Lege Artis Medicinae

A varázsfuvola Mozart operája az értelmezések kereszttüzében

WINKLER Gábor

2019. JÚLIUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2019;29(06-07)

„A varázsfuvola”, Mozart utolsó színpadi műve volt az első „igazi” opera, amelyet láttam. Hétéves voltam, és így utólag visszagondolva úgy tűnik, hogy szigorú nevelési elveket követő szüleim kellően érettnek tartottak, hogy - amiről addig szó sem lehetett - hétköznap, esti előadáson az Operaház széksoraiba ülhessek. Addigra persze már átestem az ismeretségi körünk kortárs gyermekei számára „kötelezőnek” tartott „Dió törőn” és a „János vitézen”, de operaként számon tartott művel most, első alkalommal találkozhattam. Ez az első találkozás azután egy életen át tartó rajongás nyitánya lett.

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A perzisztenciaérték empirikus vizsgálata a hallgatói professzionalizáció kezdetén egészségügyi tanulmányokat folytató hallgatók körében

DINYÁNÉ Szabó Mariann, PUSZTAI Gabriella

BEVEZETÉS - Az egészségügyi tanulmányokat végző hallgatók mentális talpon maradását, egészségének megőrzését segítheti, ha az oktatók ismerik a hallgatói perzisztencia mértékét. A perzisztencia (kitartás) meghatározza a tanulónak a tanuláshoz való viszonyát, valamint a tanulmányi eredményesség egyik előjelzője is lehet. A felsőoktatásba történő belépéskor a preegyetemi tapasztalatok figyelembevételével mérhetővé tehető. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - A Deb­receni Egyetem és a Semmelweis Egye­tem Egészségügyi szervező szakos (BSc), 1. éves hallgatói (n=200) körében végzett kérdőíves vizsgálat (n=200). A folytonos perzisztencia változó értékeire leíró statisztikai módszert használtunk, illetve a csoportok közötti összehasonlításra független kétmintás t-tesztet, a hatásméret kifejezésére a Hedges-g-értéket számítottuk ki. A perzisztenciamodell meghatározására GLM (Ge­ne­ral Linear Model, általánosított lineáris modell) modellt alkalmaztunk. Faktor­ana­lízis segítségével a szignifikáns prediktor GLM-változókból faktorokat képeztünk, amely faktorok a hallgatók tanulmányi esélyeinek felméréséhez adnak segítséget. Szignifikáns eredménynek a p < 0,05 értéket tekintettük. A statisztikai elemzéseket IBM SPSS Statistics 24.0 programcsomaggal végeztük el (SPSS, Chicago, IL). EREDMÉNYEK - A perzisztencia-töltéssúly három típusba sorolható: magas, közepes és alacsony. A magas perzisztencia átrendezi a hallgató preferenciáit, az alacsony perzisztenciaérték esetén minimális az akadémiai elfoglaltságok iránti érdeklődés. A közepes értéket elérők esetében az ön­kéntes munka (élettapasztalat-szerzés) és a barátok fontossága kiemelkedő. KÖVETKEZTETÉSEK - A vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy a hallgatói élet kezdetén tetten érhetők a későbbi sikeres tanulmányokat előfeltételező céltudatosság, szorgalom, az akadémiai értékek elfogadása, az érdeklődés megléte, illetve hiánya. A tanulmányok alatt ezek a jellemzők monitorozhatók, ezáltal a szükséges be­avat­kozások időben megtehetők.

Lege Artis Medicinae

A depresszió és a cardiovascularis betegségek epidemiológiája, komorbiditása, etiológiája

PÉTER László, RIHMER Zoltán

A pszichiátriai és cardiovascularis betegségek komorbid megjelenése gyakori, a depressziót a cardiovascularis betegségek önálló rizikófaktorának is tartják. Mind a cardiovascularis betegségek, mind a pszichiátriai betegségek igen elterjedtek, a nyugati világ két legnagyobb közegészségügyi problémájának tekinthetjük őket, kialakulá­sukban számos hasonló etiológiai tényező fedezhető fel. Depressziósoknál endo­thel-diszfunkció, illetve fokozott thrombo­cy­ta­aggregáció figyelhető meg, amely a következményes cardiovascularis szövődmé­nyeket magyarázhatja. A különböző affektív temperamentumokhoz eltérő cardiovas­cularis betegségek társulhatnak. Az antidepresszív terápia nemcsak a depressziós tüneteket csökkenti, hanem a cardialis mortalitást is.

Lege Artis Medicinae

A vörös szem

IMRE László

A szem vörössége sokféle, különböző súlyosságú szembetegség jele lehet. A vörösség általában viszonylag ártalmatlan, például kötőhártya-gyulladás, de súlyos, látásromlással járó, és akár maradandó következményekkel járó megbetegedés is állhat a vörösség hátterében. Ezért fontos a nem szemorvosok számára is, hogy tájékozottak legyenek és megismerjék a szem vörösségének alapvető típusait, és el tudják különíteni a típusos és jellegzetes megjelenési formákat, ezek alapján dönteni tudjanak, hogy a beteget kezelhetik-e, avagy szemészeti intézménybe való továbbküldés indokolt. A közleményben összefoglaljuk a vörös szem okait, elsősorban a szem vörösségének jellegzetességei és anatómiai lokalizáció szerint. A vörös szem vizsgálata során a belövelltség jellege leginkább diffúz megvilágítással, szabad szemmel állapítható meg minden egyéb eszköz nélkül. Fontos megismerni a conjunctivalis, vagy ciliaris, illetve scleralis eredetű vörösség legfontosabb tulajdonságait és okait, az esetleges egyéb, jól felismerhető eltéréseket (például a conjunctiva papillái vagy folliculusai, vagy a kötőhártya chemosisa stb.). A leírtakat számos fényképfelvétellel igyekeztünk illusztrálni, kezdve a vörösség jellegzetes vonásainak sémás rajzos ábrázolásával. Törekedtünk hangsúlyozni a nem szemorvos által kezelhető eseteket, és megpróbáltuk felhívni a figyelmet a tisztázatlan, vagy szakorvosi vizsgálat nélkül nem tisztázható esetek továbbküldésének fontosságára.

Lege Artis Medicinae

Az evészavarok nőgyógyászati vonatkozásai

GALIGER-DOBOS Kitty, TÚRY Ferenc

Az utóbbi évtizedekben az evészavarok (két fő típusuk az anorexia nervosa és a bulimia nervosa) gyakorisága növekszik, lefolyásuk elhúzódott, szövődményeik gyakoribbak és súlyosabbak lettek. Az evészavarok nem csupán a mentális, hanem a reproduktív egészséget is károsíthatják, ezáltal komoly hatással lehetnek a leendő édesanyákra és gyermekeikre. Az evészavarokkal összefüggő nőgyógyászati zavarokat magyarázó biológiai és pszichoszociális tényezők megértése különösen fontos a termékenység és a létrejött várandósság szempontjából. A jelen irodalmi áttekintés összegzi a 2000 óta megjelent fontosabb adatokat az evészavarok nőgyógyászati vonatkozásairól. A mindennapi gyakorlatban különösen fontos a multidiszciplináris együttműködés az evészavarban szenvedő nők ellátásában. A gyermekvállalást tervező, evészavar-kockázattal rendelkező nők megfelelő tájékoztatása elengedhetetlen a fogamzás valószínűségének növelése és a vetélés kockázatának csökkentése céljából.

Lege Artis Medicinae

Multiplex tüdőtályoggal társuló súlyos polymyositis esete

SZABÓ Katalin, VINCZE Anett, NAGY-VINCZE Melinda, DANKÓ Katalin, GRIGER Zoltán

BEVEZETÉS - Az idiopathiás inflammatorikus myopathiák a harántcsíkolt izmok immunmediált gyulladásával jellemezhető autoimmun betegségek. ESETISMERTETÉS - 62 éves férfi beteg esetét ismertetem, akinél 2017 decemberében kezdődő alsó végtagi túlsúlyú izomgyengeség, járásképtelenség, nyelési nehezítettség hátterében elektromiográfián észlelt myogen laesio, emelkedett kreatinkináz alapján polymyositis volt valószínűsíthető. A radiológiai vizsgálat kétoldali multiplex tüdőelváltozásokat igazolt, aminek hátterében tumor, tuberculosis, vasculitis és tályog le­he­tősége is felmerült. A beteg állapota pro­g­rediált, nasogastricus szondán keresztüli táp­­lálás, pulzusszteroid-kezelés indult, mely­­nek hatására a beteg kreatinkináz-ér­tékei csökkentek, de izomereje nem javult. Az elvégzett vizsgálatok alapján a beteg állapotának hátterében végül a myositis talaján kialakult nyelészavar, krónikus as­piráció, következményes multiplex tüdő­tá­lyog-képződés igazolódott. Folyamatos cél­zott antibiotikus terápia mellett szteroid­kezelést folytattuk, majd egyedi engedély birtokában havi 80 g intravénás immunglobulin-kezelést kezdtünk. Ezek hatására a be­teg állapota fokozatosan javult, nyelés­zavara megszűnt, kontrollvizsgálatokon az üregárnyékok szanálódtak. A folyamatos gyógy­torna, rehabilitációs kezelés hatására a beteg ismét járóképessé vált. KÖVETKEZTETÉSEK - A myositissel társuló nyelészavar esetén azonnali nasogastricus táplálás javasolt az aspiráció megelőzése céljából. Infekcióval társuló terápiarefrakter esetekben intravénás immunglobulin adása hatékony lehet.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Életvégi dilemmák Az eutanázia és a palliatív terápia néhány etikai és jogi kérdése

HEGEDŰS Katalin

A legsúlyosabb állapotú betegek ellátása az egészségügynek az a területe, amely folyamatosan az erkölcsi nézőpontok kereszttüzében áll. Az emberi élet meghosszabbításának és megrövidítésének lehetősége, az ezzel kapcsolatos döntési helyzet mindig is az orvosi etika egyik leginkább vitatott témaköre volt. A legfőbb kérdések ezzel kapcsolatban: - Kinek és mikor van joga eldönteni, hogy meddig éljen a beteg? - Szükségszerű-e a szenvedés? - Van-e lehetőség emberséggel elkísérni valakit a halálba vezető úton? - Milyen érveket hozhatunk fel az eutanázia ellen és mellett? - Mi a jó halál?

Lege Artis Medicinae

Lorenzo da Ponte Mozart szövegírója

KÖVES Péter

Számomra is rejtély, hogy miért foglalkoztat Lorenzo da Ponte személye ennyire. Talán Mozart az oka. Hiszen Mozart szövegkönyveit ő írta, s Mozart mindig időszerű. A zseni munkamódszere megfejthetetlen; nem tudjuk elképzelni sem, miképp születhettek meg e páratlan remekművek ily felülmúlhatatlan tökéletességgel, s ily nagy számban. Sajnos, kevés dokumentum maradt Mozart munkás hétköznapjairól. Az biztos, hogy hallatlanul gyorsan dolgozott.

LAM Extra Háziorvosoknak

Liszt Ferenc családfája

CZEIZEL Endre

Korábban értékeltem három külhoni (Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig van Beethoven) és három magyar (Liszt Ferenc, Erkel Ferenc és Bartók Béla) zeneszerző géniusz családfáját a kivételes zenei talentum eredetét kutatva.

Ideggyógyászati Szemle

Első impaktfaktorunk: 0,236 (2010)!

RAJNA Péter, TAJTI János

Tisztelt Olvasóink, kedves Kolléganők és Kollégák! Rövid szerkesztőségi tájékoztatónkban két aktuális eseményről adunk hírt. (Az egyik szemünk nevet, a másik sajnos nem.) Kezdjük a valódi örömhírrel: A Thomson Reuters részeként működő Institute for Scientific Information (ISI) kihirdette az orvosi szaklapok 2010. évi impaktfaktor- (IF) értékeit. Ez a - folyamatos viták kereszttüzében álló - idézettségi mutató mind a tudományos folyóiratok, mind a kutatások eredményeit megjelenítő közlemények (és szerzőik) minősítésének alapvető adataként szerepel. Kiszámításának részleteit korábban összefoglaltuk.

Lege Artis Medicinae

A Fekete négyzet történetei

RÁCZ József

Malevics Fekete négyzete első kiállítása óta (Szentpétervár, 1915) mindig is viták kereszttüzében állt. A leggyakoribb vád ellene a szokványos felkiáltás: „ilyet én is tudok festeni!”.