Hazánkban a daganatos megbetegedések száma folyamatosan növekszik. A KSH adatai alapján 2017-ben már 376 709 fő szenvedett valamilyen daganatos megbetegedésben. A betegség hosszan tartó, idült folyamat, a kezelések okozta fizikai terhek pedig megnehezítik a betegek testi-lelki egyensúlyának megőrzését. A daganatos beteg életminősége megváltozik, csökken a munkaképessége, megváltozik a családban betöltött szerepe, testi és érzelmi erőnléte, megélhetési helyzete. Ezek a problémák rehabilitációs intervenciókkal orvosolhatók, de az onkológiai rehabilitáció hazánkban sok helyen, sajnos, még nem képezi az ellátás standard részét. Valójában az onkológiai rehabilitáció eltér a többi betegség rehabilitációs munkatervétől. Az onkológiai rehabilitációs tervezetet rugalmasabban, differenciáltabban kell kezelni, mindig figyelembe kell venni a betegségből és a kezelésekből származó változásokat. Emiatt pedig egyre nő az igény a bizonyítékon alapuló rehabilitációs intervenciókra, ezért a mi célunk, a nemzetközi szakirodalom alkalmazásával, a daganatos betegek, köztük az áttétes betegek rehabilitációs lehetőségeinek az áttekintése, amelyekkel csökkenteni lehet a kezelések mellékhatásaként kialakult fájdalmakat, mozgásszervi és tápláltsági problémákat, hogy ezáltal lehetőség nyíljon a betegek életminőségének jelentős mértékű javítására.

Világszerte évente több mint félmillió nőnél igazolódik méhnyakrák, és körülbelül 300 000 halálesetet okoz a betegség. A nyugati társadalmakban a cervixcarcinoma incidenciája és mortali­tása csökken a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcinációnak és a populációs szintű szűrésnek köszönhetően. A fejlődő világ országaiban azonban továbbra is emelkedő a tendencia. A rákmegelőző állapotok és a korai méhnyakrák definitív onkológiai ellátása a stádiumfüggő kiterjesztéssel végzett műtétek révén lehetséges. A posztoperatív sugárkezelés vagy kemoradioterápia szükségessége a patológiai rizikófaktorok alapján határozható meg. Előrehaladott méhnyakrákban a definitív kemoradioterápia vagy a szisztémás kezelés a terápiás alternatívák. A fiatal betegek részéről gyakran felmerülő kívánság a fertilitásmegtartás, amely az onkológiai elvekkel csak jól definiált határok között egyeztethető össze, alapos felvilágosítást követően. A terhesség alatt felismert méhnyakrák becsült incidenciája 1,4-4,6 eset/100 000 szülés, amelynek ellátása során, az onkológiai szempontokon túl, a magzat biztonságát is szem előtt kell tartanunk az anya preferenciái alapján. A klasszikus kemoterápia mellett a biológiai szerek is megjelentek a közelmúltban a méhnyakrák szisztémás kezelési lehetőségei között: első vonalban bevacizumabbal egészíthető ki a ciszplatin-paclitaxel kombináció közel négy hónapos túlélési előnyt nyújtva a betegek számára; míg másodvonalban pembrolizumab adható mikroszatellita-instabil vagy PDL-1-et expresszáló (combined positive score [CPS] ≥1), illetve magas tumormutációs terheltséget (TMB ≥10) mutató daganatok esetén. A jelen munka egy rövid összefoglalót szolgáltat a méhnyakrák megelőzéséről, kivizsgálásáról és onkológiai ellátásáról.

A RAS onkogén mutációja a leggyakoribb génhiba emberi daganatokban, és a három családtag közül a K-RAS-é a leggyakoribb, amit az N-RAS követ. A tipikus K-RAS-mutáns daganatok a hasnyálmirigyrák, vastagbélrák és tüdő-adenocarcinoma, amelyekben a mutáns variáns allélok gyakorisága igen heterogén, aminek hátterében eltérő karcinogenezis áll. A RAS-mutáns daganatok genetikai sokszínűségét tovább fokozza, hogy a mutáns allél homo- vagy heterozigóta formában van-e jelen. A sokszínűség egy másik forrása az, hogy a különféle daganatokban a K-RAS-mutánsok esetében sajátos kísérő mutációs mintázatú altípusok lehetnek. Mindezeknek az a következménye, hogy a K-RAS-mutáns daganatok biológiai viselkedése és nagy valószínűséggel terápiás érzékenysége is nagyon heterogén lehet. A K-RAS-inhibitorok klinikai debütálásával ezeknek a kérdéseknek egyre nagyobb jelentősége lesz.

A közelmúlt technikai fejlesztései lehetővé tették pár évtizeddel korábban felvetett ötletek új alapokra helyezett, hatékonyabb megvalósítását. Széles körű sugárbiológiai kísérletek bizonyítják a nagy térbeli és időbeli felbontású besugárzási technikák potenciális klinikai értékét. Nagyszámú preklinikai vizsgálat igazolja, hogy az úgynevezett térbeli frakcionálás, a homogén besugárzási mező felbontása tized milliméteres mezőkből és köztes nem sugárzott részekből álló területre (mikronyaláb-radioterápia – MRT) jelentős sugárterápiás index növekedést eredményez. Ugyanígy az extrém nagy dózisteljesítményű sugárforrásokkal (>106 Gy/s), ultrarövid idő alatt (<500 ms) leadható nagy dózisú (>10 Gy), úgynevezett villanás/flash besugárzás, a percek alatt végzett konvencionális sugárkezeléshez képest, azonos tumorválasz mellett, nagymértékben megnöveli az ép szövetek toleranciáját. Az MRT elődje évszázadnyi távlatból a rácsbesugárzás, amely 2D (GRID), illetve 3D rácsot (LATTICE) jelenthet, amellyel jelentős klinikai tapasztalat gyűlt össze. A mikrométeres nagyságban újraéledő térbeli frakcionálás klinikai vizsgálata is hamarosan elkezdődhet. A flash technika alkalmazásával viszont, az első humán besugárzás után egy évvel, 2020 októberében elindult Amerikában az első klinikai vizsgálat. Jelen áttekintésünkben összefoglaljuk e két új, ígéretes sugárkezelési módszer, az MRT és flash besugárzás alapjait, történeti előzményeit, technikai feltételeit, a lehetséges hatásmechanizmusokat, az eddigi preklinikai eredményeket és a potenciális klinikai alkalmazás, immunmoduláció lehetőségeit.

Az átlagéletkor növekedésével a fertőző betegségek megelőzésének kiemelkedő jelentősége van, nem csak pandémia idején. Volumene és szövődményei tekintetében a pneumococcus- és influenzafertőzések listavezetők, a 10 leggyakoribb halálok között szerepelnek. Mindkét betegség ellen az időben és megfelelően alkalmazott védőoltás hatékony fegyver. Ezt a tényt több klinikai vizsgálat is igazolja. A konjugált védőoltás megjelenése mérföldkő volt a vakcináció történetében. Fontos, hogy az érintett csoportok minél előbb védettséget élvezzenek a két szezonális fertőző betegséggel szemben. Mindig a konjugált oltóanyagot alkalmazzuk először a pneumococcus elleni védelem kialakításakor, a második lépésben javasolt poliszacharid oltás csak szélesíti a spektrumot, és rizikócsoportok esetében szükséges gondolni rá. Az influenzaoltást évente kell ismételni. A két vakcina egy időben is adható, felesleges az intervallum tartása.