A tradicionális biomedikális megközelítést felváltó biopszichoszociális modell szerint a betegségek kialakulása nem egyetlen oki tényezőre vezethető vissza, hanem biológiai, pszichológiai és környezeti tényezők kölcsönhatásának következménye. A paradigmaváltás eredményeként nagyobb hangsúlyt kapott az orvos-beteg közti partneri együttműködés, valamint a kezelések kiegészültek a pszichológiai és szociális tényezők fi gyelembevételével, így a multidiszciplináris team komplexebb módon képes felmérni a beteg állapotát, kezelésre való alkalmasságát, valamint meghatározni az intervenció irányát. A daganatos betegségre adott reakciókat, az adaptációt és a betegséggel való megküzdést mind az egyéni szint, tehát a beteg pszichológiai jellemzői, mind a szociális szint, vagyis a beteget körülvevő családi rendszer kölcsönösen, egymásra hatva meghatározzák.

Az Egészségügyi Világszervezet 2018. jú­nius 18-án Genfben jelentette be, hogy 10 évi munka után elkészült a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 11. vál­to­za­ta. Kezdettől egyértelmű célkitűzés volt a korábbi változatokhoz képest a felhasználóbarát fejlesztés, és első alkalommal a teljesen elektronikus kivitelezés. A medicina dinamikus fejlődését tükröző formai és tartalmi megújulás keretében a 11. kiadás új fejezeteket is tartalmaz, az immunrendszer betegségei, az alvászavarok, a szexuális egészség és a hagyományos gyógyászat témában. 55 000-re bővült a lehetséges kódok száma, ami 2022. januártól lép életbe a tagországokban. Az addig rendelkezésre álló idő alatt kell a felhasználóknak, orvosoknak, biztosítóknak, egyetemeknek felkészülni alkalmazására. A mentális és viselkedési zavarok kódolása is jelentősen megváltozik. A következőkben az általános rész rövid ismertetése után a pszichiátriát érintő leglényegesebb pontokat tekintjük át.

A perifériás verőérbetegség (PAD) a társuló multilocularis atheroscleroticus betegségek következtében igen nagy mortalitású betegség. Tünetes PAD esetén a jól megválasztott antithromboticus kezelés nemcsak az alsó végtagi vascularis események, hanem a cardiovascularis halálozás, stroke és myocardialis infarctus kompozit végpont előfordulási arányának csökkentése szempontjából is kulcsfontosságú. Ezen a területen a thrombocytaaggregáció-gátló acetilszalicilátnál jobb eredményt lehetett elérni clopidogrellel, de a két szer kombinációja már nem jár a cardiovascularis major események számának csökkenésével. Az elmúlt évek vizsgálatai alapján számos, egyéb hatóanyagról bizonyosodott be, hogy a PADbetegek csoportjában nem előnyösebb alkalmazásuk a hagyományos thrombocytaaggregáció-gátló szereknél. Terápiás gyakorlatunkban változást jelenthet azonban a Xa-faktor-gátló rivaroxaban kis dózisának és az acetilszalicilátnak a fix kombinációja, amely a monoterápiánál jobb eredményeket tudott felmutatni a kombinált cardiovascularis végpontot illetően, elfogadható vérzéses kockázatnövekedés mellett.

Nagyszámú kísérletes és klinikai adat bizonyítja a széles körben terjedő immunterápia és a lokális sugárkezelés korszerű formáinak szinergista hatását, nemcsak a sugárkezelt malignus elváltozás eliminálásában, hanem az immunmediált, szisztémás antitumoralis hatás fokozásában. E különböző támadáspontú, jól tolerálható bináris rendszer egymást erősítő hatásának maximális kiaknázása céljából nagy fontosságú a megfelelő betegszelekció, a két modalitás sorrendjének, a besugárzás sugárminőségének (részecske), dozírozásának (összdózis, frakciószám), a céltérfogat nagyságának és az egyéb szupportív és tumorellenes gyógyszerek alkalmazásának meghatározása. Az eddig felhalmozódott adatokból már levonhatók következtetések, melyek segítenek a mindennapi onkológiai ellátásban. Ezért, áttekintve az együtthatás patomechanizmusát, molekuláris hátterét és a klinikai eredményeket, kiemeljük a legfontosabb paramétereket, melyek az ionizáló sugárzás abszkopális hatását, illetve ezzel az immunterápia hatékonyságát növelhetik. Az immunterápia és a sugárkezelés integrációja, és a betegek számára előnyös alkalmazás irányelveinek kidolgozása a folyamatban lévő számos klinikai vizsgálat értékelése után várható. Ha igazolódnak a preklinikai eredmények, valódi paradigmaváltás következhet be a sugárterápiában, radioimmunterápiában.

A sclerosis multiplex (SM) krónikus, központi idegrendszeri gyulladással és demyelinisatióval járó autoimmun, neurodegeneratív megbetegedés. Az SM betegség természetes lefolyását tekintve heterogén. Változatos tünettanának köszönhetően megjósolhatatlan formában és mértékben befolyásolja a betegek fizikai és kognitív állapotát. Az SM új fenotípus-klasszifikációja szerint két fő csoportot különítünk el. A relapszáló-remittáló (RR) és a progresszív kórformát. Az RR-csoporton belül elkülönítünk aktív, valamint inaktív betegséget. A betegség aktivitását klinikailag és radiológiailag lehet bizonyítani. Inaktívnak tekintjük egy páciens betegségét akkor, ha teljesíti a „no evidence of disease activy” (NEDA) 3-ban foglalt kritériumokat; azaz MRI-n vizsgált paraméterekben nem látható progresszió, a beteg relapszusmentes, valamint a beteg fizikai állapota stabil. Az SM terápiájában napjainkban zajlik egy paradigmaváltás, melynek célja egy személyre szabott, az adott beteg beteg-ségaktivitásának megfelelő, korai, leghatásosabb terápia alkalmazása. A magas betegségaktivitást mutató betegek esetén korai és eszkalációs terápiaként is egy új lehetőség az alemtuzumabkezelés. Az alemtuzumab hatásosságát két fázis III-as (CARE-MS I-II) vizsgálat igazolta, melyekben hetente háromszor subcutan adott interferon-b-1a-val hasonlították össze. Ezekben mind a relapszusráta (CARE-MS I-II), mind a progresszió (CARE-MS II) szempontjából, mind a vizsgált MR-paraméterekben (CARE-MS I-II) szignifikánsan hatásosabbnak bizonyult, mint az interferonkészítmény. Az alemtuzumabbal kezelt betegek 32, illetve 39%-ánál sikerült elérni a NEDA3 állapotot a CARE-MS II, illetve I első két évében. A két vizsgálat négyéves kiterjesztése végén ez az érték a CARE-MS I esetében 39%-ról 60%-ra, míg CARE-MS II esetében 32%-ról 55%-ra emelkedett. Jelen munkánk célja, hogy javaslatot terjesszünk a neurológusok elé az SM-betegek egyénre szabott kezelésére egy, a legfrissebb evidenciákon alapuló terápiás algoritmus alapján, továbbá, hogy ebbe az algoritmusba elhelyezzük az SM terápiájába a közelmúltban bevezetett alemtuzu-mabot.