Edvard Grieg egészséges életet élt. Edvard Grieg nem élt egészséges életet. E két állítás egyaránt igaznak tekinthető a maga módján, és a norvég zene múlt századi nagy megújítójának (1843–1907) egyénisége szolgáltatja a „kulcsot”, a kapcsolatot a két ellentmondó kijelentés között. Grieg, akit egy vele kamaszként kapcsolatban lévő kortársa törékeny testalkatú és visszahúzódó ifjú- ként jellemzett (valószínűsíthető, hogy angolkóros volt), tizenhat éves korában drámai testi megráz- kódtatáson esett át, amely egész hátralevő életére rányomta bélyegét.

A kemokinek családjába tartozó molekula csoportok kutatása az utóbbi évtized orvos biológiai vizsgálatainak számos területén hozott új eredményeket. Megismerésük és egymásra hatásuk bonyolult hálózatának vizsgálata sok esetben játszott szerepet eddig nehezen modellezhető kórtani, immunológiai folyamatok értelmezésében. Segítségükkel a patogének elleni védelem egészéről, a gyulladás egyes részfolyamatairól vagy az angiogenezis mechanizmusáról is merőben új kép rajzolódik ki. Napról napra nő azoknak a humán klinikai adatoknak a száma, amelyek jelzik, hogy e molekulák nem csupán az elméleti és kísérletes biológia által feltett kérdések megválaszolásában segítenek majd az elkövetkező időben, hanem a diagnosztikában és a terápiában is.

A jelenkori cardiovascularis halálozás mintegy feléért a tartós kamrai tachyarrhythmiák következtében kialakuló hirtelen szívhalál felelős. A kamrai tachyarrhythmiák kezelési lehetőségei közül széleskörűen, nagy betegcsoportokban az antiarrhythmiás gyógyszerek vagy az automata implantabilis cardioverter-defibrillátor készülékek alkalmazhatók. Mind a korai megfigyelések, mind az utóbbi évek randomizált, prospektív, multicentrikus vizsgálatainak eredményei egyöntetűen évi 1-2%-os arányú hirtelen szívhalált bizonyítottak az implantabilis cardioverter-defibrillátorral kezelt betegek körében, míg az implantabilis cardioverter-defibrillátor nélküli betegcsoportokban 15-25%-os volt ez az arány. Az eddigi vizsgálatok eredményei meggyőzően bizonyítják, hogy a kamrai tachyarrhythmiák szekunder prevenciójában az implantabilis cardioverter-defibrillátor alkalmazása sokkal hatékonyabb, nagyobb mértékben hosszabbítja meg az életet, mint a legjobb" antiarrhythmiás gyógyszer. Jelenleg az AHA/ACC 1998-as ajánlása alapján az implantabilis cardioverter-defibrillátor alkalmazása az elsőként választandó kezelés a hirtelen (arrhythmia okozta) szívhalál szekunder prevenciójában, amelyet minden egyes beteg esetében mérlegelni kell. A jövőben az antiarrhythmiás készülékek és gyógyszerek együttes adása, az úgynevezett hibrid kezelés alkalmazása várható.

Tága híres képtára, a Mauritshuis, ha méreteit tekintve nem is vetekedhet mondjuk az amszterdami Rijksmuseummal, feltehetően legalább annyira ismert a holland festészet szerelmesei körében. Mindez nem csoda, hiszen a válogatott műalkotásokból álló gyűjtemény többek között olyan remekművekkel büszkélkedhet, mint például Rembrandt 1632-ben festett Dr. Tulp anatómiai leckéje, vagy Vermeer felejthetetlen alkotása, a Delft látképe. A világhírű kollekció talán nem is kaphatott volna méltóbb helyet a Jacob van Campen tervei alapján 1634–1644 között épült kis városi palotánál, amely a klasszicizáló barokk egyik legszebb emléke Hollandiában. Míg azonban a rangos gyűjtemény legjavát kitevő XVII. századi festmények alkotóit valószínűleg senkinek nem kell már külön bemutatni, talán még a hollandok közül sem tudja mindenki pontosan, ki is volt valójában a múzeum névadója, a Mauritshuis, azaz a Móricház építtetője és első tulajdonosa.

A baktériumokat 84 évvel ezelőtt fedezték fel egy baktériumtenyészet feloldásának észlelése kapcsán. Az első kísérletek a bakteriofágok terápiás felhasználására irányultak. A nem megfelelően kontrollált kísérletek nem igazolták a várakozásokat, és az antibiotikumok eredményes hatása döntő érvként szolgált a fágterápia elvetésére. Az 1950-es évektől a bakteriofágok a biológiai és genetikai kutatások modelljeként általános biológiai jelentőséget nyertek. Az antibiotikum-terápia sikerének világszerte bekövetkező csökkenő tendenciája vezetett a már elvetett fágterápiás kísérletek újraéledéséhez. A szerző ismerteti a kezdeti, főleg állatkísérletes eredményeket és a genetikai módszerek fejlődése során kidolgozott, tisztított bakteriofágokkal történő humán kísérleteket. Az eredmények szerint az antibiotikum-kezelésnek ellenálló bakteriális fertőzésekben, megfelelő körülmények között, a bakteriofágterápia eredményes lehet, antibiotikum-érzékeny baktériumok esetén pedig a terápia értékes kiegészítőjeként szolgálhat.