A tanulmány célja a stressz és a hypertonia, illetve a cardiovascularis betegségek kapcsolatának áttekintése, valamint egy Magyarországon is elérhető, a stresszkezelést segítő, bizonyítottan hatékony magatartásorvoslási program bemutatása. Számos, a patogenezist és a klinikai végpontokat vizsgáló tanulmány bizonyítja a cardiovascularis megbetegedések és a pszichoszociális tényezők (ideértve a mentális betegségek egyidejű fennállását, egyes személyiségtényezőket vagy éppen a társas környezetet) szoros összefüggését. Ezzel összhangban az Európai Kardiológiai Társaság 2016. évi szakmai irányelvei I.A szintű ajánlásként tartalmazzák a pszichoszociális problémák azonosítását és magatartásorvoslási módszerekkel történő kezelését. A szakmai irányelvek minél szélesebb körű, átfogó gyakorlati alkalmazása elengedhetetlen a cardiovascularis kockázat csökkentése érdekében. Ennek fontos eleme a klinikumban dolgozó szakemberek képzése, a multidiszciplináris együttműködés erősítése, és a magatartásorvoslási beavatkozások integrálása a mindennapi ellátásba. A Williams Életkészségek® program egy nemzetközi, Magyarországon is széles körben elérhető stresszkezelő, kommunikációs készségfejlesztő program. Fő célkitűzése olyan egyszerű, a mindennapi életben alkalmazható megküzdési készségek elsajátítása, amelyek lehetővé teszik a pszichoszociális stresszhelyzetek sikeresebb kezelését, valamint a testi és lelki feszültségszint tudatos csökkentését. Cardiovascularis betegségben szenvedőknél javul a kimenetel és az életminőség. Az egészségügyi dolgozók számára kiemelten javasolt az átlagosnál magasabb stresszterhelés és a kiégés kockázatának csökkentésére. A gyógyítók és pácienseik együttműködése során a stressz mindkét felet érintheti. A Bálint-csoportok pozitívan befolyásolják az orvos-beteg kapcsolatot, segítik a betegségek komplexebb megközelítését, és hatékonyak az egészségügyi dolgozók kiégése elleni küzdelemben.

A follicularis lymphoma (FL) a leggyakoribb indolens lefolyású non-Hodgkin lymphoma típus, ennek ellenére ritka megbetegedés. A follicularis lymphomás betegek többsége általában hosszan, relatív jó életminőséggel él, de a jelenlegi standard immunokemoterápiás kezelésekkel végleges gyógyulás nem érhető el. A molekuláris genetikai ismeretek bővülése és a daganatos mikrokörnyezet szerepének jobb megismerése révén egyre többet tudunk a betegség patogeneziséről. A sejtfelszíni antigének funkcióinak, a jelátviteli utak kapcsolódási pontjainak részletes feltérképezése számos új gyógyszer (monoklonális antitest, kináz- és NFκB-gátló), a citotoxikus T-sejt sejtfelszíni receptorainak megismerése a monoklonális checkpoint-gátlók kifejlesztéséhez vezetett. Az epigenetikai moduláló szerek közül főként a metilációgátlókkal vannak kedvező tapasztalatok. Az új szerek közül legreményteljesebbnek és leghatékonyabbnak a tumoros mikrokörnyezetét szabályozó, immunmoduláns hatású lenalidomid tűnik, mely rituximabbal kombinálva, elsődleges kezelésként alkalmazva a jelenlegi standard kezeléssel azonos hatásúnak bizonyult. Az új ismeretek és gyógyszerek megfelelő használata a ténylegesen célzott és egyénre szabott kezelésekhez vezethet. Mindez a terápia hatékonyságát és egyúttal az élettartam további növekedését eredményezi. A nagyon hosszú betegségmentes élettartam pedig már gyógyulás.

Az elmúlt évtizedben megtudtuk, hogy az öregedést mind az osztódó, mind a nem osztódó sejtekben az epigenetikai információk változásai kísérik, ez az immunrendszer különböző sejtjeire, illetve magára az immunválaszra is igaz. Az epigenetikai változások különböző szinteken fordulnak elő, ideértve a hiszton poszttranszlációs módosítá- sainak és a DNS metilációjának megváltozott mintáit és a megváltozott nem kódoló RNS- (például mikro-RNS-) expressziót, a telomeráz/telomer rendszer változásait és az autofágia szintjének módosulását az öregedés során. Az egészséges immunválaszban a memória-T- és -B-sejtek szintjének immungerontológiai változása mögött álló epigenetikai változásokról is új adatokat tudtunk meg. Ide tartozik a Covid-járvány első három hullámában kimutatott, életkorfüggő citokinvihar jelensége is. Meglepő módon, bizonyos típusú epigenetikai információk transzgenerációs módon működhetnek, és befolyásolják az utódok élettartamát. Ez azt jelenti, hogy a kizárólagos genetikai meghatározottság helyett az immunválasz elsősorban epigenetikailag meghatározott; az étrend és más környezeti hatások (fertőzések, gyógyszerek) az epigenetikai információk megváltoztatásával befolyásolhatják az immunválasz időtartamát. Az utóbbi nagyon lényeges a vakcinák védőhatásának időtartamát illetően is.

Az 1990-es években a betegségek fejlődési eredete elmélet (Developmental origins of health and disease) térnyerésével elfogadottá vált, hogy a - DNS-szekvencia változásával nem járó - úgynevezett epigenetikai öröklődés szerepet játszik a betegségek kialakulásában. Az epigenetikai szabá­lyozás a környezethez való alkal­mazkodást, a reprodukciós sikert szolgálja, aminek a későbbi élet során fellépő hátrányos következménye is lehet a fokozott betegségrizikó. A krónikus, nem fertőző betegségek többségében az epige­netikai folyamatok szerepe már elfogadott. Újabb, gyorsan bővülő vizsgálatok világossá tették, hogy epigenetikai változások nemcsak felnőttkori krónikus, hanem egyes gyermekkori megbetegedésekben is oki szerepet játszanak. Az összefoglaló áttekinti azokat a gyakoribb gyermekbetegségeket, amelyekben az epigenetikai mechanizmusok szerepe meg­alapozottnak látszik. A téma fontosságát indokolja az epigenetikai szabályozás hosszú távú és kiterjedt hatása. A kóros epigenetikai szabályozás egyes elemei már vizsgálhatók a klinikai gyakorlatban, ma még első­sorban a diagnózis és a betegségrizikó meghatározása céljából, továbbá már rendelkezünk eszközökkel az epigenetikai szabályozás befolyásolására is.

Az epigenetika a genom olyan módosulásait jelöli, amelyek nem érintik a DNS nukleotidsorrendjét. A szabályozás lényegében a génexpresszióra irányul. Az epigenetika fő mechanizmusai a DNS és a hisztonok kémiai módosulásai, ezek reverzibilisek, szabályozásukat enzimkomplexek végzik, közvetlenül csatlakozva a metabolizmushoz és a jelátvivő utakhoz, valamint az intra- és extracelluláris mikrokörnyezet szenzoraihoz. Az epigenetikai szabályzók újabb csoportját jelentik a nem kódoló RNS-ek. Daganatokban ezeknek az epigenetikai eseményeknek számos hibáját kimutatták, amelyek terápiás célpontok lehetnek. Az első generációs gátlószerek (pl. azacitidin, decitabin, vorinostat, romidepsin, belinostat) már alkalmasok a daganatok kezelésére.