Figyelembe véve a lágyrészszarkómák (soft tissue sarcomas; STS) szélsőséges szövettani heterogenitását, kezelésük is igen komplex feladat, önmagában egy „művészeti ág”. A molekuláris terápiák térnyerésével párhuzamosan az STS-ek több évtizedes, egy kaptafára szabott standardizált kezelése lassanként eltolódik egy személyre szabott, szövettani diagnózisalapú megközelítés felé. A rendelkezésre álló új daganatellenes szerek birtokában, valamint a különböző STS-altípusok differenciált kemoszenzitivitása alapján próbálunk némi útmutatást adni a terápiás sorrendiség optimális felállításához. Ismertetünk továbbá néhány fejlesztésben lévő ígéretes gyógyszert, úgy a ritkább, mint a gyakoribb STS-altípusok palliatív kezelésére.

Sejtjeink DNS-ében raktározódnak azok az információk, amelyek a feladataik ellátásához elengedhetetlenek. Az információkat hordozó DNS épségét, a genom integritását, meg kell őrizni. Mivel a sejtekben, főleg a DNS-ben, állandóan keletkeznek hibák, öröklöttek vagy szerzettek (külső ok pl. sugárzások, vagy belső ok pl. ROS miatt), ezért a hibák javításáról gondoskodni kell. A DNS hibái sokfélék lehetnek (bázis-, nukleotid-, mismatch-hibák, száltörések), ezért a javítás mechanizmusai is különbözőek. A hibajavító rendszernek vagy sikerül helyreállítani a normális állapotot, vagy nem, akkor pedig aktiválódik a programozott sejthalál, mert a szabályozás szerint genetikai/epigenetikai hibák nem kerülhetnek át a leánysejtekbe. Sajnos megtörténhet, hogy a hibák ellenére a sejt életben marad, ekkor a genom instabillá válhat, és megnőhet a daganatok kialakulásának esélye (pl. BRCA1 - emlő-, petefészekrák). Ilyen állapotot idézhetnek elő a hibajavító rendszer hibái, vagy a hibák mennyisége meghaladja a rendszer kapacitását. A DNS hibái természetesen nem azonos értékűek, az esetek többségében a hibák fenotípusosan meg sem jelennek, de lehetnek nagyon súlyosak, több szervet érintő szindrómák, daganatok. A kijavítatlan hibák között gyakoriak a kettős lánctörések a DNS-ben, amelyet azonban a még működő hibajavítók megpróbálnak helyrehozni. Ha azonban utóbbiakat gátoljuk, akkor a két esemény (pl. BRCA1-mutáció és PARP-gátlás) együttesen a daganatsejtek (a BRCA1-mutációt hordozók) pusztulásához vezet. Ez a stratégia a szintetikus letalitás, amelynek jelentőségét már a klinikumban is alkalmazott szer, az oliparib hatékonysága is bizonyítja. A szintetikus letalitás terápiás előnyeit új szerek, klinikai vizsgálatok igyekeznek kihasználni.

A plazmasejtes malignitások közé sorolt myeloma multiplex egy sokarcú hematológiai megbetegedés, mely onkológiai differenciáldiagnosztikai problémát jelenthet. A betegség fontosságára gyakorisága hívja fel a fi gyelmet. Az új terápiás lehetőségek birtokában az e betegségben szenvedők évtizedes túlélése nem szokatlan, így a myelomás betegek a szakrendelői forgalom jelentős hányadát adják. Összefoglalónkban ismertetjük a betegség diagnosztikus kritériumait, majd a transzplantációra alkalmas és alkalmatlan betegek szokásos kezelését, kezelési eredményeit. A betegség csaknem minden esetben relapszusba kerül: a többed vonalbeli kezelések széles tárházába közleményünk bepillantást ad, a hazai hematológiai gyakorlat bemutatásával.

Daganatos betegeknél az anémia vagy „magától” a betegségtől, vagy daganatellenes kemoterápiától keletkezik. A daganatos anémia károsan befolyásolja a beteg életminőségét és csökkenti a túlélés esélyét, amelyeket ESA-kkal történő kezeléssel, vértranszfúziókkal, és vashiány-korrekcióval egyaránt javítani lehet.