Vérnyomáscsökkentő kezelés során a diabetes mellitus, az obesitas és a lipidanyagcsere-zavar komplex kezeléséről beszélünk, amely egyben a kardiometabolikus szindróma és a krónikus veseelégtelenség kialakulása elleni küzdelmet is jelenti. Mind az angiotenzinkonvertálóenzim-bénítók (ACE-gátlók), mind az angiotenzinreceptor-antagonisták (ARB-k), kalciumcsatorna-blokkolók (CCB), b-blokkolók, tiazid és tiazidtípusú diuretikumok „A” evidenciaszinttel csök­kentik a cardiovascularis morbiditást és mortalitást. A CCB-k, a leghatékonyabb vér­nyomáscsökkentők fő hatása a vasodilatatio, melynek alapján antiischaemiás, an­ti­anginás és antihipertenzív szerekként használjuk a mindennapi gyakorlatban. Felhasználva az Országos Egészségpénztár adatbázisát, először elemeztük a hazai 2007 és 2013 közt alkalmazott CCB-k forgalmának változását. A vizsgált időszakban az orvosok által tb-támogatással rendelt CCB-k között az amlodipinfelhasználás a legnagyobb. 2007 decemberében a receptek közel 75%-a amlodipin volt, ez 2013 de­cemberére 87,12%-ra nőtt. A CCB szerek közül 2007 és 2013 közötti időszakban statinokkal (atorvastatin + amlodipin), ACE-gátlókkal (ramipril + felodipin, lisinopril + am­lodipin, perindopril + amlodipin, ramipril + amlodipin, verapamil + trando­lap­ril), ARB gyógyszerekkel (valsartan + amlodipin, telmisartan + amlodipin), illetve b-blok­kolóval (BB) (metoprolol + felodipin) alkotott fix dózisú kombináció érhető el a tá­mo­gatott körből. A vizsgált időszak alatt a monoterápiában rendelt CCB-k használata csökkent, a kombinációban kiváltott készítmények alkalmazása fokozatosan nö­ve­ke­dett. A vizsgált hétéves időszak végére a kiváltott dobozok mennyiségének már több mint 40%-a CCB fix kombinációt tartalmazott. Az amlodipin + perindopril kombináció felhasználása megnőtt, míg az amlodipin + lisinopril háttérbe szorult. A fe­lo­dipin + ramipril kombináció alkalmazása csökkent, részesedése 5% alá esett.

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fő tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzőszervi érintettségen túl a fertőzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegű panaszok és tünetek a kórházba kerülő COVID-19-betegek 30–50%-ánál előfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylő kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedők folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövő feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertőzés járhat-e késői neurológiai szövődményekkel.