Lege Artis Medicinae

Dán verapamil infarktus vizsgálat I

MATOS Lajos1

1994. MÁRCIUS 30.

Lege Artis Medicinae - 1994;4(03)

Kigyógyít

Annak fölmérése, hogy ha már az infarktus gyanújakor iv. verapamil kezelést kezdenek, majd azt peros folytatják, a következő 6 hónapban csökken-e a halálozás, illetve a re infarktus aránya.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Kardiológiai Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Levelek - A spontán pneumothorax

KESZLER Pál, RÁCZ Egon

Tisztelt Szerkesztőség! Az 1993. november 30-i számban jelent meg AC Miller és JE Harvey „A spontán pneumothorax kezelésének irányelvei” című közleménye a British Thoracic Society állásfoglalásaképpen. Hálátlan vállalkozásnak tűnhet egy ilyen tiszteletreméltó és nagy múltú társaság elveivel vitába bocsátkozni.

Lege Artis Medicinae

A hormonpótló kezelés nőgyógyászati onkológiai vonatkozásai

BŐSZE Péter

Ma már hazánkban is egyre inkább tudatosul, hogy a nők túlélik „biológiai életkorukat", és egy olyan életszakaszba kerülnek, amelyben egészségüket több veszély fenyegeti. Ebben az életkorban a szív-érrendszeri megbetegedések és a csontritkulás népbetegségnek számítanak. Hormonok adásával nagyon sok megbetegedés kivédhető vagy mérsékelhető. Tudásunk bővülésével szemléletünk is megváltozott, és sok olyan megbetegedést, amely a hormonpótló kezelés ellenjavallatát képez te, ma már inkább javallatnak tekintünk. Úgy tűnik, így van ez a daganatos megbetegedésekkel is. Abszolút ellenjavallatnak tekintett előzetes méhtest- vagy emlőrák eseteiben kiderült, hogy a hormonpótló kezelés nem csak hogy nem ártalmas, hanem inkább előnyös. A legkevésbé tisztázott az ösztrogének vagy ösztrogén-gesztagének szerepe a méh sarcomák kiújulásában. Ezek azok az esetek, amelyekben a hormonok adása megfontolandó. Minden más esetben, a rendelkezésünkre álló irodalmi adatok és tapasztalatok szerint a hormonpótló kezelés előnyei meghaladják a hormonok adásának kockázatát, ezért nem tűnik indokoltnak, hogy a hormonpótlás jótékony hatását a daganatos betegektől, rossz beidegződés miatt megtagadjuk. Szemérem test-, hüvely-, méhnyak- és petefészekrák eseteiben a hormonok ugyanúgy adhatók, mint daganatos megbetegedésben nem szenvedőknek. Emlő- és talán méhtestrák eseteiben a hormonpótló kezelésnek nem kívánt következményei is lehetnek. Minden esetet egyedileg kell elbírálni, és nőgyógyász-onkológus bevonásával eldönteni, hogy emlő- vagy méhtestrák esetében adhatunk-e hormon pótló kezelést.

Lege Artis Medicinae

A hospice és a home-care komplex szemléletének kialakítása

MOLNÁR Lajos, BÖSZÖRMÉNYI Dalma

A home-care- és a hospice-mozgalommal a kórházi és a gondozói hálózatban hosszú ideje szórványosan már találkoztunk mindazzal, amit e dolgozat célul tűzött ki. Szerte az országban kórházakban és a szakambulanciákon egyaránt keresik e gondozás útját-módját.

Lege Artis Medicinae

Az antibiotikum-rezisztencia fokozódó veszélye: hogyan befolyásolja az antibiotikumok rendelésének gyakorlatát az alapellátásban?

ROBERT Sutherland

Az utóbbi fél évszázadban a baktériumok által okozott fertőző betegségek sikeresen kezelhetők voltak antibiotikum-terápiával, s a gyógyszeripar számos, egymástól jelentősen különböző hatásmechanizmusú antibakteriális szert fejlesztett ki. Az antibiotikumok használata okozta szelekciós nyomás azonban elkerülhetetlenül rezisztens baktériumok el szaporodásához vezetett; az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának sebessége egyre gyorsabbnak tűnik, s ez mérsékli a létező szerek hatékonyságát. Az antibiotikum-rezisztens baktériumok széleskörű elterjedésé ért, mind a területi, mind a kórházi gyakorlatban – a rezisztenciagéneket terjesztő plazmidok és transzpozonok, az antibiotikumok nem megfelelő alkalmazása és szociális faktorok felelősek. Az antibiotikum-rezisztencia terjedésének megfékezéséhez szükséges, hogy a klinikusok megfelelően alkalmazzák az antibiotikumokat; hogy olyan programokat fejlesszünk ki, amelyek elősegítik a higiénés körülmények javulását, és csökkentik a rezisztens baktériumok átvitelének lehetőségét a közösségeken belül és azok között; hogy folytatódjék az új antibakteriális szerek kifejlesztése.

Lege Artis Medicinae

Hilusközeli és intrahepatikus malignus epeúti szűkületek palliatív kezelése intervenciós radiológiai módszerekkel

KÓNYA András, VIGVÁRY Zoltán

A hilusközeli és intrahepatikus malignus epeúti elzáródások és szűkületek kezelésében túlnyomórészt az intervenciós radiológia nyújtotta eljárások jelenthetnek hatékony, tüneteket enyhítő kezelést. A szerzők 12 beteg rosszindulatú, magas epeúti szűkülete(i) vagy elzáródása(i) miatt bekövetkezett icterus megoldására 23 endoprotézist ültettek be. A máj lebenyeinek, illetve szegmentumainak izolálódása miatt kettős protézis implantációra 5 betegben került sor. A betegek túlélése 4-22 (átlag 8,7) hónap volt. 6/12 betegben a túlélés 4-8 hó nap időtartamú volt, a beültetett protézisek nem záródtak el. A betegek másik felében az alapbetegség hosszabb túlélést engedett meg, a protézisek elzáródása 3–11 hónapon belül az icterus kiújulásához vezetett. Egy eset kivételével, ahol az endoszkópos protéziscsere sikerrel járt, további 7 alkalommal perkután beavatkozás elvégzésére kényszerültek. Egy betegben 3-szor, míg 5 betegben 1-1 alkalommal új protézis beültetésére került sor; 3 ízben az elzáródott protézis perkután eltávolítását, míg 2-2 alkalommal disztalis irányú kimozdítását illetve endoszkópos eltávolítását követően. A perkután endoprotézis implantációt a szerzők egyértelműen hatékonynak ítélik e betegségek kezelésében a betegek túlélését - és mivel az endoprotézisek zárt rendszert képeznek – életminőségük javítását illetően egyaránt. Felhívják a figyelmet a beavatkozások manipulációigényességére, a sorozatos beavatkozások szükségességére és a beavatkozást végzők nagy fokú sugárterhelésére is.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]

NÉMETH Klára Zsófia, SZÛCS Anna , VITRAI József , JUHÁSZ Dóra , NÉMETH Pál János , HOLLÓ András

[ Van-e összefüggés a fluoxetinszedés és a kórházban kezelt közepesen súlyos/súlyos COVID-19-pneumonia túlélése között? A Semmelweis Egyetem Uzsoki Utcai Gyakorló Kórházában 2021. március 17. és április 22. között kezelt személyek orvosi dokumentációja alapján retrospektív eset-kontroll vizsgálatot végeztünk. A betegek a standard belgyógyászati kezelés mellett anti-COVID-19 kezelésben (favipiravir, remdesivir, baricitinib, vagy ezek kombinációi) részesültek. 110 fő ezenfelül napi 20 mg fluoxetint is kapott. A mortalitás és a fluoxetinszedés összefüggésének statisztikai elemzésére többváltozós logisztikus regressziót alkalmaztunk. Annak ellenőrzésére, hogy eredményeinket nem befolyásolhatta-e szelekciós hiba (fluoxetine selection bias), összehasonlítottuk a fluoxetinnel kezelt és nem kezelt két betegcsoport kórházi felvételi klinikai, radiológiai és laboratóriumi prognosztikai jellemzőit. A 269 vizsgált személy közül 205-en (76,2%) maradtak életben, és 64-en (23,8%) hunytak el a felvételt követő 2. és 28. nap között. A fluoxetint szedő csoport mortalitása jelentősen, 70%-kal alacsonyabb – vagyis körülbelül harmadannyi – volt, mint a fluoxetint nem szedők mortalitása. Ez a hatás, függetlenül minden más, a mortalitást befolyásoló tényezőtől, statisztikailag szignifikáns volt (OR [95% CI] 0,33 [0,16–0,68], p = 0,002). Sem az életkor és a nem, sem a kórházi felvételi C-reaktív protein, LDH- és D-dimer-szint, sem a shortened National Early Warning Score pontszám és a mellkasröntgen súlyossági pontszám, illetve az első 48 órában végzett mellkas-CT-vizsgálatok aránya nem mutatott statisztikai különbséget a fluoxetint szedő és fluoxetint nem szedő két csoport között, alátámasztva a vizsgálati eredmény validitását. Amennyiben ezt az eredményt, a túlélés háromszorosára növekedését, randomizált, kontrollált vizsgálatok is megerősítik, a fluoxetin a COVID-19-pneumonia hatékony gyógyszere lehet.]

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdőívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnőtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali előhívását mérő alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérő alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külső orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérő tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Ideggyógyászati Szemle

[Veleszületett metabolikus rendellenességgel diagnosztizált autista gyermekek]

CAKAR Emel Nafiye, YILMAZBAS Pınar

[Az autizmus spektrum zavar heterogén tünetekkel jelentkező idegrendszeri fejlődési zavar, aminek az etiológiája nem kellően tisztázott. A közelmúltban, az autizmus gyakoriságának növekedése és a veleszületett metabolikus rendellenességek diagnosztikai lehető­ségei­nek bővülése miatt egyre több komorbiditásra is fény derült. A vizsgálatban olyan autizmus spektrum zavar diagnózissal rendelkező betegek vettek részt, akik 2018. szeptember 1. és 2020. február 29. között a Gyer­mekbetegek Metabolizmusambulanciáján részesültek ellátásban (n = 179 fő). A betegek személyes adatait, rutin és speciális metabolikus teszteredményeit retrospektív módon elemeztük. Az ambulanciánkon ezen idő alatt meg­jelent 3261 beteg közül 179-en (5,48%) rendelkeztek autizmus spektrum zavar diagnózissal, ők képezik vizsgálatunk be­teg­populációját. A speciális metabolikus kivizsgálás eredményeképpen 6 beteg (3,3%) esetében állítottunk fel veleszületett metabolikus rendellenesség diagnó­zist. Két betegünk klasszikus phenylketonuria, két betegünk klasszi­kus homocystinuria, egy betegünk 3D típusú muco­poly­saccharidosis (Sanfilippo-szindróma) és egy 3-metil­krotonil-CoA-karboxiláz-hiány diagnózist kapott. A veleszületett metabolikus rendelle­nes­ség ritkán autizmus spektrum zavarhoz társulhat. A kór­-tör­ténet pontos felvétele, az alapos fizikális vizsgálat és a tünetek gondos mérlegelése az autizmus spektrum zavarban szenvedő betegek esetében segítheti a klinikust a döntéshozatali folyamatban, és elvezethet a megfelelő metabolikus kivizsgáláshoz. Ha az autizmus hátterében veleszületett metabolikus rendellenességet találunk, az hatékony kezelést eredményezhet.]

Ideggyógyászati Szemle

[Myasthenia gravis-betegek autonóm rendellenességeinek elektrofiziológiás vizsgálata: prospektív tanulmány]

NALBANTOGLU Mecbure, AKALIN Ali Mehmet, GUNDUZ Aysegul, KIZILTAN Meral

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]