Lege Artis Medicinae

A bázis-bolus elv érvényesítése analóg inzulinokkal praepubertas korú cukorbeteg gyermek esetében

BLATNICZKY László

2012. JÚNIUS 15.

Lege Artis Medicinae - 2012;22(05)

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú diabetes mellitus gyermekkorban alkalmazott inzulinkezelésének kombinációját az életkoron kívül a diéta befolyásolja alapvetően. Ugyanakkor az egyes gyermekek életritmusában igen nagy eltérések vannak. Ez szükségszerűen vezet ahhoz, hogy a kezelésnek - a rendelkezésre álló, különböző hatásgörbéjű inzulinkészítmények optimális megválasztásával - egyénre szabottnak kell lennie. A cél természetesen az évekig-évtizedekig fenntartandó közel normoglykaemia. ESETISMERTETÉS - A szerző jelenleg 10 éves kislány esetét ismerteti, akinél az immár négy éve fennálló diabetes inzulinkezelése során számos kombinációt alkalmaztak. Több mint két évig előkevert inzulinnal is jó anyagcsere-egyensúly volt biztosítható. Az ezt követően humán inzulinokkal végzett intenzív kezelés azonban csak szerény eredményre vezetett. Ennek oka elsősorban az volt, hogy bár a gyermek diétája - életkorának megfelelően - napi hat étkezést tartalmazott, napirendje és étkezési szokásai igen szertelenek voltak. A hatszori étkezés megtartását, de belső arányainak megváltoztatását követően analóg glargin-glulizin kombinációs kezelést alkalmaztak, a bázis-bolus arány jelentős növelésével. A kezelés bevált, a HbA1c a céltartományba került, anélkül, hogy - a rapid analóg elméleti hatása okán - a mellékétkezések előtt hypo-, utána pedig hyperglykaemiás periódusok váltakoztak volna. KÖVETKEZTETÉS - A remisszió ideje alatt előkevert humán inzulinnal akár évekig jó anyagcsere-egyensúly biztosítható, miközben napi (legalább) két szúrást megtakaríthatunk. Praepubertasban lévő, napi hatszori étkezést igénylő gyermekek esetében az analóg inzulinokkal (glulizin/glargin) folytatott intenzifikált inzulinkezelés rendszertelen életvitel esetén megpróbálható. Az emelt arányban adott glargin képes kompenzálni a minimálisra csökkentett mellékétkezések vércukoremelő hatását.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Borderline és stigmatizáció Interjú dr. Ratkóczi Évával

NAGY Zsuzsanna

Egy eset kapcsán nemrégiben tiltakozó közleményt adott ki az Antistigma Egyesület, mely a hazai médiamegjelenésekben figyeli a mentális és pszichiátriai betegségekről közvetített képet. Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú és kognitív viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.

Lege Artis Medicinae

Csőre és allövet - a klistély rövid története

MAGYAR László András

Az idősebb Plinius (Kr. u. 23-79) csodálatos Természetrajzában az állatok különleges képességeiről szólva a következőket írja (Hist. Nat. 8.41.): „Egyiptomban hasonlóra képes egy íbisznek nevezett madár is, aki görbe csőre segítségével azon a fertályán öblítgeti magát, amelyen át egészségünk érdekében táplálékunk maradékától szoktunk megszabadulni.”

Lege Artis Medicinae

A májbetegségek és a diabetes kapcsolata

WINKLER Gábor

A máj kulcsszerepet tölt be az anyagcserében. Így aligha meglepő, hogy akut és kifejezettebben a krónikus megbetegedéseit a szénhidrát-anyagcsere többirányú károsodása kísérheti, illetve hogy cukorbetegség, elsősorban 2-es típusú cukorbetegség kialakulása a máj strukturális átalakulását eredményezheti. A közlemény áttekinti e kétirányú kapcsolat főbb patogenetikai mechanizmusait, kitér a terápiaválasztás speciális szempontjaira, és felhívja a figyelmet a diabeteses anyagcsere ellenőrzésének speciális nehézségeire.

Lege Artis Medicinae

A hepaticus encephalopathia megelőzésének és kezelésének lehetőségei

HUNYADY Béla

Az akut vagy krónikus májbetegségek előrehaladtával májelégtelenség, ennek részjelenségeként hepaticus encephalopathia alakulhat ki. Ez utóbbi a májcirrhosisban szenvedő betegek több mint 70%-ánál jelentkezik. A kognitív funkciók károsodása, az alvászavar, a memóriazavarok és a koordinációs zavarok miatt már enyhe formában is korlátozhatja az érintettek önálló életvitelét, cselekvőképességét, és életminőség- romláshoz, munkaképesség-csökkenéshez vezethet. Legsúlyosabb formája, a májkóma pedig a máj eredetű halálozás egyik vezető oka. Mindez egyúttal jelentős egészségügyi ráfordítást generál. A hepaticus encephalopathiát diétás megszorítások mellett a precipitáló tényezők megelőzésével és kezelésével, a toxikus anyagok (különösen az ammónia) termelődésének és felszívódásának gátlásával és a megbomlott aminosav-egyensúly korrigálásával kezeljük. A hagyományosan alkalmazott diszacharidkezelés (laktulóz, laktitol) mellett evidenciává vált az enteralis patogén baktériumokra ható, fel nem szívódó antibiotikum, a rifaximin hatékonysága és biztonságossága mind a megelőzésben, mind pedig a kezelésben. Újdonságot jelent továbbá a mesterséges májtámogató kezelés hazai bevezetése. Az összefoglaló a hepaticus encephalopathia kezelésére vonatkozó tapasztalatokat tekinti át a májbetegek ellátásában részt vevő kollégák számára.

Lege Artis Medicinae

Quo vadis? Mégis, kinek az élete?

KAPÓCS Gábor

Nem értem. Nem értek egy nyilván mások számára teljesen nyilvánvaló dolgot. Egyszerűen értetlenül állok az előtt, hogy bár összegyűlt egy robusztus tudásanyag, de mégis, mintha erről senki sem akarna tudomást venni ebben az országban (sem). Mert csak a nem tudással tudom magamnak megmagyarázni a mindennapok egyes perverz történéseit.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

1-es és 2-es típusú diabeteszes betegek a peritoneális dialízis programban

JUHÁSZNÉ LESKÓ Mónika, GYÖRFI Gáborné, LADÁNYI Erzsébet

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

Lege Artis Medicinae

A bázisinzulin optimalizálása 1-es típusú cukorbeteg serdülő esetében

BLATNICZKY László

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú (inzulinfüggő) diabetes mellitus (1TDM) totális fázisában a napi inzulinadagot mind mennyiségileg, mind minőségileg úgy kell meghatározni, hogy hatására az elfogyasztott diéta és a beteg életvitele eredőjeként a napszakos vércukorprofil a normoglykaemiát közelítse meg. A serdülés az 1TDM-ben szenvedő ifjak számára igen megterhelő - gyakran megrázó - pszichoszomatikus állapot. Nem csak a kontrainzuláris hormonok (elsősorban a növekedési hormon) fokozott - de rapszodikus - elválasztása miatt, hanem a gyermek sajátos lelkiállapota okán is. Ezért a kontrainzuláris hatást ellensúlyozni kívánó bázisinzulin típusának és mennyiségének a helyes megválasztása ebben az életperiódusban is az optimális kezelés kulcsa. ESETISMERTETÉS - Serdülés alatt álló, 11 éves, 7,5 éve 1TDM-ben szenvedő leány bázisinzulin-igényének és anyagcsereegyensúlyának glargin inzulinnal történő optimalizálási folyamatát mutatjuk be. Az eredmény elérése érdekében mind a glargin mennyiségét, mind az adagolás napszakos időpontját változtatni kellett. KÖVETKEZTETÉSEK - Az optimális anyagcsere elérése érdekében a bázisinzulinnak mind a mennyiségét, mind a hatásgörbéjét igazítani kell és lehet az aktuális általános testi fejlettségi állapothoz. Serdülés alatt a bázisigény jelentősen meghaladhatja az általánosan elfogadott 50%-ot. A glargin inzulin adagolásának napszak szerinti változtatása lehetőséget teremt a fokozottan érvényesülő kontrainzuláris hatások aktuális ellensúlyozására.

Ca&Csont

Csontanyagcsere-zavarok 1-es típusú diabetesben

KERÉNYI ZSUZSA, TAMÁS GYULA, TABÁK Gy. Ádám, SPEIZER SZABINA, SPEER Gábor, MÉSZÁROS SZILVIA, LAKATOS Péter, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Lege Artis Medicinae

Biohasonló inzulinok a láthatáron

JERMENDY György, KERPEL-FRONIUS Sándor

A diabetológiai gyakorlatban ma csak humán inzulint vagy inzulinanalógot tartalmazó készítményt használunk inzulinterápia szükségessége esetén. A humán inzulinok védettsége lejárt, az inzulinanalógok közül a glargin védettsége napjainkban fog megszűnni. A biohasonló inzulinkészítmények megbízható előállítása a gyógyszer­ipari kutatás egyik kihívását jelenti. Bár a világ néhány országában már forgalmaznak hasonló típusú inzulinkészítményeket, de regisztrációjuk elsősorban az eltérő minőségi követelmények miatt Európában és az Amerikai Egyesült Államokban nem történt meg. E téren áttörésként értékelhető, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2014-ben első követő inzulinkészítményként befogadta a biohasonló glargint. A közleményben a biohasonló inzulinkészítmények (versus generikus gyógyszerek) jellegzetességeit, előállításának nehézségeit tekintjük át. A biohasonló inzulinkészítmények esetében kiemelt jelentősége van az összehasonlító hatékonysági és biztonságossági vizsgálatoknak. A biohasonlóságot farmakokinetikai és farmakodinámiás tanulmányokkal, továbbá véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok eredményeivel kell igazolni. Kiemelt jelentősége van az eltérő immunogenitásból potenciálisan adódó következmények tisztázásának is.

Lege Artis Medicinae

A bázis-bólus elv alkalmazási lehetőségei 1-es típusú diabeteses serdülő kezelésében

BLATNICZKY László

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú diabetes mellitus kezelésében a bázis-bólus elv a múlt század vége óta meghatározó az inzulinkezelés beállításában. Az inzulinpumpa-kezeléssel nyert tapasztalatok bizonyítják, hogy a helyes mennyiségben és dinamikával megválasztott bázisinzulin-kezelés teljes egészében kompenzálni tudja a máj napszakos glükóztermelési képességét, illetve az inzulinreceptorok aktivitásának napszakos változását. Amennyiben tehát megfelelően megválasztott bázisinzulinkezelést alkalmazunk, a diéta szénhidráttartalmától függő vércukorváltozás analóg, rövid hatású inzulinnal jól kézben tartható. ESETISMERTETÉS - A szerző egy serdülő fiú közel ötéves kezelésének ismertetésével bemutatja azokat a kezelési lehetőségeket (egyben kudarcokat), melyekkel ma többkevesebb sikerrel próbálkozhatunk. Az egyes kezelési módoknak megvolt a helye a beteg diabetesének fázisaiban. Ugyanakkor a ma legkorszerűbbnek elismert inzulinpumpa- kezelés - a beteg együttműködésének hiányában - eredménytelen volt, ezért ezt a kezelést felfüggesztették. A pumpakezelés tapasztalatai alapján viszont a visszaállított intenzív-konzervatív kezelés során a glargin bázisinzulin mellett a bólusmennyiséget 10 g szénhidrátra vonatkoztatva adták meg, szabadabbá téve ezzel a diétát. Ez a módszer jelentős anyagcserejavulást eredményezett. KÖVETKEZTETÉS - A bázisinzulin-mennyiség és hatásgörbe helyes megválasztása intenzív konzervatív kezelés során a jó anyagcsere-egyensúly elérésének feltétele. Romló anyagcsere-egyensúly esetén az eredménytelen inzulinpumpa-kezelés felfüggesztése indokolt, és a beteg számára nem jelent hátrányt, ha az új beállítás körültekintő. A glargin mellett alkalmazott, a szénhidrátmennyiségre számított analóg, rövid hatású bóluskezeléssel alkalmazkodni lehet a rosszul együttműködő, elégtelen életritmusú betegek anyagcseréjéhez - a jó eredmény reményében.