Lege Artis Medicinae

Kórokozók szerepe az atherosclerosis etiológiájában és patogenezisében

VÁLYI-NAGY István1, PETŐ Mónika1, CSÁSZÁR Albert2, VIRÓK Dezső3, BURIÁN Katalin3, HELTAI Krisztina4, GÖNCZÖL Éva5

2000. ÁPRILIS 01.

Lege Artis Medicinae - 2000;10(04)

A jól ismert rizikófaktorok (magas koleszterin szint, magas vérnyomás, cukorbetegség, dohány zás) az atherosclerosisban szenvedő betegek mintegy felénél nem találhatók meg. Az athero sclerosis a gyermekkorban kezdődik. Az utóbbi évek kutatásai arra utalnak, hogy bizonyos fer tőző ágensek szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában. Számos in vivo és in vitro adat szól amellett, hogy a Chlamydia genusba tartozó Chlamydia pneumoniae baktérium és a herpesz vírusok családjába tartozó cytomegalovirus részt vehet az atherosclerosis kialakulásában. A fertő zés mindkét patogénnel már a gyermekkorban (többnyire tünetmentes formában) lezajlik. A kórokozók kimutathatók a különböző stá diumú atheroscleroticus plakkokban; az ellenük termelt ellenanyagok nagyobb százalékban és magasabb titerben vannak jelen atherosclerosis ban szenvedő betegek esetén. Mindkét kóroko zóval fertőzött kísérleti állatokban a korai athero scleroticus laesiókhoz hasonló elváltozásokat lehet kiváltani; Chlamydia pneumoniae elleni antibiotikus kezelés következményeként az experimentális atherosclerosis regresszióját írták le. Az artériafal sejtjeinek in vitro fertőzését köve tően az atherosclerosisra jellemző sejtszintű vál tozások jönnek létre. Mindezeket figyelembe véve a Chlamydia pneumoniae és a cytomegalo virus (esetleg egyéb fertőző ágens is) hozzájárul hat az atherosclerosis kialakulásához. A fertőző ágensek szerepének bizonyítása az atherosclero sis kialakulásában a betegség jelenlegi terápiáját és megelőzését döntően megváltoztathatja, további preventív kezeléssel és antimikrobiális terápiával egészítheti ki.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, I. Belgyógyászati és Geriátriai Klinika, Budapest
  2. Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, I. Belgyógyászati és Geritáriai Klinika, Budapest
  3. Szegedi Tudományegyetem, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Szeged
  4. MÁV Kórház és rendelőintézet, IV. Belgyógyászati osztály, Budapest
  5. Máv Kórház és Rendelőintézet, IV. Belgyógyászati osztály, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Holland Echokardiográfiai Kardiális kockázatértékelés Stress Echocardiography alkalmazásával

MATOS Lajos

A vizsgálat célja annak tisztázása, hogy a fokozott kockázatú szív- és érbetegek morbiditását és mortalitását milyen mértékben képes csökkenteni a bisoprololkezeléssel elért perioperatív béta-blokkó terápia.

Lege Artis Medicinae

Az asthmás betegek tüneteinek önértékelése az orvosi GINA-osztályozása tükrében és az asthma bronchiale társadalmi költségvonzata (HUNAIR vizsgálat)

MAGYAR Pál, GYURKOVITS Kálmán, HERJAVECZ Irén, BÖSZÖRMÉNYI Nagy György

BEVEZETÉS - Az asthma bronchiale gyermek- és felnőttkorban egyaránt elterjedt, növekvő preva­lenciájú, a fejlettebb országok népességének jelenleg mintegy 3-5%-át érintő krónikus betegség. Az asthmabetegek tüneteinek önértékeléséről és ennek az orvos véleményével való összehasonlításáról egy Egyesült Királyságban végzett tanul­mány, az AIR vizsgálat számolt be. Ennek ered­ményeit megismerve, a Pulmonológiai Szakmai Kollégium Magyarországon - az AIR vizsgálattól részben különböző - felmérést szervezett (HUNAIR vizsgálat), amelynek alapvető célkitű­zése az alábbi kérdések vizsgálata volt: 1. Gondozott felnőtt és gyermek asthmás betegek kezelés ellenére fennálló tünetei és napi tevékenységük betegség okozta korlátozottsága (továbbiakban korlátozottság). 2. Felnőtt és gyermek asthmás betegek tüneteinek önértékelése alapján készült GINA súlyossági osztályozás összehasonlítása az orvos súlyossági besorolásával. 3. Az asthmával kapcsolatos összgyógyszerkölt­ség megállapítása a különböző súlyossági osztá­lyokban. 4. Az asthmával kapcsolatos társadalmi összkölt­ég és összetevőinek (gyógyszerösszköltség, hiányzó munkanapokból származó költség, sür­gősségi vizitekből származó költség, szakorvosi vizitekből származó költség, háziorvosi vizitek­bői származó költség, hospitalizációs költségek) megállapítása az egyes súlyossági osztályokban. 5. Felnőtt és gyermek asthmások kezelésében és a kezelés társadalmi összköltségében lévő eset­leges különbségek. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A Pulmonológiai Szakmai Kollégium irányításával zajló kérdőíves adatgyűjtés 1998 októberétől 1999 májusáig tartott. A vizsgálatban 699 felnőtt és 375 gyermek vett részt. A vizsgálat az ország területén 19 felnőtt- és 8 gyermekcentrumban zajlott 103 tüdő­gyógyász szakorvos közreműködésével. EREDMÉNYEK - Jelentős különbséget tapasztal­unk az orvosok által meghatározott, illetve a be­tegek adatai alapján elvégzett GINA szerinti súlyossági besorolásban. A betegek jelentős része súlyosabbnak látja saját állapotát, több tünetet és korlátozottságot panaszol , mint ahogy azt az orvosa megítéli . Csekély különbség volt kimutat­ható az enyhe, a középsúlyos, illetve a súlyos perzisztáló asthmások inhaláció sszteroidhasz­nálata között. Az egészséggazdasági számítások alapján felállítható volt egy hozzávetőleges "egyharmados szabály": az összköltség mintegy 1/3 részét a kiesett munkanapok, 1/3 részét a gyógyszerek, 1/3 részét az egyéb költségek tették ki. Az összgyógyszerköltség 1/3-át a preventív és a rohamoldó speciális asthmagyógyszerek, 1/3-át a sürgősségi, további 1/3-át pedig az egyéb gyógyszerek költségei adják. A preventív és a rohamoldó gyógyszerek költségmegoszlása: felnőttek esetében a költségek 1/3-a a preventív , 2/3 a (73% -a) a rohamoldó gyógyszereknél jelentkezett, míg gyermekek esetében az arányok megfordultak, és a költségek mintegy 2/3-a (73% -a) a preventív és 1/3-a a rohamoldó gyógyszerekre fordítódott. További megállapítások: 1. az erőforrások növekvő felhasználása az orvos értékelésével, és nem a beteg saját állapotának megítélésével korrelált; 2. az asthmás gyermekek egészségügyierőforrás-felhasználása kétszer akkora volt, mint a felnőtteké; 3. nem befolyásolta az erőforrások igénybevételét az a körülmény, hogy a vizsgált 14 nap során a beteg kapott-e in­halációs szteroidot vagy nem. KÖVETKEZTETÉSEK - Az asthmás betegek gyógyszeres kezelése a hétköznapi (tehát nem klinikai vizsgálati) körülmények között jelenleg nem kielégítő. A gyógyszerek költséghatékony­sága csak komplexen vizsgálható, figyelembe véve a valós élet körülményei között felmerülő minden költséget. Az asthmás állapot megítélé­sére olyan új végpontokra van szükség, amelyek a betegek mindennapi tevékenységükben való korlátozottságait veszik figyelembe, és nem kizárólag a légzésfunkción alapulnak.

Lege Artis Medicinae

A funkcionális gasztroenterológiai kórképek korszerű szemlélete

LONOVICS János

A funkcionális gasztroenterológiai kórképek alatt olyan krónikusan fennálló vagy rekurráló gastroin testinalis tünetek kombinációját értjük, amelyeknek hátterében strukturális vagy biokémiai eltérés nem mutatható ki. Klinikai jelentőségüket az adja, hogy rendkívül nagyszámú beteget érint mind az általános orvosi, mind a gasztroenterológiai praxisban. A kórképek patogenezise komplex, a tünetek létrejöttében a motilitási zavarok, a szenzoafferens pályák hiperszenzitivitása, hyperalgesiája és a kóros kérgi percepció egyaránt szerepet játszik. A kulturális/családi környezet, pszichoszociális faktorok, stresszhatások, gyermekkori események jelentős tünetamplifikáló vagy tünetkiváltó tényezőként szerepelhetnek. A komplex patogenezisű funkcionális kórképek között jelentősek az átfedések, azonban a predomináns tünetek segítenek a kórképek klasszifikációjában (funkcionális dyspepsia, irritábilis bél szindróma stb.) és pozitív (tüneteken alapuló) diagnosztikájában. A komplex patofiziológiai eltérések magyarázatára alkotott biopszichoszociális modell egyben alapját képezi a kórképek kezelésében a multidiszciplináris terápiás stratégia alkalmazásának is.

Lege Artis Medicinae

A funkcionális dyspepsia

SIMON László, LONOVICS János

A funkcionális dyspepsia nagyon változatos megjelenési formájú, számos klinikai átfedést produkáló tünetcsoport, amelynek okaként jelenlegi ismereteink alapján nem tudunk határozott morfológiai, biokémiai vagy infekciós kóreredetet kimutatni. A szindróma multifaktoriális patogenezisű, létrejöttében biztosan szerepet játszanak a visceralis percepció zavarai is. A gyomorsósav szekréciójának eltérései nem döntő jelentőségűek, de csökkentése egyes esetekben jó effektusú. Ugyan így, a Helicobacter pylori-infekció nagy való színűséggel nem meghatározó a kórkép kifejlődésében és megszüntetése sem jár tartós terápiás eredménnyel, a fekélyszerű alcsoportnál mégis javasoljuk preventív szempontból az eradikációt. A funkcionális dyspepsia másik esszenciálisan fontos alcsoportja a dysmotilitas típusú tünetcsoport, amelynek létre jöttében a primer motilitászavarok és a központi idegrendszeri szenzoros input (integráció), effektoros output károsodása dominál. A tünetcsoport kórismézésénél a pozitív diagnózis szükségességére hívjuk föl a figyelmet, részletezve az orvos-beteg kapcsolat néhány kitüntetett fontosságú kérdését. A kezelés sikere elsősorban ezen alapul, bár megvalósításához már számos hatékony gyógyszer rendelkezésünkre áll.

Lege Artis Medicinae

A funkcionális bélbetegségek reprezentánsa: az irritábilis bél szindróma

WITTMANN Tibor

Az utóbbi években minőségileg megváltozott az irritábilis bél szindrómával (IBS) kapcsolatos orvosi szemlélet. A kórkép patogenezisét illetően jelentős új felismerések születtek, amelyeknek eredményei a megújuló farmakoterápia szempontjából is lényegesek. Ma már bizonyos, hogy a tünetek kialakulásáért több mechanizmus együttesen felelős: a tápcsatorna motilitási zavarai, a tápcsatorna hiperszenzitivitása, a bélrendszer szenzoros és motoros regulációjának zavara, a központi idegrendszeri percepció és a moduláció zavarai. A kórkép jellegzetes tüneteinek (római kritériumok I., II.) megfelelő értékelésén alapuló tünet orientált vagy pozitív diagnózis az esetek jó részében elérhető és költségkímélő célkitűzés.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória műkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Lege Artis Medicinae

Atherosclerosis: Egy ősi folyamat új értelmezésben

REIBER István

Az atherosclerosis folyamata gyermekkorban kezdődik és a szervezet haláláig tart. A legtöbb cardiovascularis betegség és halálozás hátterében atheroscleroticus érelváltozások állnak. A folyamat maga több ezer éves, de komplex patofiziológiáját csak mára kezdjük ismerni és érteni. A ma rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy gondoljuk, hogy az atherosclerosis a nagy és közepes artériák olyan krónikus gyulladásos betegsége, amelyet oxidatív és egyéb módosulást szenvedett lipoproteinek, im­munsejtek és az extracelluláris mátrix subendothelialis felhalmozódása jellemez. A veleszületett és a szerzett immunitás az atherogenesis olyan összetett szabályozó rendszere, amely adott esetben a pro­athe­rogen gyulladásos és az atheroprotectiv gyulladásellenes folyamatokat irányítva fokozza a plakkok progresszióját, vagy éppen stabilizálja azokat. Az atherogenesis folyamatairól nyert egyre bővülő ismereteinkkel tovább javíthatjuk a cardiovascularis rizikóállapotok meghatározását, és ennek következtében személyre szabottabb terápiás stratégiákat alkalmazhatunk.

Ideggyógyászati Szemle

Covid-19-asszociált Guillain–Barré-szindróma első hazai esete

AL-MUHANNA Nadim, BÉRES-MOLNÁR Katalin Anna, JARECSNY Tamás, FOLYOVICH András

A Guillain–Barré-szindróma (GBS) sporadikus, viszonylag ritka betegség. Legsúlyosabb formájában légzési elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Jelenleg még nem ismert a Covid-19-betegek GBS-megbetegedési kockázata, pedig a SARS-CoV-2-fertőzés elhúzódó pulmonalis károsító hatása a GBS okozta potenciális légzészavarhoz társulva nagy gyakorlati jelentőséggel bírhat. Az irodalom nem egységes a tekintetben, hogy a GBS a SARS-CoV-2 vírus direkt vagy indirekt következménye-e. A szerzők betegük kórtörténetét ismertetik, akit hazánk első Covid-19- fertőzésen átesett GBS-betegének tartanak. Az irodalomban közölt esetekhez hasonlóan az időbeli egybeesés miatt itt feltételezhető a Covid-fertőzés trigger szerepe. Eddig egyetlen betegben sem sikerült PCR-vizsgálattal liquorból kimutatni a SARS-CoV-2 vírust, így ebben a betegben sem.

Lege Artis Medicinae

Traumatikus életesemények és evészavarok kapcsolata – terápiás lehetőségek

KOVÁCS-TÓTH Beáta, TÚRY Ferenc

Az evészavarok (főleg a bulimia nervosa és a falászavar) etiológiájában fontos szerepet játszanak a traumatikus előzmények (szexuális, fizikai, érzelmi abúzus, elhanyagolás). A traumatizáció súlyos következményekkel jár, melyeket a megrázkódtatás egyes paraméterei, valamint egyéb rizikó- és protektív tényezők, továbbá a traumát átélt személy rezilienciája is befolyásol. A következmények számos pszichés és szomatikus megbetegedéshez vezethetnek, valamint az életút során bármikor bekövetkező reviktimizációt is okozhatnak. A traumatikus előzményekre vonatkozó adatok feltárása lényeges az evészavarok esetében is. Amennyiben az evészavar hátterében traumás események explorálhatóak, akkor a terápia során az evészavarok tekintetében a specifikus terápiás elemek mellett a traumaterápiákra vonatkozó általános irányelvek a követendőek. A biztonságot jelentő terápiás kapcsolat alapvető. A terápiás lehetőségek széles körűek, a pszichodinamikus megközelítések mellett a kognitív viselkedésterápiára épülő újabb módszerek is ajánlottak, mint a dialektikus viselkedésterápia, vagy az integratív kognitív-analitikus terápia. A hipnoterápia alkalmazása is hasznos lehet.

Lege Artis Medicinae

Hasonlóságok és különbségek a hypertoniabetegség ellátásával foglalkozó legjelentősebb nemzetközi irányelvekben

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardio­vascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.