A SARS-CoV-2 okozta Covid-19-világjárványban az idősotthonokban élők különösen veszélyeztetettek voltak. Jelen tanulmányban a szerzők Budapesten, az Olajág Otthonok Vezér utcai telephelyén kialakult lokális járvány okait és a fertőzés megfékezésének lehetőségeit elemzik. Összefoglalják azokat az intézkedéseket, amelyek a betegek elkülönítése és kezelése során hatékonynak bizonyultak. A fertőzésben megbetegedettek számát, valamint a betegség lefolyását statisztikai adatokkal demonstrálják. A szerzők kiemelten fontosnak tartják a tünetmentes, de fertőzött lakók felkutatását, a szűrővizsgálatok gyors bevezetését, a protokollok szigorú betartását, a betegutak szabályozását és a fokozott, segítő kommunikáció alkalmazását.

A vizsgálat célja: A transzplantációs osztályokon dolgozó szakápolók véleményének feltérképezése volt a laikus lakosság felkészültségéről a szervadományozás témakörével kapcsolatban. Továbbá vizsgálni kívántuk, hogy az ápolók a vallási meggyőződést és etikai elveket részesítik-e előnyben a jogi szabályozással szemben. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a transzplantációs osztályon dolgozó ápolók felajánlanák-e saját szerveiket. Anyag és módszer: Leíró kutatást végeztünk saját szerkesztésű kérdőív segítségével. Az eredményeinket Pearson Khi-négyzet próba (tipikusan 5%-os szignifikancia szinten vizsgálva, p≤0,05), valamint egymintás t-próba alkalmazásával kaptuk. A vizsgálat Szegeden, Budapesten és Pécsett történt. Eredmények: A vizsgálatban 37 fő vett részt. Az ápolók szerint a laikus lakosságnak nincsenek kellő ismereteik a hatályos jogi szabályokról. Az ápolók pozitívan állnak a saját szerveik felajánlásához egy esetleges donáció kapcsán. Az ápolók előnyben részesítik a vallási és etikai elveket a jogi szabályokkal szemben a szervdonáció kapcsán. Következtetések: A laikus lakosok ismerethiánya a donáció megvalósulását veszélyezteti. Érdemes lenne azokat az ápolókat bevonni az emberek edukációjába, akik transzplantációs szakterületeken dolgoznak, akik donorgondozást végeznek, így a laikusok is elfogadóbbak lennének és kevesebb konfliktushelyzet alakulna, feltételezhetően több szervtranszplantáció történne.

Többéves előkészítő munkát követően ebben az évben a Magyar Nephrologiai Társaság kapta meg azt a megtisztelő lehetőséget, hogy az 56. ERA-EDTA konferencia házigazdája legyen Budapesten 2019. június 13-16. között. A napjainkban már nemcsak Európából, hanem a világ minden részéről érkező szakemberek számára kiemelkedő érdeklődésre számot tartó konferencián 6733 fő regisztrált, emellett 2298 személy szerepelt mint kiállító és további 65 látogató vett részt. Hazánkból 216 kolléga hallgatta a kongresszus előadásait.

Vizsgálat célja: A hazai foglalkozás-egészségügyi szakápolás kezdetének és történetének kutatása, a napjainkra már feledésbe merült gyárgondozónői intézményrendszer kialakulásának bemutatása. Anyag és módszer: Az 1840 és 1950 közötti időszakban keletkezett szakirodalmi források és joganyagok szisztematikus kigyűjtése és feldolgozása. Az államosítás előtt működött gyárak, vállalatok, illetve a leányiskolák fennmaradt levelezéseinek, beszámolóinak vizsgálata. A vizsgált kérdéskörök a következők voltak: a gyárgondozónői munkakört betöltők kiválasztásának szempontrendszere, képzettségük, feladataik és megbecsültségük. Eredmények: Megállapítást nyert, hogy a gyárgondozónők jellemzően nem a munkásnők közül kerültek kiválasztásra. Az első gyárgondozónői tanfolyam 1933-ban indult Budapesten. Tíz év alatt 150 fő végezte el a kétéves, nappali rendszerű, középiskolai végzettségre épülő tanfolyamot. A képzésben résztvevőknek szigorú felvételi követelményeknek kellett megfelelniük. A tanfolyamon a hallgatók egészségügyi-, szociális-, jogi- és kulturális ismereteket tanultak a kor neves szakembereitől. A gyárgondozónők tevékenységüket alapvetően két helyszínen végezték: a gyáron belül és azon kívül. A végzett gyárgondozónők anyagi-, szakmai- és társadalmi megbecsültsége magas volt, jogaikat még kollektív szerződés is védte. Következtetések: Magyarországon a foglalkozás-egészségügyi szakápolói képzés 80 éves múltra tekinthet vissza, mely új megvilágításba helyezi a foglalkozás-egészségügyi szakápolás születéséről szóló eddigi elméleteket.

BEVEZETÉS - Az epeúti szövődmények ma is gyakoriak májátültetés után. Fő megjelenési formájuk anastomoticus és intrahepaticus. Míg az anastomoticus típus jobban kezelhető, sebészi vagy minimálisan invazív módszerekkel, addig a májon belüli megjelenési forma gyakran retranszplantációt igényel. Az utóbbiak kezelését kíséreltük meg percutan bevezetett fémstentekkel. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az 1995 óta Budapesten májátültetésen átesett betegek közül 20 esetben kíséreltük meg intrahepaticus szűkületek kezelését. Harmincnégy percutan transhepaticus kolangiográfiát, ebből 33 sikeres drenázst végeztünk. A szűkületeket 58 esetben tágítottuk ballonkatéterekkel, illetve 13 betegbe 20 öntáguló fémstentet implantáltunk. Egy vérzéses szövődményt okoztunk, amelyet szelektív embolizációval tudtunk kezelni. EREDMÉNYEK - Az átlagos követési idő 35 hónap. Tizennégy beteg tünetmentes, közülük 12 esett át fémstentbeültetésen, illetve négyen retranszplantáción (kettő fémstentbeültetés után). Egy beteg fémstentbeültetés után tartós külső drenázst is visel a retranszplantációra várva. Összesen hét retranszplantáció történt, közülük három beteget veszítettünk el: két beteg a várakozás ideje alatt hunyt el, egy betegnek külső drenázsa volt, illetve egy betegünkbe nem sikerült drenázskatétert bevezetnünk. Fémstentbeültetés után beteget nem vesztettünk el. KÖVETKEZTETÉS - A fémstent-implantáció megfelelő előkészítés után biztonságos kezelési stratégiát jelent az intrahepaticus epeútszűkületek kezelésében. A betegek tünetmentessége a retranszplantációig fenntartható, szerencsés esetben a retranszplantáció elkerülhető.