A szerzők a magasvérnyomás-betegség legfontosabb hazai epi demiológiai vonatkozásait mutatják be a nemzetközi adatok tükrében és saját tapasztalataik alapján. A hypertonia előfordulása hazánkban egyenletesen emel - kedik és 2011-ben a közel 10 millió lakosból már meghaladta a hárommilliót. A kor előrehaladásával és a szisztolés nyomás emelkedésével párhuzamosan az előfordulás gyakorisága egyre nagyobb és 65 év felett már meghaladja a 60%-ot. Ezzel együtt növekszik a gyermek- és serdülőkorban lévőknél az átlagos vérnyo - másérték, másrészt 65-70 év felett igen nagy arányban találkozunk izolált szisztolés hypertoniával. Az előbbi szorosan összefügg a fiatalok testsúlynövekedésével, az utóbbiaknál az atherosclerosis okozza az alacsony diasztolés nyomást. Az ország egyes régiói között szignifikáns különbség áll fenn a prevalenciában. A leginkább érintett két régió a Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország. Nők esetében nagyobb arányszámban találunk hypertoniás betegeket. Az ismert hypertoniások esetében körülbelül 45-50 éves korig a férfiak arányszáma nagyobb, majd egy kiegyenlítési időszak után az időskorban a nőknél gyakoribb a betegség előfordulása. Jellemző, hogy a hypertonia és a 2-es típusú diabetes vonatkozásában 2004-től a morbiditás és mortalitás egyaránt emelkedik, míg a myocardialis infarktus és a stroke arány - száma szignifikánsan csökkent. Az észlelt szervkárosodások terén kimutatható a bal kamra-hypertrophia és a microalbuminuria gyakoriságának növekedése. A társbetegségek közül a leggyakrabban a metabolikus szindrómával, diabetes mellitusszal és ischaemiás szívbetegséggel találkozunk.

Célkitűzések - A posztakut rehabilitáció során hydrocephalus miatt kezelt betegek eredményeinek vizsgálata és a tapasztalatok összefoglalása. Módszer - Retrospektív vizsgálat 2002. január 1. és 2008. december 31. között az OORI Koponya-agy Sérültek Rehabilitációs Osztályán. Eredmények - A hét év során hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek közül hat esetben primer, míg a többi 83 esetben szekunder hydrocephalus volt a diagnózis. A betegek átlagéletkora 36 (14-80) év volt. Az ismert eredetű hydrocephalusok közül leggyakrabban a poszttraumás fordult elő: 52/83. A többi hydrocephalus 23 esetben stroke, hét alkalommal daganat műtéti eltávolítását követően, és egy esetben cranioplastica után alakult ki, majd ezután került sor a söntműtét elvégzésére. A 83 esetből 20 alkalommal a rehabilitációs osztályon észleltük a hydrocephalus kialakulását, valamennyi a poszttraumás csoportba tartozott, míg a többi esetben már a söntműtét elvégzése után vettük fel rehabilitációra a betegeket. A söntműtétek a hydrocephalus észlelése után, a baleset vagy a betegség kialakulásától számítva átlag a 70. (20-270) napon történtek. Posztoperatív szövődmény 12 esetben fordult elő, ebből hat infekciós eredetű volt, hat alkalommal viszont vezetési zavar miatt kellett söntrevíziót végezni. A söntbeültetés után a poszttraumás hydrocephalusban szenvedő betegek közül 40 esetben (40/52) észleltünk funkcionális javulást, amely a FIM-skálán számszerűen is kimutatható volt, 12 beteg állapota nem változott. A többi 31 beteg közül csak két esetben nem észleltünk a funkcionális állapotban is kimutatható javulást. Következtetések - A súlyos agykárosodást követő hydrocephalust, gyakorisága és következményei miatt a jelentős szövődmények közé soroljuk. A posztakut rehabilitációval foglalkozó osztályunkon a hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek 4,4%-ban fordultak elő. A műtétet követően az esetek 77%-ában észleltünk javulást. A legnagyobb számban előforduló poszttraumás hydrocephalus aránya 5,2% volt osztályunkon a vizsgált hétéves időszakban. A hydrocephalus kialakulásának észlelése 24%-ban a rehabilitációs osztályon történt, és a posztoperatív szövődmények is itt jelentkeztek, az esetek 14%-ában, ezért az ilyen betegekkel foglalkozó szakembereknek, így a rehabilitációs osztályokon dolgozóknak is járatosnak kell lenni a hydrocephalus diagnosztikájában és a söntműtét utáni szövődmények észlelésében egyaránt. Szoros munkakapcsolat szükséges az akut és posztakut ellátók között az érintett betegcsoport sikeres rehabilitációja érdekében.

A hosszú távon alkalmazható centrális vénás eszközök alapvető jelentőségűek az onkológiai betegek kezelésében, enyhítik a gyakori vénapunkciók és kanülálások okozta stressz- és diszkomfortérzést. A centrális vénabiztosítás javallatait, lehetőségeit, a korai és késői szövődményeket, azok elhárításának módját ismerteti a közlemény nemzetközi és hazai ajánlások, a szakmai irodalom áttekintése alapján. Gyakorlott és összeszokott team kezében, a gondozási-követési elvek következetes alkalmazásával az implantálható centrális vénás katéterrendszerek onkológiai alkalmazása ajánlott hatékony és biztonságos lehetőség.

BEVEZETÉS - A 2-es típusú diabetes mellitus és a csökkent glükóztolerancia gyermekkori előfordulása világszerte növekvő tendenciát mutat. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 1989. január és 1998. szeptember között vizsgáltuk a 2-es típusú diabetes mellitus és az előfutárának tekintett csökkent glükóztolerancia előfordulását a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekklinikájának betegei körében. EREDMÉNYEK - Az adott periódusban a klinikán 161 gyermeknél kórisméztünk csökkent glükóztoleranciát és 34 gyermeknél 2-es típusú diabetes mellitust. Mindkét csoportban kiemelendő a lányok predominanciája. A betegek 53%-ánál a pubertás már megindult. Jelentős részük túlsúlyosnak bizonyult. Mind a szérumtriglicerid-, mind a koleszterinszintek meghaladták az életkori standard értékeket. A 24 órás vérnyomás-monitorizálás során mindkét betegcsoportban relatív éjszakai hypertoniát észleltünk. A betegek 35%-ánál a vizeletalbumin-exkréció a mikroalbuminuriás tartományban volt. KÖVETKEZTETÉS - 2-es típusú diabetes mellitus esetén már fiatalkorban is megtalálhatók a késői szövődmények korai jelei, s ez a minél korábbi diagnózis felállításának fontosságára hívja fel a figyelmet.

Célkitűzés - A percutan vertebroplastica (PVP) a kompressziós csigolyatörések aktív kezelésének gyors és egyszerű, minimálisan invazív módszere, mely hatékonyan csillapítja a fájdalmat, és korai mobilizációt tesz lehetővé. Hátránya, hogy a komprimált csigolyában a híg csontcement véletlenszerű penetrációja nehezen kontrollálható, extravertebralis terjedése viszonylag gyakori szövődmény. Most azt vizsgáltuk, hogy rádiófrekvenciás fűtés segítségével szabályozott viszkozitású cement kontrolállt befecskendezése csökkenti-e hasonló szövődmények előfordulását legalább a hagyományos vertebroplasticával összevethető klinikai eredmények mellett. Anyag és módszer - Etikai bizottság által engedélyezett többcentrumos klinikai vizsgálat keretében rádiófrekvenciamodulált percutan csigolyastabilizáció (RF-PVS) módszerével kezeltük 28 beteg 32 összeroppant csigolyáját. A rendszer híg polimetil-metakrilát csontcementet fecskendez be nyomáskontrollált hidraulikus pumpa segítségével, miközben a cement viszkozitását közvetlenül a csigolyába lépés előtt rádiófrekvenciás fűtés segítségével növeli meg. Röntgenfelvétellel és CT-vel vizsgáltuk az extravertebralis cementszivárgás előfordulását. A fájdalom intenzitását vizuális analógskálán (VAS), míg a betegek funkcionális aktivitását az Oswestry Disability Index (ODI) segítségével hasonlítottuk össze a beavatkozás előtt és azt követően egy nappal, illetve egy és három hónappal. Eredmények - A beavatkozás minden esetben sikeres volt. Klinikai szövődmény, intraspinalis vagy intraforaminalis cementszivárgás nem volt. Kilenc esetben (29%) a törött zárólemez mentén csekély mennyiségű cement került az intervertebralis résbe. A fájdalom mértéke három hónap után átlag 7,0-ről 2,5-re, a fájdalom okozta inaktivitás 52- ről 23%-ra csökkent. Következtetés - Kompressziós törés esetén a csontcement kontrollált befecskendezése RF-PVS módszerével kevés eset alapján alkalmas a klinikailag veszélyes extravertebralis cementszivárgás megelőzésére, a hagyományos vertebroplasticával megegyező klinikai hatékonyság mellett.