Az inkretinhatáson alapuló készítmények terápiás helye a 2-es típusú cukorbetegek betegségkarrierjének elején van. Ezeknek a gyógyszereknek a hatásmechanizmusa részben azonban független a működő β-sejtektől, ezért terápiás hatás várható a 2-es típusú cukorbetegek betegségének későbbi fázisában, sőt 1-es típusú cukorbetegségben is. Ez utóbbi kiváló modellként szolgálhat az inzulinszekréción túli mechanizmusok vizsgálatára. Dolgozatunkban ösz - szefoglaljuk az inkretintengelyen ható készítményekkel történt 1-es típusú diabeteses vizsgálatokat.

A diabeteses láb szindróma a cukorbetegség jellegzetes, idült szövődménye, kialakulására mind 1-es, mind 2-es típusú diabetesben számíthatunk, elsősorban hosszú betegségtartam és tartósan rossz anyagcserehelyzet esetén. A patomechanizmusban döntően a neuropathia diabetica, kisebb részben a vascularis érintettség játszik szerepet. A kórismézésben nagy jelentősége van a panaszok tisztázásának, a fizikális vizsgálatnak, a distalis típusú szomatoszenzoros és autonóm neuropathiát, illetve a vérellátás esetleges zavarát vizsgáló egyszerű teszteknek. A terápiás erőfeszítések egyaránt célozzák a jó glykaemiás kontroll elérését, a neuropathiás panaszok enyhítését, a vérellátási zavar gyógyszeres, érsebészeti vagy intervenciós radiológiai módszerrel történő korrekcióját, az infekció elleni küzdelmet és a láb tehermentesítését. A gyógyuláshoz sebészeti beavatkozásra is szükség lehet, előrehaladott esetekben a csonkoló jellegű műtét szükségessége fenyeget. A diabeteses láb szindróma jelenléte a cukorbetegek halálozásának kockázatát növeli. A diabeteses láb szindróma okozta panaszok általában makacsok, a tünetek kiújulásra hajlamosak. Mindezek miatt nagy jelentősége van a prevenciónak, aminek terén a tartósan jó anyagcserekontrollnak és a láb védelmének van kiemelt jelentősége.

BEVEZETÉS - A cukorbetegség jelentős betegségterhet jelent világszerte és hazánkban is. Vizsgálatunk célja az volt, hogy megbecsüljük a cukorbetegek ellátására fordított direkt egészségügyi kiadások mértékét annak érdekében, hogy jellemezni tudjuk a betegségterhet ebből a szempontból, illetve, hogy az eredmények hasznosíthatók legyenek további elemzések számára. MÓDSZEREK - Az elemzéshez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatait használtuk. Cukorbetegként definiáltuk azokat, akik 2007 második fél évében orális antidiabetikum- (OAD) vagy inzulinreceptet váltottak ki. Az így kialakított vizsgálati populációt felosztottuk két csoportra, aszerint, hogy 2007-2008-ban részesültek-e aktív fekvőbeteg-ellátásban a cukorbetegség legfontosabb szövődményei miatt. A vizsgált szövődmények miatt fekvőbeteg-ellátásban nem részesülő csoportot tovább osztottuk háromfelé a gyógyszerhasználat jellege szerint (csak OAD, csak inzulin, OAD és inzulin). A csoportokban költségelemenként és korcsoportonként megbecsültük a 2008. évi egészségügyi kiadások átlagát, szórását és mediánját az egész csoportra, illetve az adott szolgáltatást igénybe vevőkre vonatkozóan. Ezenkívül a szövődményes csoporton belül mintákat vettünk az egyes konkrét szövődményekben szenvedők köréből, és megbecsültük a szövődményt követő első és második év kiadásait. EREDMÉNYEK - A vizsgálatba bevont 521 545 cukorbetegre jutó éves átlagos egészségügyi kiadás 335 ezer forint volt, a szövődményes betegeké 633 ezer, a szövődménymentes OAD-használóké 242 ezer, a szövődménymentes inzulinhasználóké 449 ezer Ft. A költségek 53%-át a gyógyszerek, 27%-át a fekvőbeteg-ellátás költsége tette ki. Az összes gyógyszerköltség 26%-a esett az orális antidiabetikumokra és az inzulinokra. A szövődményeket követő első évben többszörösére növekedett az aktív fekvőbeteg-ellátás és a gyógyszerek költsége. Ez utóbbi a legtöbb vizsgált szövődmény esetén az ezt követő évben is nagyjából azonos szinten maradt vagy növekedett. KÖVETKEZTETÉS - A cukorbetegek ellátása napjainkban is igen jelentős egészségügyi kiadást jelent Magyarországon, különösen a betegség szövődményeinek a kezelése. A korai halálozásban, az életminőség romlásában, a jelentős kiadásokban jelentkező betegségterhet, valamint az epidemiológiai trendeket figyelembe véve a cukorbetegség megelőzése, hatékonyabb gondozása népegészségügyi prioritás kell legyen hazánkban.

A szerzők a 2-es típusú diabetes mellitusban előforduló hypertonia jelentőségét, a folyamatos vérnyomás-ellenőrzés, gondozás módszerét, valamint a nem gyógyszeres és gyógyszeres terápia formáit ismertették az amerikai, európai szakmai társaságok és nemzetközi szervezetek ajánlásainak bemutatásával. Megállapították, hogy a hypertonia mérési, gondozási és kezelési alapelvei alapvetően nem változtak az egész világon, annak ellenére, hogy az utóbbi időben széles körű vita alakult ki a normális vérnyomás értelmezése, valamint az intenzív vagy standard kezelés hasznának megítélésében.

BEVEZETÉS - A cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a macroangiopa-thia. A hazánkban elvégzett lábszár-amputációk leggyakoribb oka a diabetes, illetve az érszűkület. A szerzők célja, hogy a praxis diabeteses betegeinek Doppler-index-eredményeit bemutassák a HbA1c-értékek, a dohányzás és a nem - mint rizikófaktor - összefüggésében, az alsó végtagi érszű­kü­let megelőzésének, illetve annak mielőbbi diagnosztizálása céljából. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A praxisban gondozásba vett cukorbetegek Doppler-index-eredményeit mértük és vizsgáltuk meg statisztikai módszerek segítségével, a három említett szempont alapján. A kutatás a 2015 júliusa és a 2016 szeptembere kö­zött vizsgált betegekre terjedt ki. EREDMÉNYEK - A vizsgált betegek (n=65) 47,69%-ánál mértünk patológiás boka-kar index értéket. Szignifikáns összefüggés volt tapasztalható a boka-kar index és a nem (p=0,054) között, a dohányzás (p=0,838) és a glikált hemoglobin (p=0,430) között viszont nem találtunk szignifikáns összefüggést. KÖVETKEZTETÉSEK - A cukorbetegek Doppler-vizsgálatát a kutatási eredményeink alapján rendszeresíteni kellene a háziorvosi praxisokban, mivel magasnak tekinthető az enyhe atherosclerosisos betegek aránya, szűrés nélkül pedig csak előrehaladottabb állapotban kerülhet sor a diagnózis felállítására.