BEVEZETÉS - Traumás eredetű agyduzzadás és fenyegető beékelődési veszély esetén a dekompressziós craniectomia ismert, de vitatott eljárás. Nem véletlen, hogy az irodalomban is csak opcióként javasolják. Az egyik fő probléma az, hogy a herniálódó agyrészben gyakran részleges vagy teljes elhalás jön létre, amely súlyos neurológiai maradványtüneteket okoz. Ennek oka főképpen a duraszélek által leszorított agykérgi erek elzáródása. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az új műtéti technika lényege a duraszélnél kitüremkedő agy felszíni ereinek a védelme éralagút képzésével, amellyel biztosítható a szabad véráramlás. Ezzel a módszerrel 36 koponyasérültet operáltunk meg. Történelmi kontrollként 28 konzervatív módon kezelt, továbbá 20, hagyományos dekompressziós craniectomián átesett beteg túlélését és neurológiai állapotát elemeztük. EREDMÉNYEK - A különböző módszerekkel kezelt 84 beteg adatai azt mutatták, hogy a kifejlesztett új műtéti technikával jelentősen javult a túlélés, ugyanakkor a vegetatív kómában maradók aránya kevésbé nőtt, mint a jó neurológiai állapotban túlélőké. KÖVETKEZTETÉS - A módszerrel nemcsak nagymértékű koponyaűri nyomáscsökkenést lehet elérni, hanem a későbbi kérgi elhalást is el lehet kerülni, mivel a kizáródott agyrész vérellátását, illetve vénás elvezetését is biztosítjuk. Felmerül a módszer hasznossága más, szekunder jellegű, fenyegetően progrediáló agyoedemával járó állapotok esetén is.

A bőr, a nyálkahártyák, a szem és ritkán az egyéb szövetekben jelen lévő festéksejtekből kiinduló rosszindulatú daganat, a melanoma malignum a fehér lakosságot érintve világszerte növekvő gyakorisággal fordul elő, és ezt hazai adataink is igazolják. Korai stádiumban történő megfelelő sebészi kimetszéssel a melanoma malignum jól gyógyítható, míg a szervezetben már szétterjedt daganatos sejtek a túlélési esélyt nagyon csökkentik. Hazánkban a melanomás betegek jelentős része igen későn, gyakran már áttétes daganattal vagy egyáltalán nem is jut el megfelelő onkológiai jártassággal rendelkező bőrgyógyász szakorvoshoz. A háziorvosok, gyermekgyógyászok és más társszakmák igen nagy segítséget nyújthatnak a betegek felvilágosításában és a festékes daganat korai, még gyógyítható stádiumban való felismerésében. A melanoma malignum klinikai diagnózisa és a kezelési stratégia meghatározása azonban bőronkológiában jártas szakemberekből álló munkacsoport feladata. A diagnosztikát új technikák alkalmazása, például a digitális dermatoszkópia segítik. A melanoma elsődleges sebészi kezelésében az utóbbi években jelentős szemléletváltozás történt, így rutineljárássá vált jól körülírt indikáció mellett a primer daganat eltávolításával együtt végzett úgynevezett őrszemnyirokcsomó-biopszia, amelynek kivitelezése speciális sebészi jártasságot és technikai feltételeket igényel. Az előrehaladott daganatoknál végzett gyógyszeres kezelések és az úgynevezett immunterápiák is célzott onkológiai gyakorlatot tesznek szükségessé. A laikusok felvilágosítása és a szakmai továbbképzéseken a téma hangsúlyozása a prevenció alapeleme. Mivel a betegek túlélési esélyeit alapvetően az elsődleges ellátás határozza meg, így érthető az a törekvés, hogy a melanomás betegek kezelése és gondozása elsősorban bőrdaganatcentrumokban történjen.

A cikk azzal a problémával foglalkozik, hogy a randomizált kontrollcsoportos klinikai kutatás során az egyik betegcsoportnak a kipróbálni kívánt új szert, a másik csoportnak pedig placebót adni etikailag elfogadható-e és mikor az. Az írás először röviden áttekinti a probléma keletkezését, majd a Helsinki Deklaráció 2000. évi módosítása után a vita újbóli fellángolásának történetét. Megvizsgálja a placebo használatának különböző formáit, a használat melletti és elleni érveket, a Helsinki Deklaráció 2000. évi módosítását megelőző nemzetközi vitát, s a deklaráció elfogadása utáni pontosításokat. Végezetül leszögez néhány alapelvet a placebokontrollos kutatásokkal kapcsolatban.

A szerző néhány, nagyszámú beteg vizsgálati eredményeit tükröző irodalmi adat alapján rávilágít a női szexuális diszfunkció gyakoriságára. A betegség etiológiája részben ismert. Bár a diagnosztikai és terápiás lehetőségek korlátozottak, az elsődleges feladat a női szexuális diszfunkció gyakori előfordulásának ismerete, beépítése orvosi gondolkodásunkba.

A gyógyszeres daganatterápia járatlan út volt előtte. Valójában nem is volt út, ő jelölte ki és rakta le a köveket. A ma is aktív, nemzetközi tekintélyű tudós valaha péksegédnek, szerves kémikusnak és zongoratanárnak is tanult. Lelkesedéssel be szél az onkogének és a szuppresszor gének egyensúlyáról, a robottechnikáról, az ősfákról és a tengeri puhatestűekről. Minden érdekli, ami új anyagot adhat a kutatók kezébe, és az új vonzása tartja sodrásban ma is, hetvennyolc évesen. Szenvedélye a holnap tudománya: a molekuláris genetika. Testi-lelki próbatételeken túljutva hisz a gondviselésben. Egyetlen példaképe Albert Schweitzer, a teológus orgonaművész, Elzász szülötte, aki harmincévesen iratkozott be az orvosegyetemre meglelve élete célját, hogy felépítse a lambarénéi mezítlábas kórházat. Vele azonosulva vallja: csak másokért érdemes élni!