BEVEZETÉS - Az orvosképzés legjelentősebb tárgyai közé tartoznak az anatómia és patológia, melyek tanulása során a hallgatók gyakorlati óráikon találkozhatnak először bonctermi élményekkel. A nemzetközi szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a bonctermi élmények az orvossá válás folyamatának fontos, de nem mindig problémamentes állomásai. MINTA ÉS MÓDSZEREK - Kvantitatív (n=733) és kvalitatív (n=45) feltáró jellegű kutatás orvostanhallgatók körében. Mind­két elemzési módszerrel a boncolásos gyakorlatok hatását, az ezzel kapcsolatos él­ményeket igyekeztünk bemutatni. A két módszer együttes alkalmazása a vizsgálat érvényességét nagymértékben növelte. EREDMÉNYEK - A hallgatók 50%-a jelezte, hogy „hatással volt rá a boncolás élménye”. A nők és a klinikai képzésben (III-VI. év) részt vevő hallgatók szignifikánsan gyakrabban számoltak be negatív hatásokról. A kvalitatív vizsgálat eredményei megerősítették, hogy a képzés során a boncolásos gyakorlatok meghatározó hatásúak és az élményekkel való megküzdés sok esetben (főként a medikák számára) nehézséget jelent. KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunk tovább erősíti azt a feltevést, hogy a boncolásos élmények az orvossá válás folyamatában jelentős szereppel bírnak. A sikeres megküzdés nem az érzelmek elfojtása vagy ignorálása, hanem az élmény okozta negatív érzelmek tudatosítása, megértése, és hatékony megoldási stratégiák kidolgozása révén érhető el. Mindezen élmények kezelése a későbbi orvosi mentálhigiéné, az orvos-beteg kapcsolat egyik meghatározó motívuma lehet.

A kiégés lényege a testi, lelki és érzelmi kimerülés, amelyet krónikus érzelmi megterhelés vált ki, és többlépcsős folyamat végén jelentkező állapotnak tekinthető. Olyan foglalkozásúak körében gyakori, akik mindennapos munkájuk során segítő kapcsolatba kerülnek az emberekkel, és azok elsősorban negatív érzéseivel. Az érzelmi megterhelés mellett bizonyos személyiségjegyek és a nagy munkaterhelés is szerepet játszik a kiégés kialakulásában. Tünetei a fizikai kimerültség (elcsigázottság, fáradtság, betegségek), az érzelmi kimerültség (reményvesztettség, depreszszió, öngyilkosság) és a lelki kimerültség (pesszimizmus, negatív attitűdök, a betegek dehumanizálása). Az orvosok körében átlagosan 20% körüli kiégési arányt mértek a különböző nyugat- európai országokban és az Egyesült Államokban. Bár gyakorisága országonként hasonló értéket mutat, szakterületenként változó az érintettek aránya. Azok közt, akik gyógyítható, jó prognózisú betegcsoporttal foglalkoznak, kisebb a kiégés kockázata, míg a krónikus betegekkel, haldoklókkal naponta foglalkozó orvosok körében igen gyakori jelenségnek számít. A kiégés megelőzhető megfelelő munkahelyi körülmények kialakításával, önismeret- és készségfejlesztéssel, klinikai esetmegbeszélő csoportokon való részvétellel. A megelőzés szándéka hívta életre a Semmelweis Egyetemen a Humánia Pályaszocializációs Műhelyt, amely a hivatásra való felkészítés keretében, szervezett formában teszi lehetővé az orvosok számára, hogy már hallgató korukban olyan készségeket és módszereket sajátítsanak el, amelyek a későbbiek során elősegítik a nehéz érzelmi helyzetek feldolgozását, ezáltal csökkentve a kiégés kockázatát.

Ismert, hogy a hypertonia mind patogenezisét, mind terápiáját illetően számos nemi különbséget mutat. A folyamatok mélyebb megértése közelebb vihet a személyre szabott terápiás stratégia kialakításához, ezért állatkísérletes körülmények között a szív vérellátása szempontjából kiemelt fontosságú intramuralis kis koszorúsereken tanulmányoztuk a hypertoniás éradaptáció kezdeti jelenségeit. Kísérleteink során 10-10 hím és nőstény Sprague-Dawley-patkányba ozmotikus minipumpát ültettünk, amely négy hétig 100 ng/ttkg/perc dózisú angiotenzin II acetátot bocsátott ki. Négy hét múlva az állatokat feláldoztuk, a szívtömegek mérését követően intramuralis kis koszorúsereket preparáltunk ki a szív fő tömegét ellátó arteria coronaria sinistra ágrendszeréből. In vitro szervfürdőben vizsgáltuk az erek biomechanikai tulajdonságait és farmakológiai válaszkészségét. A fajlagos szívtömeg és a falvastagság a nőstény állatokban nagyobb volt, mint a hímekben. Ugyanakkor a nyugalmi értónus és a tromboxánagonistára adott vasoconstrictiós válasz a hímekben volt szignifikánsan nagyobb. A bradikininre adott relaxációs válasz szintén a nőstényekben volt nagyobb. Míg a nőstényekben befelé irányuló eutroph remodelinget találtunk, a hímekben a falfeszültség és az elasztikus modulus növekedése dominált. Összegzésként megállapítható, hogy az angiotenzin II-függő hypertonia kezdeti lépései jelentősen különböző nembeli adaptációs mechanizmusokat aktiválnak.

BEVEZETÉS - A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2008-ban végzett fiatal orvosok felmérésével célunk a végzett hallgatók egyetemi képzésről alkotott véleményének, jövőképének feltérképezése, illetve a pályakezdő gyógyítók testi és lelki egészségi állapotának értékelése volt. Figyelmet szenteltünk a kiégési szindrómában szerepet játszó tényezőkre, illetve a kiégést megakadályozó védőfaktorokra.

MÓDSZEREK - A végzett évfolyam minden tagjához eljuttatott elektronikus kérdőív tartalmazta a Beck-depresszió-kérdőívet, a Spielberger által kidolgozott, szorongást mérő State-trait anxiety inventory (STAI) magyar nyelvű változatát, a Maslach általános kiégésmérő teszt hallgatói változatának magyarországi adaptációját, valamint az alkoholfogyasztási szokásokat felmérő CAGE tesztet. A kérdőív általános adatai között az egyetemi oktatással kapcsolatos, az egészségi állapotra, társas támogatásra, jövőképre és egzisztenciára vonatkozó kérdések szerepeltek.

EREDMÉNYEK - Az évfolyam 31,4%-a (94 fő) töltötte ki a kérdőívet. A volt hallgatók az egyetemi elméleti képzést magas szintűnek vélték, ám a gyakorlati oktatást 61%-uk nem tartotta megfelelőnek. A pályakezdés küszöbén mindössze 5%-uk érezte magát az orvosi pályára szakmailag felkészültnek. A válaszadók 30%-a tartozott a magas kiégettségi szinttel jellemzett csoportba; 59%-uk szeretne külföldön elhelyezkedni, 26%-uk pedig az egészségügyön kívüli munkavállalást fontolgatja. A hallgatók egynegyedének vannak pszichoszomatikus jellegű panaszai.

KÖVETKEZTETÉS - Az ifjú orvosoknak az egyetemről kikerülve elhelyezkedési nehézséggel, bizonytalan egzisztenciával és a kiégési szindróma magas kockázatával kell szembenézniük. Az egészségügy fokozódó nehézségeihez hozzájárulhat az elsődleges pályaelhagyók magas aránya és a magas nyers migrációs ráta is.

Célkitűzésünk az orvosnőkről alkotott sztereotípiák jellemzése volt, annak feltárása, az orvostanhallgató-nők milyennek látják az általuk mintaként követendő, már dolgozó orvosnőket. Az első vizsgálatban (247 hallgató a Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrumának, 256 fő a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrumának hallgatói közül) az orvostanhallgató-nők pályaszocializációját férfi társaikéval vetettük össze. A második vizsgálatban (a szegedi egyetemen tanuló 214 orvostan- és 132 joghallgatónő) az orvostanhallgató- és a joghallgatónők pályaszocializációját, valamint a már dolgozó orvosnőkkel, jogásznőkkel kapcsolatos sztereotípiáikat hasonlítottuk össze. Az orvostanhallgató-lányok pályaszocializációja több ponton eltért férfi társaikétól: altruistábbak, családcentrikusabbak, a pálya mellett korábban elköteleződőek, bizonytalanabbak szakmai terveiket illetően, szüleik kisebb arányban diplomásak vagy orvosok. Az orvosnő mindkét hallgatónői csoport elképzeléseiben egyértelműen pozitív, idealisztikus és altruisztikus tulajdonságokkal bírt. Az orvostanhallgatók gyakrabban kapcsolnak az orvosnő képéhez problémákra utaló tulajdonságokat, mint a joghallgatók. A sztereotípiákból egy olyan orvosnő képe bontakozik ki, aki segítő szándékú, ám nagy nehézségek árán végzi munkáját. Ha tudott, hogy az orvostanhallgató-lányok egy idealisztikus, „törvényszerűen” problémákkal küzdő orvosnő képét látják maguk előtt, ez lehetőséget ad felkészíteni őket az előttük álló nehézségekre, így megpróbálni a szerepkonfliktust, az egészségromlást elkerülni.