A szerzők a magasvérnyomás-betegség legfontosabb hazai epi demiológiai vonatkozásait mutatják be a nemzetközi adatok tükrében és saját tapasztalataik alapján. A hypertonia előfordulása hazánkban egyenletesen emel - kedik és 2011-ben a közel 10 millió lakosból már meghaladta a hárommilliót. A kor előrehaladásával és a szisztolés nyomás emelkedésével párhuzamosan az előfordulás gyakorisága egyre nagyobb és 65 év felett már meghaladja a 60%-ot. Ezzel együtt növekszik a gyermek- és serdülőkorban lévőknél az átlagos vérnyo - másérték, másrészt 65-70 év felett igen nagy arányban találkozunk izolált szisztolés hypertoniával. Az előbbi szorosan összefügg a fiatalok testsúlynövekedésével, az utóbbiaknál az atherosclerosis okozza az alacsony diasztolés nyomást. Az ország egyes régiói között szignifikáns különbség áll fenn a prevalenciában. A leginkább érintett két régió a Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország. Nők esetében nagyobb arányszámban találunk hypertoniás betegeket. Az ismert hypertoniások esetében körülbelül 45-50 éves korig a férfiak arányszáma nagyobb, majd egy kiegyenlítési időszak után az időskorban a nőknél gyakoribb a betegség előfordulása. Jellemző, hogy a hypertonia és a 2-es típusú diabetes vonatkozásában 2004-től a morbiditás és mortalitás egyaránt emelkedik, míg a myocardialis infarktus és a stroke arány - száma szignifikánsan csökkent. Az észlelt szervkárosodások terén kimutatható a bal kamra-hypertrophia és a microalbuminuria gyakoriságának növekedése. A társbetegségek közül a leggyakrabban a metabolikus szindrómával, diabetes mellitusszal és ischaemiás szívbetegséggel találkozunk.

A hosszú távon alkalmazható centrális vénás eszközök alapvető jelentőségűek az onkológiai betegek kezelésében, enyhítik a gyakori vénapunkciók és kanülálások okozta stressz- és diszkomfortérzést. A centrális vénabiztosítás javallatait, lehetőségeit, a korai és késői szövődményeket, azok elhárításának módját ismerteti a közlemény nemzetközi és hazai ajánlások, a szakmai irodalom áttekintése alapján. Gyakorlott és összeszokott team kezében, a gondozási-követési elvek következetes alkalmazásával az implantálható centrális vénás katéterrendszerek onkológiai alkalmazása ajánlott hatékony és biztonságos lehetőség.

A felületes hólyagtumorok gyógyítása a daganatkiújulások magas száma miatt nem korlátozódhat csupán azok sebészi eltávolítására. A gyógyítás szerves részét képezi a recidiva elleni küzdelem is. A szerzők a recidiva profilaxisára alkalmazott BCG-immunterápia mellékhatásait és szövődményeit 152 beteg kezelése és követése alapján összegezik. Ismertetik a szövődmények felismerésének és az ellenük való védekezésnek módjait. Megállapítják, hogy a nem elhanyagolható mellékhatások ellenére az adjuváns BCG-kezelés terápiás effektusa meghaladja a toxikus mellékhatások kockázatát, és hogy az évenként megismételt kezelési ciklus nem jelent többletveszélyt az egyetlen 6 hetes kurzushoz viszonyítva.

Célkitűzések - A posztakut rehabilitáció során hydrocephalus miatt kezelt betegek eredményeinek vizsgálata és a tapasztalatok összefoglalása. Módszer - Retrospektív vizsgálat 2002. január 1. és 2008. december 31. között az OORI Koponya-agy Sérültek Rehabilitációs Osztályán. Eredmények - A hét év során hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek közül hat esetben primer, míg a többi 83 esetben szekunder hydrocephalus volt a diagnózis. A betegek átlagéletkora 36 (14-80) év volt. Az ismert eredetű hydrocephalusok közül leggyakrabban a poszttraumás fordult elő: 52/83. A többi hydrocephalus 23 esetben stroke, hét alkalommal daganat műtéti eltávolítását követően, és egy esetben cranioplastica után alakult ki, majd ezután került sor a söntműtét elvégzésére. A 83 esetből 20 alkalommal a rehabilitációs osztályon észleltük a hydrocephalus kialakulását, valamennyi a poszttraumás csoportba tartozott, míg a többi esetben már a söntműtét elvégzése után vettük fel rehabilitációra a betegeket. A söntműtétek a hydrocephalus észlelése után, a baleset vagy a betegség kialakulásától számítva átlag a 70. (20-270) napon történtek. Posztoperatív szövődmény 12 esetben fordult elő, ebből hat infekciós eredetű volt, hat alkalommal viszont vezetési zavar miatt kellett söntrevíziót végezni. A söntbeültetés után a poszttraumás hydrocephalusban szenvedő betegek közül 40 esetben (40/52) észleltünk funkcionális javulást, amely a FIM-skálán számszerűen is kimutatható volt, 12 beteg állapota nem változott. A többi 31 beteg közül csak két esetben nem észleltünk a funkcionális állapotban is kimutatható javulást. Következtetések - A súlyos agykárosodást követő hydrocephalust, gyakorisága és következményei miatt a jelentős szövődmények közé soroljuk. A posztakut rehabilitációval foglalkozó osztályunkon a hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek 4,4%-ban fordultak elő. A műtétet követően az esetek 77%-ában észleltünk javulást. A legnagyobb számban előforduló poszttraumás hydrocephalus aránya 5,2% volt osztályunkon a vizsgált hétéves időszakban. A hydrocephalus kialakulásának észlelése 24%-ban a rehabilitációs osztályon történt, és a posztoperatív szövődmények is itt jelentkeztek, az esetek 14%-ában, ezért az ilyen betegekkel foglalkozó szakembereknek, így a rehabilitációs osztályokon dolgozóknak is járatosnak kell lenni a hydrocephalus diagnosztikájában és a söntműtét utáni szövődmények észlelésében egyaránt. Szoros munkakapcsolat szükséges az akut és posztakut ellátók között az érintett betegcsoport sikeres rehabilitációja érdekében.

Rheumatoid arthritisben a nyak a harmadik leggyakrabban érintett régió. Már a betegség korai szakaszában is előfordul neurológiai tünetet okozó nyaki laesio, de megjelenése több mint tíz éve fennálló betegség esetén várható. Adott betegnél nehéz megjósolni a radiológiai progressziót, a betegek 16-80%-a esetében az instabilitás 5-10 év alatt romlik. A betegek nagy részénél évekig nem jelentkeznek neurológiai tünetek, azonban esetükben a neurológiai szövődmények, sőt a hirtelen halál fokozott kockázata áll fenn. A súlyos ízületi deformitások a korai neurológiai tüneteket gyakran elfedik, de ha a myelopatha kialakul, rendszerint gyors progresszió észlelhető. A rheumatoid nyaki betegségek kezelésénél elsődleges feladat az irreverzibilis neurológiai deficit kialakulásának a megelőzése. A korai neurológiai elváltozások rendszeres, gondos fizikális vizsgálattal a súlyos ízületi állapot ellenére is felismerhetők. Az oldalirányú funkcionális nyaki röntgenfelvételeken a subluxatiók dinamikája mérésekkel pontosabban nyomon követhető, elsősorban a posterior atlantodentalis távolság és a CII-CVII gerinccsatorna-átmérő csökkenése alapján szűrhetők ki a különösen veszélyeztetett betegek, akiknél további vizsgálatok, esetleg műtét szükséges. A műtét során dekompressziót végeznek és optimális helyzetben stabilizálják a nyakat. A műtét prognózisa lényegesen jobb, ha az opus előtt a betegnél nem észlelhető súlyos neurológiai deficit.