Közel harminc évvel ezelőtt történt, hogy egykori kollégám, Zentai Loránd, a Szépművészeti Múzeum Grafikai osztályának munkatársa feltette nekem a kérdést: Volna kedved időnként írni egy-egy cikket a nemrégiben alapított Lege Artis Medicinae című orvostudományi lap képzőművészeti rovatába? Én szívesen tettem eleget a felkérésnek. Akkor persze még nem is sejtettem, hogy nem csupán alkalmi kalandozásokról lesz majd szó, hanem egy több évtizedes, s lényegében mind a mai napig tartó folyamatos szakmai kapcsolatról, némi túlzással tehát akár azt is mondhatnám, hogy életem és szakmai pályafutásom ettől kezdve szinte elválaszthatatlanul összefonódott a LAM-mal.

A szociális funkciók és az életminőség romlása, valamint az alacsonyabb életminőséggel való elégedettség a szorongásos zavarok gyakori velejárói. A nők körében előforduló magasabb gyakoriságot tekintve, kutatási célunk az volt, hogy egy fiatal nőkből álló mintán megvizsgáljuk a szociális fóbia összefüggéseit a vonásszorongással, a perfekcionizmussal, a gyógyszerszedéssel, az énhatékonysággal és az élettel való elégedettséggel. Az adatgyűjtés egy önkitöltéses kérdőív segítségével, közösségi portálok segítségével valósult meg. A mintába 14–35 éves (n = 435, életkori átlag = 27,3 év; szórás = 5,9) fiatal nők kerültek be. A kér­dőív kiterjedt a szociodemográfiai ada­tokra, a gyógyszerszedésre, valamint a pszichológiai háttérváltozókra (Szociális Fó­bia Leltár, Spielberger-féle Szorongás Kér­dőív, Multidimenzionális Perfek­cio­niz­mus Skála, Énhatékonyság Skála, Élettel va­ló Elége­dettség Skála). Korreláció­elem­zés mellett klaszterelemzést végeztünk. A vonásszorongás erősen korrelál a szociális fóbiával, a perfekcioniz­mussal és a gyógyszerszedéssel. A vizsgált változók alapján három klasztert sikerült azonosítani: 1) magas szintű vonásszorongás szociális fóbiával, közepes perfek­cionizmus, alacsony énhatékonyság és élettel való elégedettség; 2) átlag alatti vo­násszorongás szociális fóbia nélkül, magas énhatékonyság és élettel való elégedettség; 3) átlag feletti vonásszorongás közepes szociális fóbiával, magas perfek­cionizmus magas énhatékonysággal és közepes élettel való elégedettséggel. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a szociális fóbia jelentősen összefügg nemcsak a személyiség részeként jelen lévő vonásszorongással, hanem az alacsony szubjektív jólléttel és a pszichológiai védőfaktorok hiányával.

Magyarországon 2015-től kezdődően szisztematikus várólista-csökkentési program vette kezdetét („X” térítési kategória) a várakozási idő számottevő mérséklése céljából. Vizsgálatunkban a 2015–2018 közötti időszakban az „X” térítési kategóriában elszámolt esetek igénybevételi mutatóit és területi megoszlását elemeztük. Retrospektív, kvantitatív kutatásunk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által biztosított adatbázison alapult, amely a várólista-csökkentési program finanszírozására 2015-ben létrehozott „X” térítési kategóriában elszámolt esetszámokat foglalta magában 2015–2018 között. Az adatbázis tartalmazta a betegek nemét és életkorát, megye szerinti lakhelyét, az ellátó intézmény megyéjének és tí­pusának megnevezését, valamint az elvégzett beavatkozásokat. A vizsgálati időszakban 27 716 esetszámot (átlagéletkor 68,05 év) számoltak el női többséggel (63,1%). Tízezer lakosra vetítve, az esetszám az alábbi megyékben volt a legmagasabb: Baranya (84,63), Somogy (60,17) és Zala (58,89). Az elszámolt eseteket 71,6%-ban a beteg lakóhelye szerinti megye határán belül látták el. A legnagyobb számban szürkehályogműtéteket finanszíroztak. A várólista-csökkentési programban elszámolt esetek között jelentős területi egyenlőtlenségeket találtunk. Az intézményi szerepvállalás is változatos képet mutatott.

A szerzők rendhagyó ápolástörténeti munkájukban áttekintik azt a 20. század kilencvenes éveiben felerősödött fejlődési folyamatot, amelynek során az ápolás szakmából hivatássá vált Ma­gyar­or­szá­gon. A hivatásként elismert szakmát jellemzi a gyakorlói számára biztosított hosszú idejű oktatás és képzés, az önálló szakmai szerveződés, a saját etikai kódex és a hivatás jogi szabályozása. A cikk sorra veszi ezeket a tényezőket, hang­­­­­­súlyosan foglalkozva a hazai ápolóképzés kialakulásával és fejlődésével, majd be­mutatja a gyakorlati ápolástól az ápolástudomány megjelenéséig ívelő fejlődést, amelyhez szervesen hozzátartozott a Nő­vér című tudományos igényű szakfolyóirat létrejötte is. Tárgyalja az ápolás és ápolási gyakorlat jogi szabályozását, az ápolók szakmai szerveződésének történetét. A ke­retrendszer kialakítása szükséges feltétel volt ahhoz, hogy az ápolói szakma saját magát változtassa hivatássá, társadalmilag megbecsült foglalkozássá.

Az egyes kisebbségekhez tartozó személyek közös jellemzője, hogy általános egészségi állapotuk rosszabb, mint a többségi társadalomhoz tartozóké, továbbá gyakran szenvednek el diszkriminációt mindennapi életük során. A kisebbségekhez tartozó gyógyítók szívesebben dolgoznak kisebbségekhez tartozó betegekkel, vagy hátrányosabb helyzetű ellátási területeken, ami fontos lehet az egészségügyi rendszerben megjelenő egyenlőtlenségek csökkentésében. Anonim, online kérdőív négy magyar orvosegyetem általános orvos hallgatóival (n = 530, válaszadási arány: 8,86%). Jelen írásunkban, deskriptív elemzés segítségével a hallgatók észlelt diszkriminációval kapcsolatos vélekedéseit elemezzük. Konfirmatív statisztikai elemzéseink (statisztikai tesztek) eredményeit exploratív statisztikai kontextusban értelmeztük. A válaszadók 29,6%-a vallja magát valamilyen kisebbséghez tartozónak. Az elmúlt évben a kisebbséghez tartozó hallgatók 63,0%-a, illetve a nők 53,8%-a számolt be negatív megkülönböztetésről, a többségi hallgatóknál ez az arány 37,8%, míg a férfiaknál 31,9% volt. A hallgatók szerint a leggyakoribb jelenség a nemi identitás, az etnikai hovatartozás, a szexuális orientáció és a fogyatékosság kapcsán elszenvedett diszkrimináció. A válaszadók legnagyobb arányban az „ageizmus”, vagyis a 30 év alatti (12,0%) és az 50 év feletti (8,6%) életkorral összefüggő negatív megkülönböztetés létezésével nem értenek egyet. A diszkrimináció elterjedtségének megítélése nem mutatott összefüggést a kisebbségi státusszal. A kisebbséghez tartozó hallgatók számára kevésbé jelent kényelmetlenséget más kisebbséghez tartozókkal együtt dolgozni. A férfi hallgatók ugyanakkor a szexuális, valamint transzszexuális ki­sebb­séghez tartozó munkatársakkal való mun­kát nagyobb százalékban tartják ké­nyel­metlennek, mint a nők. Az egyetem sok­színűségért tett erőfeszítéseinek megítélésében a kisebbségi hallgatók kevésbé érzik elégségesnek az egyetemek erőfeszítéseit. A kisebbséghez tartozóknak és női hallgatóknak kulcsszerepük lehet az ellátórendszerben megjelenő egyenlőtlenségek és diszkrimináció csökkentésében. Annak ellenére, hogy a nők nagyobb arányban vannak jelen az orvosképzésben, nagyobb arányú hátrányos megkülönböztetésről számolnak be, mint férfi hallgatótársaik. Ugyanakkor vizsgálatunk fontos korlátját jelenti – a téma jellegéből is adódó – alacsony válaszadási arány, amely nem teszi lehetővé az eredmények általánosíthatóságát.