Mi köze a gónak a klinikai döntéshozatalhoz? A klinikai orvoslás egyik legjelentősebb intellektuális kihívása a bizonytalanságban történő döntéshozatal. A hagyományos orvosi döntéshozatal intuitív és heurisztikus mivoltának pszichológiai csapdáin kívül az információhiány, az erőforrások szűkössége, az adott orvos-beteg kapcsolat jellemzői egyaránt hozzájárulnak annak bizonytalanságához. A formális, matematikai számításokon alapuló döntéselemzés, amelyet széles körben használnak a klinikai irányelvek fejlesztésében, illetve az egészségügyi technológiák értékelésében, elvben jó lehetőségeket kínál az intuitív dön­téshozatal hibáinak elkerülésére, ugyan­akkor az egyéni döntési helyzetekben többnyire nehezen alkalmazható,és az orvosok többségétől idegen. Ennek a módszernek is vannak korlátai, különösen az egyéni döntéshozatalban, beleértve a számításokhoz felhasznált input adatok esetleges hiányát, illetve jelentős bizonytalanságát, valamint a matematikai modellek korlátait abban, hogy egy komplex rendszer folyamatait és a folyamatok egyéni variabilitását megfelelően tudják reprezentálni. A klinikai döntéstámogató rendszerek mindezek ellenére hasznos segítséget jelenthetnek az egyéni orvosi döntéshozatalban, ha megfelelően integráltak az egészségügyi információs rendszerekbe, és nem szüntetik meg az orvosok döntési autonómiáját. A klasszikus döntéstámogató rendszerek tu­dásalapúak, szabályrendszerekre, problé­ma­­specifikus algoritmusokra épülnek. Szá­mos területen alkalmazzák az orvosi adminisztrációtól a képfeldolgozásig. A nap­jainkban zajló informatikai forradalom eredményeképpen olyan mesterséges intelligenciaként emlegetett gépi tanulási módszerek jönnek létre, amelyek már ténylegesen képesek tanulni. A mesterséges intelligencia ezen új generációja nem konkrét szabályrendszerekre épül, hanem hatalmas adatbázisokon magukat tanító neurális hálózatokra és általános tanulási algoritmusokra. Ezek a mesterséges intelligenciák egyes területeken, mint például a sakk, a gó, vagy a va­dászrepülőgép vezetése, már jobb teljesítményre képesek, mint az em­berek. Fej­lesztésük bővelkedik kihívásokban, veszélyekben, ugyanakkor olyan technológiai át­törést jelentenek, ami megállíthatatlan és át­alakítja világunkat. Alkal­mazásuk és fej­lesztésük az egészségügyben is megkezdődött. A szakmának részt kell vennie ezek­ben a fejlesztésekben és megfelelő irányba kell, hogy terelje azokat. Lee Sedol 18-szoros gónagymester visszavonult há­rom évvel AlphaGo mesterséges intelligenciától elszenvedett veresége után, mert „Hiá­ba lettem világelső, van egy entitás, amit nem lehet legyőzni”. Ne­künk szerencsére nem versengenünk vagy győznünk kell, hanem el kell érnünk, hogy a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható legyen és az emberekkel együtt­mű­ködve ez az entitás eredményesebbé és hatékonyabbá tegye az egészségügyet.

Az egészségügyi ellátás többféle szakma közreműködését igényli, illetve gyakoriak a stressz szituációk is, emiatt az egészségügyi dolgozók között konfliktusok is gyakrabban alakulnak ki. Ehhez hozzájárul még a dolgozók egymásrautaltsága, mely szintén kedvez a konfliktusok kifejlődésének. Ez a jelenség nem csupán a két, szembenálló félre van hatással, hanem a személyeken belül is érzelmi változásokat okoz (harag, stressz, negatív érzelmek), illetve hosszú távú következményei (műhiba, fluktuáció, gyakoribb hiányzás a munkából, elégedetlen betegek, munkahely hírnevének romlása), költségkihatásai (perköltségek) is lehetnek az egészségügyi szervezetre nézve. Jelen közlemény bemutatja a konfliktus különböző meghatározásait, részletesen ismerteti annak okait és típusait. Kitér az egészségügyi team-en belüli konfliktusokra és azok lehetséges következményeire, valamint a konfliktuskezelés módjaira.

A betegellátási rendszerben történt változások új kihívásokat jelentenek napjaink ápolói számára a világ valamennyi országában. A globalizáció az egészségügyben is mind inkább tapasztalható.

Az egészség-gazdaságtan és társterülete, az egészségpolitika legfőbb célja a szűkös erőforrások minél hatékonyabb elosztása az egészségügyben, több szempont együttes figyelembevétele mellett.

A vizsgálat a laikusok elektrokonvulzív terápiával (ECT) kapcsolatos ismeret­anyagának és attitűdjének felmérését tűzte ki célul. Nemzetközi szinten is kevés kutatás foglalkozik a laikusok ECT-vel kapcsolatos attitűdjével, Magyarországon pedig ilyen kutatás még nem készült. A szerzők által összeállított, tizenhét kérdésből álló, félig strukturált kérdőívet töltöttek ki a közösségi mé­dián keresztül elért önkéntes résztvevők az interneten ke­resz­tül. A felmérésben való részvétel anonim volt. A vizsgá­lat alanyai: a magyar felnőtt lakosság nem egészségügyben dolgozó része jelentette az alapsokaságot, amelyből a vá­lasz­adók kikerültek. A laikusok által adott válaszok az egész­ségügyben dolgozók válaszaival kerültek összehasonlításra. A vizsgálat jelentős különbséget mutatott az egészségügyben dolgozók és a laikusok tájékozottsága és attitűdje között. A laikusok közel kétharmada egyáltalán nem is hallott az ECT-kezelésről. Míg a módszert ismerők többsége bizonyos aspektusokban jól tájékozott volt, a kezelés elutasítottságát és a kezeléssel kapcsolatos negatív attitűdöt magasabbnak találtuk a laikusok, mint az egészségügyi dolgozók körében. A kutatás a laikusok körében az ECT-vel kapcsolatban alacsony szintű tájékozottságot és negatív atti­tű­döt mutatott ki. Ennek javításában meghatározó sze­repe van a hiteles tájékoztatásnak, az ismeretterjesztésnek, a terápiá­val kapcsolatos előítéletek, kételyek eloszlatásának, ami mind a médiának, mind pedig a pszichiátereknek feladata.