Az evészavarok gyakoriságában, klinikai megnyilvánulási formájában az utóbbi néhány évtizedben jelentős változás észlelhető. A két évtizede leírt bulimia nervosa mellett egy évtizede jelent meg az izomdysmorphia, a férfiak speciális testképzavara, ezt a női anorexia nervosa fordítottjának tartják. 2000-ben írták le a testépítők evészavarát: a test összetételével és izomtömegével való túlzott foglalkozást és speciális étrend követését. Szintén új klinikai forma a nem hagyományos női nemi szerep; ez a férfias vonások hangsúlyos meglétét jelenti anélkül, hogy a hermafroditizmus jellemzői fennállnának. A dolgozat az új keletű zavarok tervezett diagnosztikai kritériumait, megjelenésük szociokulturális okait tárgyalja.

A vérzéses stroke etiopatogenezisében elsődleges szerepet játszik az atherosclerosis, illetve a hypertonia okozta érfalkárosodás. Időskorban azonban gyakran más etiológiai faktorok is megjelennek; ezek közül kiemelt jelentőségű a cerebralis amyloidangiopathia. Ebben a kórképben a leptomeningealis erekben, illetve az agykéreg kis és közepes méretű artériáinak falában β-amyloid rakódik le. Az elváltozás nem szisztémás amyloidosis részjelensége, csak az agyra lokalizált. E kóros fehérje az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban látható az egyébként egészséges idős emberek agyi ereiben is; emellett megjelenhet más kórképek részjelenségeként, például Alzheimer-kór, Down-szindróma, vascularis malformatiók, spongiform encephalopathia és dementia pugilistica esetén. A betegség gyakran tünetmentesen zajlik, azonban koponyaűri vérzést, dementiát vagy különböző, átmeneti neurológiai tüneteket okozhat. Bár az esetek nagy része sporadikus, több familiáris altípust is ismerünk.

A stockholmi Karolinska Intézet nemrég jelentette be, hogy Paul C. Lauterbur amerikai és sir Peter Mansfield brit tudós nyerte a 2003. évi orvostudományi Nobel-díjat a mágneses rezonancia elvén alapuló tomográfia (angolul: magnetic resonance imaging, MRI) terén tett felfedezéséért.

Atraumás agyoedema dekompresszív craniectomiával végzett kezelésének igen nagy az irodalma. Ennek ellenére a kezelés módjával kapcsolatban nem alakult ki egységes álláspont. Az elérendõ cél mindenütt az intracranialis nyomásnak és a következményes agyi károsodásnak a csökkentése.

Világszerte folyamatosan nő a veseelégtelenségben szenvedő, vesepótló kezelést igénylő betegek száma. Amerikában és Nyugat-Európában - valamint előrejelzések szerint hamarosan Magyarországon is - elsősorban a diabeteses veseelváltozások felelősek jelenleg a végstádiumú veseelégtelenség kialakulásáért. A leggyakoribb veseelváltozás 1-es és 2-es típusú diabetes mellitusban is a diabeteses nephropathia. Az elmúlt néhány évben azonban számos vizsgálatból kiderült, hogy a veseelváltozások fajtái és azok gyakorisága különböznek 1-es és 2-es típusú diabetes mellitus esetén. 1-es típusú diabetesben hisztológiai vizsgálat csak a nem diabeteses nephropathiák felismeréséhez szükséges, a vesebiopszia indikációi jól ismertek. Ugyanakkor 2-es típusú diabetes mellitus esetén nincs megegyezés a vesebiopsziák indikációit illetően. A szerzők összefoglalják a diabeteses nephropathia és az egyéb diabeteses veseelváltozások jellegzetességeit. Egyben felvetik annak a kérdésnek a fontosságát, hogy 2-es típusú diabetes mellitus esetén is meg kellene határozni a vesebiopszia indikációit, illetve a vesebiopsziás vizsgálat gyakoribb alkalmazására lenne szükség az effektívebb megelőzési és kezelési stratégiák kidolgozásához.