A szívizom-hypertrophia és a szívelégtelenség molekuláris mechanizmusai
MIKALA Gábor1, PETŐ Mónika1, VÁLYI Nagy István1, CSÁSZÁR Albert1
2000. OKTÓBER 01.
Lege Artis Medicinae - 2000;10(10)
Összefoglaló közlemények
MIKALA Gábor1, PETŐ Mónika1, VÁLYI Nagy István1, CSÁSZÁR Albert1
2000. OKTÓBER 01.
Lege Artis Medicinae - 2000;10(10)
Összefoglaló közlemények
A tanulmány a szívizom-hypertrophia és a következményes szívelégtelenség kialakulásának legfontosabb molekuláris mechanizmusait foglalja össze. A folyamatok ismerete számos esetben lehetőséget nyújt farmakoterápiás beavatkozásokra is. Elsőként a három alegységből álló G-proteineket és az ezekhez kapcsolt intracelluláris szabályozó rendszereket ismertetik, különös tekintettel a transzgenikus állatmodellekben megismert folyamatokra. E területen a szívizom-hypertrophia befolyásolására olyan klinikailag hatékony szerek vannak, mint az ACE-gátlók, az angiotenzinreceptor-antagonisták, valamint az a- és B-adrenerg-receptor-bénítók. A patomechanizmus szempontjából kiemelkedő jelentőségűek a mitogén aktiválta proteinkinázok, amelyek a hypertrophiás kaszkád későbbi szakaszában szerepelnek. Figyelemre méltó vizsgálatok folynak a lipidoldékony statinok (a Ras-farnezilálás indirekt gátlószerei) esetleges terápiás alkalmazhatóságával kapcsolatban. A szívizom-hypertrophia és a szívelégtelenség létrejöttében alapvető az intracelluláris kalcium homeosztázis megváltozása. A cikk harmadik részében a kalcium- és kalmodulinfüggő protein foszfatáznak, a calcineurinnak a szerepét vizsgálják ebben a folyamatsorban. A cyclosporin A vagy a tacrolimus (calcineurininhibitorok) adása nem javasolható a szívizom-hypertrophia minden formájában, de egyes esetekben mégis hatásosnak bizonyulhat. A szívelégtelenség végállapotában az egyik legsúlyosabb, ma még megoldatlan problémát a repolarizációs zavarok okozta kamrai ritmuszavarok kialakulása jelenti. Ennek egyes mechanizmusait is bemutatják, kiemelve a nátrium-kalcium csere transzporter gátlását mint a jövőbeli ígéretes terápiás lehetőségek egyikét.
Lege Artis Medicinae
A Lege Artis Medicinae anyagcserével foglalkozó összeállításában három, egymással összefüggő, az elhízás és a diabetes mellitus, a diabetes mellitus és a hypertonia, valamint a metabolikus rizikófaktorok kapcsolatát tárgyaló összefoglalókat olvashatunk. Nem véletlenszerűek ezek a kapcsolódások, hanem összefüggő anyagcsere folyamatok eredményei, közös okra (vagy okokra) vezethetők vissza; ezek a folyamatok egy komplett anyagcsere-tünetegyüttes felé vezetnek. Sokszor csak idő kérdése, hogy megéri-e a beteg azt, hogy az összes klasszikus metabolikus rizikófaktor társulása a szervezetében együtt is kimutatható legyen.
Lege Artis Medicinae
Mióta a hypercholesterinaemia és a dohányzás mellé az abdominalis elhízást, a diabetes mellitust, valamint a metabolikus szindrómát is az elsőrendű coronaria-rizikófaktorok közé sorolták, a hat legfontosabb rizikófaktor közül ötöt metabolikus eredetűnek tekinthetünk. Ezek együttes előfordulása sokkal gyakoribb, mint külön-külön a populációban. A tünet együttes összetételét és hátterét többféleképpen értelmezték az X-szindróma elnevezéstől a mai metabolikus szindrómáig. Reaven az inzulinrezisztenciát és a kompenzatorikus hyperinsulinismust tekinti elsődlegesnek, Matsuzava és mások a visceralis típusú obesitast (visceralis zsír szindróma), míg Björntrop a szimpatikus tónusfokozódást (civilizációs szindróma). A metabolikus szindróma diagnosztikájában és terápiájában tekintettel kell lennünk a fentiekre. Legalább három vagy mind a négy klasszikus rizikófaktor jelenléte szükséges a diagnózishoz. A kezelésben alapvető a testtömegcsökkentő étrend és a mozgásterápia, de előtérbe kerülhetnek az inzulinérzékenységet, a lipideket és a szimpatikus aktivitást kedvezően befolyásoló antidiabetikumok, inzulinérzékenységet fokozó szerek, antihipertenzívumok is.
Lege Artis Medicinae
A mára egyaránt népbetegséggé vált elhízás és (2 es típusú) diabetes mellitus kauzális kapcsolata epidemiológiai és patogenetikai adatok alapján bizonyított. E folyamatban kiemelt jelentőségűek a táplálékfelvétel szabályozásának, az adaptív termogenezisnek, valamint a zsírszövet endokrin szabályozórendszerének az eltérései az élettani folyamatoktól. Az étvágyszabályozó rendszeren belül az inzulinrezisztenciához vezető legfontosabb tényezők a leptin, az Agouti-szerű fehérje, valamint a proopiomelanokortin rendszernek és receptorainak az eltérései. Az elhízáshoz vezető legfontosabb tényezők a termogenezis szabályozásának a megváltozásában a B3-adrenerg receptorok és a szétkapcsoló fehérjék mutációi. A zsír szöveti mediátorok közül e tekintetben a legdöntőbb a szabad zsírsav, a tumornekrózis-faktor rendszer, a leptin, valamint az e tényezők genetikus szabályozásában kulcsszerepet játszó peroxiszóma proliferátor aktiválta receptor.
Lege Artis Medicinae
Az antibakteriális terápia történetének, az elért eredmények és a bekövetkezett ártalmak rövid áttekintése után a tanulmány a mai problémákkal foglalkozik. Bár az infekciók kezelésének elvei már pontosan körvonalazódtak, a bakteriális rezisztencia terjedése miatt az antibiotikum-választás időben és régiónként különbözhet. Az elmúlt évtizedben (a korábbi időszakokhoz képest) kevesebb új antibakteriális szer került forgalomba: a legújabb fluorokinolonok, streptograminok, oxazolidinonok, vancomycin analógok az ismét előtérbe kerülő Gram-pozitív coccusok elleni védelmet erősítik. Emelkedik a csökkent immunitású betegek száma; fertőzéseik eredményes kezelése sokszor nehéz. A fekélybetegség esetében már bebizonyosodott, az arteriosclerosist illetően bizonyítás alatt áll, hogy létrejöttükben szerepet játszhat fertőzés, ami az antibiotikum-terápia újabb távlatait nyitja meg. A hazai antibiotikum-használat gyökeresen megváltozott az utolsó tíz évben, ezt néhány adat bemutatása is igazolja. Összegzésként megállapítható, hogy az antibiotikumok jelentősége óriási, azonban lehetőségei mégsem korlátlanok; a bakteriális betegségek elleni küzdelemben az antibiózis, az aszepszis és az immunizáció intelligens kombinációja szükséges.
Lege Artis Medicinae
A WHO új diagnosztikus kritériumait alkalmazva a hypertonia gyakorisága az 1-es típusú cukorbetegek körében 15-61%, 2-es típusú diabetes mellitus esetén 51-73%. A cukorbetegeknek az egészséges anyagcseréjű egyénekkel szembeni emelkedett cardiovascularis és stroke kockázatát a hypertonia tovább fokozza. A szerzők áttekintik a hypertonia diagnózisára és kezelési célértékeire vonatkozó újabb ajánlásokat. Kritikusan elemzik a ma legjobban alátámasztott kezelési alapelvek kialakítását célzó, cukorbetegeken végzett jelentősebb tanulmányokat. Röviden ismertetik az újabb antihipertenzív gyógyszercsoportok elméleti előnyeit és lehetséges helyét a cukorbetegek magas vérnyomásának kezelésében és a napjainkban világszerte legelfogadottabb, a cardiovascularis rizikóprofilhoz illesztett kezelési stratégia felépítését. A célszervvédelem szempontjából hypertoniás, diabetes mellitusban szenvedő betegnél jelenleg a (bizonyítékok alapján is) legmegfelelőbb kezelés az ACE-gátló készítmény és a hosszú hatású kalciumantagonista kombinációja. A hypertonia miatt kezelt cukorbetegek mintegy 70%-ánál kettős, és közel egyharmadánál hármas vagy négyes gyógyszerkombináció adása szükséges, ahol a kis dózisú diuretikumok és/vagy a kardioszelektív B-receptor-blokkolók is helyet kapnak.
Lege Artis Medicinae
Az utóbbi években a nemzetközi és hazai ajánlásokban az életmód-terápia kiegészítéseként a metformin a 2-es típusú cukorbetegek első vonalbeli gyógyszeres kezelésének preferált készítményeként szerepel, ellenjavallat hiányában. A nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlók igazoltan lassítják a krónikus vesebetegség progresszióját, csökkentik a veseelégtelenség kialakulását, egyúttal csökkentik a pangásos szívelégtelenség miatti kórházi felvételi igényt és a szív- és érrendszeri halálozást a 2-es típusú cukorbetegekben, ez utóbbit főleg szekunder prevencióban. Jelenleg úgy tűnik, hogy a nagy cardiovascularis eseményeket és a renoprotektív hatást illetően a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlók nem egységesek. Ezzel szemben a szívelégtelenség miatti hospitalizációs igényre gyakorolt kedvező hatás csoporthatásnak tekinthető. Az összefoglaló közleményben a szerzők áttekintik a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlókkal kapcsolatos újabb adatokat, és ezen készítmények lehetséges szerepét a közeljövőben.
Lege Artis Medicinae
A 65 éves vagy idősebb korúak aránya emelkedik a világban, és ezen belül egyre nő a 75 éven felüliek száma. Az atherosclerosis az időskorúak egyik legfontosabb, leggyakoribb megbetegedése, a legnagyobb mértékben felel az időskori halálozásért, szellemi hanyatlásért és az életminőség romlásáért. A megfelelően alkalmazott lipidcsökkentő kezeléssel a halálozások nagyobb részét kitevő cardiovascularis események kialakulásának esélye visszaszorítható, meghosszabbítható a betegek élete, javítható az életminőségük. Diétás kezeléssel a cardiovascularis kockázat csökkentése ugyanolyan jó hatású, mint fiatalkorban. A 65 év vagy a feletti életkorban végzett rendszeres fizikai aktivitás férfiakban 26%-kal, nőkben 20%-kal csökkenti a cardiovascularis és az összes halálozás kockázatát. Ha a betegek kórtörténetében nincs érrendszeri betegség, a statinokat a 65 évesnél idősebb egyéneknél is egyértelműen javasoljuk elsődleges megelőzésre. Statinokat primer prevenciós célra 75 éves vagy annál idősebb felnőtteknél a kockázat és haszon egyéni elemzésével javasolt alkalmazni. Nagyobb kockázatcsökkenést lehet elérni 65–75 év között, mint a 75 éven felülieknél. Szekunder prevenció szempontjából a statin adása időskorban kiemelten nagy jelentőségű, alkalmazása bizonyítottan kedvező. A célérték eléréséhez mind primer, mind szekunder cardiovascularis prevencióban a statin- és ezetimibkezelés ajánlott.
Lege Artis Medicinae
A szívelégtelenség incidenciája, prevalenciája folyamatosan növekszik, a betegség morbiditása és a mortalitása továbbra is nagy, így a kórkép jelentősége óriási, megfelelő kezelése kiemelt jelentőségű. A betegség prognózisát javító érdemi evidenciák továbbra is csak csökkent balkamra-funkcióval járó krónikus szívelégtelenség (HFrEF) kezelése esetén állnak rendelkezésre. Az elmúlt évtizedekben számos „mérföldkővizsgálat” született, melyek eredményei a mai napig alapjaiban határozzák meg a betegség terápiáját. A HFrEF bázisterápiája sokáig három alappillérre épült: angiotenzinkonvertáló-enzim- (ACE-) gátló, β-blokkoló és mineralokortikoidreceptor-antagonista, melyek I/A ajánlási szinttel szerepelnek a különböző szívelégtelenség-ajánlásokban. 2014-ben publikálták az áttörő sikert hozó, nagy jelentőségű PARADIGM-HF (heart failure) vizsgálatot, amelyben egy teljesen új gyógyszercsoportot, az angiotenzinreceptor-blokkoló/ neprilysininhibitor (ARNI-) vegyületek csoportjába tartozó sacubitril/valsartant vizsgálták HFrEF-betegeken. A vizsgálat eredménye szerint a sacubitril/valsartan szignifikáns mértékben, 20%-kal csökkentette a cardiovascularis (CV) halálozás és a szívelégtelenség miatti hospitalizáció primer összetett végpontját, valamint 16%-kal csökkentette az összmortalitást egy aktív komparátorhoz, az HFrEF terápiájában a legnagyobb evidenciákkal rendelkező enalaprilhoz képest. Az Európai Kardiológusok Társasága (European Society of Cardiology, ESC) 2016-os szívelégtelenség-irányelve I/B evidenciaszinttel javasolja a sacubitril/ valsartan alkalmazását ACEI helyett a szívelégtelenség miatti hospitalizáció és halálozás csökkentése céljából olyan ambuláns HFrEF-betegek esetén, akik az optimális ACEI, β-blokkoló (BB) és mineralokortikoidreceptor-antagonista (MRA-) kezelés ellenére is panaszosak maradnak. A későbbiekben sacubitril/valsartannal több kisebb vizsgálatot is publikáltak kissé eltérő indikációkkal és más betegcsoportokon. A PIONEER-HF vizsgálat bizonyította, hogy a sacubitril/valsartan terápia korai, az akut szívelégtelenség stabilizációját követően történő megkezdése biztonságos és hatékony HFrEF-betegek esetén, gyorsabban csökkenti a szívelégtelenség prognózisával korreláló NT-proBNP-szintet, mint az enalapril. A TRANSITION és a TITRATION vizsgálat a sacubitril/valsartan terápia kezdetéről, a dózistitrálás módjáról adott hasznos információkat. A sacubitril/ valsartan megjelenése új korszak kezdetét jelentette néhány évvel ezelőtt a HFrEF terápiájában. Ez a korszak Magyarországon most zajlik. Elképzelhető, hogy az SGLT-2-inhibitoroknak köszönhetően egy újabb korszak kapujában állunk, és erre várhatóan választ ad majd az ESC idén megjelenő új szívelégtelenség-ajánlása.
Hypertonia és Nephrologia
A hat részből álló összefoglaló bemutatja a hyperkalaemia epidemiológiáját, diagnózisát, patogenezisét és kezelését. A szívelégtelenségben (SZE) szenvedő, csökkent ejekciós frakciójú (HFrEF) betegek kezelésénél RAASg-, szakubitril/valzartán, valamint a MRA-kezelés jelentősen javította az életkilátásokat, csökkentette a mortalitást. Ugyanakkor ezeknek a szereknek az alkalmazása a gyógyszer bevezetésekor csökkentheti a vesefunkciót (eGFR) – ami egy tisztán hemodinamikai hatás, és az intraglomerularis nyomás csökkenésére vezethető vissza, míg hosszú távon ez a kezelés mérsékli a vesefunkció-romlás ütemét – és emeli a szérumkálium...
Lege Artis Medicinae
A Covid-19-világjárvány mindenütt nagy kihívás elé állította az egészségügyet. Ennek fő oka a fertőzöttek nagy száma mellett az is, hogy olyan új helyzetet teremtett, amelynek megoldására nem voltak korábbi tapasztalatok. Különösen azoknak az orvosoknak hiányozhattak ezek a tapasztalatok, akik megszokták, hogy az általuk alkalmazott terápia mögött klinikai vizsgálati bizonyítékok sorakoznak, azaz a napi munkájukat a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei szerint végzik. A fertőzöttek kezelésére vonatkozóan folyamatosan gyarapodnak azok az új megfigyelések és javaslatok, amelyek a sürgősség miatt nem mindig voltak kellően megalapozottak. Ebben a helyzetben a kezelőorvosokban gyakran felmerülhet, hogy mi legyen a beteg korábbi gyógyszerezésével, amikor egy potenciálisan életveszélyes fertőzés kezelésére kellene fókuszálni. Ilyenkor még gyakrabban maradhat el olyan, eleve mostohán és gyakran félvállról végzett terápia, mint a lipidcsökkentés. A magas koleszterinszint csökkentésének alapgyógyszerei a statinok. Ezeket a koleszterinszint és a cardiovascularis események gyakoriságának csökkentésére alkalmazzuk, de emellett a vírusfertőzésre is kedvező hatással vannak. Ebben a statinok jól ismert gyulladáscsökkentő hatásán és az angiotenzinkonvertáló-enzim-2 expressziójának fokozásán túl egyéb mechanizmusok is szerepet játszanak. Ilyen lehet – egyebek mellett – az a hatás, amely elősegíti a lipidraftok lebontását, direkt módon gátolva az S-proteinen át a vírus sejtbe kerülését azzal, hogy a folyamathoz szükséges koleszterin mennyiségét csökkenti. Több mint 1200 SARS-CoV-2-fertőzött, statinnal kezelt betegen a 28-ik napnál 48%-kal alacsonyabb volt az összhalálozás, mint statint nem szedőkön. Egy közel kilencezer fő adatait feldolgozó metaanalízis szerint Covid-19-fertőzöttek körében a statint szedőknél 30%-kal kisebb volt a halálozás vagy a súlyos szövődmények aránya. Az eddigi megfigyeléses vizsgálatok azt támasztják alá, hogy a statinterápiát és a többi lipidcsökkentő szer adását Covid-19 betegség alatt is az irányelveknek megfelelően kell folytatni vagy elkezdeni.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás