Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Mintegy 100 éve tudott, hogy a tartósan magasabb vérnyomás (hypertonia) a vezetô halálokot jelentô cardiovascularis betegségek, például a szívelégtelenség, a szívinfarktus, a stroke, a vese- és a szembetegségek legjelentôsebb kockázati tényezôje. Sajnos a hypertoniának egyik jellemzôje, hogy sokáig észrevétlen marad, mindaddig, amíg már kialakult egy vagy több szerv károsodása. Ezért nagyon fontos, hogy a szisztémás vérnyomást idôrôl idôre ellenôrizzük, elsôsorban 45 éves kor felett. A magas vérnyomás elterjedtsége több mint 35% a magyarországi populációban. Újabb adatok felhívták a figyelmet arra, hogy a hypertonia megjelenhet fiatalabb korban is, bár kisebb gyakorisággal. Vizs - gálatainkat a 2019. évi Májusi Mérési Hónap (MMM-19) nemzetközi kampány ke - retein belül végeztük, amely a magasvérnyomás-betegségre és a populációs szintû, szisztematikus szûrés hiányára hívja fel a figyelmet. Feltételeztük, hogy a fiatal, látszólag egészséges egyetemi hallgatók körében is kialakulhat magas vér nyo más. A vizsgálatokat a Testnevelési Egyetem hallgatói körében végeztük el (n = 33; 25 férfi, 8 nô). Az átlagéletkor 24,3 év volt (20–34 év). A vérnyomás mérésére egy automata vérnyomásmérôt (Omron MIT5) használtunk az egyének felkarjára helyezve, az irányelvekben rögzítetteknek megfelelôen, nyugodt környezetben, ülô helyzetben. A méréseket háromszor megismételtük egyperces idôközönként, és a három mérés átlagát statisztikailag elemeztük. Az egyetemista populációban a következô vérnyomásértékeket (átlag ± SEM, három mérés átlagértékeibôl) mértük: szisztolés 121,9 ± 14,4 Hgmm, diasztolés 75,1 ± 9,1 Hgmm, átlag 90,7 ± 10,9 Hgmm, míg a pulzusnyomás: 46,8 ± 5,3 Hgmm volt. Bár az átlagvérnyomások a normális tartományba estek, egyes egyéneknél magasabb értékeket is találtunk. A szisztolés vérnyomás 33%-a esett az emelkedett-normális vérnyomás, illetve az 1. fokozatú hypertonia tartományába. Ezek az adatok megerôsítették azt a feltételezésünket, miszerint magas vérnyomás jelentkezhet fiatalkorban is, annak ellenére, hogy a vizsgált popu - láció tagjai rendszeresen sportolnak, ami egy fontos megelôzô tényezô a cardiovascularis betegségek kialakulásában. Ezek az eredmények hangsúlyozzák a vér nyo - más rendszeres mérésének fontosságát fiatalkorban is, ami csökkentheti a magas vérnyomás globális elterjedtségét, és megelôzheti számos szív- és érrendszeri betegség kialakulását, beleértve az agyvérzést, szívrohamot, veseelégtelenséget és mentális leépülést.

A sclerosis multiplex (SM) a teljes populáció tekintetében ritka megbetegedés, magyarországi prevalenciája 83,9/100 000. Az első SM-regisztert az 1950-es évek közepén Dániában hozták létre, melyet világszerte először nemzeti, majd nemzetközi, akár 100 000-es nagyságrendű beteg adatait tartalmazó regiszterek megszületése követett. A regiszterek elsődleges célja korábban az epidemiológiai adatok (betegszám, prevalencia, incidencia, mortalitás, kísérő betegségek) meghatározása volt. Napjainkra az SM kezelésére használt gyógyszerek számának folyamatos növekedése, a hatásosság és a mellékhatásprofilok különbözősége a terápiás regiszterek használatát is nélkülözhetetlenné tette: egy-egy betegségmódosító kezelés (DMT) monitorozása elképzelhetetlenné vált a korszerű, pontosan vezetett, folyamatosan frissített elektronikus adatbázisok nélkül. A Szegedi Sclerosis Multiplex Regiszter 1993-ban „papíralapon” jött létre, melyet 2012-ben elektronikus, internetes felületről könnyen elérhető és frissíthető adatbázissá alakítottunk. Jelenleg több mint 600 beteg szociodemográfiai és klinikai adatait tartalmazza és a regisztert folyamatosan bővítjük az új betegek adataival és a régiek frissítésével. Lehetőséget nyújt a „klasszikus” klinikai adatok mellett a képalkotó (MRI) és az egyre fontosabbá váló pszichopatológiai és életminőség-vizsgálatok eredményeinek rögzítésére és elemzésére. Az elektronikus regiszter létrejötte nagyban elősegítette mind a terápiák monitorozását, mind az új epidemiológiai és pszichopatológiai vizsgálatok sikerességét.

Az egyes kisebbségekhez tartozó személyek közös jellemzôje, hogy általános egészségi állapotuk rosszabb, mint a többségi társadalomhoz tartozóké, továbbá gyakran szenvednek el diszkriminációt mindennapi életük során. A kisebbségekhez tartozó gyógyítók szívesebben dolgoznak kisebbségekhez tartozó betegekkel, vagy hátrányosabb helyzetû ellátási területeken, ami fontos lehet az egészségügyi rendszerben megjelenô egyenlôtlenségek csökkentésében. Anonim, online kérdôív négy magyar orvosegyetem általános orvos hallgatóival (n = 530, válaszadási arány: 8,86%). Jelen írásunkban, deskriptív elemzés segítségével a hallgatók észlelt diszkriminációval kapcsolatos vélekedéseit elemezzük. Konfirmatív statisztikai elemzéseink (statisztikai tesztek) eredményeit exploratív statisztikai kontextusban értelmeztük. A válaszadók 29,6%-a vallja magát valamilyen kisebbséghez tartozónak. Az elmúlt évben a kisebbséghez tartozó hallgatók 63,0%-a, illetve a nôk 53,8%-a számolt be negatív megkülönböztetésrôl, a többségi hallgatóknál ez az arány 37,8%, míg a férfiaknál 31,9% volt. A hallgatók szerint a leggyakoribb jelenség a nemi identitás, az etnikai hovatartozás, a szexuális orientáció és a fogyatékosság kapcsán elszenvedett diszkrimináció. A válaszadók legnagyobb arányban az „ageizmus”, vagyis a 30 év alatti (12,0%) és az 50 év feletti (8,6%) életkorral összefüggô negatív megkülönböztetés létezésével nem értenek egyet. A diszkrimináció elterjedtségének megítélése nem mutatott összefüggést a kisebbségi státusszal. A kisebbséghez tartozó hallgatók számára kevésbé jelent kényelmetlenséget más kisebbséghez tartozókkal együtt dolgozni. A férfi hallgatók ugyanakkor a szexuális, valamint transzszexuális ki­sebb­séghez tartozó munkatársakkal való mun­kát nagyobb százalékban tartják ké­nyel­metlennek, mint a nôk. Az egyetem sok­színûségért tett erôfeszítéseinek megítélésében a kisebbségi hallgatók kevésbé érzik elégségesnek az egyetemek erôfeszítéseit. A kisebbséghez tartozóknak és nôi hallgatóknak kulcsszerepük lehet az ellátórendszerben megjelenô egyenlôtlenségek és diszkrimináció csökkentésében. Annak ellenére, hogy a nôk nagyobb arányban vannak jelen az orvosképzésben, nagyobb arányú hátrányos megkülönböztetésrôl számolnak be, mint férfi hallgatótársaik. Ugyanakkor vizsgálatunk fontos korlátját jelenti – a téma jellegébôl is adódó – alacsony válaszadási arány, amely nem teszi lehetôvé az eredmények általánosíthatóságát.

A vizsgálat célja: A szülésznők munkaérték struktúrájának feltárása, iskolai végzettség és életkor szerinti eltérések vizsgálata az értékkörök fontosságának megítélésében. Anyag és módszer: Keresztmetszeti vizsgálat a Super-féle munkaérték preferencia kérdőívvel 13 magyarországi kórházban. A kérdőívet 370 szülésznőnek osztottuk ki, 224 volt értékelhető. Elemzés során átlagértéket, szórást számoltunk, főkomponens analízist, varianciaanalízist, LSD (Least Significant Difference) post-hoc analízist végeztünk. Eredmények: A szülésznők által leginkább preferált munkaértékek az altruizmus, anyagiak, és hierarchia. Főkomponens elemzéssel a munkakörülmények és önmegvalósítás komponensét különítettük el. Szignifikáns eltérés az önmegvalósítás komponens esetében volt (p=0,019). LSD post-hoc analízis során az OKJ végzettségű szülésznők véleménye szignifikánsan tért el a BSc (p=0,014) és az egyéb (p=0,033) végzettségűekétől. Következtetések: A szülésznők körében az iskolai végzettség befolyásolja a munkával kapcsolatos értékek megítélését. Ezt érdemes figyelembe venni a szülésznőképzés során, mivel a magasabb szintű képzés olyan szakmai kompetenciákat alapozhat meg, amelyek más munkavállalói nézőpont tudatos felvállalását teszik lehetővé az egészségügyi ellátásban.