Ismert, hogy a hypertonia mind patogenezisét, mind terápiáját illetően számos nemi különbséget mutat. A folyamatok mélyebb megértése közelebb vihet a személyre szabott terápiás stratégia kialakításához, ezért állatkísérletes körülmények között a szív vérellátása szempontjából kiemelt fontosságú intramuralis kis koszorúsereken tanulmányoztuk a hypertoniás éradaptáció kezdeti jelenségeit. Kísérleteink során 10-10 hím és nőstény Sprague-Dawley-patkányba ozmotikus minipumpát ültettünk, amely négy hétig 100 ng/ttkg/perc dózisú angiotenzin II acetátot bocsátott ki. Négy hét múlva az állatokat feláldoztuk, a szívtömegek mérését követően intramuralis kis koszorúsereket preparáltunk ki a szív fő tömegét ellátó arteria coronaria sinistra ágrendszeréből. In vitro szervfürdőben vizsgáltuk az erek biomechanikai tulajdonságait és farmakológiai válaszkészségét. A fajlagos szívtömeg és a falvastagság a nőstény állatokban nagyobb volt, mint a hímekben. Ugyanakkor a nyugalmi értónus és a tromboxánagonistára adott vasoconstrictiós válasz a hímekben volt szignifikánsan nagyobb. A bradikininre adott relaxációs válasz szintén a nőstényekben volt nagyobb. Míg a nőstényekben befelé irányuló eutroph remodelinget találtunk, a hímekben a falfeszültség és az elasztikus modulus növekedése dominált. Összegzésként megállapítható, hogy az angiotenzin II-függő hypertonia kezdeti lépései jelentősen különböző nembeli adaptációs mechanizmusokat aktiválnak.

BEVEZETÉS - Az orvosképzés legjelentősebb tárgyai közé tartoznak az anatómia és patológia, melyek tanulása során a hallgatók gyakorlati óráikon találkozhatnak először bonctermi élményekkel. A nemzetközi szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a bonctermi élmények az orvossá válás folyamatának fontos, de nem mindig problémamentes állomásai. MINTA ÉS MÓDSZEREK - Kvantitatív (n=733) és kvalitatív (n=45) feltáró jellegű kutatás orvostanhallgatók körében. Mind­két elemzési módszerrel a boncolásos gyakorlatok hatását, az ezzel kapcsolatos él­ményeket igyekeztünk bemutatni. A két módszer együttes alkalmazása a vizsgálat érvényességét nagymértékben növelte. EREDMÉNYEK - A hallgatók 50%-a jelezte, hogy „hatással volt rá a boncolás élménye”. A nők és a klinikai képzésben (III-VI. év) részt vevő hallgatók szignifikánsan gyakrabban számoltak be negatív hatásokról. A kvalitatív vizsgálat eredményei megerősítették, hogy a képzés során a boncolásos gyakorlatok meghatározó hatásúak és az élményekkel való megküzdés sok esetben (főként a medikák számára) nehézséget jelent. KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunk tovább erősíti azt a feltevést, hogy a boncolásos élmények az orvossá válás folyamatában jelentős szereppel bírnak. A sikeres megküzdés nem az érzelmek elfojtása vagy ignorálása, hanem az élmény okozta negatív érzelmek tudatosítása, megértése, és hatékony megoldási stratégiák kidolgozása révén érhető el. Mindezen élmények kezelése a későbbi orvosi mentálhigiéné, az orvos-beteg kapcsolat egyik meghatározó motívuma lehet.

BEVEZETÉS - A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2008-ban végzett fiatal orvosok felmérésével célunk a végzett hallgatók egyetemi képzésről alkotott véleményének, jövőképének feltérképezése, illetve a pályakezdő gyógyítók testi és lelki egészségi állapotának értékelése volt. Figyelmet szenteltünk a kiégési szindrómában szerepet játszó tényezőkre, illetve a kiégést megakadályozó védőfaktorokra.

MÓDSZEREK - A végzett évfolyam minden tagjához eljuttatott elektronikus kérdőív tartalmazta a Beck-depresszió-kérdőívet, a Spielberger által kidolgozott, szorongást mérő State-trait anxiety inventory (STAI) magyar nyelvű változatát, a Maslach általános kiégésmérő teszt hallgatói változatának magyarországi adaptációját, valamint az alkoholfogyasztási szokásokat felmérő CAGE tesztet. A kérdőív általános adatai között az egyetemi oktatással kapcsolatos, az egészségi állapotra, társas támogatásra, jövőképre és egzisztenciára vonatkozó kérdések szerepeltek.

EREDMÉNYEK - Az évfolyam 31,4%-a (94 fő) töltötte ki a kérdőívet. A volt hallgatók az egyetemi elméleti képzést magas szintűnek vélték, ám a gyakorlati oktatást 61%-uk nem tartotta megfelelőnek. A pályakezdés küszöbén mindössze 5%-uk érezte magát az orvosi pályára szakmailag felkészültnek. A válaszadók 30%-a tartozott a magas kiégettségi szinttel jellemzett csoportba; 59%-uk szeretne külföldön elhelyezkedni, 26%-uk pedig az egészségügyön kívüli munkavállalást fontolgatja. A hallgatók egynegyedének vannak pszichoszomatikus jellegű panaszai.

KÖVETKEZTETÉS - Az ifjú orvosoknak az egyetemről kikerülve elhelyezkedési nehézséggel, bizonytalan egzisztenciával és a kiégési szindróma magas kockázatával kell szembenézniük. Az egészségügy fokozódó nehézségeihez hozzájárulhat az elsődleges pályaelhagyók magas aránya és a magas nyers migrációs ráta is.

BEVEZETÉS - Dolgozatunkban részben szakirodalmi adatok, részben saját kérdőíves felméréseink alapján vizsgáljuk a szülői depresszív hangulat és a gyermeknél mutatkozó magatartás-problémák összefüggéseit. MÓDSZEREK - Tanulmányunkban két, fiatalok körében végzett kérdőíves vizsgálat eredményeit mutatjuk be. Az egyik felmérés 1604, 15-19 éves, még tanulmányokat folytató fiatal nő, a másik pedig 502, budapesti középiskolás fiatal életvezetési szokásaira, egészség- és rizikó-magatartására, emocionális állapotára, valamint társadalmi, gazdasági helyzetére és családi hátterére irányult. Az adatokat mindkét minta esetében az SPSS 8.0 statisztikai programmal elemeztük. χ2-próbával vizsgáltuk a hangulati állapot alapján kategorizált anyák és apák gyermekeinél a különféle kockázati tényezők és az emocionális állapot összefüggését, összehasonlítva a depreszszióval nem kezelt szülők gyermekeinek állapotjellemzőivel. EREDMÉNYEK - Mindkét vizsgálat eredményei arra utaltak, hogy a szülők negatív hangulati állapota és a gyermek magatartás-problémái között szoros összefüggés található, különös tekintettel az anyai hangulat és a leánygyermekek magatartás-jellemzőinek, pszichés állapotának összefüggéseire. KÖVETKEZTETÉSEK - Saját kutatási eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy a lányok egyértelműen és igen szenzitíven reagálnak az anya hangulati állapotára, miközben a fiúkra az általunk vizsgált magatartási és állapotjellemzők vonatkozásában a szülői hangulat hatása kevésbé tűnik meghatározónak. Ezen belül azonban a fiúk érzékenyebben reagálnak az apák, mint az anyák hangulati labilitására.

BEVEZETÉS - Magyarországon, mint más országokban is számos alkalommal fordul elő, hogy az elhunyt beteg boncolásakor olyan betegségre derül fény, amelyet a modern klinikai diagnosztikai eszköztár ellenére sem sikerült korábban kimutatni. Jelen tanulmányunk célja a rosszindulatú daganatok klinikai találati arányának vizsgálata. MÓDSZER - 1996 és 2006 között 5005 kórboncolást végeztünk intézetünkben. Azokat az eseteket, amelyeknél eltérést láttunk a malignus daganat klinikai és patológiai diagnózisa között, újraértékeltük a primer tumor lokalizációja és a diagnózisok eltérésének típusa - álnegatív, álpozitív, eltérő lokalizáció - alapján. Megvizsgáltuk, hogy a klinikailag ismeretlen kiindulású daganatok milyen arányban kerültek felismerésre a boncolás során. A diagnózisok eltérésének okait és a terápia helyességét aszerint értékeltük, hogy történt-e hiba a diagnosztikus tevékenységben, és ha igen, akkor lényegesen befolyásolta-e a kórlefolyást. EREDMÉNYEK - A malignus daganatok eseteit vizsgálva 1495 boncolás közül 235 esetben (16%) találtunk eltérést a klinikai és patológiai diagnózis között. Hetvennégy esetben klinikailag ismeretlen kiindulású malignus tumorban szenvedett elhunytat boncoltunk (5%). A téves diagnózisok 57%-a álnegatív, 23%-a álpozitív, 20%-a pedig lokalizációjában téves tumordiagnózis volt. Az ismeretlen eredetű tumoresetek 75%-át a kórboncolás tisztázta. Összességében tehát öt, klinikailag diagnosztizált malignus daganatra jut egy téves diagnózis vagy ismeretlen tumorlokalizáció (309/1495, 21%). A téves diagnózisok között leggyakrabban a tüdőrák szerepelt, amelyet a máj- és vesedaganatok követtek. A diagnózisok eltérése nagyrészt (60%) a klinikustól független tényezőnek tudható be, valójában nem diagnosztikai hiba. A fennmaradó 40% közül 11%-ban a diagnosztikus tévedés a kórlefolyást rosszul befolyásolta. KÖVETKEZTETÉS - A fejlett diagnosztikai lehetőségek ellenére a malignus daganatok áldiagnózisának aránya magas, ezért a boncolásnak a jövőben is kiemelt helye lesz a klinikai tevékenység minőség-ellenőrzésében, az oktatásban és a továbbképzésben.