Az időskorúak száma, valamint az ezzel együtt járó időskori vesebetegség és veseelégtelenség jelentősége világszerte növekedett, a krónikus vesebetegség népbetegség lett. A népesség fogyásával párhuzamosan folytatódik a lakosság elöregedése. A férfiak magasabb halandósága miatt időskorban a nők aránya nagyobb. Előrejelzések szerint 2060-ra minden harmadik magyar lakos 65 éves vagy idősebb lesz. A születéskor várható élettartam férfiaknál 1990-2015 között 6,95 évvel (1990-ben 65,13 év, 2015-ben 72,08 év), nőknél 4,9 évvel (1995- ben 73,7 év, 2015-ben 78,6 év) növekedett Magyarországon. A krónikus vesebetegség a lakosság 10-14%-át érinti, az összes krónikus beteg 1%-a végstádiumú veseelégtelenségben szenved. 2015 végén 3,52 millió beteg részesült vesepótló kezelésben az egész világon (2,42 millió hemodialízis-, 329 000 peritonealisdialízis-programban volt kezelve, 704 000 transzplantált vesével élt). A krónikus veseelégtelenség rizikófaktorai között a kor, hypertonia, a diabetes mellitus és az obesitas kiemelkedő jelentőségű. Időskorban a vese anatómiája, funkciója is megváltozik, lehetőséget teremtve a ve - seelégtelenség kialakulására. Világszerte emelkedik az idős, dializált vesebetegek száma, ebben szerepet játszik az, hogy emelkedik a várható élettartam, javul az életkilátás, az idős betegek megélik a veseelégtelenség állapotát. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy nő a vesebetegség, veseelégtelenség okaként szereplő hypertoniás, diabeteses időskori betegek száma. A nemzetközi adatok szerint az incidens ESRD-s betegek között a 65-74 év közötti betegek száma 68-2784 között volt, a 75 éven felüliek száma pedig 142-1660 volt 1 millió lakosra számítva. Magyarországon a 65-74 év közöttiek száma 778, a 75 éven felülieké 677 beteg volt egymillió lakosra számítva. 2015-ben a 65 év felettiek aránya a dializált incidens betegek között 58,9% a prevalens betegek között 50,3% volt. A 75 év felettiek aránya az incidens betegek között 28,2%, a prevalens betegek között 22,6% volt. A dialízisprogramban kezelt betegek között az időskorúak aránya régión ként is különbözött. Az időskorban megkezdett dialíziskezelés speciális ismereteket és teammunkát igényel, hasonlóképpen a kezelés elutasítása kérdéséhez. E teammunka fejlesztése a megfelelő szakemberek (orvosok, ápolók), a társszakmák képviselőivel együtt képezik az alapját a megfelelő klinikai gyakorlatnak.

Az elmúlt 30-35 évben a magyarországi dialízisellátásban jelentős fejlődés volt: mind az incidens, mind a prevalens betegek száma évről évre nőtt. Az utolsó évtizedben a növekedés üteme lelassult és egyre inkább stabilizálódni látszik. (Hasonló trendek láthatók a fejlett országok dialízisstatisztikáiban is.) A dialízis indikációja mögött gyakoribb az akut vesesérülés, mint a végstádiumú veseelégtelenség. Az utóbbi incidenciája az elmúlt hat évben stabil (200-230 beteg/1 millió lakos). A prevalens dializált betegek száma csak kismértékben növekszik (az utolsó hat évben évi 0,9%-kal). A prevalens dializált betegek között a diabeteses betegek aránya 10 éve változatlan, a hypertoniások aránya nőtt. A krónikus veseelégtelenség miatt dialízist kezdőknek, sajnos, alig több mint fele éli meg a 91. napot, amelynek oka a sürgősséggel dialízisre kerülők magas aránya. Az incidens és prevalens dializált betegek átlagéletkora az elmúlt nyolc évben csökkent. Az incidens betegek átlagéletkora 67,1 évről 63,0 évre, a prevalens betegeké 65,6 évről 61,8 évre csökkent. Prevalens hemodializált betegeink között az arteriovenosus fistulán keresztül kezeltek aránya fokozatosan csökken, a tunnelizált tartós nagyvénakanült használók aránya egyre nő. A magyarországi peritonealis dialízis program európai viszonylatban nagyon jó. A vesepótló kezelésben részesülő prevalens betegek száma Magyarországon 2016 végén egymillió lakosra számolva 1005 fő volt.

A szerzők a 2010-2015 közötti magyarországi dialízisstatisz ti - kai adatokat prezentálják. A kérdőíves adatgyűjtést a Magyar Nephrologiai Társaság Dialízis Regiszter Bizottsága végezte. A vizsgált hat év során a dialízisprogramban kezelt betegek száma 8,4%-kal (évente 1,4%-kal), a dialízisbe kerülő új betegeké pedig 10,5%-kal (évente 1,75%) nőtt. Az előző - 2003 és 2009 közötti - időszakban sokkal erőteljesebb volt a növekedés: az új betegek száma átlagosan évente 7,5%-kal nőtt. A dialízisbe kerülő összes új betegek incidenciája 1 millió lakosra 2010-ben 440 fő, 2015-ben 486 fő volt. Az év végi (prevalens) betegszám 2010-ben 621, 2015-ben 643 fő volt 1 millió lakosra számítva. A peritonealis dialízis (PD) penetranciája az elmúlt hat évben gyakorlatilag nem változott (2010-ben 13,5%, 2015-ben 13,6%). A megfigyelt periódusban lényegében nem változott a dialízishez vezető alapbe - tegségek közül a diabetes mellitus és a hypertonia számaránya. Meglepetésre a dialízisprogramba kerülő új betegek átlagos életkora fokozatosan csökkent (2010-ben 66,9, 2015-ben 62,8 év). A transzplantációs várólistán lévő krónikusdialízis-programban kezeltek aránya az elmúlt években emelkedett (2009-ben 10,7%, 2015-ben 15,8%), és nőtt a vese át - ültetésen átesett betegek száma is (2010-ben 268, 2015-ben 356). A krónikusdialízis-programban kezelt betegek halálozási aránya kissé csökkent (14,4-13,1%).

A stroke előfordulása 1970-től 2010-ig egyenletesen csökkent az ischaemiás és vérzéses formában egyaránt. Az előfordulás mértéke a legalacsonyabb Észak-Amerikában, valamint Európán belül kiemelten a mediterrán országokban és Franciaországban, valamint az ázsiai fejlett országokban. A kor előrehaladásával a stroke megjelenése növekszik. A vérzéses stroke kimenetele mindenütt rosszabb, szemben az ischaemiás formával, magasabb a mortalitás/incidencia arány.

A jelenleg általánosan elfogadott felfogás szerint az 1-es típusú diabetes mellitus kialakulásáért az inzulintermelő β−sejtek pusztulásához vezető autoimmun folyamat felelős; ezt a folyamatot a genetikailag fogékony egyénekben különböző környezeti faktorok indítják el. Európában a gyermekkori 1-es típusú diabetes mellitus epidemiológiájának tanulmányozására az 1988- ban létrejött EURODIAB kollaboratív hálózat prospektív regisztereket hozott létre a 15 év alatti, újonnan diagnosztizált diabeteses betegek követésére, földrajzilag meghatározott régiókban. A tízéves felmérés szerint a betegség incidenciája széles határok között ingadozik; az egyes területek között több mint tízszeres a különbség. A standardizált incidencia átlagos értéke 1989-1998 között 3,6/100 000 fő/év és 43,9/100 000 fő/év között változik. A részt vevő centrumok összesített adatai alapján az incidencianövekedés évi átlagos mértéke 3,2%, néhány közép- és kelet-európai országban ennél jóval magasabb. A korcsoport-specifikus incidenciaemelkedés mértéke a 0-4 éves gyermekek körében a legmagasabb, évi 5%; az 5-19 éveseknél 3,7%, a 10-14 évesek körében mindössze 2,1%. A Magyar Gyermekdiabetes Regiszter 1978. január 1. óta gyűjti az újonnan diagnosztizált, 0-14 éves, 1- es típusú diabetes mellitusban szenvedő gyermekek adatait. 1978-2002 között a standardizált incidencia értéke 8,6/100 000 fő/év; legalacsonyabb a legfiatalabb (0-4 éves) gyermekek körében, legmagasabb a 10-14 éveseknél. A vizsgált periódusban a standardizált incidencia lineárisan emelkedett, az évi növekedés átlagos értéke 5,1%. Incidenciaértékeinket más európai országokéval összehasonlítva Magyarország a közepes rizikójú országok közé tartozik. Az EURODIAB eredményei megerősítik, hogy Európában a gyermekkori 1-es típusú diabetes mellitus incidenciája széles határok között változik, az incidencianövekedés mértéke országonként eltérő. Ez a jelentős eltérés aligha magyarázható a genetikai tényezők szerepével, hiszen az európai populáció genetikai állománya a többi kontinens népességével összehasonlítva - néhány kisebb populációtól eltekintve - viszonylag homogén. Az incidencia gyors növekedése valószínűleg a környezeti faktorok változásával magyarázható.