Minden második nőnél jelentkezik akut hólyaghurut élete folyamán legalább egy alkalommal, és ezen esetek 20%-ában alakul ki visszatérő hólyaghurut. A betegségnek komoly negatív hatása van az életminőségre; a betegek 60%-ánál kimutatható valamilyen fokú depresszió, illetve 90%-ban enyhe-közepes fokú szorongás, mely megfelelő profilaxisalkalmazással akár 30-40%-kal csökkenthető. A kezelési és meg­előzési lehetőségek korszerű ismerete elengedhetetlen az ilyen betegekkel foglalkozó szakemberek számára. Visszatérő húgyúti fertőzés esetén nem elegendő az aktuális epizódok antibiotikum-kezelése, a hangsúlyt a megfelelő megelőzésre kell helyezni. A megelőzési lehetőségek közül mindig a nem antibiotikumon alapuló módszereket szükséges előnyben részesíteni, anti-biotikum-profilaxis csak ezek sikertelensége esetén alkalmazható. A cikkben a szerzők összefoglalják a visszatérő hólyaghurut kor­szerű megelőzési lehetőségeit az Euró­pai Urológus Társaság irányelvei ajánlásainak megfelelően.

A szerzők egy 43 éves, számos rizikófaktorral rendelkező nőbeteg esetét mutatják be, akinél szekunder, extrém fokú - 100 mmol/l feletti - hypertriglyceridaemia kö­vetkeztében kialakult pancreatitis zajlott. A pancreatitis adekvát kezelése, a diabeteses anyagcserezavar rendezése, a mikrocirkuláció javítása és a hypertrigliceridaemia plazmaferézissel történő korrekciója a klinikum gyors javulását és a pancreatitis gyors regresszióját eredményezte. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a hy­pertriglyceridaemia okozta pancreatitis esetében a kezelés komplex szemlélete, a korai plazmaferézis megelőzheti a nekrózis kialakulását és a kórkép súlyos vagy fatális klinikai kimenetelét.

Az akut pancreatitis kezelése döntően szupportív jellegű: a kiváltó és fenntartó tényezők kiiktatásából, illetve korrekciójából, a szövődmények lehetőségének csökkentéséből és a kialakult szövődmények kezeléséből áll. A patofiziológiai folyamatok befolyásolását célzó gyógyszeres próbálkozások ineffektívnek bizonyultak mind proteázinhibitorokkal, mind a proinflammatoricus citokinkaszkád terápiás célú befolyásolásával, így egyértelműen hatásos specifikus gyógyszeres kezelés a klinikai gyakorlatban ma még nem ismert. A farmakológiai terápia fontos részét képezi az adekvát fájdalomcsillapítás, és - bár e kérdés még vitatott - valószínűleg sorsdöntő részét a súlyos fokú nekrotizáló pancreatitis esetén időben, korán elkezdett antibiotikus profilaxis, továbbá a gyulladásos szövődmények (fertőződött nekrózis vagy folyadékgyülem, SIRS, szepszis) megfelelő antimikrobás kezelése. A leghatékonyabb antibiotikumoknak a carbapenemszármazékok bizonyultak; a nem ritka gombás felülfertőződés miatt fluconazol korai alkalmazása is csökkentheti a mortalitást. Műtéti kezelés indikált fertőződött nekrózis esetén az inficiálódás bevezető szakában, továbbá a pancreaticus és extrapancreaticus folyadékgyülemek befertőződése esetén. Fokozott műtéti kockázat során bizonyos esetekben endoszkópos vagy percutan drenázs és lavage is megkísérelhető. A súlyos fokú nekrotizáló pancreatitis kezelésének optimális feltételei, továbbá a szervi-sokszervi elégtelenség adekvát kezelése csak intenzív osztályon biztosíthatók. Az endoszkópos retrográd kolangiopankreatográfia szövődményeként kialakuló akut pancreatitis prevenciójában új lehetőséggel bíztatnak a nem szteroid gyulladásgátlók; a proteázgátló ulinastatin kedvező hatásáról még kevés adat áll rendelkezésre, míg a nitrátokkal és az interleukin- 10-zel kapcsolatos eredmények ellentmondóak.

Az akut pancreatitis változatos diagnosztikus és terápiás teendőt igénylő megbetegedés. A klinikai kép az enyhe hasi fájdalomtól a súlyos, pancreaselhalással és többszervi elégtelenséggel járó, életet veszélyeztető formáig sokféle lehet. Az akut pancreatitisek többsége enyhe lefolyású, 15-20% azonban súlyos. Ez utóbbiak mortalitása ma is 10-30%, annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentős fejlődést tapasztalhattunk a képalkotó diagnosztika, az operatív endoszkópia és az intenzív belgyógyászati és sebészi terápia terén. A betegség gyors és pontos diagnózisa teremti meg az időben megkezdett terápia lehetőségét. Tudjuk például, hogy az epeköves eredetű akut pancreatitisben a korai (a panaszok kialakulását követő 24-48 órán belül végzett) endoszkópos papillotomia és kőeltávolítás jelentősen javítja a betegség prognózisát. Hasonlóan fontos a nekrózissal járó esetek korai adekvát perfúziós/rehidrációs terápiája, illetve az elhalt területek felülfertőződésének megelőzését célzó enteralis táplálás lehető leggyorsabb bevezetése is. Ezért a betegség epidemiológiai jellemzőinek, kóroktanának, korszerű diagnosztikus és terápiás lehetőségeinek áttekintése során a hangsúlyt a korai teendőkre helyezzük. Ugyancsak hangsúlyozzuk az akut pancreatitis lezajlása során szükséges kezelési és gondozási elvek betartásának jelentőségét is.

Háttér: A vesicoureteralis reflux (VUR) kezelésekor az elsődleges cél a pyelonephritis megelőzése és a vesekárosodás megakadályozása. Ennek érdekében alkalmazunk kis dózisú folyamatos antibiotikum-profilaxist (CAP). A tartós profilaxis veszélye, hogy rezisztens kórokozók szelektálódnak. Felmérésünkben azt vizsgáltuk, hogy VUR-ban szenvedő betegek esetében a CAP mellett, illetve előzetes kezelés nélkül kialakult pyelonephritis hátterében milyen baktériumok állnak. Betegek és módszer: A 2006-2011 közötti időszakban 48, CAP mellett, illetve 56, CAP nélkül pyelonephritisen áteső, egyéves kor alatti gyermek esetében határoztuk meg a betegség hátterében álló kórokozót. Eredmények: Az antibiotikum-profilaxis mellett kialakuló húgyúti fertőzéseket a nem kezeltekéhez képest jóval nagyobb számban (körülbelül kétszeres gyakorisággal) okozták polirezisztens baktériumok. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az antibiotikummal nem kezelt gyermekek esetében is körülbelül 40%-ban volt a kórokozó rezisztens számos antibakteriális szerre. Megbeszélés: Már egyéves kor alatt is a VUR-hoz társuló fertőzés megelőzése érdekében végzett CAP-kezelés mellett átrendeződik a pyelonephritist okozó kórokozók spektruma. A kockázatot az antibiotikumok racionális alkalmazásával csökkenteni lehetne, amihez szükség van új hazai ajánlások kidolgozására, illetve a magyar ajánlások aktualizálására, valamint a nem antibiotikus, kiegészítő terápia helyének megállapítására.