Lege Artis Medicinae

Betegtájékoztató; Légzőtorna indult obstruktív tüdőbetegségben szenvedők számára

SEBESINÉ Sikter Margit1

2000. MÁRCIUS 01.

Lege Artis Medicinae - 2000;10(03)

Egyes kórképek esetén a beteg önmaga is végezhet hasznos tevékenységet állapota javítása érdekében. Idült obstruktív tüdőbetegségben szenvedőknek segítséget jelenthet a jól végzett légzőtorna.

AFFILIÁCIÓK

  1. Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A coronariarevascularisatio szerepe a szisztolés szívelégtelenség és balkamra-diszfunkció kezelésében

LENGYEL Mária

A krónikus szisztolés szívelégtelenség és a súlyos szisztolés balkamra-diszfunkció mintegy 70% ban ischaemiás eredetű. Az ischaemiás szívelégtelenség prognózisa rosszabb, mint a nem ischaemiás eredetűé, és a korszerű gyógyszeres terápia ezt csak kismértékben javítja. További javulás a revascularisatiós műtéttől akkor várható, ha a balkamra-diszfunkció reverzibilis, amit élet képességnek nevezünk. Az életképesség kórélettani alapja krónikus balkamra-diszfunkció esetén a hibernáció. A revascularisatiót követő balkamrafunkció-javulás előrejelzésére a képalkotó módszerek közül a kis dózisú dobutaminnal végzett terheléses echokardiográfia a legalkalmasabb, a myocardialis kontraszt-echokardiográfia tovább javíthatja a dobutaminteszt értékét. Az életképesség vizsgálatára, diagnosztikájára használt izotópos módszerek hátránya az alacsony specificitás. A revascularisatiós műtét megfelelő mennyiségű életképes myocardium esetén javítja a balkamra-funkciót és a túlélést. A nem revascularisált, életképes myocardium viszont instabil állapotot jelent, amely rontja a prognózist. Randomizált vizsgálatok ugyan még nincsenek, a revascularisatiós műtét indikáltnak tekinthető súlyos szisztolés balkamra-diszfunkció miatt, ha életképesség és operábilis coronariabetegség igazolható, akár angina pectoris hiányában is. A revascularisatio feltételeinek igazolására képalkotó vizsgálatok (elsősorban kis adagú dobutaminnal végzett terheléses echokardiográfia) és koronarográfia szükséges.

Lege Artis Medicinae

Intézkedés másodlagos megelőzésben beavatkozáson keresztül az események csökkentése érdekében

MATOS Lajos

A vizsgálat célje annak felmérése volt, hogy az Egyesült Királyságban milyen esély volna a koszorúér-betegség másodlagos megelőzésére.

Lege Artis Medicinae

A carbapenemek mikrobiológiai aktivitása, farmakokinetikája és klinikai alkalmazása

BÁN Éva, PRINZ Gyula

A carbapenemeket képviselő imipenem és meropenem a többi béta-laktám antibiotikumhoz hasonlóan sejtfalszintézist gátló baktericid szerek. Rendkívül széles a hatásspektrumuk: az aerob és az anaerob Gram-pozitív és Gram negatív baktériumok többsége ellen aktívak. Carbapenemekkel szembeni természetes rezisztenciája (a Chlamydia és a Mycoplasma specieseken kívül) a klinikailag fontos baktériumok közül a Stenotrophomonas maltophiliának és az Enterococcus faeciumnak van. A carbapenemek a béta-laktám antibiotikumokat bontó enzimekkel szemben a legstabilabbak: ellenáll nak a Staphylococcus penicillináz enzimjén kívül a Gram-negatív baktériumok legtöbb béta-laktamáz enzimjeivel szemben. Másodlagos rezisztenciát a penicillinnel szemben nagy mértékben rezisztens Streptococcus pneumoniae, a meticillinrezisztens Staphylococcus, a Pseudomonas aeruginosa, az Enterobacter cloaceae, ritkábban az Enterobacter aerogenes, a Serratia marcescens, a Klebsiella pneumoniae és az Acinetobacter baumannii speciesekben írtak le. A két carbapenem lényeges farmakokinetikai tulajdonságai hasonlóak. Antibakteriális hatékonyságuk, széles hatásspektrumuk, béta-laktamáz-stabilitásuk következtében a súlyos nosocomialis fertőzések empirikus kezelésére monoterápiában is alkalmas szerek. A központi idegrendszeri fertőzésekben az imipenem görcskészséget okozó hatása miatt csak a meropenem jön szóba. Intraabdominalis infekcióban, a neutropeniás betegek lázas epizódjaiban, súlyos alsó légúti fertőzésekben mindkét carbapenem első választásként alkalmazható.

Lege Artis Medicinae

Placentára korlátozódó mozaicizmus és uniparentalis disomia

BODA Anikó, PAPP Zoltán

Kromoszomális mozaicizmus az a jelenség, amikor egy egyeden belül két vagy több különböző karyotypusú sejtvonal található. A mozaikosság lehet generalizált, csak az embrióra, illetve csak a placentára korlátozódó. A placentára korlátozódó mozaicizmus egyes eseteiben, amikor a placenta teljesen aneuploid és az embrió/fetus diploid, illetve a generalizált mozaicizmus bizonyos eseteiben a trisomias zigóta egyik, szám feletti kromoszómája elvész. Ezt a jelenséget a zigóta „megmenekülésének" nevezik. A három kromoszómából kettő az egyik, egy pedig a másik szülőtől származik. 33 százalék az esélye annak, hogy a zigóta „megmenekülése" során a páratlan kromoszóma vész el, s így uniparentalis disomia jön létre. Az uniparentalis disomia a kóros eredetű disomiák egyik típusát képviseli. Ha az uniparentalis disomia teljes homozigótaságot eredményez, „isodisomia" jön létre, ha nem, „heterodisomia"-ról beszélünk. A placentára korlátozódó mozaicizmus és az uniparentalis disomia klinikai jelentőségét az adja, hogy az érintett kromoszómától függően intrauterin és/vagy postnatalis növekedési retardatiót okozhat, gyakrabban fordul elő spontán abortusz, növeli a perinatalis morbiditást és mortalitást, minor fejlődési rendellenességek jöhetnek létre. Jelentős oki tényezőként szerepel a szindromatológiában; leírták a 7-es mozaik trisomia és a Silver-Russell-szindróma, valamint a cysticus fib rosis, továbbá a 15-ös mozaik trisomia és a Prader-Villi-szindróma, a 16-os mozaiktrisomia és az Angelman-szindróma kapcsolatát. A placentára korlátozódó mozaicizmus az aneuploid sejtek jelenléte miatt placentaris dysfunctiót, a placenta egy részének hydropsosmolás elfajulását, a szérum-hCG-szint megmagyarázhatatlan extrém emelkedését is okozhatja.

Lege Artis Medicinae

A krónikus obstruktív tüdőbetegség háziorvosi kezelése

MÜHLBACHER Szilvia, VADÁSZ Imre

A krónikus obstruktív tüdőbetegség kezelésének alapfeltétele a dohányzás teljes elhagyása. A gyógyszeres kezelés célja a tünetek (nehézlégzés, köhögés és köpetürítés) mérséklése, a teljesítőképesség fokozása és az életminőség javítása. A gyógyszeres kezelés alapja a hörgőtágítók (antikolinerg és béta receptor-agonista készítmények, valamint a teofillin) alkalmazása. Akut exacerbatiók esetén antibiotikus kezelés indokolt. Az inhalatív szteroidok hatásossága nem tisztázott, a szisztémás szteroidok alkalmazását a súlyos mellékhatások korlátozzák. A betegség előre haladott állapotában a tartós oxigénkezelés javítja az életkilátásokat. A kezelés szerves része az expectoratiót és a helyes légzéstechnikát elősegítő, az izomerőt és a teljesítő képességet fokozó, az életminőséget javító légzésrehabilitációs terápia. A kezelés eredményességéhez a beteg aktív együttműködése szükséges, ennek érdekében nagyon fontos a részletes tájékoztatása a betegségéről és a teendőiről.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A microvascularis coronariabetegség diagnosztikája és kezelése. A magyarországi helyzet sajátosságai

SZAUDER Ipoly

Az invazív vizsgálatok azt mutatják, hogy a betegek kétharmadában a szívizom-ischaemia obstruktív coronariabetegség és más szívbetegség hiányában (INOCA) áll fenn, melynek oka a microvascularis diszfunkció (CMD), és amelynek következménye a microvascularis koszorúér-betegség (MVD), a microvascularis vagy epicardialis va­so­s­pasticus angina (MVA) lehet. A kor­szerű klinikai gyakorlatban a noninvazív kardiológiai képalkotó eljárások fejlődésével lehetővé vált a coronariaáramlás mérése a jellemző indexek meghatározásával. Mind­ezek javítják a CMD és az általa okozott myocardialis ischaemia diagnózisát, és le­hetőséget adnak az elsődleges MVD diag­nosztizálására. Tekintettel arra, hogy az MVD felismerése-kezelése a magyar orvosi gyakorlatban jelentősen alulreprezentált, az alábbiakban részletesen ismertetjük a primer stabil microvascularis anginát (MVA), annak korszerű invazív és noninvazív dif­fe­­renciáldiagnózisát és kezelését, különös tekintettel – a gyakorisága miatt – a magas vérnyomás által kiváltott formára és a nők ko­szorúér-betegségére. Kiemeljük a hazai lehetőségek figyelembevételével az ajánl­ható diagnosztikai eljárásokat.

Lege Artis Medicinae

Három évtized rövid krónikája

KAPRONCZAY Katalin

A magyarországi időszaki szaksajtó európai viszonylatban meglehetős késéssel indult meg. A szakfolyóiratok közreadását, szerkesztését, szemléletét egyaránt befolyásolta az adott történelmi, politikai helyzet. Bizonyos történelmi fordulópontok hatására fontos szakfolyóiratok megszűntek (1848–49-es szabadságharc, első és a második világháború), ugyanakkor voltak időszakok, amelyek lendületet adtak a tudományok fejlődésének, így a folyóirat-alapításnak is. Az 1990-es magyarországi rendszerváltoztatás utáni évekre mindkét kijelentés érvényes, megváltozott a könyv- és folyóirat-kiadás struktúrája, amely folyamatnak voltak „áldozatai”, de ígéretes eredményei is. Az utóbbiak sorába tartozik az akkor alakult Literatura Medica Kiadó, és annak saját folyóirata, az 1990-ben alapított Lege Artis Medicinae, a LAM (alcíme szerint: Új magyar orvosi hírmondó) című tudományos folyóirat. Megjelentetésével örvendetesen gyarapodott az orvosi szaksajtó. Tudományos szakközleményei felveszik a versenyt az immár nagy múltú hazai orvosi folyóiratok írásaival, szemléletével azonban új irányt is képvisel. Tudatosan felvállalja és fórumot biztosít az orvostársadalmat érintő kérdéseknek, foglalkozik az egészségügy, a gazdaság, a prevenció kérdésével, szoros összefüggésben a közegészségügyi intézményi rendszerrel, az in­frastruktúrában és a gyógyító munkában résztvevők helyzetével, jellemzően a társadalom-egészségügyi szemléletet követi.

Ideggyógyászati Szemle

Covid-19-encephalitis-esetünk és a betegség egyéb neurológiai szövődményei

SZÔTS Mónika, PÉTERFI Anna, GERÖLY Júlia, NAGY Ferenc

A SARS-CoV-2-betegség klinikuma egyre inkább megismerhetővé vált az elmúlt időszakban. A gyakori tünetek, mint láz, köhögés, nehézlégzés, tüdőgyulladás, íz- és szagérzésvesztés mellett ritkább szövődmények, köztük számos neurológiai betegség is azonosítható. Jelen közleményben három, Covid-19 okozta vagy ahhoz társuló neurológiai kórképet tárgyalunk (1. eset: Covid-19-encephalitis, 2. eset: Covid-19 okozta organikus fejfájás, 3. eset: SARS-CoV-2-fertőzés és ischaemiás stroke). Hangsúlyozzuk eseteink kapcsán, hogy e pandémiás időszakban különösen fontosa neurológusok számára a vírus idegrendszeri szövődményeinek ismerete és azonosítása. Így felesleges vizsgálatokat és egészség­ügyi személyzet–beteg kontaktusokat tudunk megelőzni.

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fő tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzőszervi érintettségen túl a fertőzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegű panaszok és tünetek a kórházba kerülő COVID-19-betegek 30–50%-ánál előfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylő kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedők folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövő feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertőzés járhat-e késői neurológiai szövődményekkel.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzői a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az előrehaladott Parkinson-kórban szen­vedő betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmű konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az előrehaladott stádiumban levő Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az előrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelően körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsődleges célja a részt vevő mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedő vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyűjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminőséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminőségi Kérdőívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór előrehaladott/nem előrehaladott stádiumba történő besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedő beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt előreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az előrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentősebb károsodást mutattak, mint a nem előrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték előrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminőséggel, mint a nem előrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.