Lege Artis Medicinae

Indukált fluoreszcenciás vizsgálat a pharyngolaryngealis malignus daganatok endoszkópos diagnosztikája során

CSANÁDY Miklós1, KISS G. József1, IVÁN László1, JÓRI József1, CZIGNER Jenő1

2005. JANUÁR 20.

Lege Artis Medicinae - 2005;15(01)

Már több mint tíz éve ismert, hogy az 5-aminolevulinsav akkumulálódik a rákos daganatban, majd protoporfirinné alakul át, s ez - megfelelõ hullámhosszú fénnyel megvilágítva - élénk vörös színnel fluoreszkál. Ezt a sajátos jelenséget eddig is több daganatos betegség - a nyelõcsõ, a hörgõk, a húgyhólyag, a méh, a bõr és a szájüreg daganatai - diagnosztikájában hasznosították eredményesen. Azonban a hörgõk és a felsõ légutak daganatainak vizsgálatáról szóló közlemények eddig csak elõzetes jellegűek voltak, és az eredmények sem voltak eléggé meggyõzõk.

AFFILIÁCIÓK

  1. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, Szeged

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Az Amerikai Kardiológiai Társaság Kongresszusa New Orleans, 2004. november 7-10.

PFLIEGLER György

Az Egyesült Államok határain túlnyúló jelentõségű az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) kongresszusa, amelyet ezúttal New Orleansban rendeztek meg 2004 novemberében. A résztvevõk száma önmagáért beszél: 35 000 fõ. A Félhold Városa (ugyanis az õsi, franciák által alapított városmag a Mississipi kanyarulatában fekszik) hatalmas kongresszusi központjában már a hivatalos megnyitó elõtti szombaton megkezdõdtek a programok. Ezek egyike a REACH tanulmány elsõ éves tapasztalatainak értékelése volt.

Lege Artis Medicinae

Tényeken alapuló orális antidiabetikus kezelés

JERMENDY György

A 2-es típusú diabetesben szenvedő betegeket orális antidiabetikummal kezeljük, ha a diéta és a fokozott fizikai aktivitás önmagában nem vezet kellő eredményre. A hazánkban jelenleg rendelkezésre álló orális antidiabetikumok két fő hatástani csoportba sorolhatók. A nem hypoglykaemizáló antihyperglykaemiás készítmények közé tartoznak az α-glükozidáz-enzim-gátlók (akarbóz), a biguanid vegyületek (metformin, buformin) és a tiazolidindionok (rosiglitazon); az inzulinelválasztást serkentők (inzulinszekretagógok) hatástani csoportjába pedig a szulfonilureakészítmények (gliclazid, glimepirid, glibenclamid, glipizid, gliquidon) és az étkezési vércukorszintet szabályozók, más néven prandialis glükózregulátorok (repaglinid, nateglinid). Az akarbóz elsősorban az étkezés utáni vércukorszint- emelkedést csökkenti. A metformin jól alkalmazható a túlsúlyos, inzulinrezisztens betegek kezelésére, a buformin mára már kiszorult a terápiás gyakorlatból. A tiazolidindionok egyetlen hazai képviselője, a rosiglitazon kombinációs kezelési formában, inzulinrezisztens esetekben választható abban a reményben, hogy adása a metabolikus szindróma más tüneteit is előnyösen befolyásolja. Az inzulinszekretagóg szulfonilureák öt képviselője érhető el hazánkban. Hatástani tulajdonságaik megismerését követően a gyakorlatban e gyógyszercsoportból azt a készítményt kell választani, amelyik leginkább megfelel az adott betegnek. A prandialis glükózregulátorok a cukorbetegség kórfejlődésének korai szakaszában alkalmazhatók monoterápiában vagy kombinációs kezelési formában. Számos klinikai vizsgálat eredménye alapján ma már megfogalmazhatók az orális antidiabetikus kezelés tényeken alapuló ajánlásai.

Lege Artis Medicinae

DETAIL (Diabetics Exposed to Telmisartan And EnalaprIL)

MATOS Lajos

Kezelés: A beválasztott betegek a vizsgálatot megelõzõen egy hónapig szedték a korábban alkalmazott antihipertenzív gyógyszereiket - angiotenzinkonvertáz- (ACE-) gátlót mindenképpen. Az egy hónap elteltével ezeket a gyógyszereket abbahagyták, és vagy napi 40 mg telmisartant vagy 10 mg enalaprilt kaptak egy adagban. Négy hét múlva a kezdõ adagot a kétszeresére (80 mg telmisartan, 20 mg enalapril) titrálták. Ha a vizsgáló szükségesnek érezte, kéthavi kezelés után a dózist csökkenthette, emelni viszont nem emelhette.

Lege Artis Medicinae

A postcholecystectomiás szindróma és az Oddi-sphincter-diszfunkció

MADÁCSY László

A cholecystectomiát követően visszatérő, epekövességre jellemző, jobb bordaív alatti hasi fájdalmak - postcholecystectomiás szindróma - gyakran utalnak az Oddi-sphincter működészavarára. A klinikai kép, a laboratóriumi jelek és az ERCPvizsgálat alapján az Oddi-sphincter működészavara három alcsoportba sorolható: definitív, valószínű és lehetséges Oddi-sphincter-diszfunkció. A postcholecystectomiás szindróma tüneteivel jelentkező, nem szelektált betegek szisztematikus kivizsgálása során az Oddi-sphincter-diszfunkció incidenciáját 9-11%-nak, az organikus megbetegedés kizárásával szelektált esetekben pedig 51-68%-nak találták. Az első kivizsgálás során alapvetően fontos minden organikus kórforma kizárása. Az anamnézis, a fizikális vizsgálat, a komplett nagylabor- és tumormarkerek, a hasi ultrahangvizsgálat és a felső pánendoszkópia mellett ERCP vagy MRCP végzése is szükséges. Jelenleg az endoszkópos Oddi-sphinctermanometria az egyetlen olyan rendelkezésre álló módszer, amely lehetővé teszi a sphincter motoros működésének direkt mérését, ezért arany standard eljárásnak tekinthető. Az Oddi-sphincter- diszfunkció jellegzetes tünete az epeürülés dinamikájának zavara, ennek regisztrálásában alapvető a kvantitatív koleszcintigráfia; e vizsgálat eredménye jelentősen befolyásolja a további diagnosztikus és terápiás lépéseket. A definitív sphincter-diszfunkcióban szenvedő betegeken manometria végzése nem indokolt, azonnali ERCP és endoszkópos sphincterotomia (EST) a teendő. A valószínű sphincterdiszfunkciós betegeknél endoszkópos manometria szükséges; ha a manometria nem hozzáférhető, akkor kóros koleszcintigráfiás vizsgálati eredmény esetén is elvégezhető az EST. A lehetséges sphincterdiszfunkciósok csoportjánál a várakozás és a gyógyszeres kezelés a követendő taktika, pozitív provokációs teszt (Nardi vagy Debray) esetén mérlegelhető a manometria és az EST elvégzése. A gyógyszeres kezelésnél a hagyományos görcsoldók mellett a nitrogén-monoxid-felszabadítók, kalciumcsatorna-blokkolók, foszfodiészterázgátlók, β2-receptor-agonisták és kolinerg bénítók jönnek szóba.

Lege Artis Medicinae

Carcinoid tumorok

RÁCZ Károly

A carcinoid tumorok ritka daganatok; hagyományos osztályozásuk alapján három alcsoportba sorolhatók, az előbél, a középbél és az utóbél carcinoid tumoraira. Neuroendokrin sejt eredetük és hasonló szövettani sajátosságaik ellenére a különböző lokalizációjú carcinoid tumorok molekuláris háttere, patogenezise, a betegséghez társuló klinikai tünetek, a diagnosztika és terápia lehetőségei, valamint a betegség prognózisa lényegesen különbözhet. Bár a carcinoid tumorok diagnózisához érzékeny biokémiai markerek (a szérum kromogranin A-koncentrációja, az 5-hidroxi-indolecetsav mennyisége a 24 órán át gyűjtött vizeletben) és lokalizációs módszerek (szomatosztatinreceptor-szcintigráfia, pozitronemissziós tomográfia) állnak rendelkezésre, a daganatokat javarészt a betegség előrehaladott stádiumában ismerik fel. A betegek jelentős részénél az előrehaladott stádium, a távoli metasztázisok miatt sebészi módszerekkel nem érhető el teljes gyógyulás, azonban ezekben az esetekben is számításba kell venni a daganat megkisebbítésének sebészi lehetőségeit. A carcinoid tumorokhoz társuló klinikai tünetek kezelésének jelenleg leghatásosabb eszközei a szomatosztatinanalóg készítmények (octreotid, lanreotid); a tünetek megszüntetésén vagy enyhítésén kívül tumorgátló hatásuk révén akár hosszú éveken keresztül stabilizálhatják a tumorok növekedését, illetve ritkán daganatregressziót válthatnak ki. Napjainkban radioaktív izotóppal jelölt szomatosztatinanalógokkal folynak klinikai vizsgálatok, amelyek a carcinoid tumoros betegek számára új terápiás lehetőséget kínálnak.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória műkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkező késői meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitűzés – Bár a szédülés a leggyakrabban előforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetű betegséget utánzó malignus koponyaűri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkező, késői, temporalis csontot is beszűrő, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyűrűsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követően jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tűztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyűjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szűrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követő hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejeződése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az előrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követő felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyésző számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az előzményben szereplő malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erősen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdőívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnőtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali előhívását mérő alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérő alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külső orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérő tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Lege Artis Medicinae

Szerzői válasz az „Egy nagy­mintás exploratív vizsgálat érvényessége a limitációi tükrében” című olvasói levélre