Célkitűzés – A szerző a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnőtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelősségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendő alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitűzésnek megfelelő kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerző véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezők, az akut rohamprovokáló tényezők jelentő­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az első szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendőkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérő egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítője, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintű betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelősségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.

Vizsgálat célja: Feltárni, hogy a munkahelyi bizonytalanság miként befolyásolja a kiégettség, a pszichoszomatikus tünetek és az egészségi állapot megítélésének mértékét. Vizsgálati módszer és minta: Keresztmetszeti vizsgálat, melyet a szerzők saját szerkesztésű önkitöltős kérdőívvel végeztek a Mátrai Gyógyintézet dolgozói körében 2013-2014-ben. 29 ápoló válasza lett elemezve. Eredmények: Minél nagyobb a munkahelyen érzett bizonytalanság, annál nagyobb mértékű a kiégés (p=0,038; r=0,387). A burnout összefügg a saját egészségi állapot rossz megítélésével (p<0,001; r=-0,650) és a pszichoszomatikus tünetek megjelenésével is (p=0,003; r=0,530). Leggyakrabban hát és derékfájás, gyengeség és fáradtság, fejfájás és alvási problémák fordultak elő pszichoszomatikus tünetként. Következtetések: A bizonytalanság egyedül a kiégés mértékét befolyásolja, a többi vizsgált változóra nincs kimutatható hatással.

A baleseti agysérülések az első négy évtizedben a vezető halálokot képezik. A világszerte jelentős társadalmi és gazdasági problémának tartott kórkép kezelésére vonatkozó hazai adatok különösen aggasztó képet mutatnak. A változtatás elengedhetetlen feltétele a tudományos bizonyítékokon alapuló ellátási irányelvek meghatározása és közzététele, melyek a rendszerezett ellátás és az auditálás alapját képezik. E területen az első hazai irányelveket a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság két évtizede tette közzé, ezt 2006-ban az Idegsebészeti Szakmai Kollégium és a Magyar Idegsebészeti Társaság irányelvei követték, melyek a European Brain Injury Consortium és a Brain Trauma Foundation megfelelő munkáin alapultak. Az utóbbi új kiadása 2016-ban, valamint a lejárt érvényű hazai irányelv kívánatos megújítása találkozott az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) felhívásával, s született meg a döntően e cikk szerzői által jegyzett munka, melynek rövid kivonatát kívánjuk adni. Az új kutatási eredményeket összefoglaló rendszerezett ellátási elvek iránti igény és az OBDK átszervezése miatt a szerzők az ellátási irányelv formai korlátaival nem terhelt, gyakorlati haszná-latra alkalmas módon mielőbb közzé kívánták tenni munkájukat, ennek a szándéknak az eredménye ez a tájékoztató jellegű összefoglaló tanulmány.

Vizsgálat célja: A vizsgálat célja volt feltárni, hogy az elmúlt években történt egészségügyi átszervezések kapcsán milyen változásokat kellett átélni a fekvőbeteg ellátásban dolgozó ápolóknak. Anyag és módszer: A keresztmetszeti vizsgálat saját szerkesztésű, önkitöltős kérdőívvel történt, mely az ország hat oktatókórházában, fekvőbeteg ellátásban, teljes munkaidőben dolgozó ápolókat vizsgálta 2010. október - december hónapokban. Eredmények: Az egészségügyi átalakulás során számtalan negatív eseménnyel, valamint a bizonytalanság érzésével kellett szembe nézni az ápolóknak, ami hatással van az egészségi állapotuk önértékelésére is. Jelentős az áthelyezéstől, jövedelem-csökkenéstől, a munkahely elveszítésétől való félelem, valamint romlott a lelki állapot és a munkahelyen belüli kommunikáció is. A bizonytalanságot vizsgáló hat kérdés egy előrelépési és egy munkahelyi környezet által okozott bizonytalansági alskálára osztható. A válaszadók jelentős támogatást várnak munkáltatójuktól, főképpen anyagi téren. Következtetések: Az egészségügy átalakulása az ápolók körében bizonytalanságot eredményező tényezőként volt érzékelhető.

Egy klinikai vizsgálat adatait mindig nagy odafi gyeléssel kell szemlélni, és az adatok részletekbe menő áttanulmányozása javasolt. Először minden esetben érdemes meghatározni azt, hogy a vizsgálati adatok milyen evidenciszinten adják meg az eredményt, és ezek alapján milyen ajánlás tehető. Meg kell vizsgálni a vizsgálat típusát, elrendezését, betegszámát, statisztikai erejét, randomizációját, stratifi kációját, a karok kiegyensúlyozottságát, a végpontok és a követési idő megfelelőségét az adott klinikai kérdés megválaszolására. A kimutatott statisztikai szignifi kancia mellett mindenképpen érdemes átgondolni az adatok klinikai relevanciáját, a kimutatott eltérések valós nagyságát, és az időfüggő változókra gyakorolt jelentőségét, mert ezek szabják meg az adott vizsgálat hatását a valós klinikai gyakorlatra. A „kreatív vizsgálati tervek” beköszöntött korszakában kifejezett odafi gyelést és kritikus hozzáállást igényel az, hogy meggyőződhessünk arról, hogy a vizsgálat során nem követtek-e el, nem követhető-e el olyan tipikus torzítás, amely a vizsgálat valós eredményeit megváltoztathatná.