Lege Artis Medicinae

Antithromboticus kezelés akut coronariaszindrómákban és percutan coronariaintervenció esetén

DEREK L. Connolly, GREGORY Y. H. Lip, BERNARD S. P. Chin

2003. AUGUSZTUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2003;13(06)

Akut coronariaszindróma gyanúja esetén minden esetben sürgõsséggel kell eljárni, a beteget intenzív osztályon kell monitorozni. A felvételkor mindenképpen elvégzendõ vizsgálatok közé tartozik a 12 elvezetéses elektrokardiográfia (EKG), a mellkas-röntgenvizsgálat és a vénás vérbõl a hemoglobinszintnek és a myocardiumkárosodás markereinek - lehetõség szerint a szív eredetű troponin T vagy I szintjének - a meghatározása.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A rovarméreg-allergia diagnosztikája és kezelése

BÁNKÚTI Beáta

Az elmúlt 20 évben nagy előrelépés történt a rovarcsípéssel kapcsolatos allergiás reakció patogenezisének megértésében, diagnosztikájában és kezelésében. A rovarméreg-allergia incidenciája 0,4-3%, de a Hymenopterák által okozott anaphylaxia halálos lehet. A diagnosztika alapja a kórelőzmény és a specifikus IgE kimutatása bőrpróbával vagy RAST vizsgálattal.

Lege Artis Medicinae

A tüdőfibrosisok osztályozása Az ismeretlen eredetű interstitialis pneumoniák szövettani besorolásának klinikai értéke

ZSIRAY Miklós

Az American Thoracic Society/European Respiratory Society új besorolásában klinikai, radiológiai és prognosztikai adatokat rendelnek a tüdőbiopsziás leletekhez. A hét alcsoport rövid ismertetése, valamint a differenciáldiagnosztika buktatóinak taglalása után a szerző a kórszövettani lelet klinikai értékét tárgyalja, külön kiemelve, hogy az egyes entitások pontos azonosíthatósága csak sebészi, többnyire videotorakoszkópos mintából lehetséges.

Lege Artis Medicinae

A gastrooesophagealis reflux betegség és az obstruktív alvási apnoe kapcsolata

DEMETER Pál, VÁRDI Visy Katalin

Az elmúlt évtizedben az extragastrointestinalis tünetek-szövődmények témakörével jelentősen bővültek a gastrooesophagealis reflux betegséghez kapcsolódó ismereteink. A kardiológiai, pulmonológiai, gégészeti és szájsebészeti szövődmények interdiszciplináris szemléletet tettek szükségessé. A szövődmények közül a nem kardiális eredetű mellkasi fájdalom, az asthma bronchiale, a krónikus bronchitis, a krónikus köhögés, a posterior laryngitis és a fogzománc savas károsodása a legfontosabbak. A szerzők egy eddig kevésbé érintett kapcsolat - a gastrooesophagealis reflux betegség és az obstruktív alvási apnoe - kérdéskörét tekintik át. Az alvás önmagában rizikófaktornak tekinthető a refluxeseménnyel kapcsolatban, mivel csökkent a primer peristalsis, a nyálképződés, tehát a nyelőcső sav- és volumenclearance-e is. Az obstruktív alvási apnoe alatt extrém mértékben nő a mellkasi negatív nyomás, ezáltal a transdiaphragmaticus nyomásgrádiens is. Emellett az erőteljes rekeszmozgás a phrenooesophagealis ligamentumon keresztül vongálja az alsó nyelőcsősphinctert. Az apnoés betegeknél e két mechanizmus szinte generálja a refluxeseményt. Új kihívás a gasztroenterológusok számára a kapcsolat további kutatása, az alvási apnoés betegcsoport komplex kezelésében való aktívabb szerepvállalás és a súlyos gastrooesophagealis reflux betegség új diagnosztikus megközelítése.

Lege Artis Medicinae

A korszerű antibiotikum-terápia A területen szerzett pneumoniák kezelése felnőttkorban, az útmutatók tükrében

KOVÁCS GÁBOR

A területen (közösségben) kialakult pneumonia antibiotikum-terápiája az esetek döntő részében empirikus. Az antibiotikum-választást különböző útmutatók segítik. Ezek a javaslatok tartalmazzák az epidemiológia, a diagnosztika, a mikrobiológiai háttér fontos elemeit is, azonban az érdeklődés középpontjában általában a terápiás javaslat áll. Még a legjobb ajánlás is csak annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.

Lege Artis Medicinae

Az arteria carotis feletti hallgatódzás Anakronizmus vagy hasznos szűrővizsgálati módszer?

MAGYAR M. Tünde, EUN-MI Nam, CSIBA László, RITTER A. Martin, BERND E. Ringelstein, DIRK W. Droste

A címben feltett kérdésre adandó választ elõrebocsátva: a szerzõk egyértelműen leszögezik, hogy a rendelkezésre álló igényes és objektív eszközös lehetõségek korszakában is helye van az aa. carotis feletti hallgatódzásnak. Nagy betegcsoporton hasonlították össze az auscultatio és a szimultán végzett ultrahangvizsgálat eredményét, ez tette lehetõvé az egyszerű klinikai eljárás megbízhatósági fokának pontos megállapítását.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fô tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzôszervi érintettségen túl a fertôzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegû panaszok és tünetek a kórházba kerülô COVID-19-betegek 30–50%-ánál elôfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylô kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedôk folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövô feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertôzés járhat-e késôi neurológiai szövôdményekkel.

Hypertonia és Nephrologia

Hyperkalaemia III. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A káliumszint mérése során a helyes vérvételi technika döntô fontosságú a korrekt eredmény érdekében. A kálium dominánsan intracellulárisan helyezkedik el, mechanikai behatások következtében könnyen felszabadul az izmokból, valamint a vér alakos elemeibôl. A vérvétel során ennek figyelembevétele fontos, nem megfelelô vérvételi technika esetén a valósnál magasabb, félrevezetô eredményt kapunk.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.