A hyponatraemia (szérumnátrium-koncentráció < 136 mmol/l) a leggyakoribb ionzavar, mely megnöveli mind a kórházon be­lüli, mind a kórházon kívüli mortalitás rizikóját. Patogenezisében antidiuretikus hormonhatás, vagy csökkent glomerularis filtrációs rá­ta, vagy a kiüríthető ozmolok hiánya, vagy ezek kombinációja játszik szerepet. A differenciáldiagnózis fontos lépései a kórtörténet, illetve gyógyszerszedés rögzítése, a szérum- és vizeletozmolalitás, és a vizeletnátrium-koncentráció mérése. Az alacsony effektív keringő volumen, renalis hi­poperfúzió megítélését segíti az urea és húgysav frakcionális exkréciójának meghatározása. A tüneteket okozó, vagy több mint 10 mmol/l-es szérumnátrium-csökkenéssel járó akut hyponatraemia esetén 3%-os NaCl adása szükséges az életveszély elhárítása érdekében. A krónikus hyponatraemia kezelésének alapja a vízbevitel megszorítása, és az etiológiai tényező (például gyógyszer - leggyakrabban tiazid - -szedés) eliminációja. Csökkent extracelluláris volumen esetén izotóniás sóoldat infúziója szükséges. Euvolaemia esetén elsődleges a vízbevitel megszorítása. Megnövekedett extracelluláris volumen esetén (szívelégtelenség, májcirrhosis, nephrosis) meg kell szorítani a víz- és NaCl-bevitelt, és aldoszteronantagonista, valamint kacsdiuetikum adása in­dokolt. Krónikus hyponatraemia esetén a szérumnátrium-koncentráció emelkedése nem haladhatja meg a 10 mmol/l-t az első 24 órában és a 8 mmol/l/napot a további na­pokon.

Napjainkban egyre gyakoribb a depressziós hangulatzavarok előfordulása, így mind több depressziós beteggel találkozunk a mindennapi orvosi gyakorlatban. Sajnos ezt sok esetben nem ismerik fel, így elmarad a depresszió adekvát kezelése. A kezeletlen depresszió nemcsak a beteg és környezete gyötrelmeit növeli, hanem még súlyos és veszélyes pszichés és szomatikus szövődményekhez is vezethet. Pedig a modern és komplex pszichofarmakológiai, pszicho- és szocioterápiás módszerek segítségével a depressziós hangulatzavar eredményesen gyógyítható. Írásomban áttekintem a depressziós hangulatzavarok etiológiai hátterét, tünettani jellemzőit, a felismerés és a diagnózis megállapításának legfontosabb lépéseit, valamint ismertetem a korszerű terápiás lehetőségeket is. A depressziós tünetek gyors felismerésének és hatékony kezelésének terápiás és prevenciós jelentősége nagyon fontos, ezért ebben ma már - a pszichiáterek mellett - egyre nagyobb szerephez kell jutniuk a családorvosoknak és más szakorvosoknak (belgyógyászok, neurológusok stb.) is.

BEVEZETÉS - A szoptatott, illetve tápszerrel táplált csecsemőknél a megfelelő kiegészítő táplálás bevezetése, napi gyakoriságának és mennyiségének növekedése a szoptatás, illetve a tápszer adásának fokozatos csökkenésével jár, majd bekövetkezik a teljes elválasztódás. Táplálkozási készségeik fejlődésével a csecsemők/kisdedek képessé válnak az önálló evésre. Kívánatos, hogy a már önállóan (is) enni tudó gyermek ve­gyen részt a családi étkezéseken. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egészséges Utódokért Projekt keretében 0-3 éves korú gyermek szülei (n=1133) önkitöltő kérdőíven válaszoltak az elválasztódással és az önálló evéssel kapcsolatos kérdésekre. EREDMÉNYEK - Az életkorral folyamatosan nőtt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik önállóan (is) ettek, 13-15 hónapos életkorban a kisdedek többsége önállóan (is) evett. A két év felettiek 57,2%-a már teljesen egyedül, 39,3% még édesanyjuk se­gítségével étkezett, 3,5%-ukat pedig még kizárólag az édesanya/gondozó etette. A hoz­­zátáplálás és önálló étkezés előrehaladásával a szülők gyakrabban számoltak be táplálási/gyarapodási nehézségekről. A szü­lők úgy ítélték meg, hogy a hozzátáplálás bevezetésével csökkent az igény szerintiség a táplálásban. A teljes mintában a gyermekek mindössze 43,8%-a evett együtt a családtagjaival, 30,1%-uk nagyon ritkán vagy soha. KÖVETKEZTETÉSEK - Mintánkban, az irodalomban leírtakkal megegyezően, az ön­álló evés készsége 13-15 hónapos korra a kisdedek többségénél kialakult. Az elválasztódás előrehaladtával a szülők jelentős hányada úgy ítélte meg, hogy az igény szerinti táplálás kevésbé valósul meg. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülőkkel ismertetni kell a válaszkész táplálás fontosságát az elválasztódás során és az azt követő időszakban. Az önállóan étkező kisded esetében a válaszkészség abban nyilvánul meg, hogy az anya/gondozó egészséges, változatos és megfelelő mennyiségű táplálékot kínáljon fel, megfelelő helyen és időben, reagáljon a gyermek éhség- és teltségjeleire, a kisded pedig dönthesse el, hogy egyen-e, mit és mennyit egyen.

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete, a Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola közös szervezésében 2018. augusztus 24-26. között rendezték meg az első hazai nemzetközi mindfulness-konferenciát az ELTE Lágy mányosi Campusán.

BEVEZETÉS - Az anorexia nervosa súlyos formáiban a kórházi kezelés szükséges lehet, s a szomatikus állapot rendezését belgyógyászati osztályon kezdik el. Ilyen esetekben a belgyógyász és a pszichiáter közötti együttműködés lényeges. A nutritív rehabilitáció időszakában is szükség van a pszichológiai alapú betegvezetésre, ami a konzultációs-kapcsolati pszichiátria keretein belül történhet. A testsúlynövekedés után az ambuláns kezelés pszichoterápia formájában folytatódhat. A családjukkal szoros kapcsolatban lévő anorexiás betegek esetében a családterápia alapvető módszer. ESETISMERTETÉS - A 26 éves anorexiás nőbeteg testtömegindexe extrém testsúlyvesztés után 11,6-re csökkent. Kezdetben belgyógyászati osztályon folyt a nutritív rehabilitáció. Pszichiátriai konzultáció is történt, amelyben a beteg édesapja is részt vett. Testsúlya gyarapodni kezdett, ezért a továbbiakban ambuláns családterápia formájában folyt a kezelés. Kilenc hónap alatt 15 családterápiás ülésre került sor. Ennek során az eredeti családról való leválás volt a fókuszban. Állapota rendeződött, testsúlya normalizálódott, mensese visszatért. Négy hónapos utánkövetés során állapota rendezett volt, házasságot kötött. KÖVETKEZTETÉS - Az interdiszciplináris együttműködés a szomatikus és pszichológiai zavarok szövődése esetén alapvető lehet. A családterápia szerepe hangsúlyos olyan esetekben, ahol a családról való érzelmi leválás nehéz, annak ellenére, hogy a beteg már nem a szüleivel él.