Lege Artis Medicinae

Mi történik az egészségügyben?

BALÁZS Péter

2022. FEBRUÁR 24.

Lege Artis Medicinae - 2022;32(01-02)

Töprengő

Nagy változásokra az egészségügyi rendszerekben a társadalmi-gazdasági sokkhatások adják a legjobb alkalmat. Ma­gyar­országon az utolsó ilyen nagy esemény az 1989-es rendszerváltozás volt, azonban – az utóbbi három évtized szerint – nem éltünk kellőképpen ezzel a lehetőséggel. A jelenlegi helyzetben a Covid-19-világjárvány adott váratlan esélyt egy újabb átrendezésre. Ennek látványos elemei „felülről” az államigazgatásban, a hatósági és közösségi szolgáltató egészségügyben jelentek meg. Párhuzamosan, a 2020. évi C. törvény (1) a személyes szolgáltatások terén, mintegy „alulról” kiindulva, jelentős átrendeződést indított el az új jogállással, a fizetésemeléssel és a hálapénz büntetőjogi üldözésével. Ez egy energiatakarékos megoldás, amely a rendszernek azokat a pontjait veszi célba, ahol kis beavatkozással (az elszabaduló lavinákhoz hasonlóan) elsöprő hatásokat lehet generálni.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Cardiovascularis prevenció 2021 – az Európai Kardiológiai Társaság 2021. évi irányelvei. Lakossági szintű és betegségspecifikus cardiovascularis prevenció

VÁLYI Péter, KÉKES Ede

Négyrészes közleményünkben a cardiovascularis prevenció jelenlegi helyzetét tekintjük át az Európai Kardiológiai Társaság 2021. évi irányelve alapján. Az 1. részben a kockázati tényezőket, a kockázatfelmérést, az életkori sajátosságokat, a befolyásoló tényezőket, beleértve a diabetes mellitust és a krónikus vesebetegséget tárgyaltuk. A 2. részben a cardiovascularis koc­kázatot befolyásoló társbetegségeket, a 3. részben a személyre szabott cardiovascularis prevenciót, az egyes kockázati tényezők kezelését tekintettük át, beleértve az életmódi tényezők optimalizálását, a lipidszintek, a magas vérnyomás kezelését és az antithromboticus terápiát. A 4. részben a lakossági szintű prevenciós beavatkozásokkal (fizikai tevékenység, étrend, dohányzás, alkoholfogyasztás), a kormányzati és nem kormányzati szintű beavatkozások jelentőségével foglalkozunk. Röviden is­mer­tetjük a cardiovascularis prevenció el­veit coronariabetegségben, szívelégtelenségben, cerebrovascularis be­teg­ségekben, kró­nikus vesebetegségben, pit­varfibrilláció­ban, valamint multimorbiditás esetén.

Lege Artis Medicinae

A nem alkoholos zsírmájbetegség

BAFFY György

A nem alkoholos zsírmájbetegség becslések szerint az emberiség 25%-át érinti, gyakran társul más anyagcserezavarokkal és nagymértékben heterogén a lefolyása. Steatosis for­májában csekély a súlyosabb máj­ká­ro­so­dás valószínűsége, míg a steatohepatitisszel járó esetek harmada cirrhosis felé halad, és súlyos szövődményként primer májrák kialakulásához is vezethet. Ennek valószínűsége együtt növekszik a májfibrosis mértékével, valamint a 2-es típusú cukorbetegség, esetleg két vagy több anyagcsere-rizikófaktor jelenléte esetén. A betegség azonban, a májkárosodás súlyosságától függetlenül, fokozza a cardiovascularis betegségek, a diabetes és a malignus daganatok iránti fogékonyságot, és ennek megfelelően rövidíti a várható élettartamot. Mindezek ellenére az egészségügyi szakemberek és betegek ismeretei a kórképpel kapcsolatosan meglehetősen korlá­to­zot­tak. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy a nem alkoholos zsírmájbetegségnek egyelőre nincs általánosan elfogadott gyógyszeres terápiája. Tekintve, hogy a betegség alapvető oka leggyakrabban a kalóriatöbblet, az elsődleges kezelés lényege az életmód-változtatás, a mediterrán diéta, az alkoholfogyasztás kerülése és a rendszeres fizikai ak­tivitás. Szélesebb körű ismeretterjesztés segítheti mindennek felismerését és elfogadását az alapellátásban, párhuzamosan a máj­fib­rosis kétlépcsős szűrésének bevezetésével, amely a fokozott rizikójú betegek hatékony felismerését és ellátását célozza.

Lege Artis Medicinae

A cardiovascularis rehabilitáció főbb sajátosságai posztakut Covid-19-ben

JENEI Zoltán, HORVÁTH Judit

A SARS-CoV-2-fertőzés okozta pandémia nagy kihívás világszerte. A döntően légúti károsodást okozó járvány intézményi ellátásának alappilléreit az akut és az intenzív ellátás adja. Ugyanakkor, a túlélők funk­cionális állapotának és életminőségének javítása, valamint a szövődmények hatásának csökkentése érdekében a rehabilitációnak kiemelt jelentősége van. Becslések szerint az elbocsátott betegek 40-50%-a igényel valamilyen egészségügyi támogatást, illetve 4-5%-uk fekvőbeteg-rehabilitációt. A respiratórikus rendszer érintettsége mellett a Covid-19 okozta cardiovascularis hatások (szívelégtelenség és myocarditis, akut coronariaszindróma, ritmuszavar, vénás thromboembolia) is részei a szisztémás gyulladásos folyamatoknak, melyek a hospitalizált betegek 7–28%-át érinthetik, továbbá tartós életminőség-romláshoz és munkaképesség-elvesztéshez vezethetnek. Az összefoglaló a rendelkezésre álló tudományos adatbázisok, szakértői konszenzusok és európai szakmai társasági ajánlások alapján mutatja be a posztakut-Covid kardiológiai rehabilitáció és ezen belül a fizikai gyakorlatok ajánlott módját, feltételeit, intenzitását. Kitér a munkába és a sporttevékenységhez való visszatérés javasolt feltételeire. A strukturált tréning a kardiológiai rehabilitáció egyik igen fontos és alacsony kockázatú eleme, amely csökkenti a car­dio­vascularis komplikációkat, a thromboemboliás szövődményeket, a szisztémás gyulladást és a mortalitást, javítva a funkcionális felépülést és az endothelfunkciót. A fizikai tréning tervezését a betegek komplex felmérése kell, hogy megelőzze. Rizi­kó­felmérés, teljesítőképesség és funkcionális felmérések szükségesek az egyénre szabott tréning intenzitása, gyakorisága és a mód kiválasztása érdekében. Mindez megfelelő szekunder prevenciós gyógyszeres kezeléssel, monitorozással, dietoterápiával és pszichoterápiával kell, hogy párosuljon a fokozatosság elvének betartása mellett. A konszenzusajánlások hangsúlyos szerepet ja­va­solnak az otthoni (home-based), illetve a telerehabilitációnak, figyelembe véve a re­habilitációt is sújtó járványügyi kapacitásokat érintő korlátozásokat.

Lege Artis Medicinae

Dohányzásról való leszokás támogatása – kihasználatlan bizonyítottan hatékony lehetőségek

PÉNZES Melinda

A dohányzás jelenleg is a legnagyobb egészségveszteséget okozó kockázati tényezőnek tekinthető hazánkban és még mindig komoly betegségterhet és jelentős gazdasági hátrányt jelent a magyar társadalom számára (1, 2). Az elmúlt évtizedben a dohányzás visszaszorítása érdekében számos jogszabály lépett életbe, illetve bizonyítékon alapuló, szervezett, dohányzásról való leszokást támogató programok is indultak Magyarországon (1). Ennek ellenére az utóbbi évtizedben a dohányzók aránya nem csökkent érdemben a 15 évnél idősebb lakosság körében (3). A jelenség hátterében az állhat, hogy az alkalomszerű megelőző intézkedések nem elegendőek, hiszen a dohányzás visszaszorításának megerősítése érdekében fenn kellene tartani, illetve fokozni kellene a népegészségügyi beavatkozások hatásosságát.

Lege Artis Medicinae

A műtét utáni fájdalomcsillapítás minőségének felmérési lehetőségei: egydimenziós skálák

LOVASI Orsolya, LÁM Judit, LÉBER Andrea, GAÁL Péter

A műtét utáni fájdalomcsillapítás minőségének mérésére egyre nagyobb figyelem irányul a klinikai gyakorlatban, mivel a nem megfelelően kezelt fájdalom számos negatív következménnyel jár mind a betegek, mind az egészségügyi ellátást végzők számára. Az ellátás minőségértékelésének fontos komponense a betegkimenetek mé­rése, ehhez pedig rendszeres fájdalomértékelések és megbízható fájdalomfelmérő eszközök szükségesek. Köz­le­mé­nyünk fő célja a műtét utáni fájdalom felmérésére vonatkozó skálák, fájdalom­fel­mé­­rő eszközök felkutatása a releváns szakirodalmi közleményekben, amelyhez szisztematikus irodalomkutatást végeztünk PICO (population, intervention, control, and outcomes) technika segítségével. Összesen 396 hozzáférhető és értékelhető cikket találtunk, amelyekből a legfontosabb 31 angol és há­rom magyar nyelvű írás eredményeit összegezzük. A fájdalomcsillapítással foglalkozó szer­ve­zetek műtétet követően rendszeres fájdalomfelmérést ajánlanak, amelyhez egydimenziós és többdimenziós fájdalomfelmérő eszközök állnak rendelkezésre. Az egydimenziós skálák közül a Numerikus Fáj­dalomfelmérő Skálát (Numerical Rating Scale, NRS), a Vizuális Analóg Skálát (Vi­sual Analogue Scale, VAS) és a Verbális Leíró Skálát (Verbal Descriptor Scale, VDS) hasonlítjuk össze a műtét utáni fájdalom mérésének szempontjából azonosítható elő­nyök, valamint korlátozó tényezők be­mutatásával. Bár a klinikumban az NRS-t használják a legszélesebb körben, a VAS érzékenyebb a változások detektálására és statisztikai szempontból is a legjobban kezelhető. A VDS-nek is van előnye, mégpedig az, hogy az eredmény értelmezésében nincsenek jelentős eltérések. A VAS ugyanakkor használati szempontból a legbonyolultabb, a legkevésbé preferált a be­tegek körében, és közvetlenül műtét után sem mindig alkalmazható. A VDS a legkevésbé érzékeny mérőeszköz, amelynek eredményét a szóértelmezés eltérései be­folyásolják és gyenge szókincsű betegeknél nem alkalmazható. Az egydimenziós skálák előnye, hogy gyorsan bevethetők és egyszerű a használatuk, de a fájdalomnak csak egy dimenzióját, az intenzitását mé­rik, a beteg által megadott értékek és a fájdalom megélése, valamint a megfigyelhető következmények közötti kapcsolat az esetek érdemi részében nem egyértelmű. Ezért, amikor a körülmények lehetővé te­szik, érdemes megfontolni a multidimen­zionális eszközök használatát.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória műkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Lege Artis Medicinae

Második játszma 37. lépés és negyedik játszma 78. lépés

VOKÓ Zoltán

Mi köze a gónak a klinikai döntéshozatalhoz? A klinikai orvoslás egyik legjelentősebb intellektuális kihívása a bizonytalanságban történő döntéshozatal. A hagyományos orvosi döntéshozatal intuitív és heurisztikus mivoltának pszichológiai csapdáin kívül az információhiány, az erőforrások szűkössége, az adott orvos-beteg kapcsolat jellemzői egyaránt hozzájárulnak annak bizonytalanságához. A formális, matematikai számításokon alapuló döntéselemzés, amelyet széles körben használnak a klinikai irányelvek fejlesztésében, illetve az egészségügyi technológiák értékelésében, elvben jó lehetőségeket kínál az intuitív dön­téshozatal hibáinak elkerülésére, ugyan­akkor az egyéni döntési helyzetekben többnyire nehezen alkalmazható,és az orvosok többségétől idegen. Ennek a módszernek is vannak korlátai, különösen az egyéni döntéshozatalban, beleértve a számításokhoz felhasznált input adatok esetleges hiányát, illetve jelentős bizonytalanságát, valamint a matematikai modellek korlátait abban, hogy egy komplex rendszer folyamatait és a folyamatok egyéni variabilitását megfelelően tudják reprezentálni. A klinikai döntéstámogató rendszerek mindezek ellenére hasznos segítséget jelenthetnek az egyéni orvosi döntéshozatalban, ha megfelelően integráltak az egészségügyi információs rendszerekbe, és nem szüntetik meg az orvosok döntési autonómiáját. A klasszikus döntéstámogató rendszerek tu­dásalapúak, szabályrendszerekre, problé­ma­­specifikus algoritmusokra épülnek. Szá­mos területen alkalmazzák az orvosi adminisztrációtól a képfeldolgozásig. A nap­jainkban zajló informatikai forradalom eredményeképpen olyan mesterséges intelligenciaként emlegetett gépi tanulási módszerek jönnek létre, amelyek már ténylegesen képesek tanulni. A mesterséges intelligencia ezen új generációja nem konkrét szabályrendszerekre épül, hanem hatalmas adatbázisokon magukat tanító neurális hálózatokra és általános tanulási algoritmusokra. Ezek a mesterséges intelligenciák egyes területeken, mint például a sakk, a gó, vagy a va­dászrepülőgép vezetése, már jobb teljesítményre képesek, mint az em­berek. Fej­lesztésük bővelkedik kihívásokban, veszélyekben, ugyanakkor olyan technológiai át­törést jelentenek, ami megállíthatatlan és át­alakítja világunkat. Alkal­mazásuk és fej­lesztésük az egészségügyben is megkezdődött. A szakmának részt kell vennie ezek­ben a fejlesztésekben és megfelelő irányba kell, hogy terelje azokat. Lee Sedol 18-szoros gónagymester visszavonult há­rom évvel AlphaGo mesterséges intelligenciától elszenvedett veresége után, mert „Hiá­ba lettem világelső, van egy entitás, amit nem lehet legyőzni”. Ne­künk szerencsére nem versengenünk vagy győznünk kell, hanem el kell érnünk, hogy a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható legyen és az emberekkel együtt­mű­ködve ez az entitás eredményesebbé és hatékonyabbá tegye az egészségügyet.

Hivatásunk

Az életpályamodellnek rendszerszerűen kell működnie

Az egészségügyben dolgozók megtartása és a pályaválasztás ösztönzése is célja annak az életpályamodell-tervezetnek, amely a kormány jóváhagyására vár. Az előterjesztés kidolgozásában, véleményezésében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is részt vett. A részletekről Balogh Zoltán elnököt kérdeztük.

Nővér

A kiégés összefüggése különböző szociodemográfiai és munkahelyi tényezőkkel a COVID-19 pandémia idején egészségügyi szakdolgozók körében

NÉMETH Anikó, IRINYI Tamás

Felmérni a 2020-as évre vonatkozóan az egészségügyi szakdolgozók kiégettségének mértékét, valamint ennek összefüggését különböző szociodemográfiai és munkahelyi tényezőkkel. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2021 elején. 1965 kitöltő válaszainak értékelése SPSS 23.0 statisztikai programmal, leíró statisztikával, Khi-négyzet és Kruskal-Wallis próbával készült (p<0,05). Eredmények: A megkérdezettek 46,7%-a mutatja a súlyos kiégés tüneteit. Az életkor, a családi állapot, az egészségügyi ellátás szintje, az egészségügyben eltöltött évek száma nincs összefüggésben a kiégéssel, viszont a bizonytalan jövőkép, a kereset változásának megítélése és a munkahelyi bizonytalanság szignifikáns összefüggést mutatott (p<0,000). Következtetések: Az egészségügyben dolgozók lelkiállapota fokozatosan romlik, melyhez valószínűleg a COVID-19 pandémia miatt kialakult helyzet is hozzájárul. A rossz lelkiállapotban lévők bizonytalannak érzik jövőképüket, munkájukat, mely ha így marad, a jövőben tovább nehezíti a betegellátást.