Miért különböznek az ikerpárok? - Az ikerkutatásról
ERDŐS Edina1, BÁLINT Bálint László1
2012. SZEPTEMBER 20.
LAM KID - 2012;2(03)
A jövő tudománya
ERDŐS Edina1, BÁLINT Bálint László1
2012. SZEPTEMBER 20.
LAM KID - 2012;2(03)
A jövő tudománya
Az orvostudomány fejlődésében kiemelt szerepet játszottak az ikerkutatások. Jelen összefoglalónkban bemutatjuk a hazai ikerkutatás elérhető adatait, illetve a statisztikai adatokból meghatározható ikerszámokat. Nemzetközi adatokkal összehasonlítva és az esetleges gyakoriságokat figyelembe véve kísérletet teszünk annak megállapítására, hogy milyen számban élnek ma Magyarországon daganatos betegségekben szenvedő ikrek, vagy ikertestvérrel rendelkezők. Adataink alapján ilyen jellegű hazai adatbázis létrehozása lehetséges és nagy segítséget nyújthatna a betegségek okainak és mechanizmusuknak a jobb megértésében.
A fejlett országokban a GNP (Gross Na-tional Product) 1-2%-át emészti fel az arthrosis kezelése. A betegség kialakulásában kulcsszerepet játszik a hialinporc, illetve a proteoglikán felépítésében szerepet játszó glükóz- aminoglikán (GAG) -molekulák vízkötő képességének károsodása. Az életkorral növekvő arthrosis leggyakrabban az alsó végtagi teherviselő ízületeket, a csípőket, térdeket és - ezeket is megelőz-ve - a kéz kisízületeit érinti, krónikus fájdalmat, mozgáskorlátozottságot okozva. Az arthrosis okozta fájdalom kezelésében alkalmazott nem szteroid gyulladáscsök-kentők (NSAIDek) nemcsak a fájdalomra, hanem a porcanyagcserére, több más mellett a GAGmolekulákra is hatást gyakorolnak. Az NSAID-ek csökkentik a gyulladásos folyamatokban szerepet játszó prosztaglandinok (PG) bioszintézisét, befolyásolják a szabad oxigéngyököket, az interleukinok (IL) szintjét és többek között a metalloproteinázok működését is. Az ízület szempontjából ideális NSAID stimulálja a porc formációját, csökkenti a porc reszorpcióját és a katabolikus citokinek szintjét. A porc-metabolizmusra legtöbb szempontból kedvezőnek a vizsgálatok az aceclofenacot találták.
Az őskőkortól a 20. századig lényegesen változtak a táplálkozási szokások, a tápanyagok minősége és összetétele. A korábbi emberfajok fehérjealapú kalóriafelvételét a neolit forradalom (a termelő gazdálkodásra történt áttérés) óta felváltotta a szénhidrátalapú táplálkozás. Az élelemtermelés kezdete a tápanyagok skálájának változását, a mozgásszegény életmód kezdetét is jelentette. Ezzel egy időben, mintegy ötezer évvel napjaink előtt megjelent az osteoporosis. A szerzők röviden ismertetik a korai emberfajok őskőkori és a Homo sapiens újkőkori, ókori, középkori és újkori táplálkozási szokásait, eledeleit és a táplálkozás, valamint a csontritkulás lehetséges kapcsolatát.
Az elmúlt évek vizsgálatai alapján kétségtelenné vált, hogy a D-vitamin nélkülözhetetlen az optimális immunvédekezés fenntartásához és immunmoduláns hatása szerepet játszik az infekciók elleni védekezésben is. Számos adat szól amellett, hogy alacsony szérum-25-(OH)-D-vitamin-koncentráció bizonyos infekciók gyakoribb előfordulásával jár és kedvezőtlenül befolyásol kórfolyamatokat. Erre vonatkozólag pozitív adatok elsősorban a Mycobacterium tuberculosis, általánosságban a légúti vírusok, a HIV, a hepatitis C és a szepszis esetében állnak rendelkezésre. A súlyos infekciók kimenetelének alakulásában igen sok tényező játszik szerepet, a D-vitaminhiány egyike azoknak, amelyek kedvezőtlen irányba tolják a folyamatot. További vizsgálatok feladata annak kiderítése, hogy ennek mekkora a klinikai jelentősége és a D-vitamin-hiány rendezése milyen mértékben befolyásolja a kórlefolyást.
Az osteoporosis és következményeinek ellátása jelentős egészségügyi teher a világ fejlett országaiban. A fejlett kezelési módszerek hatékonyan képesek csökkenteni a csontritkulás okozta csonttörések kockázatát. Kérdés azonban, hogy az utóbbi 15 évben bevezetett eljárások valóban számottevően csökkentették-e a valós élet körülményei között a törések számát, és ha igen, akkor ez mennyiben volt költséghatékony. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2004-2010 közötti adatainak elemzését végeztük el a fenti kérdés vizsgálatára. A hét év alatt az osteoporosissal kezelt betegek körében folyamatosan csökkent a csonttörések száma. Mindez igaz volt a csípőtáji töréseket külön vizsgálva is. Érdekesség, hogy az osteoporosisban szenvedő betegek mortalitása szignifikánsan kisebb volt, mint a hasonló korú hazai lakosságé, ami a hatékony osteoporosis elleni kezelés mellett az osteoporosisellátó hálózat egyéb irányú kiemelkedő gondozási tevékenységének is köszönhető. A törésszámcsökkenés következményeképpen évi 3,4 milliárd Ft-ot takarított meg a biztosító, ami körülbelül egyezik az osteoporosis elleni gyógyszerekre költött évi 3,5 milliárd Ft támogatással, azaz a befektetett anyagiak megtermelik magukat. A WHO alapján számított „quality adjusted life year”, amely a költséghatékonyság nemzetközileg elfogadott mércéje, azt mutatja, hogy ezeket az eredményeket a hazai körülmények között rendkívül költséghatékonyan tudjuk produkálni. Megjegyzendő és óvatosságra intő megfigyelés ugyanakkor, hogy a 2007-es gyógyszertámogatás-csökkenés hatására a betegek 51%-a hagyta el a kezelést, amely a tapasztalt hatékonyságot radikálisan rontotta.
Az osteoporosis talaján kialakuló törések kockázatát számos jól ismert rizikótényező befolyásolja. A törési kockázat számszerűsítésére irányuló próbálkozások közül a FRAX kérdőív terjedt el leginkább a mindennapi gyakorlatban. Azonban ez a módszer is csak százalékos valószínűséget ad meg a vizsgáló orvos számára, nem részletezi és nem súlyozza azokat a faktorokat, amelyek a már osteoporoticus törésen átesett betegünk egyéni töréskockázatának megítélésében, így a megfelelő terápia kiválasztásában fokozott jelentőségűek lehetnek. Ez az összefoglaló gyakorlati segítséget szeretne nyújtani a már korábban törésen átesett betegek személyes töréskockázatának megítéléséhez.
Hypertonia és Nephrologia
A tanulmány célja a stressz és a hypertonia, illetve a cardiovascularis betegségek kapcsolatának áttekintése, valamint egy Magyarországon is elérhető, a stresszkezelést segítő, bizonyítottan hatékony magatartásorvoslási program bemutatása. Számos, a patogenezist és a klinikai végpontokat vizsgáló tanulmány bizonyítja a cardiovascularis megbetegedések és a pszichoszociális tényezők (ideértve a mentális betegségek egyidejű fennállását, egyes személyiségtényezőket vagy éppen a társas környezetet) szoros összefüggését. Ezzel összhangban az Európai Kardiológiai Társaság 2016. évi szakmai irányelvei I.A szintű ajánlásként tartalmazzák a pszichoszociális problémák azonosítását és magatartásorvoslási módszerekkel történő kezelését. A szakmai irányelvek minél szélesebb körű, átfogó gyakorlati alkalmazása elengedhetetlen a cardiovascularis kockázat csökkentése érdekében. Ennek fontos eleme a klinikumban dolgozó szakemberek képzése, a multidiszciplináris együttműködés erősítése, és a magatartásorvoslási beavatkozások integrálása a mindennapi ellátásba. A Williams Életkészségek® program egy nemzetközi, Magyarországon is széles körben elérhető stresszkezelő, kommunikációs készségfejlesztő program. Fő célkitűzése olyan egyszerű, a mindennapi életben alkalmazható megküzdési készségek elsajátítása, amelyek lehetővé teszik a pszichoszociális stresszhelyzetek sikeresebb kezelését, valamint a testi és lelki feszültségszint tudatos csökkentését. Cardiovascularis betegségben szenvedőknél javul a kimenetel és az életminőség. Az egészségügyi dolgozók számára kiemelten javasolt az átlagosnál magasabb stresszterhelés és a kiégés kockázatának csökkentésére. A gyógyítók és pácienseik együttműködése során a stressz mindkét felet érintheti. A Bálint-csoportok pozitívan befolyásolják az orvos-beteg kapcsolatot, segítik a betegségek komplexebb megközelítését, és hatékonyak az egészségügyi dolgozók kiégése elleni küzdelemben.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Az elmúlt évtizedben megtudtuk, hogy az öregedést mind az osztódó, mind a nem osztódó sejtekben az epigenetikai információk változásai kísérik, ez az immunrendszer különböző sejtjeire, illetve magára az immunválaszra is igaz. Az epigenetikai változások különböző szinteken fordulnak elő, ideértve a hiszton poszttranszlációs módosítá- sainak és a DNS metilációjának megváltozott mintáit és a megváltozott nem kódoló RNS- (például mikro-RNS-) expressziót, a telomeráz/telomer rendszer változásait és az autofágia szintjének módosulását az öregedés során. Az egészséges immunválaszban a memória-T- és -B-sejtek szintjének immungerontológiai változása mögött álló epigenetikai változásokról is új adatokat tudtunk meg. Ide tartozik a Covid-járvány első három hullámában kimutatott, életkorfüggő citokinvihar jelensége is. Meglepő módon, bizonyos típusú epigenetikai információk transzgenerációs módon működhetnek, és befolyásolják az utódok élettartamát. Ez azt jelenti, hogy a kizárólagos genetikai meghatározottság helyett az immunválasz elsősorban epigenetikailag meghatározott; az étrend és más környezeti hatások (fertőzések, gyógyszerek) az epigenetikai információk megváltoztatásával befolyásolhatják az immunválasz időtartamát. Az utóbbi nagyon lényeges a vakcinák védőhatásának időtartamát illetően is.
Klinikai Onkológia
A follicularis lymphoma (FL) a leggyakoribb indolens lefolyású non-Hodgkin lymphoma típus, ennek ellenére ritka megbetegedés. A follicularis lymphomás betegek többsége általában hosszan, relatív jó életminőséggel él, de a jelenlegi standard immunokemoterápiás kezelésekkel végleges gyógyulás nem érhető el. A molekuláris genetikai ismeretek bővülése és a daganatos mikrokörnyezet szerepének jobb megismerése révén egyre többet tudunk a betegség patogeneziséről. A sejtfelszíni antigének funkcióinak, a jelátviteli utak kapcsolódási pontjainak részletes feltérképezése számos új gyógyszer (monoklonális antitest, kináz- és NFκB-gátló), a citotoxikus T-sejt sejtfelszíni receptorainak megismerése a monoklonális checkpoint-gátlók kifejlesztéséhez vezetett. Az epigenetikai moduláló szerek közül főként a metilációgátlókkal vannak kedvező tapasztalatok. Az új szerek közül legreményteljesebbnek és leghatékonyabbnak a tumoros mikrokörnyezetét szabályozó, immunmoduláns hatású lenalidomid tűnik, mely rituximabbal kombinálva, elsődleges kezelésként alkalmazva a jelenlegi standard kezeléssel azonos hatásúnak bizonyult. Az új ismeretek és gyógyszerek megfelelő használata a ténylegesen célzott és egyénre szabott kezelésekhez vezethet. Mindez a terápia hatékonyságát és egyúttal az élettartam további növekedését eredményezi. A nagyon hosszú betegségmentes élettartam pedig már gyógyulás.
Ideggyógyászati Szemle
Az 1990-es években a betegségek fejlődési eredete elmélet (Developmental origins of health and disease) térnyerésével elfogadottá vált, hogy a - DNS-szekvencia változásával nem járó - úgynevezett epigenetikai öröklődés szerepet játszik a betegségek kialakulásában. Az epigenetikai szabályozás a környezethez való alkalmazkodást, a reprodukciós sikert szolgálja, aminek a későbbi élet során fellépő hátrányos következménye is lehet a fokozott betegségrizikó. A krónikus, nem fertőző betegségek többségében az epigenetikai folyamatok szerepe már elfogadott. Újabb, gyorsan bővülő vizsgálatok világossá tették, hogy epigenetikai változások nemcsak felnőttkori krónikus, hanem egyes gyermekkori megbetegedésekben is oki szerepet játszanak. Az összefoglaló áttekinti azokat a gyakoribb gyermekbetegségeket, amelyekben az epigenetikai mechanizmusok szerepe megalapozottnak látszik. A téma fontosságát indokolja az epigenetikai szabályozás hosszú távú és kiterjedt hatása. A kóros epigenetikai szabályozás egyes elemei már vizsgálhatók a klinikai gyakorlatban, ma még elsősorban a diagnózis és a betegségrizikó meghatározása céljából, továbbá már rendelkezünk eszközökkel az epigenetikai szabályozás befolyásolására is.
Klinikai Onkológia
Az epigenetika a genom olyan módosulásait jelöli, amelyek nem érintik a DNS nukleotidsorrendjét. A szabályozás lényegében a génexpresszióra irányul. Az epigenetika fő mechanizmusai a DNS és a hisztonok kémiai módosulásai, ezek reverzibilisek, szabályozásukat enzimkomplexek végzik, közvetlenül csatlakozva a metabolizmushoz és a jelátvivő utakhoz, valamint az intra- és extracelluláris mikrokörnyezet szenzoraihoz. Az epigenetikai szabályzók újabb csoportját jelentik a nem kódoló RNS-ek. Daganatokban ezeknek az epigenetikai eseményeknek számos hibáját kimutatták, amelyek terápiás célpontok lehetnek. Az első generációs gátlószerek (pl. azacitidin, decitabin, vorinostat, romidepsin, belinostat) már alkalmasok a daganatok kezelésére.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás