RÓNA Kálmán
2008. MÁRCIUS 21.
Lege Artis Medicinae - 2008;18(03)
A társszakmák haladása
A mérgezések közel 80%-át gyógyszerek okozzák. Napjaink klinikai toxikológiai tennivalóinak meghatározó többségét a toxikus szintű gyógyszer- túladagolások, gyógyszercserék, továbbá a gyógyszeres kezelésből származó, nem kívánt mellékhatások képezik, kiegészülve az abúzusszerek fogyasztásából adódó intoxikációval. A terápia elkezdéséhez szükség van az intoxikációt okozó ismeretlen vegyületek kvalitatív és kvantitatív meghatározására. A szisztémás toxikológiai analízis két eleme a szűrő- és a megerősítő vizsgálat. A napjainkban használatos, kapcsolt kromatográfiás-spektroszkópiai műszerek toxikológiai alkalmazhatósága és az alternatív biológiai mátrixok kiemelésre érdemesek. Ismert, hogy számos gyógyszer hatása és toxikus mellékhatása azonos dózisok esetén is jelentős interindividuális különbségeket mutat. A jelenség okai között szerepel a polimorf gyógyszermetabolizmus genetikai meghatározottsága. Néhány farmakogenetikai hátterű gyógyszerelési anomáliának, különösképpen az enzimgátlásnak és -indukciónak klinikai toxikológiai jelentősége van.
Lege Artis Medicinae
Bár a könyv címe pontosan fedi a tartalmát, ha nekem kellene címet választanom, feltétlenül szerepelne benne az öröm vagy a játék, valahogy így: „Tanuljunk örömmel” vagy „Játsszunk biostatisztikát!”, vagy „A feladatmegoldás öröme”. A biostatisztikai kézikönyvek világában ez ennek a könyvnek a különös ismertetőjele.
Lege Artis Medicinae
Az élet célja az életben maradás; a medicina pedig azért kap kitüntetett szerepet, mert tőle remélünk választ az immár mindennél fontosabbá vált biológiai létünk meghosszabbítására.
Lege Artis Medicinae
A Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium protokolljavaslata
Lege Artis Medicinae
Pályám kezdetén több színtéren is találkozhattam Leövey professzorral, tanulhattam tőle, vizsgázhattam nála, s ezért külön öröm számomra, hogy másfél évtized múltán a LAM számára én kérdezhettem az iskolateremtő professzort, egyetemi vezetőt, társasági elnököt, hogy csak legfontosabb címeit, tevékenységi területeit említsük. E beszélgetésben a belgyógyász tekinti át szakmájának változását, sikereit és kudarcait, a „belgyógyászati iskolák” elő- és eltűnését kritikus szemmel.
Lege Artis Medicinae
BEVEZETÉS – A súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi szakdolgozók testi és lelkiállapota rosszabb, mint a nem súlyos betegeket ápolóké. Ebben szerepet játszhat az ápolók elégedetlensége, vitális kimerültsége, a munkahelyi stressz, a társas támogatottság, valamint szakmai és társadalmi megítélésének a mértéke. A felmérés célja két, súlyos betegekkel foglalkozó csoport – hospice-ápolók és idős betegeket ápolók – öszszehasonlító vizsgálata. Hipotézis: a hospiceápolók elégedettségük, vitális kimerültségük, társas támogatottságuk, munkahelyi stressz mértékük, valamint szakmai, társadalmi elismertségük tekintetében egyaránt kedvezőbb helyzetűek, mint az idős betegeket ellátó ápolók MINTA ÉS MÓDSZEREK – Önkitöltős kérdőíves módszerrel hospice-ápolók (N=25) és idős betegeket ellátó (N=50) ápolók körében történt meg a felmérés. A kérdőív demográfiai, szakmai és társadalmi megbecsültséggel kapcsolatos kérdéseket, elégedettség, vitális kimerültség, társas támogatás, valamint munkahelyi stressz kérdőívet tartalmazott. EREDMÉNYEK – Társas támogatottságuk tekintetében a hospice-ápolók egyértelműen kedvezőbb helyzetűek, mint az idős betegeket ellátó ápolók. Az idős betegeket ellátó ápolók munkahelyi stressz értéke nagyobb, mint a hospiceápolóké, így az idősellátásban dolgozók körében nagyobb az esély a munkahelyi stresszorok káros hatásainak érvényesülésére. KÖVETKEZTETÉSEK – A hospice interdiszciplináris szemlélete, a más (nem csupán ápolás és orvoslás) területeken tevékenykedő szakemberek elfogadása és bevonása a gyakorlati betegápolásba, a holisztikus ellátást, az ápolók elfogadását és elismerését segítheti, a nagyobb társas támogatottság révén pedig csökkentheti az ápolók munkahelyi stressz mértékét, ezzel a munkahelyi stresszorok káros következményeit. Ezért a jövőben érdemes lenne az interdiszciplinaritást kiterjeszteni, az egyes szakterületek közötti kommunikációt megerősíteni az idős betegek ellátásában, és tulajdonképpen az ellátórendszer valamennyi szintjén és területén.
Ideggyógyászati Szemle
Célkitűzés - A genetikai vizsgálatok számos neurotranszmitter receptor génjének polimorfizmusát igazolták schizophreniában. Amellett, hogy a dopamin D3-receptor (DRD3) génjét szuszceptibilitási faktorként tartják számon, Ser9Gly polimorfizmusának szerepe a terápiás válasz befolyásolásában is felmerül. A szerzők naturalisztikus vizsgálatukban e polimorfizmus és az atípusos antipszichotikumok hatékonyságának összefüggését vizsgálták. Módszer - DSM-IV szerinti schizophrenia diagnózissal kezelt 75 beteg és 45 egészséges kontrollszemély vett részt a vizsgálatban. Az atípusos antipszichotikumot szedő pácienseket a terápiás válasz alapján reagáló és nem reagáló csoportra osztották. A terápiás választ adó csoportba sorolás kritériuma a globális funkcióbecslő skála szerinti legalább 20 pontos javulás volt. Polimeráz láncreakció révén meghatározták valamennyi résztvevő DRD3 genotípusát. Eredmények - A DRD3 Ser9Ser homozigóta genotípusa gyakrabban fordult elő (64%) a terápiára nem reagáló csoportban a jó terápiás válaszú betegeknél tapasztalthoz képest (28%, p=0,0018). A Ser allél frekvenciája szintén nagyobb volt (82%) a nem reagáló csoportban a terápiára jól reagáló betegekéhez képest (p=0,0172). Következtetés - A kapott adatok szerint az atípusos szerekre adott gyengébb terápiás válasz a DRD3 Ser9 variánsával társul.
Lege Artis Medicinae
Szerzők röviden ismertetik a legfőbb farmako genetikai polimorfizmusok biológiai, biokémiai hátterét és klinikai jelentőségét. Tárgyalják az idevonatkozó hazai és külföldi populációs vizsgálatok eredményeit. A cikk áttekintést ad azon kapcsolatokról, amelyek egyes kórképek kialakulását és a monogenikusan meghatározott, farmakogenetikai szempontból is jelentős enzimatikus polimorfizmusokat összekötik.
Ideggyógyászati Szemle
Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória működésében, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképezése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport esetében két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesztelés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás