A cardiovascularis betegségek a krónikus vesebeteg (CKD) gyermekek leggyakoribb halálokai közé tartoznak. A felnőttekhez hasonlóan a CKDvel rendelkező gyermekeknél rendkívül magas a hagyományos és az uraemiával összefüggő cardiovascularis rizikófaktorok előfordulása. Az elmúlt években sorra jelentek meg tanulmányok, amelyek a cardiovascularis kockázatot, a betegség mechanizmusait és a cardiovascularis betegségek korai markereit vizsgálták ebben a populációban. A cardiomyopathiára jellemző elváltozások, mint például a balkamra-hypertrophia és -diszfunkció, az atherosclerosis markerei, úgymint a carotisartériák intima-media rétegének kiszélesedése vagy az aorta fokozott érfalmerevsége, gyakori elváltozások CKD-s gyermekeknél, amelyek már a betegség kezdetén jelen lehetnek. Gyermekkorban a prevenció kiemelt fontosságú, a tünet nélküli eltérések kimutatása lehetőséget ad az időben elkezdett kezelésekre, ami a gyermekek hosszú távú túlélésére és életminőségére is hatással van. A közelmúltban új noninvazív képalkotó technikák váltak elérhetővé lehetőséget adva a szubklinikai szervkárosodás korai felismerésére ebben a speciális betegpopulációban. Az össze foglalóban a krónikus vesebeteg gyermekeknél alkalmazható szubklinikai szervkárosodás diagnosztikai lehetőségeit tekintjük át.

A hypertonia következtében kialakult diasztolés funkciózavarok (DD) összefüggésben állnak a balkamra-hypertrophia, a megtartott ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) és a pitvarfibrilláció kialakulásával. A szerzők arra keresték a választ, hogy az általuk kezelt hypertoniás betegek körében életkori eloszlásban milyen arányban fordul elő balkamra-hypertrophia, milyen típusú diasztolés funkciózavarok észlelhetők és ezek milyen kapcsolatban állnak a HFpEF és a pitvarfibrilláció előfordulásával. 2016 elejétől 28 hónap alatt a szakrendelőben a szerző által gondozott 100 esszenciális, kezelt hypertoniás beteg echokardiográfiás adatait elemezték. A megfigyelésből kizárták a csökkent pumpafunkciójú szívelégtelen, a billentyűbetegségben, a pulmonalis szívbetegségben szenvedő betegeket. A betegeket három korcsoportra osztották. 1972 és az után születettek (1. korcsoport), 1952 és 1971 között születettek (2. korcsoport), és 1952 előtt születettek (3. korcsoport). Echokardiográfiás vizsgálattal 2D, M-mód, pulzatilis Doppler-, szöveti Doppler-technikával vizsgálták az ejekciós frakciót (EF), a hátsó fal vastagságát, az E-A arányt és a septalis anuluson mért E/E’ nagyságát és Ea/Aa arányát. A balkamra-hypertrophia kimondásához a hátsó falvastagságot 12 mm-ben rögzítették. A diasztolés funkciózavarok diagnózisához a megfordult E-A arány alapján mondták ki a relaxációs zavart, a visszafordult -1 feletti E-A arány és az Ea/Aa 1 alatti értéke alapján a pszeudonormalizált mitralis beáramlást, és visszafordult, 1,5 feletti E-A arány és 15 feletti E/E’ érték alapján restriktív telődést véleményeztek. Korcsoportonként vizsgálták a balkamra-hypertrophia előfordulását és ezek összefüggését a HFpEF és a pitvarfibrilláció előfordulásával. Az életkor előrehaladtával a várttal megegyezően nőtt a betegek száma. A korcsoportok között az ejekciós frakció tekintetében nem észleltek különbséget. A balkamra-hypertrophia előfordulása az életkorral nem egyenesen korrelált. A HFpEF előfordulása korcsoportonként megkétszereződött, a pitvarfibrilláció pedig korcsoportonként közel háromszoros, majd kétszeres emel - kedést mutatott. Fiatal életkorban relaxációs zavarnál súlyosabb diasztolés funkciózavart nem észleltek, középkorúakban a diasztolés funkciózavarok mindhárom változatát tapasztalták, de még dominált a relaxációs zavar, idősebb korban viszont a relaxációs zavar a pszeudonormalizált telődéssel megegyező számot mutatott. (Emelkedett töltőnyomás az idősebb betegek 50%-ában jelentkezett.) Ezt követően összevetették, hogy a balkamra-hypertrophia, a HFpEF és a pitvarfibrilláció hátterében hogyan oszlanak meg a diasztolés diszfunkció típusai. A HFpEF esetében észleltek egyenes arányú progressziót a diasztolés funkció romlásával, normális funkciónál nem fordult elő, restriktív zavarnál volt a legmagasabb az előfordulása. A balkamra-hypertrophia és a pitvarfibrilláció tekintetében nem volt egyenes arányú növekedés. A vizsgált hypertoniás betegek között az LVH, HFpEF és PF jelenléte mellett 90% és e feletti volt a DD valamelyik típusának előfordulása. A balkamra-hypertrophiát összevetve a HFpEF és a pitvarfibrilláció előfordulásával, a HFpEF hátterében szignifikánsan magasabb arányú a balkamra-hypertrophia előfordulása, mint pitvarfibrilláció mellett. HFpEF mellett a betegek kétharmada életkortól függetlenül pitvarfibrillál, a pitvarfibrilláló betegeknek viszont csak 43%-a diasztolés szívelégtelen. Ezek az értékek a DD és idősebb korban az emelkedett töltőnyomás nagy aránya miatt a szívelégtelenség szűrésére hívják fel a figyelmet, annak mielőbbi megelőzése érdekében. Az eredmények a pitvarfibrilláció stroke-prevenciója miatt is kiemelendő fontosságúak - 65 év felett és szívelégtelen betegeknél kortól függetlenül keresni kell a pitvarfibrillációt.

BEVEZETÉS - A szerzők egy 21 éves nőbeteg magas ileust okozó, nem típusos lokalizációjú rekeszsérvének esetét ismertetik. ESETISMERTETÉS - A beteg anamnézisében korábbi trauma nem szerepelt, azonban bal oldali subphrenicus abscessus miatt kétszer történt feltárás, illetve drenázs. A natív és kontrasztanyagos röntgenvizsgálattal jelentős gyomorürülési zavart okozó rekeszsérvet diagnosztizáltak. A műtéti lelet alátámasztotta a felvetett diagnózist. KÖVETKEZTETÉS - Az anamnézis ismeretében nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy az atípusos helyen lévő, anatómiailag gyenge pontokat nem érintő sérv a rekesz pyogen folyamat okozta részleges elhalásának következménye vagy iatrogen eredetű volt.

BEVEZETÉS - A nagy rekeszsérvek esetenként cardialis térszűkítést okozhatnak. Az esetismertetés tárgyalja a cardialis térfoglalást okozó rekeszsérvek klinikumát és a diagnosztikus megközelítés lehetőségeit. ESETISMETRETÉS - A kardiológiai szempontból tünetmentes idős férfi betegnél a transthoracalis echokardiográfiás vizsgálat a bal pitvar üregét szűkítő terimét mutatott ki. A cardialis térszűkítés eredetére vonatkozó diagnózisra az echokardiográfia közben elfogyasztott szénsavas ital azzal mutatott rá, hogy hatására az inhomogén terime denzitása csökkent, és abban áramló „kontrasztbuborékok” jelentek meg. A jelenség alapján felvetett, szívet komprimáló nagy hiatushernia gyanúját a gasztroszkópia, illetve a gyomorröntgen megerősítette. KÖVETKEZTETÉS - Az intracardialis terime látszatát keltő eltérések diagnosztizálását a transthoracalis echokardiográfia alatti szénsavas ital fogyasztása segítheti.

BEVEZETÉS - Kevert kötőszöveti betegséghez (mixed connective tissue disease, MCTD) társuló pulmonalis artériás hipertenzióban szenvedő betegek kórlefolyását, a túlélés valószínűségét, és az immunszerológiai eltéréseket vizsgáltuk. Az eredményeket összevetettük a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli MCTD-s betegek értékeivel. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Huszonöt pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötõszöveti betegségben szenvedõ beteg (11, jobbszívfél-katéterezéssel bizonyított és 14, Doppler-echokardiográfiával igazolt) és 154, pulmonalis hipertenzió nélküli MCTD-s beteg szérumában mértük az U1RNP elleni autoantitestek, az endothelsejt elleni antitestek és az anti-kardiolipin antitestek mennyiségét, a szérumtrombomodulin (TM) és a von Willebrand-faktor antigén (vWFAg) koncentrációját. Echokardiográfiával követtük a pulmonalis artériás nyomás változását. EREDMÉNYEK - A 25 betegnél a pulmonalis artériás hipertenzió a kevert kötőszöveti betegség diagnosztizálását követően jelentkezett, a betegség fennállásának átlagosan 11,6±4,5. évében. A pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötőszöveti betegségben a túlélés valószínűsége alacsonyabb volt, mint a 154, pulmonalis artériás hipertenzió nélküli, kevert kötőszöveti betegségben szenvedő csoportban (ötéves túlélés MCTD pulmonalis artériás hipertenzióval: 73,39%, szemben a 96,43%- kal, p<0,01; 10 éves túlélés: 86,74%, szemben a 93,25%-kal, p<0,01). A pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött, kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegek szérumában gyakoribb volt az endothelsejt elleni antitestek jelenléte, mint a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli csoportban (p<0,001). A szérum trombomodulinszintje és a von WFAg-szint a pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegeken magasabb volt, mint a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli MCTD-ben (trombomodulin: 34,2±15,3 ng/ml, szemben a 11,8±6,5 ng/ml-rel, p<0,001; vWFAg: 311,1±147%, szemben a 172,6±141%-kal). Szignifikáns korrelációt észleltünk az endothelsejt elleni antitest mennyisége és a szérumtrombomodulin-szint (r=0,466), valamint az endothelsejt elleni antitest mennyisége és a von WFAg szérumszintje között (r=0,550). KÖVETKEZTETÉS - A pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegek túlélési valószínűsége rosszabb, mint a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli MCTDs betegeké. Eredményeink arra utalnak, hogy kevert kötőszöveti betegségben az endothelsejt elleni antitestek jelenléte és az endothelsejt-aktiváció szerepet játszhat a pulmonalis artériás hipertenzió kialakulásában és az obliteratív érfolyamat fenntartásában. Az echokardiográfia rendkívül fontos módszer a kevert kötőszöveti betegségben jelentkező pulmonalis hipertenzió korai felismerésében.