LAM Extra Háziorvosoknak

Önálló inzulindózis-titráció 2-es típusú cukorbetegségben: teher vagy megoldás?

TAKÁCS Róbert

2012. JÚNIUS 20.

LAM Extra Háziorvosoknak - 2012;4(03)

Megfigyeléses vizsgálatok igazolják, hogy a rutin diabetesgondozás keretein belül is elérhető akár 1,3%-os HbA1c-csökkenés hosszú hatású bázis inzulinanalóg bevezetésének eredményeként. A szoros diabetológiai kontroll mellett alkalmazott inzulintitrációs algoritmus segítségével saját betegeink esetében is hasonló eredményre juthatunk. ESETISMERTETÉS - A 68 éves, mérsékelten elhízott, 2-es típusú diabeteses nőbeteg metforminkezelését hosszú hatású bázis inzulinanalóggal (glargin inzulin) egészítettük ki. Az inzulinkezelés megkezdését megelőzően a beteg alapos diétás oktatásban és diabeteses edukációban részesült szakképzett dietetikus és diabeteses szakápoló által. Kezdő inzulindózisként 10 E-et alkalmaztunk, majd megkértük a beteget, hogy otthonában harmadnaponta 2 E-gel emelje meg a dózist a megelőző két nap éhomi vércukorértékei átlagának függvényében. A titrációs algoritmus segítségével a három hónap múlva kontrollált laboratóriumi paraméterek optimális cukoranyagcserét igazoltak. KÖVETKEZTETÉS - A megfelelő betegedukáción alapuló önálló inzulindózistitráció - szoros szakmai kontrollal társulva - lehetővé teszi, hogy a viszonylag egyszerű kezelési rendszer széles betegcsoport esetében optimális döntésnek bizonyuljon a cukoranyagcsere gyors és tartós rendezése szempontjából.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

LAM Extra Háziorvosoknak

Borderline és stigmatizáció Interjú dr. Ratkóczi Évával

NAGY Zsuzsanna

Egy eset kapcsán nemrégiben tiltakozó közleményt adott ki az Antistigma Egyesület, mely a hazai médiamegjelenésekben figyeli a mentális és pszichiátriai betegségekről közvetített képet. Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú és kognitív viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.

LAM Extra Háziorvosoknak

Csőre és allövet - a klistély rövid története

MAGYAR László András

Az idősebb Plinius (Kr. u. 23-79) csodálatos Természetrajzában az állatok különleges képességeiről szólva a következőket írja (Hist. Nat. 8.41.): „Egyiptomban hasonlóra képes egy íbisznek nevezett madár is, aki görbe csőre segítségével azon a fertályán öblítgeti magát, amelyen át egészségünk érdekében táplálékunk maradékától szoktunk megszabadulni.”

LAM Extra Háziorvosoknak

A bakteriális kontamináció és az irritábilis bél szindróma

NOVÁK János

Az irritábilis bél szindróma (IBS) az egyik leggyakoribb gastrointestinalis megbetegedés, a fejlett országok felnőtt lakosságának közel 10-15%-át érinti. Az újabb megfigyelések felvetették annak a lehetőségét, hogy a bél bakteriális flórájának zavara és a vele járó kisfokú gyulladásos állapot szerepet játszhat az irritábilis bél szindróma etiológiájában és a tünetek kialakulásában. Néhány tanulmány szerint a hidrogénkilégzési teszttel (HBT) igazolt bakteriális kontamináció a vékonybélben (SIBO) gyakrabban fordult elő irritábilis bél szindrómás betegeknél, mint a nem IBS-es kontrollokban. Bár az adatok ellenmondásosak, ez alapozta meg azt a hipotézist, amely szerint a bakteriális kontamináció az elsődleges oka az irritábilis bél szindrómának. E hipotézis következményeként számos terápiás lehetőség vált használhatóvá az IBS-es betegek ellátásával foglalkozók fegyvertárában. Ezek közé sorolhatók a probiotikumok, a prebiotikumok, az antibiotikumok és a gyulladásgátló hatóanyagok. A közlemény ismerteti a különböző mechanizmusokat, amelyekben a bélflóra változása hozzájárulhat az IBS kialakulásához, és szemlélteti az IBS/SIBO tüneteinek kezelésére alkalmazott antibiotikus terápiák, főleg a rifaximin hatékonyságát és biztonságosságát.

LAM Extra Háziorvosoknak

Diabeteses láb szindróma: patomechanizmus, klinikai kép, korszerű terápia, megelőzés

JERMENDY György

A diabeteses láb szindróma a cukorbetegség jellegzetes, idült szövődménye, kialakulására mind 1-es, mind 2-es típusú diabetesben számíthatunk, elsősorban hosszú betegségtartam és tartósan rossz anyagcserehelyzet esetén. A patomechanizmusban döntően a neuropathia diabetica, kisebb részben a vascularis érintettség játszik szerepet. A kórismézésben nagy jelentősége van a panaszok tisztázásának, a fizikális vizsgálatnak, a distalis típusú szomatoszenzoros és autonóm neuropathiát, illetve a vérellátás esetleges zavarát vizsgáló egyszerű teszteknek. A terápiás erőfeszítések egyaránt célozzák a jó glykaemiás kontroll elérését, a neuropathiás panaszok enyhítését, a vérellátási zavar gyógyszeres, érsebészeti vagy intervenciós radiológiai módszerrel történő korrekcióját, az infekció elleni küzdelmet és a láb tehermentesítését. A gyógyuláshoz sebészeti beavatkozásra is szükség lehet, előrehaladott esetekben a csonkoló jellegű műtét szükségessége fenyeget. A diabeteses láb szindróma jelenléte a cukorbetegek halálozásának kockázatát növeli. A diabeteses láb szindróma okozta panaszok általában makacsok, a tünetek kiújulásra hajlamosak. Mindezek miatt nagy jelentősége van a prevenciónak, aminek terén a tartósan jó anyagcserekontrollnak és a láb védelmének van kiemelt jelentősége.

LAM Extra Háziorvosoknak

Heinrich Schliemann fülbetegsége és halála

GERLINGER Imre

Heinrich Schliemann német származású autodidakta archeológus volt, aki arra tette fel az életét, hogy feltárja a homéroszi eposzok színhelyeit, felfedezze Tróját, Mükénét és több más õsi hellén várost.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Az analóg bázisinzulinok költségminimalizációs elemzése a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében

MERÉSZ Gergő, TABÁK Gy. Ádám, KALÓ Zoltán

BEVEZETÉS - A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében a bázisinzulinok alapvető fontosságúak. Az analóg bázisinzulinok bizonyítottan csökkentik a hypoglykaemiagyakoriságot az NPH inzulinhoz képest, így előnyösek lehetnek a 2-es típusú cukorbetegek kezelésében. Vizsgálatunkban az analóg bázisinzulinok költségminimalizációs elemzését végeztük el, összehasonlítva a Magyarországon forgalomban lévő glargin és detemir inzulinokat. MÓDSZEREK - Irodalomkeresés során a 12 hétnél hosszabb, 2-es típusú cukorbetegek részvételével végzett olyan véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatokat kerestük, amelyekben a glargin és a detemir inzulinok direkt összehasonlítását végezték el. Metaanalízis keretében elemeztük az anyagcserehelyzet és a testtömeg alakulását, a hypoglykaemia-gyakoriságot, a beadott inzulinadagokat, illetve a szükséges inzulininjekciók számát. Amennyiben a metaanalízisben nagyfokú heterogenitás (I2>75%) igazolódott, metaregresszióval igyekeztünk tisztázni ennek okát. A költségminimalizációs elemzés során finanszírozói nézőpontot alkalmazva figyelembe vettük a gyógyszerköltségeket, illetve a gyógyszer beadásához szükséges segédeszközök költségeit a napi inzulinjekciók száma alapján. EREDMÉNYEK - Az irodalomkeresés során a Cochrane-adatbázisból ismert metaanalízisben szereplő vizsgálatokon túl nem azonosítottunk újabb vizsgálatokat. Három vizsgálat alapján a detemir inzulin használatakor a betegek naponta átlagosan több injekciót adnak be (súlyozott különbség: 0,42, 95% CI 0,14-0,69 injekció/nap). Két változó esetén tapasztaltunk nagyfokú heterogenitást: az összes hypoglykaemiás esemény éves száma betegenként (I2=83%), illetve a napi inzulinadag/testtömeg (I2=94%). A metaregressziós elemzés során nem sikerült igazolni a hypoglykaemiás események gyakoriságának direkt okát, az inzulinadagok különbsége pedig nagyobb testtömeg esetén kisebb volt (-0,027 E/ttkg/1 ttkg, 95% CI: -0,051-től -0,004-ig). A metaanalízis, illetve a metaregressziós eredmények alapján glargin inzulin alkalmazása mellett átlagos testtömegű (90 kg) 2-es típusú cukorbetegek éves költsége bruttó fogyasztói áron számítva 93 452 Ft-tal kisebb a finanszírozó számára, mint detemir inzulin mellett. KÖVETKEZTETÉSEK - A rendelkezésre álló klinikai bizonyítékok alapján a glargin inzulin átlagos testtömegű 2-es típusú cukorbeteg esetén költségmegtakarító alternatívája lehet a detemir inzulinnak. Forráshiányos időszakban felerősödik az azonos klinikai nyereség mellett költségmegtakarítást eredményező terápiás lehetőségek szerepe. Következtetéseink általánosíthatóságát befolyásolhatja a glargin és detemir inzulin gyártói visszafizetésének eltérősége.

Nővér

Krónikus veseelégtelenségben kialakuló lábproblémák okai és megelőzésének lehetőségei

KRIMMER-S. Tünde

Krónikus veseelégtelen és főleg diabeteses hemodializált betegeknél a neuropathia miatt nő az alsóvégtagi szövődmények kockázata. A lábelváltozások korai felismerésével, a kockázati tényezők meghatározásával, és időben történő beavatkozással csökkenthető a fekélyek és amputációk prevalenciája. A szerző célja, hogy a szakirodalom áttekintésével ismeretet nyújtson a krónikus vesebetegeknél előforduló alsóvégtagi problémák felismerésében, és összefoglalja az amputációhoz vezető leggyakoribb tényezőket, a prevenció lehetőségeit. Irányt mutat a kockázati faktorok meghatározásában, röviden ismerteti a lábállapot felmérést, a betegedukáció alapelveit és lehetőségeit.

Lege Artis Medicinae

A glargin inzulin dózisának titrálása

VÁNDORFI Győző, KOVÁCS GÁBOR

BEVEZETÉS - A kombinációs vércukorcsökkentő kezelésben a korai inzulinkezelés elfogadott lehetőség, amelynek a leginkább alkalmazott formája a bázisinzulinnal kiegészített orális antidiabetikus terápia (BOT). A glargin inzulin egész napot lefedő, közel egyenletes, csúcshatás nélküli szérumkoncentrációja ideális választás BOT-ban. MÓDSZEREK - Prospektív, beavatkozással nem járó vizsgálat a dózistitrálás hatékonyságának, a titrálás biztonságosságának, az éhomi vércukorcélérték eléréséhez szükséges időtartamnak és a glargin inzulin dózisváltozásának a felmérésére. A vizsgált betegpopuláció 2-es típusú cukorbetegekből állt, akik legfeljebb négy hete kaptak glargin inzulint BOT-rezsim formájában. A betegek követése a vizsgálatban hat hónapig tartott. EREDMÉNYEK - A vizsgálat végén a kiindulási értékhez képest az éhomi átlagvércukorszint 9,8 mmol/l-ről 6,7 mmol/l-re, az átlag HbA1c-szint 8,8%-ról, 7,3%-ra, a postprandialis átlagvércukorszint 11,5 mmol/l-ről 8,2 mmol/l-re csökkent. Nem súlyos hypoglykaemiás epizód a vizsgálat első három hónapjában a betegek 6,5%- ában, a harmadik és a hatodik hónap között 6,9%-ában, súlyos hypoglykaemiás epizód ugyanezen időszakokban 0,08%- ában és 0,17%-ában fordult elő. Mind az átlagtesttömeg, mind az átlag-testtömegindex csökkent a vizsgálat ideje alatt. A glargin napi átlagdózisa folyamatosan növekedett a követés alatt: a kezdeti 10,42 NE-ről a 17,69 NE-re. MEGBESZÉLÉS - A vizsgált betegcsoportban a BOT-rezsimben alkalmazott glarginkezeléssel a glykaemiás kontroll szignifikáns javulást mutatott, miközben a testsúly kismértékben, de statisztikailag szignifikánsan csökkent. A glargin inzulin napi dózisa a titrálás alatt növekedett, és a kezelés biztonságosnak bizonyult.

Lege Artis Medicinae

Önálló inzulindózis-titráció 2-es típusú cukorbetegségben: teher vagy megoldás?

TAKÁCS Róbert

Megfigyeléses vizsgálatok igazolják, hogy a rutin diabetesgondozás keretein belül is elérhető akár 1,3%-os HbA1c-csökkenés hosszú hatású bázis inzulinanalóg bevezetésének eredményeként. A szoros diabetológiai kontroll mellett alkalmazott inzulintitrációs algoritmus segítségével saját betegeink esetében is hasonló eredményre juthatunk.

Lege Artis Medicinae

Inzulindózis-titráció 1-es típusú cukorbetegségben: áldás vagy átok?

TAKÁCS Róbert

BEVEZETÉS - Inzulinnal kezelt betegeink többségénél jól alkalmazható kezelési szabályok állíthatóak fel az egyes inzulinok farmakokinetikai tulajdonságainak ismeretében. Mind a humán, mind az analóg bázis-bolus rezsim felépítése esetén első lépésként a napi inzulinszükséglet meghatározása a feladat, melyet a bázis- és bolusinzulinok optimális dózisarányának megállapítása követ. ESETISMERTETÉS - A 33 éves, mérsékelten elhízott 1-es típusú diabeteses férfi beteg esetében napi 180 E összinzulindózis mellett halmozódó, neuroglykopeniás tünetcsoporttal társuló, hypoglykaemiás rosszullétek jelentkeztek. Az eredeti inzulinrezsim felfüggesztését és analóg bázis-bolus kezelési rendszer felépítését követően mind a beteg cukoranyagcseréje, mind életminősége jelentősen javult. Az optimális anyagcserekontroll eléréséhez 50% feletti bázisinzulin- arányra volt szükségünk. KÖVETKEZTETÉS - A napjaink egyik legmodernebb inzulinkezelési formájának számító analóg bázis-bolus rendszer elemeit megfelelő adagban és dózisarányban alkalmazva lehetőségünk van arra, hogy megfeleljünk a modern kor által támasztott terápiás követelményeknek. A kezünkbe adott fegyvert azonban nem megfelelő módon használva képesek lehetünk arra, hogy azt a betegek ellen fordítsuk.