Lege Artis Medicinae

Aszpart inzulin a diabetológiai gyakorlatban

JERMENDY György

2006. NOVEMBER 19.

Lege Artis Medicinae - 2006;16(11)

Farmakoterápia

Az aszpart inzulin (B28 Asp-inzulin) rekombináns DNS-technológiával előállított, gyors hatású inzulinanalóg, kémiai szerkezetének jellegzetessége, hogy az inzulin B-láncának 28. helyén szereplő prolint aszpartáttal cserélték ki. E változtatás folytán az inzulinmolekula önasszociációs készsége gyengül, a subcutan beadott aszpart inzulin gyorsan dimer és monomer formává disszociál, s ez utóbbi könnyen, rövid idő alatt felszívódik. Az aszpart inzulin hatása - a humán reguláris inzulinhoz viszonyítva - hamarabb kezdődik, az inzulincsúcs magasabb, a hatástartam rövidebb. Az aszpart inzulin hatáskinetikája összességében véve jobban közelíti az élettani, étkezést követő inzulinelválasztásét. Mindezekből adódóan az aszpart inzulin az étkezés utáni vércukorértéket kifejezettebben csökkenti. Az aszpart inzulint közvetlenül az étkezés megkezdése előtt kell beadni, azonban egyes megfigyelések szerint adható az étkezés befejezésekor is. E körülmény a betegek számára bizonyos könynyebbséget jelent az étkezési előírások időbeni betartása terén. Az aszpart inzulin egyaránt jól használható 1-es típusú és 2-es típusú cukorbetegek kezelésekor. Aszpart inzulin mellett (humán reguláris inzulinnal összehasonlítva) a HbA1c-érték szerény csökkenése és az éjszakai hypoglykaemiák ritkábbá válása remélhető. Az aszpart inzulin megbízhatóan alkalmazható inzulinpumpákban is. Terhesek kezelésére a közelmúltban engedélyezték, gyermekek és serdülők kezelésekor a várható előny és a rendelkezésre álló szerényebb tapasztalat mérlegelése után célszerű dönteni. Aszpart inzulin vonatkozásában (más inzulinanalógokhoz hasonlóan) nem állnak rendelkezésre hosszú távú, a diabetes szövődményeinek alakulását vizsgáló tanulmányok eredményei.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A kiégés jelensége a kutatási eredmények tükrében

KOVÁCS Mariann

Nemzetközi viszonylatban a segítő foglalkozású szakemberek kiégésének óriási szakirodalma van. Magyar nyelven különösen a legátfogóbb tanulmány ebben a témakörben Fekete Sándor pszichiáter tizenöt évvel ezelőtt született írása. Az elmúlt tizenöt évben az egészségpszichológiai, a magatartás-tudományi, az egészségszociológiai és az életminőség-vizsgálatok, valamint a munkastressz egészségkárosító hatása egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a tudományos és a közéletben. A tanulmány első részében a kiégés fogalom határainak tisztázása, kialakulása, folyamata, mérése, kezelésének fő irányai kerülnek bemutatásra, a második részben pedig a kiégéskutatás harminc évének történetét ismerteti a szerző, különös tekintettel a legújabb nemzetközi és hazai kutatásokra, a kutatási trendek változásaira.

Lege Artis Medicinae

Az orvosi tevékenység és a vírusfertőzések néhány jogi vonatkozása

BÁLINT Tamás

A betegellátás bármely területén dolgozik is az orvos, joggal félhet attól, hogy a kivizsgálás vagy kezelés alatt lévő betegnek nosocomialis úton valamilyen iatrogén fertőzést (például vírushepatitist) ad át, s így súlyosan sértené a „Nil nocere!” ősi aranyszabályát. Ám más oldalról, szerencsétlen helyzetben ennek a fordítottja is megtörténhet: a betegtől az egészségügyi személyzet felé terjedhet az ártalom.

Lege Artis Medicinae

A nagy zabálás Az evés lélektana és szimbólumai

TÚRY Ferenc, PÉTER Orsolya Márta

Az ételek, az evés (vagy annak zavarai) a filmművészetben is gyakran ábrázolt tematikát képviselnek. E téren Marco Ferrerinek, a jeles olasz filmrendezőnek A nagy zabálás című, 1973-ban készült filmje klasszikussá vált.

Lege Artis Medicinae

A gastrooesophagealis reflux betegség kezelése

PAPP János

A gastrooesophagealis reflux betegség savas formájában a kezelés alapja a protonpumpagátló szerek alkalmazása. A terápia eredményességét elsősorban a tünetek alakulásán mérjük le. Szinte mindig tartós, folyamatos gyógyszerelés szükséges. Emelt dózis alkalmazására és kombinációs kezelésre típusos esetekben ritkán kerül sor, extraoesophagealis tünetek esetén azonban a nagyobb adag alkalmazása vált be. A gyógyszerek legkisebb hatékony mennyiségét ma már többnyire fokozatos csökkentéssel keressük meg. A műtéti kezelés elsősorban fiataloknak ajánlható, de nélkülözhetetlen a szövődmények megoldására és volumenrefluxban. Az endoszkópos antireflux-terápia jelenleg inkább csak klinikai kísérlet. A Barrett-oesophagus kezelése gyógyszerekkel vagy antirefluxműtétekkel nem csökkenti a Barrett-carcinoma gyakoriságát; jelenleg leginkább az endoszkópos ablatív terápia ajánlható.

Lege Artis Medicinae

A krónikus B-vírus-hepatitis kezelési lehetőségei Magyarországon

TORNAI István, NEMESÁNSZKY Elemér

Napjainkban kevesebb a kezelést igénylő, aktív krónikus B-vírus-hepatitises beteg, mint ahány krónikus C-vírus-hepatitises beteget ismerünk. A B-vírus-hepatitis kórlefolyása és következményei azonban általában súlyosabbak, ezért a betegség nem veszített jelentőségéből. A fő veszély a májcirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulása. A betegség számos formában jelenhet meg. A tünetmentes hordozók csak ellenőrzést, illetve hepatológiai gondozást igényelnek. A kóros májfunkciókkal és emelkedett vírusnukleinsav- (HBV-DNS-PCR) szinttel jellemzett aktív hepatitises időszakokban (HBeAg-negatív vagy -pozitív) azonban mindenképpen antivirális kezelésre van szükség. A kezelésnek ma két fő formája létezik. Az egyik a meghatározott ideig tartó, interferonalapú kezelés, amely direkt antivirális és immunmoduláns hatásokkal rendelkezik és számos mellékhatást is okozhat. A másik lehetőség a tartós nukleozidanalóg-kezelés. Ezek a készítmények orálisan adhatók, kevés mellékhatással járnak, de hosszabb-rövidebb idő után rezisztens mutánsok megjelenése várható. A hagyományos interferont felváltotta a peginterferon- alfa-2a, amelynek farmakokinetikája sokkal hatékonyabb. A nukleozidanalógok közül a lamivudint használjuk a legrégebben; hatékonysága jó, de három-négy év kezelés után közel 70%-os rezisztencia kialakulása várható. Az újabb szerek közül az adefovir-dipivoxil hazánkban most került forgalomba, és alkalmazása elsősorban a lamivudinrezisztens mutánsok észlelése esetén ajánlott. Ígéretesek a klinikai kipróbálás stádiumában lévő újabb gyógyszerek, amelyek közül az entecavir az Egyesült Államokban már törzskönyvezésre került.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Vércukor-önellenőrzés 2-es típusú cukorbetegségben

POZSÁR Hajnalka, POZSÁR Csaba

A vércukor-önellenőrzés a diabetes kezelésének alapvető része. Be­te­kintést nyújt a kezelés és önmenedzselés sikerességébe, az anyagcsere-folyamatok alakulásába, lehetővé teszi a jelentős vércukor-ingadozások korai felismerését és ke­zelését. A tanulmány célja, hogy felmérje a 2-es típusú cukorbetegek vércukor-önellenőrzési szokásait, valamint körükben a hypo- és hyperglykaemia gyakoriságát, felismerését és kezelését. A keresztmetszeti vizsgálatot 2018-ban végeztük a Szabadkai Egész­ség­házban. A kutatásba 2-es típusú cukorbeteg­séggel diagnosztizált 107 beteget vontunk be. Az adatokat interjú és adaptált kérdőív segítségével gyűjtöttük a rendszeres orvosi ellenőrzések során, valamint kapilláris-vérmintából vércukormérővel meghatároztuk az éhomi vércukorszintet. Az adatok elemzéséhez IBM-SPSS 20.0 szoftvert és leíró statisztikai módszert alkalmaztunk. A minta átlagéletkora 63,7 ± 7,7 év volt. Kétharmaduk csak időnként végzett önellenőrzést, főleg a reggeli étkezés előtt. Jelentős többségük sosem ismeri fel a vércukorkilengést (65%-ban a hyperglykaemiát, és 51%-ban a hypogly­kaemiát). Viszont a vizsgálatot megelőző hónapban a minta 81%-ában fordult elő hyper-, 31%-ában pedig hypoglykaemiás epizód. A betegek 12%-a nem tesz semmit sem ilyen esetekben. Célszerű minden ellen­őrzés során újra és újra hangsúlyozni az önellenőrzés fontosságát és módját. A vizsgálatban feltárt hiányosságok útmutatást ad­nak ahhoz, hogy mit hangsúlyozzunk fo­kozottabban a betegek kezelésében.

LAM Extra Háziorvosoknak

A 2-es típusú diabetesben szenvedők antidiabetikus terápiája - Az akarbóz alkalmazásának helye

KEMPLER Péter

Az alfa-glükozidáz-gátló akarbóz adása mellett a szénhidrátok elhúzódó felszívódása következtében a vércukorgörbe ingadozásai ellapulnak, a napi vércukorprofil sokkal egyenletesebbé válik. A vércukorszint- csökkentő hatás elsősorban a postprandialis vércukor csökkentésében nyilvánul meg. Egyértelműen kedvezőek az akarbóz nem glykaemiás, vérnyomásra, lipidekre, koagulációs rendszerre kifejtett hatásai is, összességében a készítmény a rendelkezésre álló adatok szerint a cardiovascularis kockázatot is csökkenti. Alkalmazása monoterápiaként nem jár hypoglykaemiával. Fő mellékhatásként flatulentia, hasmenés jelentkezhet. Szakmai szempontból akarbóz adása javasolt a főétkezéseket követő, 2,2 mmol/l értéket meghaladó vércukorszint-emelkedés esetén.

Lege Artis Medicinae

Áttérés humán bázisinzulinról napjában egyszer adott detemir inzulinra bázis-bolus rendszerű inzulinterápiával kezelt 2-es típusú cukorbetegek körében - A LEONCET2 többcentrumos, megfigyeléses, követ

JEMENDY György

Az inzulinanalógokat a humán inzulinok néhány kedvezőtlen tulajdonságának kiküszöbölése érdekében fejlesztették ki. A bázis-bolus kezelési rendszeren belül a humán bázisinzulin felváltása naponta egyszer adott detemirrel az anyagcserehelyzet javulását és a kezelés biztonságosságának növelését eredményezheti. A humán NPH-inzulin helyett napjában egyszer alkalmazott detemir inzulin hatását vizsgáltuk bázis-bolus rendszerrel kezelt 2-es típusú cukorbetegek körében, beválasztási feltétel volt a HbA1c ≥7,0% értéke. A megfigyeléses, többcentrumos, 24 hétre terjedő követéses vizsgálatban 1474 cukorbeteg adatát [életkor: 59,1±9,8 év, testtömeg 89,6±8,6 kg, testtömegindex (BMI) 31,6±5,4 kg/m2] értékeltük. Valamennyi beteg kezelése bázis-bolus rendszerrel történt, ahol bázisinzulinként korábban humán NPH-t, bolusinzulinként pedig humán vagy analóg inzulint lehetett használni. A beválasztást követően a betegek NPH-inzulin helyett napjában egyszer detemir inzulint kaptak, a bolusinzulinok folytatólagos alkalmazása mellett. A betegek ellenőrzése a 12. és a 24. héten történt. A HbA1c a 24. héten a kiindulási helyzetben talált 8,63±1,01% értékről 0,79±0,63% értékkel, szignifikánsan (p<0,0001) csökkent, a változás az egyes BMI-kategóriákban közel azonos volt. Az éhomi vércukor 8,86±1,78 mmol/l-ről 7,09± 1,31 mmol/l értékre csökkent; p<0,0001). A HbA1c kezelési célértékét (<7,0%) 194 beteg (13,1%) érte el. A betegek testtömege szignifikánsan csökkent a 12. héten (-0,69±2,00 kg; p<0,0001) és a 24. héten (-1,28±2,80 kg; p<0,0001). A csökkenés kifejezettebb volt a nagyobb, mint a kisebb BMI-kategóriákban (p a tendenciára <0,0001). A bázisinzulin napi átlagos dózisa 0,28 NE/kg-ról 0,33 NE/kg-ra nőtt, a bolusinzulinok dózisa érdemben nem változott. A súlyos hypoglykaemiás események előfordulása szignifikánsan (p=0,048) csökkent [kiindulási helyzet: 2,95 (nappal 1,02, éjszaka 1,93), 24. hét: 0,06 (nappal 0,04, éjszaka 0,02) epizód/betegév]. A bázis-bolus rezsimmel kezelt 2-es típusú cukorbetegek körében a naponta egyszer adott detemir inzulin a korábban alkalmazott humán bázisinzulinhoz viszonyítva szignifikáns anyagcsere- javulást eredményez, kevesebb hypoglykaemiás esemény és a testtömeg csökkenése kíséretében. Mindazonáltal a glykaemiás célértéket elérő betegek kis aránya arra hívja fel a figyelmet, hogy a bázisinzulin megfelelő megválasztásán túl más tényezők is szerepet játszanak az optimális anyagcsere-egyensúly elérésében.

LAM Extra Háziorvosoknak

A szulfanilureák helye a 2-es típusú diabetes vércukorszint-csökkentő kezelésében

WINKLER Gábor

A dolgozat áttekinti a szulfanilureák vércukorcsökkentő hatásának mechanizmusát, alkalmazásuk előnyeit és potenciális kockázatát. Felvázolja a gyógyszercsoport helyét a 2-es típusú diabetes vércukorcsökkentő kezelésében, felsorolva a monoterápiás és kombinációs alkalmazás lehetőségeit. Kiemeli, hogy a hagyományos inzulinszekretagóg vegyületeknek az inkretinhatású, új típusú szekréciófokozók mellett is van helye a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében.

Lege Artis Medicinae

Biohasonló inzulinok a láthatáron

JERMENDY György, KERPEL-FRONIUS Sándor

A diabetológiai gyakorlatban ma csak humán inzulint vagy inzulinanalógot tartalmazó készítményt használunk inzulinterápia szükségessége esetén. A humán inzulinok védettsége lejárt, az inzulinanalógok közül a glargin védettsége napjainkban fog megszűnni. A biohasonló inzulinkészítmények megbízható előállítása a gyógyszer­ipari kutatás egyik kihívását jelenti. Bár a világ néhány országában már forgalmaznak hasonló típusú inzulinkészítményeket, de regisztrációjuk elsősorban az eltérő minőségi követelmények miatt Európában és az Amerikai Egyesült Államokban nem történt meg. E téren áttörésként értékelhető, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2014-ben első követő inzulinkészítményként befogadta a biohasonló glargint. A közleményben a biohasonló inzulinkészítmények (versus generikus gyógyszerek) jellegzetességeit, előállításának nehézségeit tekintjük át. A biohasonló inzulinkészítmények esetében kiemelt jelentősége van az összehasonlító hatékonysági és biztonságossági vizsgálatoknak. A biohasonlóságot farmakokinetikai és farmakodinámiás tanulmányokkal, továbbá véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok eredményeivel kell igazolni. Kiemelt jelentősége van az eltérő immunogenitásból potenciálisan adódó következmények tisztázásának is.