Klinikai Onkológia

Célzott terápia: a primer tumor vagy az áttétei alapján?

TÍMÁR József

2014. SZEPTEMBER 10.

Klinikai Onkológia - 2014;1(03)

A legtöbb szolid daganatot - ha eltérő stádiumokban is - sebészileg eltávolítják vagy sugárterápiával elpusztítják. Ugyanakkor a korszerű célzott terápiás eljárásokat előrehaladott daganatoknál alkalmazzák, de az indikációjukat jelentő molekuláris vizsgálatokat elsöprő többségben a primer tumoron végzik, feltételezve, hogy a daganat progressziója során a molekuláris profi l nem változik. A korszerű genomikai vizsgálatok egyre mélyebb bepillantást adnak a primer tumorok klonális heterogenitásába és ennek jelentőségéről az áttétek keletkezésében. A tumor korai vagy lokoregionális stádiumában keletkező áttétek esetében a genetikai hasonlóság nagyfokú, azonban az időben későn, távoli szervekben létrejövő áttétekben a klonális szelekció és a genetikai instabilitás miatti eltérések aránya jelentőssé válhat. Ezen elméletinek tűnő megfontolások klinikai jelentőségét egyre több retrospektív tanulmány támogatja, aminek alapján meg lehet fogalmazni azt az elvet, hogy amennyiben lehetséges, progrediált daganat esetében a molekuláris patológiai vizsgálatot az áttéti daganatból célszerű elvégezni a terápiás stratégia tervezéséhez. Ez nem csak elméleti, hanem igen nagy gyakorlati jelentőségű, például mi a teendő abban az esetben, ha a primer tumort nem távolították el, de a primerből és a metasztázisból vett minta molekuláris profi lja eltérő.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Új irányok a daganatos fájdalomcsillapításban

RUZSA Ágnes, HORVÁTH Zsolt

A szerzők a hosszan túlélő, de mintegy 25-30%-ban fájdalomtól szenvedő betegek fájdalomcsillapításának lehetőségeit elemzik. Ismertetik a fájdalom új molekuláris kutatási eredményeit, az esetleges új támadáspontok, újabb gyógyszerek lehetőségeit. Felhívják a fi gyelmet arra, hogy a hosszan túlélő, krónikus, előrehaladott daganatban szenvedő betegek fájdalomcsillapítása új nézőpontba helyezi a daganatos fájdalom csillapításának stratégiáját. Előtérbe kerülhetnek az invazív fájdalomcsillapító módszerek, melyekkel opioidot lehet megtakarítani, a hosszan adott opioidok életminőséget rontó mellékhatásai nélkül.

Klinikai Onkológia

A májrák korszerű kezelése

VÉGH Éva, DEMETER Gyula, BODOKY György

A hepatocellularis carcinoma (HCC) világszerte a daganatos halálozás egyik fő oka, elsősorban a májcirrhosisban szenvedő betegeknél. A HCC etiológiájában a vírushepatitisek talaján kialakult cirrhosis mellett fontosak lehetnek még a nem alkoholos májbetegségek is. A HCC stádiumbeosztásai [Child- Pugh-pontszám, Cancer of the Liver Italian Program (CLIP), Barcelona Clinic Liver Cancer (BCLC)] fontos szerepet játszanak a prognózis megbecsülésében és a megfelelő kezelés meghatározásában. Európában a terápia lényegében a BCLC-n alapul. A cirrhosisos betegek szűrése azért is fontos, mert csak a korai stádiumban felfedezett HCC-nek van kuratív kezelési lehetősége. Az intermedier stádiumú HCC-nél a legfontosabb terápiás eszközök: a rádiófrekvenciás abláció (RFA), a transzarteriális kemoembolizáció (TACE) és a percutan etanolinjekció (PEI). Előrehaladott betegségben az egyetlen jóváhagyott szisztémásan adható szer a sorafenib, amelyet a betegek jól tolerálnak és a teljes túlélést is jelentősen javítja. A rossz májműködésű és rossz általános állapotú beteg végstádiumú HCC-jében csak tüneti ellátás javasolt.

Klinikai Onkológia

Az európai klinikai onkológiai szakvizsga

HERRMANN Richard

Az ESMO Vizsgabizottságának egyik alapvető célja a klinikai onkológiai szaktudás harmonizálása a világ különböző tájain tevékenykedő klinikai onkológus szakemberek között. A cél elérésének egyik módja a 100 angol nyelvű kérdésből álló vizsga, melynek sikeres teljesítését diploma igazolja. Egyre több az a törekvés, hogy a nemzeti szakvizsgát az ESMO-vizsga helyettesítse. Külön kihívás az onkológián belül a specializálódott szakorvosok tudásának lemérése. A vizsga letételére elsősorban az ESMO kongresszusain nyílik lehetőség.

Klinikai Onkológia

Klinikai vizsgálatok értékelésének szempontjai

TORDAY László, VÉGH Éva

Egy klinikai vizsgálat adatait mindig nagy odafi gyeléssel kell szemlélni, és az adatok részletekbe menő áttanulmányozása javasolt. Először minden esetben érdemes meghatározni azt, hogy a vizsgálati adatok milyen evidenciszinten adják meg az eredményt, és ezek alapján milyen ajánlás tehető. Meg kell vizsgálni a vizsgálat típusát, elrendezését, betegszámát, statisztikai erejét, randomizációját, stratifi kációját, a karok kiegyensúlyozottságát, a végpontok és a követési idő megfelelőségét az adott klinikai kérdés megválaszolására. A kimutatott statisztikai szignifi kancia mellett mindenképpen érdemes átgondolni az adatok klinikai relevanciáját, a kimutatott eltérések valós nagyságát, és az időfüggő változókra gyakorolt jelentőségét, mert ezek szabják meg az adott vizsgálat hatását a valós klinikai gyakorlatra. A „kreatív vizsgálati tervek” beköszöntött korszakában kifejezett odafi gyelést és kritikus hozzáállást igényel az, hogy meggyőződhessünk arról, hogy a vizsgálat során nem követtek-e el, nem követhető-e el olyan tipikus torzítás, amely a vizsgálat valós eredményeit megváltoztathatná.

Klinikai Onkológia

A metasztatikus melanoma gyógyszeres kezelése

OLÁH Judit, GYULAI Rolland

A bőr melanomája alapvetően a jól kezelhető daganatok közé tartozik; ha korai stádiumban felfedezik és szakszerűen eltávolítják, ritkán terjed át más szervekre. Bár az esetek túlnyomó többségében a primer tumor szabad szemmel látható, mégis sok olyan beteg van, aki későn kerül megfelelő szakellátásra. Zömmel a betegek tájékozatlanságából eredő késlekedés az oka, hogy évente 300-400 beteget kezelünk áttétes melanomával hazánkban. A metasztatikus melanoma azonban manapság sem gyógyítható. A molekuláris genetikai kutatások eredményeképpen viszont forradalmi változásoknak lehetünk szemtanúi a melanomás betegek kezelésében. Napjainkban a klasszikus patológiai prognosztikai faktorok mellett a daganatokban kimutatható molekuláris eltérések (BRAF-, NRAS-, c-KIT-mutáció) ismerete is szükséges az egyénre szabott daganatellenes kezelés meghatározásában. A molekuláris célpontokat felhasználva a MAPK jelátviteli út egyes pontjainak gátlásával (BRAF- és MEK-gátlószerek) látványos javulást értek el a metasztatikus melanomában szenvedő betegeknél. Az immunrendszer ellenőrző pontjainak működését befolyásoló új gyógyszerek (CTLA4- és PD-1/PD-1L antitestek) soha nem látott hatékonysággal képesek megváltoztatni a melanomás betegek túlélési esélyeit. A közlemény azokat a legújabb kezelési lehetőségeket és a gyakorlat szempontjából legfontosabb eredményeket összegzi, melyek mérföldkőnek tekinthetők a melanomás betegek jövőbeni ellátásában.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A meningeomák molekuláris patológiája

MURNYÁK Balázs, CSONKA Tamás, HORTOBÁGYI Tibor

Az Egészségügyi Világszervezet által I-III. grádusba sorolt meningeomák alkotják a primer agydaganatok közel egyharmadát. A meningeomák 90%-át kitevő jóindulatú tumorok kedvezően reagálnak a konvencionális terápiákra, viszont a II. és III. grádusú meningeomával diagnosztizált betegek rosszabb prognózist mutatnak. A kezelés eredményességét tovább nehezíti, hogy a daganatok kiújulási gyakorisága még a jóindulatú meningeomák esetében is magas. Sürgető feladat tehát a hatásos terápiák kidolgozása, melyben kulcsszerepet játszhat a meningeomák részletes molekuláris patológiai profiljának meghatározása. A daganatok citogenetikai jellegzetességei régóta ismertek, viszont a hozzájuk társítható gének és mutációik közül egyelőre csak néhányat azonosítottak. A nagy áteresztőképességű technikáknak köszönhetően az utóbbi években a meningeoma kialakulásában, transzformációjában és kiújulásában szerepet játszó mechanizmusok feltérképezése is lehetővé vált. Emellett az epigenetikai szabályozás zavarát okozó defektusok azonosítása új lehetőségeket nyithat a meningeomák diagnosztikájában és kezelésében egyaránt. Közleményünk célja a meningeomák citogenetikai és molekuláris genetikai defektusainak, illetve ismert epigenetikai eltéréseinek összefoglalása, amelyek a közeljövőben biomarkerként vagy terápiás támadáspontként szolgálhatnak.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.