A disszeminált intravascularis coagulatio (DIC) egy dinamikus, gyorsan változó folyamat, melyben a klinikai és laboratóriumi tüneteket számos tényező befolyásolhatja. Fontos kihangsúlyozni, hogy nincs egyetlen DIC-specifikus laboratóriumi teszt sem, ha nem több meghatározás együttes értékelése, adott esetben a paraméterek változásának követése szükséges a consumptios coagulopathia diagnosztikájában. A DIC laboratóriumi tesztjei három csoportba sorolhatók: 1., Az alaptesztek segítségével - protrombin idő, aktivált parciális tromboplasztin idő, trombin idő, thrombocytaszám, fibrin monomerek kimutatása – az esetek túlnyomó többsége diagnosztizálható; 2., A kiegészítő tesztek – fibrin degradátumok, fragmentocyták kimutatása, antitrombin III meghatározása – a diagnózis megerősítésére szolgálnak; 3., A speciális módszerek - alvadási faktorok meghatározása, reptiláz idő, aktivációs peptidek, trombin-antitrombin III komplexek kimutatása – differenciáldiagnosztikai nehézségek esetén nyújthatnak segítséget, ill. hozzájárulhatnak az esetek tudományos feldolgozásához, ezáltal a DIC mechanizmusának jobb megértéséhez. Összefoglalónkban kritikusan elemezzük a DIC laboratóriumi diagnosztikájában alkalmazott módszereket.

Patkányok gyomornyálkahártyáján a kívülről bevitt (exogen) prosztaciklin többfázisú hatással rendelkezik, melynek időbeni lefolyása a következő: 1. a sejten belüli, úgynevezett „második jelzőrendszer”-re gyakorolt hatás, 2. a calmodulin-rendszer aktiválása, 3. nukleinsav - DNS, RNS – mennyiségi változások, 4. a fehérjeszintézis befolyásolása, s mindezek eredőjeként, 5. új sejtek képződése. Ugyanakkor a nyálkahártyában normális (élettani) körülmények között is jelenlévően dogen prosztaciklin természetes védőhatást fejt ki a különböző károsító tényezőkkel szemben, s mint ilyen, igyekszik fenntartani a nyálkahártya élettani (természetes) integritását.

A primer Sjögren-szindróma a rheumatoid arthritis után a második leggyakoribb autoimmun betegség. Jellegzetes megnyilvánulásai, a keratoconjunctivitissicca és a sialoadenitis chronica évek alatt alakulnak ki, és sokszor hosszú ideig csak egyik vagy másik tünetet figyelhetjük meg. A betegség ritkábban arthritissel vagy a nyálmirigyek recidiváló duzzanatával kezdődik. A primer Sjögren-szindróma felismerése elsősorban a vezető tünetek diagnosztizálásával lehetséges. A klinikai tapasztalatok azt mutatják, hogy a betegek egy részében a kórkép felismerése éveket késik. A szerzők segítséget kívánnak nyújtani azzal, hogy ismertetik a primer Sjögren-szindróma jellegzetes tüneteit, valamint a diagnózis megállapításához használható klinikai és immunszerológiai vizsgálómódszereket.

A vérnek az ereken belüli alvadását az érfal, az alvadási rendszer inhibitorai és a keringés akadályozzák meg ép viszonyok között. Különböző patológiás történések hatására a vér alvadási tényezők diffúz aktiválódása disszeminált alvadék-képződésre (DIC) vezethet, és az erek elzáródása az érintett szervekben ischaemiát okoz, másrészt a véralvadási tényezők felhasználódása miatt véralvadási zavar következik be. A fibrinolitikus rendszer aktiválódása az előbbi folyamatot javítja, a másikat súlyosbítja. A DIC megelőzésében és kezelésében is elsődleges az alapbetegség hatásos gyógyítása. A DIC diagnosztikájában a klinikai tünetek gondos elemzése és a laboratóriumi vizsgálatok nyújtanak segítséget. A kezelés során heparin adására csak szűk korlátok közt kerülhet sor, ha a DIC hiperkoagulációs-consumptios formájával állunk szemben és a beteg aktuálisan nem vérzik. Az utóbbi években előtérbe került az anti trombin-koncentrátum adása, amely elősegíti az alvadásgátló rendszer restitúcióját anélkül, hogy a vérzékenységet fokozná. Antifibrinolitikus kezelésre (Gordox) csak ritkán, excesszív fibrinolízis-fokozódás esetén van szükség.

A szövetbanki technika lehetővé tette a különböző módon konzervált kollagén alapú szövetek (bőr, csont, duramater, fascialata) széles skálájának előállítását. Az allogén és xenogén graftok klinikai alkalmazásával kitűnő klinikai eredmények érhetők el. A szerző összefoglalja az amerikai és európai szövetbankok tevékenységét és bemutatja e disciplina legfontosabb graftfeldolgozási szempontjait (antigenitás, sterilitás, konzerválás és tárolás).