A derékfájás a fejlett ipari országokban az egyik leggyakoribb panasz. A hétköznapi megfázás után sorrendben másodikként derékfájdalom miatt fordulnak legtöbben orvoshoz a nyugati féltekén. A statisztikák szerint a kórkép élettartam-rizikója 70-90% körüli.

Szt. Agáta (Ágota) ókeresztény szent, akinek élete, szenvedéstörténete és a személyéhez köthető csodák nagyon közel állnak az olasz nép vallásos lelkületéhez, így nem csoda az, hogy évszázadokon átívelve kultusza Itália-szerte rengeteg helyen jelen van, és számos templomban, elsősorban barokk kori műalkotásokon is, megjelenik.

A Medicina Kiadó gazdag kiadványi palettáján kevés olyan könyv található, amely annyira a gyakorló orvosnak szól és annyira közvetlenül praktikus, mint Varga Katalin válogatása.

Az idős és igen idős hypertoniások túlnyomó többségében a kóros mértékű vérnyomás csökkentése bizonyítottan a célszervek stratégiai védelmét jelenti. Nyolcvanévesnél fiatalabbak esetében a kezelendő vérnyomás és az elérendő terápiás vérnyomásszint mértéke hasonló a fiatalabb korosztályokéhoz, 80 évesnél idősebbek esetében a >160 Hgmm szisztolés vérnyomás jelenti a kezelés indikációját, és a <150 Hgmm a terápiás célértéket, mindkettőt bizonyítékok (HYVET) támogatják. A legújabb ACCF/AHA irányelv az egy vagy két antihipertenzív szerre adott kielégítő vérnyomásválasz esetén a <140 Hgmm vérnyomásérték megcélzását javasolja, ezt a stratégiát azonban a célszervi szövődmények szempontjából még nem támasztják alá egyértelmű bizonyítékok. Még a kiemelt cardiovascularis kockázatú idős hypertoniások esetében sem ajánlott ezeknél az értékeknél (lásd elsősorban az ESH ajánlást) alacsonyabb célértékek kijelölése, mivel több vizsgálat eredménye is J görbe effektusra utalt. Multimorbid idős betegek esetében igen fontos, hogy az antihipertenzív kezelés egyénre szabottságának elve maximálisan érvényesüljön a sémás megoldások helyett. A társbetegségek száma és előrehaladottsága jelentősen befolyásolhatja, adott esetekben mérsékelheti a tervezett vérnyomáscsökkentést. Hasonló orvosi döntéshez kell, hogy vezessen, ha az adott célvérnyomás már az idős beteg életminőségét is markánsan rontó, többszörös antihipertentív kombinációval lenne csak biztosítható. Nem komorbid idős hypertoniások esetében nem látszik meggyőző különbség a különböző támadáspontú vérnyomáscsökkentő kezeléssel létrehozott hasonló célértékek elérése esetén a célszervi védelem hatékonyságában, az idős hypertoniások között azonban a többségnek kisebb-nagyobb progreszsziójú társbetegsége(i) van(nak). Kardiometabolikusan már kismértékben veszélyeztetettek esetében sem ajánlott β- receptor-blokkoló (BRB) és még inkább BRB + diuretikum (DIU) kombináció! A helyes terápiás taktika a csak közepes gyógyszerdózisok és a korai kombináció alkalmazása, elsősorban a renin-angiotenzin rendszer (RAS) gátlók és a kalciumcsatorna- blokkolók (CCB) korai kombinációja és a kis adagú vizelethajtók és a RAS-szerek kombinációja meggyőzően alátámasztott. A környezeti feltételrendszer változásaitól függően rendkívül fontos a kezelt betegek monitorozása, hiszen igen gyakori probléma, hogy a környezeti feltételrendszer változásaitól függően, vagy újabb kórfolyamat kialakulásával és/vagy annak kezelésével magyarázhatóan igen jelentős mértékben megváltozhat ugyanarra az antihipertenzív kezelésre az idős beteg vérnyomása és keringésválasza. A szoros ellenőrzés azért is szükséges, mert nem ritkán igen gyorsan romolhat az idős/igen idős beteg addigi optimális együttműködése az antihipertenzív szerek beszedésében. Statinok és acetilszalicilsav alkalmazása 80 éves kor után már csökkent hatékonyságú, de a korábbi hatékony alkalmazás felfüggesztése ezen az alapon nem indokolt.

A diabetes kezelésében felértékelődött a normoglykaemia biztonságos elérése, így a hypoglykaemia kockázatának csökkentése alapvető szempont a terápiás szerek megválasztásakor: előnyben részesítendők az antihyperglykaemiás, hypoglykaemiát nem okozó gyógyszerek.