8 év, testtömeg 89,6±8,6 kg, testtömegindex (BMI) 31,6±5,4 kg/m2] értékeltük. Valamennyi beteg kezelése bázis-bolus rendszerrel történt, ahol bázisinzulinként korábban humán NPH-t, bolusinzulinként pedig humán vagy analóg inzulint lehetett használni. A beválasztást követően a betegek NPH-inzulin helyett napjában egyszer detemir inzulint kaptak, a bolusinzulinok folytatólagos alkalmazása mellett. A betegek ellenőrzése a 12. és a 24. héten történt. A HbA1c a 24. héten a kiindulási helyzetben talált 8,63±1,01% értékről 0,79±0,63% értékkel, szignifikánsan (p<0,0001) csökkent, a változás az egyes BMI-kategóriákban közel azonos volt. Az éhomi vércukor 8,86±1,78 mmol/l-ről 7,09± 1,31 mmol/l értékre csökkent; p<0,0001). A HbA1c kezelési célértékét (<7,0%) 194 beteg (13,1%) érte el. A betegek testtömege szignifikánsan csökkent a 12. héten (-0,69±2,00 kg; p<0,0001) és a 24. héten (-1,28±2,80 kg; p<0,0001). A csökkenés kifejezettebb volt a nagyobb, mint a kisebb BMI-kategóriákban (p a tendenciára <0,0001). A bázisinzulin napi átlagos dózisa 0,28 NE/kg-ról 0,33 NE/kg-ra nőtt, a bolusinzulinok dózisa érdemben nem változott. A súlyos hypoglykaemiás események előfordulása szignifikánsan (p=0,048) csökkent [kiindulási helyzet: 2,95 (nappal 1,02, éjszaka 1,93), 24. hét: 0,06 (nappal 0,04, éjszaka 0,02) epizód/betegév]. A bázis-bolus rezsimmel kezelt 2-es típusú cukorbetegek körében a naponta egyszer adott detemir inzulin a korábban alkalmazott humán bázisinzulinhoz viszonyítva szignifikáns anyagcsere- javulást eredményez, kevesebb hypoglykaemiás esemény és a testtömeg csökkenése kíséretében. Mindazonáltal a glykaemiás célértéket elérő betegek kis aránya arra hívja fel a figyelmet, hogy a bázisinzulin megfelelő megválasztásán túl más tényezők is szerepet játszanak az optimális anyagcsere-egyensúly elérésében.

Az acetilszalicilsav hatékonyan gátolja a thrombocyták aktiválódását, így alapszere a nagy cardiovascularis kockázatú betegek antithromboticus terápiájának. A thrombocyták reaktivitásának csökkenését a COX-1 izoenzim irreverzíbilis gátlásával éri el. A megfelelő dózis kiválasztása azonban ma még mindig nem könnyű feladat. Tekintve, hogy a gyógyszer világszerte széles körben elterjedt és használt, a vérzéses mellékhatások kialakulásával is gyakran találkozhatunk. Nagyobb dózisok (300 mg) alkalmazásával az acetilszalicilsav hatékonysága nem nő, azonban emelkedik az acetilszalicilsav által indukált vérzéses mellékhatások kialakulásának kockázata. Ezért érdemes az akut atherothrombosis szakaszának lezajlása után a dózist - pontosan a mellékhatások elkerülésére - a még hatékony minimálisra lecsökkenteni, amely 75-150 mg naponta. Az acetilszalicilsav hatékonysága egyénileg különböző, fontos lenne emiatt kiszűrni azokat a betegeket, akik esetében a szer csökkent hatékonyságú. Az acetilszalicilsav-rezisztencia kimutatása azonban jelenleg még megoldandó probléma, egyelőre nem áll rendelkezésünkre megfelelő módszer. A megfelelő hatékonyság és a mellékhatások elkerülése közötti egyensúly eléréséhez fontos az acetilszalicilsav indikációs területének ismerete. A 2009-es cardiovascularis terápiás konszenzuskonferencia ajánlása szerint csak olyan férfiak esetében alkalmazzunk acetilszalicilsavat primer prevencióban, akiknek nagy a cardiovascularis kockázata, gastrointestinalis vérzést még nem szenvedtek el, hypertoniájuk kontrollált. Szekunder prevencióban pedig cardiovascularis betegség diagnózisa után minden esetben indokolt az alkalmazása kis dózisban (75-150 mg/ nap) élethosszig mindkét nemben.

A teljesítményfokozó szerek alkalmazásának ideje azonos az emberiség történetével. A gyorsaság és a tartós fizikai teljesítmény fokozásához központi idegrendszert izgató készítményeket, gyógyszereket alkalmaztak. Ilyenek az amfetamin és a kokain. Az izomtömeg növelésére az androgén anabolikus szteroidokat használják. A teljesítményfokozó gyógyszerek fogyasztása számos mellékhatással jár és súlyosan károsítja a fogyasztó szervezetét. A forgalomban lévő táplálékkiegészítők gyakran szteroidszármazékokkal szennyezettek. Különösen veszélyesek a designer szteroidok. A gyógyszeres teljesítményfokozás mellett előtérbe kerül a genetikai állományba bejutatott külső gének hatásának tanulmányozása és gyakorlati alkalmazása.