Lege Artis Medicinae

Nem invazív gépi lélegeztetés akut és krónikus légzési elégtelenséggel járó krónikus obstruktív tüdőbetegségekben

BALIKÓ Zoltán

2006. JÚLIUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2006;16(07)

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (krónikus obstruktív bronchitis és emphysema) akut exacerbatiójában fellépő akut légzési elégtelenség kezelésében már elterjedt módszer a nem invazív gépi lélegeztetés, amelynek az alkalmazását bizonyítékokon alapuló ajánlások írják elő. Az obstruktív tüdőbetegséget kísérő krónikus légzési elégtelenség eseteiben az otthoni gépi lélegeztetés alkalmazásának megítélése már sokkal ellentmondásosabb. Még mindig várat magára egy nagy betegszámú, prospektív, randomizált és kontrollált vizsgálaton alapuló tanulmány, amely várhatóan kellő támpontot fog adni a megfelelő betegek kiválasztásához. Az már ma is megállapítható, hogy van a betegeknek egy jól meghatározott alcsoportja, akik az otthoni nem invazív gépi lélegeztetésből biztosan profitálnak. Ezek elsősorban az úgynevezett „blue bloater” („kék fújtató”: hypercapniás, polyglobuliás) betegek, akiknél kifejezett a hypercapnia, és idesorolandók az overlap szindróma (krónikus obstruktív tüdőbetegség alvási apnoéval) tüneteitől szenvedő betegek is. A heveny légzési elégtelenséggel járó állapotban az intubációt elutasítók számára nem marad más lehetőség, mint a nem invazív gépi lélegeztetés. A lélegeztetés módját illetően az elmúlt évek során mind az akut, mind a tartós nem invazív gépi lélegeztetés kapcsán egyértelműen bebizonyosodott a maszkon keresztül pozitív nyomástámogatást biztosító gépek előnye.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Mastoiditis képében jelentkező Wegener-granulomatosis Diagnosztikus kihívás

NAGY Pál, Z.SZABÓ László, DOMJÁN Gyula, GADÓ Klára, BALOGH Károly

BEVEZETÉS - A Wegener-granulomatosis bizonytalan patomechanizmusú, valószínűleg autoimmun megbetegedés. A célszervek típusos esetben az orr, a melléküregek és az alsó légutak nyálkahártyája, a tüdő és a vesék. A beteg pansinusitis, visszatérő pneumonia vagy microhaematuriával, pyuriával és azotaemiával járó vesebetegség tüneteivel fordul orvoshoz. Láz, polyarthralgia, polyarthritis szintén jelentkezhetnek. Patológiai szubsztrátuma: nekrotizáló vasculitis, granulomák, parenchymanecrosis. A diagnózis a klinikai képen, kórszövettani leleten és a cANCA-immunfluoreszcens vizsgálaton alapul. ESETISMERTETÉS - Egyoldali mastoiditis tünetei miatt kezelték a 27 éves nőbeteget. Hét hónap alatt a kérdéses etiológiájú, helyileg progresszív, destruktív, szeptikus állapotba torkolló kórkép miatt négy intézetben hétszer operálták. A klinikum nem volt típusos, a szövettani képet kezdetben aspecifikus gyulladásként értékelték, a cANCAteszt nem volt bizonyító erejű. Ismételt mintavételek, a kórszövettani preparátumok többszörös revíziója, konzílium, differenciáldiagnosztikai megfontolások után, majd a szteroid- és cyclophosphamidkezelés hatásossága alapján végül „forme fruste” a Wegener-granulomatosis diagnózis született. A beteg 32 hónapja remisszióban van. KÖVETKEZTETÉS - A jól kidolgozott diagnosztikai kritériumok ellenére a Wegener-granulomatosis bizonyítása - főleg lokalizált vagy limitált formában - nehéz lehet. A helyes kórisme hónapokat, akár éveket késhet. Szokatlan légúti, illetve fülészeti tünetek mellett, a konvencionális gyógyszeres és sebészi kezelés hatástalansága esetén gondolni kell rá. Nem típusos klinikai kép, bizonytalan szövettani, radiológiai és laboratóriumi leletek esetén siker csak az érintett szakorvosok szoros együttműködésétől, esetleg konziliáriusok bevonásától várható. A korszerű terápia kedvező prognózissal kecsegtet.

Lege Artis Medicinae

Újraélném az életem... Beszélgetés dr. Budai Józseffel, a hazai oltásügy doyenjével

A néhány gyereknél előforduló, gyógyítható invagináció miatt több millió gyerek marad védtelen a magas halálozású rotavírus-betegséggel szemben.

Lege Artis Medicinae

A bőr- és lágyrész-infekciók antibiotikum-kezelése A légúti fluorokinolonok helye a terápiában

MAGYAR Tamás

A szerző ismerteti a bőr- és lágyrész-infekciók felosztását, besorolását, a súlyossági fokozatokat, valamint a leggyakoribb kórokozókat. Figyelembe véve az antibakteriális, farmakokinetikai tulajdonságokat és a mellékhatásokat is, sorra veszi a javasolható antibiotikumokat. Egy - eddig szinte kizárólag csak légúti infekciókban alkalmazott - antibiotikum (levofloxacin) alkalmazásának lehetőségére hívja fel a figyelmet. Amennyiben az infekció a megszokottnál súlyosabb, és a beteg hospitalizációja levofloxacin adásával elkerülhető, az alapellátásban dolgozó orvosok is rendelhetik ebben az indikációban ezt a szert. Az irodalmi adatok és a szerző saját tapasztalatai szerint a levofloxacinnak kiemelt szerepe lehet az alap- és a szakellátásban a bőrés lágyrész-infekciók kezelésében.

Lege Artis Medicinae

A tartós orális antikoaguláns terápiáról

LENGYEL Mária

Lege Artis Medicinae

Tüdőtumort utánzó actinomycosis

CSERNI Gábor, BORI Rita, BOROSS Gábor, FRANK Emil, LÓRÁND Katalin, SERÉNYI Péter, LENGYEL Mária, KOVÁCS Károly, HALÁSZ Mátyás

BEVEZETÉS - A tüdőrák nagy mortalitású, de korai felismerés esetén mégis sikeres kezeléssel kecsegtető betegség; elkülönítő diagnosztikája szerteágazó. ESETISMERTETÉS - Az 53 éves, tüdőgyulladás szövődményeként mellkasi empyemával sikeresen kezelt férfinál CT-vizsgálattal és bronchoszkópiával tüdőtumor gyanúját vetették fel. A hörgőkefével vett citológiai minta bizonytalan eredményt adott, malignitás gyanúját vetette fel, de azt nem erősítette meg; a szövettani minta gyulladást igazolt. Jobb alsó lobectomiát követően a kórszövettani diagnózis actinomycosis lett. Az esetismertetés kapcsán a mellkasi actinomycosis pseudotumorosus megjelenésével foglalkozunk. KÖVETKEZTETÉS - Az irodalom tanúsága szerint a tüdő- és a mellkasi actinomycosis ritka, de tumort utánzó volta miatt differenciáldiagnosztikai szempontból is lényeges betegség.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A krónikus obstruktív tüdőbetegség és kezelési lehetőségei

LOSONCZY György

Az előrejelzések szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) már valószínűleg a 3. leggyakoribb korai halálok. Fő kiváltó oka a több évtizedes dohányzás, amelynek hatására nagy részben visszafordíthatatlan nagy- és kislégúti gyulladás és obstrukció, valamint pulmonalis interstitialis elastolysis következik be következményes emphysemával. Az intrathoracalis légúti obstrukció miatt a kilégzés (főként fizikai megterhelés során) nem teljes, a tüdő és a mellkas hi­per­­inflálódik. A légzőizmok munkája megsokszorozódik, kimerülésük a beteg sorsát megpecsételi. A COPD-s légzészavart elő­ször hypoxaemia kíséri normocapniával, később, amikor a dyspnoe már régóta fennáll, és a légzőizmok fokozatosan kimerülnek, hypercapnia jellemző (globális légzési elégtelenség). A fenntartó terápiában in­halációs hosszú hatású hörgőtágítók és inhalációs kortikoszteroid-kezelés biztosítja a légúti obstrukció bizonyos mértékű csökkenését, a légszomj enyhülését, az exacerbációk ritkulását és a jobb életminőséget. Az exacerbációk a progressziót felgyorsítják és a várható élettartamot megrövidítik. A ke­ze­lés legfontosabb eleme a dohányzás abbahagyása. Krónikus parciális légzési elégtelenségben tartós otthoni O2-terápia biztosítható. Az oxigén túladagolásával kapcsolatos hypercapnia megelőzése érdekében az adagolt O2-mennyiség pontos be­állítása kórházban történik.

Ideggyógyászati Szemle

[Légzési elégtelenséggel járó CANOMAD szindróma]

SALAMON András, DÉZSI Lívia, RADICS Bence, VARGA Tímea Edina, HORTOBÁGYI Tibor, TÖMÖSVÁRI Adrienn, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, RAJDA Cecília

[A CANOMAD (krónikus ataxiás neuropathia, ophthal­moplegia, M-protein-agglutináció, diszialozil-antitestek) szindróma ritka polyneuropathia, melyben IgM-para­proteinek lépnek reakcióba a diszializált epitópokat tar­talmazó gangliozidokkal. Ezen folyamat hátsó gyöki ganglionopathiához, valamint a cranialis és a perifériás idegek B-lymphocyta-mediált infiltrációjához vezet. A betegség klinikai képét ataxia, enyhe fokú izomgyengeség, areflexia, valamint szenzoros eltérések és agyidegtünetek dominálják. A rituximab-, valamint az intravénás immunoglobulin (IVIg-) kezelés hatékonyságát esettanulmányok támasztják alá. Közleményünkben egy 57 éves férfi beteg járásnehe­zí­tettséggel, négy végtagi zsibbadással és ügyetlenséggel járó esetét mutatjuk be. Neurológiai státuszában areflexia, vibrációérzés-csökkenés, valamint ataxia volt megfigyelhető. A laboratóriumi vizsgálatok a szérumban IgM monoklonális komponens és diszialozil-antitestek jelenlétét igazolták. A beteg részletes elektrofiziológiai kivizsgálása során szenzomotoros demyelinisatiós polyneuroradiculopathia igazolódott. Az alkalmazott IVIg- és rituximab­kezelés ellenére a beteg állapota foko­zatosan romlott, majd légzési elégtelenség követ­keztében elhunyt. Az elvég­zett neuropatológiai vizsgálatok hátsó kötegi és gyöki atro­phiát, valamint kevert mononukleáris sejtes infiltrációt mutattak. A jelen közlemény célja, hogy felhívja a figyelmet a szind­rómára, ezáltal elősegítse a betegek életminőségét potenciálisan javító immunszuppresszív kezelés mielőbbi beve­zetését.]

Lege Artis Medicinae

A roflumilast szerepe krónikus obstruktív tüdőbetegségben

NAGY László Béla

A foszfodiészteráz-4-gátló roflumilast a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) patogenezisében részt vevő egész sor gyulladásos sejtet és mediátort szupprimál. A cikkben áttekintem a roflumilast jelenlegi helyzetét a farmakokinetikára, hatásosságra és biztonságosságra fokuszálva. Fázis III. klinikai vizsgálatokban kimutatták, hogy a roflumilast csökkenti az exacerbatiók gya­koriságát, mely együtt jár a légzésfunkció javulásával. Ez a hatás a legna­gyobb mértékű a betegeknek abban a fenotípusában, akik gyakori akut exacerbatióban szenvednek, vagy/és akiket kró­nikus bronchitis jellemez. Feltételezhető, hogy a szisztémás gyulladást szintén csök­kenti. Ez utóbbi hatást COPD-ben még nem dokumentálták. Általában jól tolerálható, a leggyakoribb mellékhatás a hasmenés, hány­inger és fejfájás. A roflumilast ígéretes gyógyszer a terápia kiegészítésére, ha a tüne­teket a hagyományos COPD-terápia nem kielégítően kontrollálja.

Lege Artis Medicinae

Autoimmun patogenezis a pulmonalis alveolaris proteinosis hátterében

LOSONCZY György

A pulmonalis alveolaris proteinosis az interstitialis tüdőbetegségek egy ritka és sok tekintetben tisztázatlan patogenezisű formája. A patológiai folyamat lényege, hogy surfactant árasztja el az alveolaris teret, ezáltal romlik az oxigén diffúziója, csökken a tüdőszövet tágíthatósága, és az érintett betegekben krónikus légzési elégtelenség alakul ki. A hagyományos kezelés az alveolaris tér többszörös átöblítéséből (egésztüdő-mosás) áll. Az utóbbi években felfedezték, hogy fiziológiás körülmények között az alveolaris macrophagok jelentős szerepet játszanak a surfactant eltávolításában, és működésüket a granulocyta-monocyta kolóniastimuláló faktor serkenti. A betegség leggyakoribb, úgynevezett idiopathiás formájában granulocyta-monocyta kolóniastimuláló faktor elleni autoantitestek jelennek meg, amelyek leállítják a macrophagok surfactantot eltávolító funkcióját. Klinikai vizsgálatok szerint immunszuppresszív terápiával nem, de hosszú távon és megfelelően nagy adagban adott granulocytamonocyta kolóniastimuláló faktorral megszüntethető a légzési elégtelenség, és elkerülhető a nem veszélytelen egésztüdő-mosás.

Nővér

Hason fektetett beteg ápolása

KISS Eszter

A súlyos heveny légzési elégtelenség nagy mortalitású betegség. Az akut respirációs distressz szindrómára (ARDS) számos alapbetegség, így szepszis szövődményeként meghatározhatja a betegség kimenetelét. A hason fektetést, mint terápiás stratégiát az ARDS-re 1974 óta tanulmányozzák, népszerűsége egyre növekedett, mert az esetek 70 százalékában javította az oxigenizációt. A szindróma incidenciája az elmúlt tíz évben nem változott Európában, a halálozás az utóbbi évtizedek technológiai és terápiás fejlesztései ellenére is igen magas (40-50%). Kutatások irányultak arra, hogy a hason fektetés javíthatja a túlélést. Azonban a pozícióval kapcsolatos megközelítések gyakran esetlegesek. Fontos a klinikai irányelvek kidolgozása, amelyek feltárják a hason fektetés szükségességét ARDS-ben szenvedő betegeknél és a manőver elvégzésének folyamatát. Elsősorban fontos, hogy javuljon az oxigénellátás, miközben biztosítjuk a betegek biztonságát. Egy előre kidolgozott hasrafordítási eljárásrenddel és a hozzá kapcsolódó checklistával a folyamat során előforduló szövődmények minimalizálhatóak.