A génterápiát eredetileg elsõdlegesen olyan betegek kezelésére fejlesztették ki, akiknek valamilyen géndefektusuk van, és a hiányzó gént pótolják ezzel az eljárással. Késõbb az indikációs kört géntranszfer formájában kiterjesztették, ami bizonyos betegségek kezelésére alkalmas gének bevitelét jelenti. Ez utóbbi eljárás bevezetésre került rheumatoid arthritisben is, ahol a génterápiának számos elõnye lehet más eljárásokkal szemben. A gének két nagy csoportja mindenképpen alkalmas a terápiás felhasználásra: a szolúbilis gyulladásos mediátorok (például citokinek) genetikai szuppressziója gátolja a synovitist, az apoptózis génjeinek indukciója pedig a programozott sejthalál beindítása révén gátolja a gyulladásos sejtek ízületekben való felhalmozódását. Korábban a citokingéntranszferrõl már beszámoltunk, ezen öszszefoglalóban az apoptózissal kapcsolatos adatokat tekintjük át. Fõleg azon célgénekre koncentrálunk, amelyekrõl kiderült, hogy arthritis-állatmodellekben apoptózist indukálnak. Emellett azon apoptózissal kapcsolatos mechanizmusokat is áttekintjük, amelyek szerepet játszanak a synovialis gyulladásban.

BEVEZETÉS - Rheumatoid arthritisben gyakran szekunder osteoporosis alakul ki. Az osteoporosis patogenezisében felvetették a D-vitamin-receptor- (VDR-) gén BsmIpolimorfizmusának jelentõségét. A rheumatoid arthritis és a BsmI-polimorfizmus kapcsolatáról alig van adat. A szerzõk vizsgálatukban összevetették a különbözõ országok BsmIgenotípus- megoszlásának adatait az általuk vizsgált kontrollok értékeivel. MÓDSZEREK - A vizsgálatban 64 rheumatoid arthritises betegnél és 40 egészséges kontrollszemélynél határozták meg a VDR-gén BsmI-polimorfizmusát. A genotípusokat összevetették a csontanyagcserére jellemzõ denzitometriás és laboratóriumi paraméterekkel, valamint az arthritisre utaló laboratóriumi markerekkel. EREDMÉNYEK - A kontrollok között a homozigóta BB genotípus elõfordulása európai viszonylatban is nagyon magas (27,5%). Rheumatoid arthritises betegeknél (mindannyian osteopeniás/osteoporosisos betegek) a BB genotípus elõfordulása ritkább, a bb gyakoribb, mint a nem osteoporosisos, kontrollegyénekben. A csontanyagcsere indikátorai vizsgálatukban a B haplotípussal függtek össze. A B allél alacsonyabb csontsűrűséggel és fokozottabb csontvesztéssel járt. A bb genotípus magasabb csontásványianyag-tartalommal mutatott összefüggést. A csontanyagcsere markereinek vizsgálata során a szerzõk a B alléllel rendelkezõknél fokozott osteoclast- és osteoblastaktivitást figyeltek meg. A rheumafaktor titere, amely a rheumatoid arthritis lefolyását jellemzõ egyik fontos laboratóriumi marker, a b haplotípussal függött össze a vizsgálatban, a bb genotípusú betegeknél szignifikánsan magasabb titert mértek. KÖVETKEZTETÉSEK - Mindezek alapján feltételezhetõ, hogy a bb/BB arány eltolódása szerepet játszhat az osteoporosis, illetve esetleg az arthritis kialakulásában.

[Cél - Idegvezetési vizsgálatok és gastrocnemius H-reflex-válaszok értékelése és összehasonlítása rheumatoid arthritisben (RA) szenvedő betegek és egészséges felnőttek esetében. Eszközök és módszerek - A vizsgálat 26 RA-beteg és 22 egészséges felnőtt bevonásával történt. Mindkét csoportban értékeltük az idegvezetési vizsgálat (NCS) eredményeit és a kétoldali gastrocnemius H-reflex-válaszokat. Rögzítettük az életkort, a nemet, a subcutan csomók és ízületi deformitások előfordulását, a laboratóriumi paramétereket, a betegség időtartamát, a reumaellenes és szteroid gyógysze-rek használatát. A betegségaktivitás értékelése a 28 ízületre kiterjedő DAS28 betegségaktivitási index alapján történt. A funkcionális státuszt Health Assessment Questionnaire (HAQ) egészségfelmérő kérdőívvel, a fájdalomintenzitást vizuális analóg skálával (VAS) mértük. Eredmények - Az RA-betegekben 73%-os volt az elekt-roneuromiográfiás (ENMG) rendellenességek aránya. A leggyakoribb diagnózis a carpal tunnel szindróma (61,4%) volt. Az ENMG-leletek, valamint a klinikai és laboratóriumi sajátosságok között nem volt kimutatható szignifikáns kap-csolat. Az RA-betegekben a jobb oldali H-reflex-válaszok latenciája statisztikailag hosszabb volt (p=0,03). A számított cut-off szintek szerint az RA-betegek között gyakoribb volt a hosszabb H-reflex-latencia. Következtetések - A vizsgálatban az RA-betegek körében gyakori volt a betegség időtartamától és súlyosságától függetlenül kialakuló entrapment neuropathia. Az RA-betegekben hosszabbak voltak a H-reflex-latenciák cut-off értékei. Ez információt szolgáltathat az RA-betegek hosszú perifériás idegei korai neuropathiás érintettségével kapcsolatosan. Mindazonáltal, szükséges az eredmények megerősítése nagyobb populációs vizsgálatok révén.]

Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.

BEVEZETÉS - Egyre több adat szól amellett, hogy a 25-hidroxi-D3-vitamin [25(OH)D3] hiánya is hozzájárulhat a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek csontanyagcsere-zavarainak kialakulásához. Ennek ellenére nagyon kevés adat áll rendelkezésre e betegek D3-vitaminstátusáról. Keresztmetszeti vizsgálatunkban a D3-vitaminellátottság és a mellékpajzsmirigy-funkció, a csontátépülés üteme, a csonttömeg és a csontszerkezet közötti összefüggéseket vizsgáltuk hemodialíziskezelésben részesülő betegek körében. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Hatvankilenc, tartósan hemodializált betegen végeztünk csontsűrűségmérést (DEXA) és csontultrahangos vizsgálatot (QUS). Egyidejűleg mértük a betegek 25-hidroxi-D3-vitamin-szintjét és a csontátépülés szérummarkereit. EREDMÉNYEK - A vizsgált betegcsoportban igen gyakori volt a klinikailag jelentős D3-vitamin-hiány: a betegek 59%-ának 25(OH)D3-vitamin-szintje 20 nmol/l alatt mozgott. Szignifikáns negatív korrelációt találtunk a szérum-25(OH)D3-vitamin-szint és a szérum intaktparathormon- (iPTH-) szintje között (r=-0,231, p<0,05), és ez az összefüggés többváltozós elemzésben is szignifikáns maradt. Emellett pozitív korrelációt mutattunk ki a szérum-25(OH)D3-vitamin-szint és a radiuson mért csontsűrűség (BMD) között (r=0,424, p<0,01).Végezetül, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek esetében először mutattuk ki, hogy a 25(OH)D3-vitamin-szint szignifikáns, független kapcsolatban állt a calcaneuson kvantitatív csontultrahanggal mért frekvenciafüggő ultrahanggyengüléssel (BUA) (β=0,237, p<0,05). KÖVETKEZTETÉS -A D3-vitamin hiánya szerepet játszhat a tartósan dializált vesebetegek csontanyagcsere-zavarainak kialakulásában, ezért indokoltnak tartjuk e betegcsoport D3-vitamin-szintjének rendszeres monitorozását, a D-vitaminhiány óvatos korrekcióját. Eredményeink azt is alátámasztják, hogy a QUS-vizsgálat hasznos információval járulhat hozzá a krónikus veseelégtelenségben szenvedők csontállapotának felméréséhez.