Lege Artis Medicinae

Klinikai konszenzuskonferencia a krónikus obstruktív tüdőbetegségről London, 2007. március 2-3.

TAMÁSI Lilla

2007. JÚLIUS 14.

Lege Artis Medicinae - 2007;17(06-07)

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) diagnosztikáját, terápiáját, illetve egyéb vonatkozásait leíró legteljesebb nemzetközi ajánlás a GOLD (Global initiative for chronic Obstructive Lung Disease), amelynek legújabb, frissített változata 2006 novemberében jelent meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Változások a szív kontraktilis fehérjéinek szerkezetében diasztolés szívelégtelenség során

PAPP Zoltán, BORBÉLY Attila, ÉDES István

A kamrai relaxáció zavarai diasztolés szívelégtelenséget eredményezhetnek. Bal kamrai endomyocardialis biopsziás minták elemzése támpontokat adhat a kórállapot hátterében álló, strukturális és funkcionális változások megismeréséhez. Ilyen vizsgálatok folyamán derült fény arra, hogy diasztolés szívelégtelenségben szenvedő betegek biopsziás mintáiban a Frank- Starling-mechanizmus optimális sarcomerhoszszán (2,2 μm) a szívizomsejtek passzíverő-értékei szignifikánsan nagyobbak, mint az egészséges kontrollokéi. A jelenséget valószínűleg az magyarázza, hogy a titin - myofilamentalis struktúrfehérje - merevebbik, N2B izoformájának az expressziója növekszik a rugalmasabb, N2BA izoforma rovására. Az is felmerült, hogy diasztolés szívelégtelenségben csökken a kontraktilis fehérjék foszforiláltsága. Ezek a változások együttesen, az extracelluláris kollagén felszaporodása mellett nagymértékben hozzájárulhatnak a diasztolés szívelégtelenségben tapasztalt relaxációs zavarhoz.

Lege Artis Medicinae

Angiotenzinkonvertáz-gátlók és angiotenzinreceptor-blokkolók krónikus szívelégtelenségben

ZÁMOLYI Károly

A renin-angiotenzin rendszer szerepe a cardiovascularis betegségekben kiemelkedő. Az elmúlt évtizedben kiterjedt kutatást végeztek annak megállapítására, hogy a különböző klinikai állapotokban az angiotenzinkonvertáz-gátlók adása milyen klinikai haszonnal jár. Egyetértés van abban, hogy klinikai hasznuk több cardiovascularis betegségben bizonyított, így krónikus szívelégtelenségben, tünetmentes balkamra-diszfunkcióban, akut myocardialis infarctusban, szekunder prevencióban, hypertoniában és nagy cardiovascularis rizikójú betegek primer prevenciójában. Az elmúlt két évtizedben számos randomizált vizsgálat igazolta hatásosságukat a túlélést, a hospitalizációt, a fizikai terhelhetőséget illetően szívelégtelenségben és a bal kamra szisztolés diszfunkciójában. A vizsgálatok eredményei alapján adásuk javasolt minden olyan betegnek az etiológiától függetlenül, akinek balkamradiszfunkciója van, ha nem áll fenn intolerancia és kontraindikáció. Annak ellenére, hogy a szívelégtelenséget eredményesebben kezeljük, a betegek mortalitása még mindig magas, a betegek 50%-a hal meg öt éven belül. Az angiotenzinkonvertáz-gátlók csökkentik a mortalitást, azonban a krónikus kezelés során nem szupprimálják teljesen az angiotenzin-2-t. Az angiotenzinreceptor-blokkolók komplett módon blokkolják az angiotenzin- 2-t, ezért kedvezőek lehetnek a szívelégtelenség kezelésében. Az összehasonlító vizsgálatokban az angiotenzinreceptor-blokkoló nem mutatott előnyt az angiotenzinkonvertáz-gátlóval szemben. Ezért szívelégtelenségben az ajánlások szerint az első vonalbeli kezelést az angiotenzinkonvertáz- gátlók képezik. Intolerancia esetén angiotenzinreceptor- blokkolóra válthatunk, amelyet a betegek jól tolerálnak.

Lege Artis Medicinae

Direkt vasodilatatorok és digitálisz alkalmazása krónikus szívelégtelenségben

DÉKÁNY Miklós

A szisztolés diszfunkcióval járó krónikus szívelégtelenség optimális gyógyszeres kezeléséhez a standard diuretikus és neurohormonális antagonista kezelés mellett szükség lehet a direkt értágító dihidralazin és nitrát kombinációjának, valamint a digitálisz alkalmazására is. Hidralazin/dihidralazin és nitrát adását abban az esetben javasolják, ha az angiotenzinkonvertázgátló vagy angiotenzinreceptor-blokkoló gyógyszerek nem alkalmazhatók. Fontos, hogy ilyenkor béta-receptor-blokkoló kezelésben is részesüljön a beteg. Nem szűnő vagy fokozódó panaszok esetén a standard gyógyszeres kezelést ezzel a gyógyszer-kombinációval érdemes kiegészíteni. Hasonló esetben jön szóba a digitáliszkészítmények, legtöbbször a digoxin adása is. Különösen magas kamrafrekvenciával járó pitvarfibrillációban lehet előnyös a szer hatása. A kedvező túlélési eredmény érdekében a digoxin adagja ne haladja meg a napi 0,125 mg-ot! A kis test- és izomtömeg, a szignifikánsan csökkent veseműködés miatt a dózist tovább kell csökkenteni. A vesefunkció nagyfokú beszűkülése esetén digoxin helyett digitoxin adható.

Lege Artis Medicinae

Lorenzo da Ponte Mozart szövegírója

KÖVES Péter

Számomra is rejtély, hogy miért foglalkoztat Lorenzo da Ponte személye ennyire. Talán Mozart az oka. Hiszen Mozart szövegkönyveit ő írta, s Mozart mindig időszerű. A zseni munkamódszere megfejthetetlen; nem tudjuk elképzelni sem, miképp születhettek meg e páratlan remekművek ily felülmúlhatatlan tökéletességgel, s ily nagy számban. Sajnos, kevés dokumentum maradt Mozart munkás hétköznapjairól. Az biztos, hogy hallatlanul gyorsan dolgozott.

Lege Artis Medicinae

Kardiológiai rehabilitáció krónikus szívelégtelenségben

SZÁSZ Károly

Az utóbbi évtizedben a szívelégtelenség terápiás kezelése jelentős szemléletváltozáson ment át. 1980 után a fizikai tréning kedvező hatásait és biztonságosságát közölték. A krónikus szívelégtelenségben szenvedőknél az edzés nem elsősorban a bal kamra teljesítményét javítja, hanem a perifériás keringésben okoz kedvező élettani változásokat. A stabil NYHA II-III. stádiumú betegek rendszeres tréningje fejleszti a terhelési toleranciát, javítja a légzésfunkciót, mérsékli a túlaktivált szimpatikus idegi tónust. Kedvezően befolyásolja a vázizomzat biokémiai folyamatait. A terhelés időtartama, intenzitása és gyakorisága individuálisan megszabott, és változik a beteg klinikai állapotával. Ajánlott intenzitás a csúcsoxigénfelhasználás 60-70%-a. A terhelés gyakorisága a beteg klinikai állapotától függ, és a krónikus szívelégtelenség statustól függően növelhető heti három-hat alkalomra, az edzés időtartama 30-60 perc között változhat. A fizikai tréning előtt, alatt és után a betegnek az állapotát rendszeresen kontrollálni kell a biztonság érdekében. A kardiológiai rehabilitáció csak teammunkában végezhető, amelynek vezetője az orvos, de a gyógytornásznak, a dietetikusnak, a pszichológusnak és a szociális munkásnak a szerepe is fontos és nélkülözhetetlen a beteg optimális állapotának elérésében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fô tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzôszervi érintettségen túl a fertôzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegû panaszok és tünetek a kórházba kerülô COVID-19-betegek 30–50%-ánál elôfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylô kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedôk folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövô feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertôzés járhat-e késôi neurológiai szövôdményekkel.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Ideggyógyászati Szemle

Az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.