Lege Artis Medicinae

Rövid és hosszú távú túlélés, valamint a halálokok elemzése szisztémás lupus erythematosusban

TARR Tünde, KISS Emese, SZEGEDI Gyula, ZEHER Margit

2011. MÁRCIUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2011;21(03)

BEVEZETÉS - Szisztémás lupus erythematosusban (SLE) mind a rövid, mind a hosszú távú túlélési adatok javultak. Retrospektív módon elemeztük a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum Belgyógyászati Intézet, III. Belgyógyászati Klinikán SLE miatt gondozott betegek körében a rövid és hosszú távú túlélési adatokat és halálokokat. Összehasonlítottuk az általunk korábban már vizsgált túlélési mutatókkal, illetve irodalmi adatokkal. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Összesen 550 SLE-s beteg adatait dolgoztuk fel az 1970 és 2009 közötti időszakban. Vizsgáltuk a klinikai tünetek, az életkor, a betegség súlyossága, kezdete, az alkalmazott immunszuppresszív kezelés túlélésre kifejtett hatását Kaplan-Meier-görbe segítségével. EREDMÉNYEK - Az ötéves túlélés 98%-os, a 10 éves 94%-os, a 15 éves 90%-os, a 20 éves 89%-os volt a teljes vizsgált betegcsoportban. Az idősebb kori kezdet, a neuropszichiátriai tünetek, valamint a súlyos lefolyású SLE negatív prognosztikai faktornak bizonyultak. Egyéb szervi manifesztációk vagy az alkalmazott immunszuppresszív kezelés nem befolyásolta a túlélési mutatókat. A vizsgált időszakban 57 beteg (10,4%) halt meg, a leggyakoribb halálok cardiovascularis esemény volt (50,9%), ezt követték az infekciók (21%), majd a tumorok (12,3 %) miatti halálozás. KÖVETKEZTETÉS - Eredményeink szerint SLE-ben elsősorban a hosszú távú túlélés nőtt, amely főként a szoros kontrollt biztosító gondozási rendszernek köszönhető. A cardiovascularis mortalitás emelkedése a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A PerIndopril kombináCiója indApamiddal: a vérnyomáScSökkentő hatás vizsgálata a mindennapi Orvosi gyakorlatban - A PICASSO vizsgálat

FARSANG Csaba

BEVEZETÉS - A nemzetközi és hazai (JNC-7, ESH/ESC2007 és 2009, MHT 2009) irányelvek javasolják, hogy a hypertoniás betegek vérnyomását 140/90 Hgmm érték alá, illetve nagy/igen nagy cardiovascularis kockázat (például diabetes mellitus, krónikus vesebetegség) esetén 130/80 Hgmm alá kell csökkenteni. Bebizonyosodott, hogy a leghatékonyabb vérnyomáscsökkentő hatás elérése, valamint a mellékhatások mérséklése érdekében a betegek túlnyomó többségénél gyógyszer-kombinációk alkalmazása szükséges. A hazánkban nagyon gyakran alkalmazott kombinációk közé tartozik az ACEgátló kombinálása diuretikummal. A PICASSO vizsgálat célja volt a perindopril-indapamid (Coverex-AS Komb Forte) fix, nagyobb dózisú kombinációja hatásosságának és a kezelés metabolikus paraméterekre kifejtett hatásának értékelése a belgyógyászok, hipertonológusok, kardiológusok és háziorvosok gyakorlatában. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A három hónapig tartó, multicentrikus, prospektív, obszervációs, beavatkozással nem járó nyílt klinikai vizsgálatba első- vagy másodfokú, 18 évnél idősebb, nem megfelelően beállított primer hypertonás betegeket vontunk be, akiknél a kezelőorvos a nagyobb dózisú kombinációs antihipertenzív kezelést kívánta indítani. A betegek vérnyomását (ambuláns monitorozással is), pulzusszámát, metabolikus paramétereit (plazmalipidek, vércukor, nátrium, kálium, kreatinin, húgysav, GGT szintje) rutinmódszerekkel mértük, anamnesztikus és közérzetre vonatkozó adataikat kérdőíveken regisztráltuk. A változásokat külön értékeltük az egyes rizikófaktorokkal élők és társbetegségekben szenvedők körében is. EREDMÉNYEK - A vizsgálat során 9683 beteg (54% nő, 46% férfi, életkor átlaga: 61,8 év) adatlapjait értékeltük. A vizsgálatban alkalmazott kezelés végére a vérnyomás átlaga 159/93 Hgmm-ről 131/80 Hgmm-re, ABPM-mel 145/83 Hgmm-ről 126/74 Hgmmre (24 órás átlag), a szívfrekvencia 79/minről 73/min-ra csökkent (p<0,001). A jelentős társbetegségben nem szenvedő betegek 75,4%-ában, az alacsonyabb célvérnyomással jellemezhető társbetegségekben szenvedők 14%-ában sikerült a vérnyomást megfelelően beállítani. A betegek diurnalis indexe lényegesen nem változott. Klinikailag értékelhetően csökkent az össz- és LDLkoleszterin, a triglicerid, az éhomi vércukor és a húgysav szintje, nem változott lényegesen a HDL-koleszterin, a nátrium-, káliumés a GGT-szint. A betegek közérzete szignifikánsan javult a vizsgálat során. KÖVETKEZTETÉSEK - A perindopril-indapamid kombinációk eredményesen és biztonságosan alkalmazhatók a mindennapi gyakorlatban.

Lege Artis Medicinae

Hármas szereposztásban: - Csehov az író, az orvos és a beteg

KISS László

Csehov 1884-ben szerezte meg orvosi diplomáját, ez évben jelent meg első kötete (Melpoméné meséi) és ugyancsak ez évben történt vele valami, amelynek igazi jelentőségét jómaga is csak később volt hajlandó felismerni: ekkor köhögött fel először vért...

Lege Artis Medicinae

A betegágy melletti döntéselemzés kiskátéja - A Bayes-elméleten alapuló diagnosztikus érvelés modellje

VOKÓ Zoltán

Ez a sorozat arra vállalkozik, hogy a szókratészi dialógusok formájában megismertesse az olvasókkal az orvosi döntéselmélet kvantitatív modelljét, megmutassa, hogy hogyan lehet a klinikai vizsgálatokból származó eredményeket felhasználni a betegágy melletti döntéshozatalban. A sorozat a klinikai kutatási eredmények felhasználóinak készült.

Lege Artis Medicinae

A hypertoniás betegek cardiovascularis kockázatának kezelése: az amlodipinatorvastatin fix kombináció helye az újabb vizsgálatok fényében

ALFÖLDI Sándor

A hypertoniás betegek túlnyomó többségének (70-80%) a magas vérnyomás mellett további kockázati tényezői is vannak: gyakori a zsír- és cukoranyagcsere károsodása, az elhízás és a dohányzás. Több rizikófaktor egyidejű jelenléte esetén az egyes rizikófaktorok okozta relatív kockázatnövekedés nem additív, hanem multiplikatív módon jelentkezik. Az ASCOT tanulmány óta evidencia, hogy statinterápia indokolt minden olyan hypertoniás beteg esetében, akinek >2,5 mM/l az LDL-koleszterin-szintje, és legalább közepes a cardiovascularis kockázata (a SCORE-modell szerinti kockázat >3%). A felmérések szerint a mindennapi gyakorlatban azonban a hypertoniás és dyslipidaemiás betegek csekély hányada éri el mind a vérnyomás-, mind a lipidcélértékeket. Ennek egyik oka, hogy a határérték- eltéréseket és így azok kockázatnövelő hatását a kezelés megtervezése során az orvosok kevésbé veszik figyelembe, illetve a betegek részéről csekély a terápiás adherencia és perzisztencia. Az újabb vizsgálatok szerint ezek igen jelentősen javíthatók, amennyiben a vérnyomás- és lipidszintcsökkentő kezelést egyidejűleg, kettős hatású készítménnyel indítják meg.

Lege Artis Medicinae

Az orális antikoagulálás új lehetősége a kardiogén eredetű stroke prevenciójában - Fókuszban a RE-LY vizsgálat

SZAPÁRY László

A kardiogén eredetű stroke-ok leggyakoribb oka a pitvarfibrilláció. E ritmuszavar gyakorisága az életkorral meredeken nő, az idős lakosság 10%-át érinti. A pitvarfibrilláció következtében kialakuló stroke legtöbbször súlyos, mortalitása magas. A ritmuszavarhoz társuló rizikófaktorok és az életkor alapján becsülhető meg a stroke fellépésének kockázata; az egyik legveszélyeztetettebb csoportot azok a betegek alkotják, akiknél pitvarfibrilláció áll fenn, és korábban tranziens ischaemiás attakot vagy stroke-ot szenvedtek el. A hatékony prevenciót a tartós antikoaguláns kezelés jelenti. A klinikai gyakorlatban évtizedek óta csak a K-vitamin-antagonista készítmények használatára van lehetőség. Ezek alkalmazásának számos korlátja van, a klinikusok éppen a magas stroke-rizikójú, idős betegeknél tartanak leginkább a rendelésüktől. Ennek következtében azoknak a betegeknek, akiknél pitvarfibrilláció miatt antikoaguláns kezelés indokolt, csak mintegy 50- 60%-a kap ilyen terápiát, és a kezelt betegeknek csupán fele éri el a cél-INR-tartományt. A warfarin több mint 50 évvel ezelőtti bevezetése óta az elmúlt években kerültek publikálásra a direkt trombininhibitor dabigatrannal végzett vizsgálatok adatai. Jelen közlemény a 2009-ben publikált, nemzetközi, III. fázisú RE-LY vizsgálat eredményeit tekinti át, amely a dabigatran etexilat preventív hatékonyságát értékelte pitvarfibrilláló betegeknél, terápiás dózisú warfarinnal összehasonlítva. Az eredmények alapján a dabigatran napi 2×110 mg-os dózisban alkalmazva a warfarinnal azonos, míg 2×150 mg-os dózisban annál szignifikánsan hatékonyabb védelmet biztosít a pitvarfibrillációhoz társuló stroke és szisztémás embolia ellen. Kitűnő preventív hatásán túl a dabigatrankezelés mellett szignifikánsan kevesebb intracranialis vérzés fordul elő, és csökkent az egyéb súlyos vérzések gyakorisága is. Az eredmények alapján a dabigatran valószínűleg meg fogja változtatni a jelenlegi kezelési paradigmát a pitvarfibrillációban szenvedő betegek stroke-prevenciójában. Bevezetésével jelentősen bővülhet a hatékonyan és biztonságosan kezeltek köre.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Reverzibilis posterior encephalopathia szindróma mint a szisztémás lupus erythematosus kezdeti megjelenése]

AYAS Özözen Zeynep, ÖCAL Öncel Ruhsen, GÜNDOGDU Aksoy Asli

[A karakterisztikus klinikai és radiológiai jelek által diagnosztizálható reverzibilis posterior encephalopathia szindróma (PRES) általában kezelésre meggyógyul. Szisztémás lupus erythematosusban (SLE) szenvedő betegek körében nem ismert pontosan a PRES prevalenciája. Az SLE gyakran szisztémás megbetegedés formájában jelentkezik. Ritka esetekben azonban a betegség neurológiai tünetekkel kezdődik. Beszámolunk egy 35 éves nőbetegről, aki fejfájással és homályos látással jelentkezett. A mágnesesrezonancia-vizsgálat (MRI) által feltárt cerebralis laesiók és a neurológiai tünetek PRES-re utaltak. A PRES etiológiájának vizsgálata során a beteget SLE-vel diagnosztizáltuk. A tanulmányban hangsúlyozzuk, hogy a PRES az SLE kezdeti megjelenési formája lehet.]

Hypertonia és Nephrologia

A Magyarországi Vasculitis Regiszter első öt évének eredményei

HARIS Ágnes, TISLÉR András, ONDRIK Zoltán, FILE Ibolya, MÁTYUS János, ZSARGÓ Eszter, DEÁK György, AMBRUS Csaba

A Magyarországi Vasculitis Regiszter online adatgyűjtésének célja az ANCA-asszociált vasculitis alaposabb megismerése, a betegség hazai előfordulásának, kezelésének és kimenetelének meghatározása volt. A regiszteres adatgyűjtés az indulástól eltelt öt év óta dinamikusan fejlődik, jelenleg 278 beteg eredménye áll rendelkezésre. Betegeink 62%-a nő, átlagéletkoruk 58,2±14,5 év, 51%-uk c-ANCA-, 49%-uk p-ANCA pozitív vasculitis miatt került ellátásra. A diagnóziskor becsült vesefunkció 24,6±21,6 ml/min/1,73 m2, ekkor 29%-uk, a követési idő alatt összesen 39%-uk szorult dialízis - kezelésre, a művesekezelés 23%-uknál elhagyható volt. Fokális szövettani elváltozás, valamint felső légúti és bőrtünetek jelenléte esetén statisztikailag is jelentősen ritkábban volt szükség vesepótló kezelésre, amely a kórképek korai felismerésének fon tosságát jelzi. Az indukciós kezelés során a betegek 94%-a kapott szteroidot és 85%-a cyclophosphamidot, 59%-a részesült plazmaferézis-, 11%-uk rituximabterápiában. A fenn tartó kezelés a betegek 80%-ában szteroidot, 23%-ban per os és 22%-ban parenteralis cyclophosphamidot tartalmazott, illetve ennek részeként a betegek 40%-a kapott azathioprint, nyolc beteg mycofenolátot, hat beteg methotrexatot. A medián követési idő 30 hónap (IQR 6-78) volt, ez idő alatt a betegek 20%-a halt meg, 5%-uk részesült vesetranszplantációban, 5%-uk maradt el a gondozásból. A medián túlélési idő 14,8 év, az ötéves túlélés 85%, a tízéves 70% volt. C-ANCA-vasculitis esetén a hosszú távú túlélés valamivel jobbnak tűnt, mint a p-ANCA-pozitív esetekben, de az életkorra való korrekció után ez a különbség nem volt igazolható. A halálozás fő prediktora az életkor és a dialízist igénylő vesekárosodás volt. Relapsus a betegek 27%-ában jelentkezett, ezek 28%-a egy éven belül, 21%-uk öt év után következett be. A Magyarországi Vasculitis Regiszter adatbázisa nefrológiai közösségünk eredményes szakmai tevékenységét igazolja. Bár eredményeink nemzetközi összehasonlításban is sikeresnek mondhatók, ugyanakkor betegeink ellátása kapcsán számos olyan terület található, amelyek javítása előnyösen befolyásolhatja életminőségüket és túlélésüket.

Ideggyógyászati Szemle

Primer gerincdaganatok prognosztikai faktorai

LAZÁRY Áron, BORS István Béla, SZÖVÉRFI Zsolt, RÓNAI Márton, VARGA Péter Pál

Célkitűzés - Az elsődleges gerincdaganatok ritka betegségnek számítanak, a témakört átfogóan elemző közlemények száma a nemzetközi irodalomban is csekély. Az Országos Gerincgyógyászati Központ több mint egy évtizedes klinikai tapasztalatára támaszkodva elemeztük a primer gerinctumorok epidemiológiai jellemzőit és klinikai konzekvenciáit. Módszerek - Retrospektív adatgyűjtés és adatelemzés módszerével dolgoztuk fel az 1995 és 2007 között intézetünkben kezelt 300 beteg demográfiai és klinikai adatait. Eredmények - A viszonylag gyakoribb kórképek (például chordoma, myeloma multiplex) mellett intézeti praxisunkban néhány, irodalmi ritkaságnak is számító tumortípus is előfordult (például leiomyosarcoma, synovialis sarcoma). A primer gerinctumorok legtöbb esetben a lumbosacrumra lokalizáltak, leggyakrabban (73%) lokális vagy irradiáló fájdalmat okozva. Az elsődleges gerincdaganatok korszerű terápiája a sebészi beavatkozáson nyugszik. A technikailag sokszor kihívást jelentő műtétek átlagosan 130 percig tartottak és 650 ml vérveszteséget jelentettek intézetünkben. A műtéti idő, a vérveszteség és a daganat kiterjedése között szignifikáns összefüggést találtunk (p<0,01). A mortalitással a szövettani típust (p<0,0001), a tünetek súlyosságát és a műtéti vérvesztést (p<0,05) találtuk szignifikánsan összefüggőnek. A lokális kiújulás aránya a korábban más intézetben primer műtéten átesett betegek esetében több mint ötször magasabb volt azokhoz a betegekhez képest, akiknek első terápiás műtétét intézetünkben végeztük (p<0,0001). Következtetések - A nagyszámú beteganyag lehetőséget nyújtott a primer gerinctumorok klinikai viselkedését befolyásoló prognosztikai faktorok feltérképezésére. A továbbiakban a betegek hosszabb távú követésével és a klinikai adatbázis prospektív bővítésével tervezzük folytatni a klinikailag releváns eredmények feltárását.

Hypertonia és Nephrologia

Az angiotenzin-konvertáz enzim (ACE) -gén inszerció/deléció (I/D) polimorfizmusának hatása hemodializált betegek túlélésére

KISS István, SZEGEDI János, KULCSÁR Imre, AMBRUS Csaba, KERKOVITS Lóránt, TISLÉR András, KISS József Zoltán

Bevezetés: Az ACE-gén I/D polimorfizmus és a cardiovascula ris mortalitás közötti kapcsolat vizsgálata ellentmondó eredményeket adott. He mo dia - lizált, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegekben az emelkedett angiotenzinkonvertálóenzim- szinttel együtt járó DD polimorfizmus mutatott összefüggést a halálozással, elsősorban diabeteses betegekben. A rövid távú (három év) túlélési adatok elemzésével magunk is igazoltuk ezt az összefüggést. Feltételeztük, hogy a hosszú távú megfigyelés során (10 év) megerősíthetők addigi eredményeink és igazolódik az ACE-gén I/D polimorfizmus jelentősége krónikus veseelégtelenségben. Módszer: Beavatkozással nem járó, prospektív, multicentrikus vizsgálatunkban 746 beteget vizsgáltunk, akiknél a klinikai adatok összegyűjtése mellett egyszeri vérmintából az ACE-gén I/D polimorfizmus került meghatározásra (single nucleotide polimorfizmus, SNP). A mortalitás vizsgálatakor három genotípuscsoportot (I/I, I/D és D/D) hoztunk létre, és az adatokat többváltozós Cox proportional hazard modellben elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 54,9 év volt és a nők aránya 46,8% volt. A diabetes mellitus gyakorisága 19,3% volt. ACE-gátló kezelésben a betegek 47,9%-a részesült. A vizsgálat megkezdését megelőzően a vérvétel előtti medián dialízis-időtartam 23,8 hónap (IQR 11,2-47,1). Az ACE-gén-genotípusok gyakoriságai eltérőek voltak egymástól [I/D (42,6%), a D/D (37,7%) és az I/I (19,7%)]. A betegek tízéves követése során a medián követési időtartam 29,8 hónap (IQR 12,6-63,4) volt. A D/D genotípusúak rövidebb túlélést mutattak (I/I vs. D/D: log-rank test: p=0,04) az ACEgátló kezelésben nem részesülő betegek között. A többváltozós Cox regressziós modellekben a D/D genotípus (összehasonlítva az I/I genotípussal) a mortalitás szignifikáns meghatározójaként csak az ACE-gátló kezelésben nem részesülő betegek között jelentkezett (HR 0,67, 95% CI 0,46-0,97, p=0,03). Következtetés: Vizsgálatunk eredménye alapján az ACE-gén I/D polimorfizmus ön - ma gában nem befolyásolja a hemodializált betegek halálozását, de felvethető, hogy deléció/deléció (D/D) genotípusú hemodializált betegek túlélését az ACE-gátló ke - zelés kedvezően befolyásolhatja.

Ideggyógyászati Szemle

Szisztémás lupus erythematosus központi és környéki idegrendszeri szövődménye

ILNICZKY Sándor, KAMONDI Anita, ARÁNYI Zsuzsanna, VÁRALLYAY György, GAAL Barbara, SZIRMAI Imre, NAGY György

A szisztémás lupus erythematosus az egyik leggyakoribb, több szervet érintő autoimmun betegség, amely károsíthatja az agyat, a gerincvelőt és a környéki idegeket agyi vasculitis, transvers myelitis és polyneuropathia formájában. Egy 46 éves nőbeteg kórtörténetét ismertetjük. Betegsége 44 éves korában indult részleges myelitis transversa tüneteivel. Két év panaszmentesség után sokízületi gyulladás, láz, az alsó végtagok fájdalmas paraesthesiája és gyengesége alakult ki. A laboratóriumi leletek alapján szisztémás lupus erythematosust állapítottak meg. A neurológiai vizsgálat során centrális és perifériás idegrendszeri károsodás tüneteit találták. A koponya-MR-vizsgálat negatív volt, a nyaki gerinc MR-vizsgálata két jelintenzív elváltozást ábrázolt a nyaki gerincvelőben a T2-súlyozott felvételeken. A liquorvizsgálat enyhén emelkedett összfehérjeértéket mutatott normális sejtszám mellett. Az elektrofiziológiai vizsgálatok szubakut szenzomotoros axonalis polyneuropathiát igazoltak. Methylprednisolonkezelés mellett állapota javult. A szisztémás lupus erythematosusban egyidejűleg jelentkező centrális és perifériás idegrendszeri szövődmények diagnosztikai nehézséget okozhatnak.