Bevezetés, célkitűzés - A spinalis meningeomák a spi­nalis tumorok 25-46%-át alkotják. Kezelésükben a mű­téti eltá­volítás az elsődlegesen ajánlott kezelési módszer. Irodalmi adatok alapján számos sebészi kimenetelt befolyásoló tényezőt írtak le (köztük életkor, preoperatív neurológiai státusz, a reszekció mértéke és a szövettani alaptípus/grade). Közleményünk célja, hogy elemezzük sebészi tapasztalatainkat, a kimenetelt befolyásoló tényezőket és hosszú távú utánkövetési eredményeinket. Betegek és módszer - 2008-2016 között az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben spinalis meningeomával diagnosztizált és kezelt betegek retrospektív adatbázisát készítettük el. Vizsgáltuk a demográfiai adatokat, a pre­operatív neurológiai tüneteket, a diagnosztikai képalkotó eredményeket, a patológiai eredményeket, az alkalmazott kezelési típusokat és a posztoperatív eredményeket. A vizsgálatba bevont összes beteg rendszeres klinikai és radiológiai utánkövetésen esett át. Eredmények - Adatbázisunkba összesen 153 beteg került, akik mindegyike sebészi kezelésen esett át. 112 nő és 41 férfi beteget vizsgáltunk. A betegek átlagos életkora 65,5 év volt. A műtétet követő 6. héten történő posztoperatív kontroll­vizsgálatok 98,7%-ban a szenzoros és motoros funkciók javulását mutatták. A funkciók javulása a műtét után már közvetlenül észlelhető volt. Mindösszesen két esetben (1,30%) figyeltük meg a preoperatívan fennálló panaszok változatlanságát. Recidívát négy esetben (2,61%) tapasztaltunk. Következtetések - Eredményeink alapján spinalis meningeomák esetében a mielőbbi diagnózis és műtéti eltávolítás ajánlott, ami hatékony és elégséges kezelést tesz lehetővé. Hosszú távú utánkövetési adatok alapján a betegek meghatározó része tartósan tünetmentessé válik, és a betegség recidívájával is csak kevés esetben kell számolni.

Az urológiai betegek jelentős hányada daganatos betegségben szenved. A prostatacarcinoma a férfiak második leggyakoribb - jelentős mortalitással és életminőségváltozással járó - rosszindulatú betegsége. A korai megelőző vizsgálatok jelentősége igen nagy. A szerző ismerteti az aktuális diagnosztikai protokollt, a műtéti és a konzervatív terápiás lehetőségeket. A haematuria leggyakrabban hólyagdaganat tünete; a felületes és az invazív daganatok kezelése különbözik mind az operatív, mind az adjuváns terápiát illetően. A cystectomia utáni vizeletdeviáció szövődménnyel járhat, e betegek rendszeres követése szükséges. A vesedaganatok csak sebészileg gyógyítható betegségek; mortalitásuk az utóbbi években nem változott. Heredaganatban fiatal férfiak szenvednek. A korán felfedezett daganatok gyógyíthatók; a terápia komplex: sebészi, kemo- és sugárterápia. A penis daganata nem gyakori, de agresszív, rosszindulatú, előrehaladt állapotban a gyógyulás valószínűsége csekély.

BEVEZETÉS - Az emlődiagnosztika nem operatív patológiai módszerei (citológia, szövethenger-biopszia) a hármas (fizikális, radiológiai, patológiai) emlődiagnosztika részeként lehetőséget adnak az emlőműtétek megfelelő tervezésére. Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai; újabban többen úgy tartják, hogy a szöveti diagnózist adó hengerbiopszia eredményesebb lehet a diagnosztikus cél elérésében. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A Bács-Kiskun Megyei Kórház Patológiai Osztályán szöveti diagnózissal alátámasztott, egy év alatt diagnosztizált emlőelváltozások nem operatív patológiai vizsgálatai kerültek elemzésre a szokásos C1-5 és B1-5 diagnosztikus kategóriák gyakorisága szempontjából. EREDMÉNYEK - Összesen 295 citológiai és 130 hengerbiopsziás minta került elemzésre. A nem diagnosztikus (C1 és B1) minták aránya a citológiai vizsgálatoknál szignifikánsan magasabb volt (0,18 versus 0,08 általában; 0,09 versus 0,01 rosszindulatú daganatoknál), és ugyancsak szignifikánsan gyakoribbak voltak a bizonytalan, C3 és C4 kategóriájú diagnózisok, mint a B3 és B4 kategóriájúak (0,24 versus 0,07). A téves negatív, illetve téves pozitív leletek ritkán fordultak elő, de ezek szempontjából is előnyösebbnek tűnt a hengerbiopszia. KÖVETKEZTETÉS - Intézményünkben a hengerbiopszia, a nemzetközi tapasztalatnak megfelelően, eredményesebb volt a nem operatív diagnózisok felállításában, mint a vékonytű- aspirációs citológia. Ennek ellenére, viszonylagos olcsósága miatt továbbra is a citológia az elsődlegesen végzendő vizsgálat.

A Wertheim-féle radikális hysterectomia bevezetésére - mint a FIGO 1a2-2a stádiumú cervixdaganatok rutin operatív megoldására - az Országos Onkológiai Intézetben 1989-ben került sor. 2002-ig, az eredmények első felméréséig az intézetben 308 műtétet végeztek. Az elért eredmények első értékeléséből kiderült, hogy a módszerrel 80%-os ötéves és 75%-os 10 éves átlagos túlélési időt sikerült elérni. Az eredmények közel megegyeznek az irodalmi adatokkal, mégis maradtak megválaszolásra váró kérdések e betegcsoport kezelését illetően. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott nőgyógyászati rákszűrési programban a lakosságnak csupán 30%-a vesz részt. Nincsenek országos adatok a betegek kezeléséről, amelynek alapján a szakma, az eredmények javítása érdekében, megtehetné a szükséges lépéseket. Nem ismert, hogy hány radikális műtétet végeznek ma Magyarországon, és milyen e betegek kórlefolyása. Intézetenként változnak az alkalmazott protokollok, eltérő a sebészi felkészültség. A kezelés irányelveivel, az alkalmazott sugárterápiával, kemoterápiával, operatív technikával vagy a posztoperatív kezelésekkel kapcsolatban nincs egységes álláspont. Megoldandó a szűrésen való megjelenés arányának javítása, a prognosztikai faktorok alkalmazása, a minimálisan invazív és fertilitást megtartó műtétek, a petefészkek hátrahagyásának kérdése és a neoadjuváns kemoterápia. Első lépésként az egységes kezelési elvek betartása érdekében az összes hazai intézetre vonatkozó adatok feldolgozására volna szükség.

Az akut pancreatitis változatos diagnosztikus és terápiás teendőt igénylő megbetegedés. A klinikai kép az enyhe hasi fájdalomtól a súlyos, pancreaselhalással és többszervi elégtelenséggel járó, életet veszélyeztető formáig sokféle lehet. Az akut pancreatitisek többsége enyhe lefolyású, 15-20% azonban súlyos. Ez utóbbiak mortalitása ma is 10-30%, annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentős fejlődést tapasztalhattunk a képalkotó diagnosztika, az operatív endoszkópia és az intenzív belgyógyászati és sebészi terápia terén. A betegség gyors és pontos diagnózisa teremti meg az időben megkezdett terápia lehetőségét. Tudjuk például, hogy az epeköves eredetű akut pancreatitisben a korai (a panaszok kialakulását követő 24-48 órán belül végzett) endoszkópos papillotomia és kőeltávolítás jelentősen javítja a betegség prognózisát. Hasonlóan fontos a nekrózissal járó esetek korai adekvát perfúziós/rehidrációs terápiája, illetve az elhalt területek felülfertőződésének megelőzését célzó enteralis táplálás lehető leggyorsabb bevezetése is. Ezért a betegség epidemiológiai jellemzőinek, kóroktanának, korszerű diagnosztikus és terápiás lehetőségeinek áttekintése során a hangsúlyt a korai teendőkre helyezzük. Ugyancsak hangsúlyozzuk az akut pancreatitis lezajlása során szükséges kezelési és gondozási elvek betartásának jelentőségét is.