PFEIFFER Per1, MOEHLER H. Markus2
2016. MÁJUS 20.
Klinikai Onkológia - 2016;3(02)
Csekély azoknak a kemoterápiás gyógyszereknek a száma, amelyek az előrehaladott gastrooesophagealis adenocarcinomában (GEA) hatékonyak, és amelyeket alkalmaznak. A palliatív kemoterápia meghosszabbítja a teljes túlélést, és javítja az életminőséget. A nagyméretű randomizált vizsgálatokban a medián teljes túlélés megközelíti a 12 hónapot, de a nem válogatott populációkban a medián teljes túlélés körülbelül 6 hónap. A metasztatizáló GEA-ban a medián életkor megközelítőleg 70 év, de a legtöbb randomizált vizsgálatban csak körülbelül 60 év vagy még kevesebb, ezért a vizsgálatokban részt vevő betegek erősen szelektáltak. Számos első vonalbeli protokollt validáltak, de jelenleg még nincs konszenzus, melynek alapján egy világszerte alkalmazható kombináció lenne ajánlható. A platinaalapú (cisplatin vagy oxaliplatin) és egy fluoropirimidin (5-FU, capecitabin vagy S-1) kombináció képviseli az első vonalbeli kezelés pillérét. Az ilyen kettős kezelés docetaxellel történő kiegészítése tovább javítja a teljes túlélést, jóllehet, a megnövekedett toxicitás árán, de az arra alkalmas, fiatalabb betegeknél a docetaxel-tartalmú hármas terápiás protokoll alkalmazását kell mérlegelni. A trastuzumab volt az első célzott terápia, amit előrehaladott GEA-ban engedélyeztek. A kettős kemoterápia trastuzumabbal történő kiegészítése igen jól tolerálható, és növeli a hatásosságot. A második vonalbeli kezelés standard, és nemrégiben kimutatták, hogy a ramucirumab klinikailag jelentős előnnyel jár, akár monoterápiában, akár paclitaxellel kombinációban alkalmazzák. Az előzetes ismertetések szerint az immunterápia hatásossága ígéretes, és randomizált vizsgálatokba előrehaladott GEA-ban szenvedő betegeket toboroznak.
Klinikai Onkológia
A citosztatikumok extravazációja az infúziós kezelés legnagyobb jelentőséggel bíró helyi szövődménye, mivel nagyon komoly következményekkel járhat. Az extravazáció során az infúziós oldat az érpályából a szubkután, subdermalis térbe jut, infiltrálódik és a bőrre, idegekre, inakra és ízületekre káros hatásokat eredményez. Gyakorisága irodalmi adatok szerint 0,01-7%. A kemoterápiás szerek károsító hatásuk szempontjából a hólyaghúzó, az irritáló, illetve a nem hólyaghúzó szerek csoportba sorolhatók. A betegfüggő, illetve kezeléssel öszszefüggő kockázati tényezők ismerete fontos az extravazáció előfordulásának minimalizálásához. Az extravazációs kockázat csökkentése érdekében szükséges az infúziós citotoxikus kezelésben részt vevő munkatársak kiképzése, a prevenciós protokollok megismertetése és a mindennapi gyakorlati elsajátíttatása. 2012-ben az ESMO-EONS egy újabb, az egész kemoterápiás extravazációs témakört átfogó kezelési protokollt állított össze. Az ajánlás előírja, hogy minden onkológiai osztályon legyen az extravazáció ellátására megfelelően képzett személyzet, illetve egy extravazációs készenléti csomag. A klinikai gyakorlatban extravazáció esetén használt szubkután kortikoszteroid alkalmazását nem ajánlja. Mekloretamin extravazációja esetén szubkután nátrium-tioszulfát javasolt. Antraciklin, mitomycin C, platinaszármazékok infúzióját követő extravazáció esetén a dimetil-szulfoxid a legjobb kezelési lehetőségünk. Antraciklinek esetén a dexrazoxán intravénás adminisztrációja is hatékony. A hialuronidáz a bőrbe vagy a bőr alá fecskendezve növeli a kötőszövet permeabilitását, elősegíti az extravazált szerek szétterjedését és helyi koncentrációjának csökkentését, ezáltal megkönnyíti az extravazált gyógyszerek felszívódását. Vinca alkaloidok extravazációja után hialuronidázt alkalmazva nem alakul ki bőrnekrózis. Az antidotumok sikertelensége esetén, súlyos, nem gyógyítható fekély, szövetnekrózis, vagy több mint tíz napig tartó fájdalom esetén sebészeti kimetszés válik szükségessé. A téma fontossága miatt a magyarországi onkológiai centrumokban az elfogadott irányelvek jelenléte és alkalmazása szükséges, az extravazáció kezelésre vonatkozóan.
Klinikai Onkológia
Az epeúti rákok ritkák, ezért ellátásukra kevés magas szintű evidenciát találunk. A sikeres kezelés alapja, a tartós túlélés egyetlen esélye a radikális műtét. A kemoterápia a fl uorouracil alapú protokollok után egyre inkább a gemcitabinbázisú citosztatikus kombinációkat (cisplatinnal, oxaliplatinnal, kapecitabinnal), vagy a FOLFIRINOX sémát részesíti előnyben, természetesen a beteg állapotát messzemenően figyelembe véve. Egyetlen biológiailag célzott kezelés sem törzskönyvezett ebben a javallatban, a legtöbb tapasztalatot az erlotinibbel szerezték; jelenleg a molekuláris genetikai profil, és nem klinikai vizsgálatok eredménye alapján választhatunk a lehetőségek közül. A sugárkezelést - és a radiokemoterápiát - neoadjuváns, adjuváns és palliatív javallatban alkalmazhatjuk, a konvencionális perkután besugárzás mellett a brachyterápia, intenzitásmodulált kezelés, intraoperatív irradiáció, radioembolizáció formájában végezhetjük a műszerezettség függvényében. A palliációban a fotodinámiás terápia és a különféle ablációk mellett az intervencionális radiológiai módszereknek is nagy jelentősége lehet.
Klinikai Onkológia
A mediastinum szöveti struktúrája miatt sokféle tumor kiindulási helye lehet, és sokféle daganat, valamint malignus rendszerbetegség érintheti a régiót. A sokszínűségen belül a daganatok életkor és lokalizáció szerint jellemző megoszlást mutatnak. A klinikusok által legjobban elfogadott Shields-féle beosztás alapján tárgyaljuk a gátori régiókban előforduló tumorok típusait, jellegzetességeit és kezelési elveiket. A szerző kiemelten foglalkozik a sebészi kezelés indikációjával, lehetőségeivel és formáival, különös tekintettel a minimálinvazív módszerekre.
Klinikai Onkológia
A gyomorrák kezelésében az utóbbi időben ugyan jelentős előrelépés történt, de a túlélési eredmények még mindig meglehetősen szerények. Az összefoglaló közlemény célja áttekinteni a lokálisan előrehaladott és a metasztatikus gyomorrák kezelésének történetét és bemutatni a jelenlegi kezelési standardokat. Kiemelten foglalkozik a perioperatív kezelésben a közelmúltban bekövetkezett változásokkal, csakúgy, mint az áttétes betegek kezelésének átalakulásával. Részletesen elemzésre kerül a palliatív kemoterápiák többvonalbeli használata, és az elérhető célzott kezelések helye az áttétes daganatokban. Az immunellenőrzőpont- gátlók egyre szélesebb körben történő alkalmazásai és jövőbeni felhasználási lehetőségei is tárgyalásra kerülnek. A gyomorrák molekuláris altípusairól mint a terápiaválasztás lehetséges indikátorairól is szó esik. Végül pedig olyan terápiás javaslatokat kíván adni, ami
Lege Artis Medicinae
Az invazív vizsgálatok azt mutatják, hogy a betegek kétharmadában a szívizom-ischaemia obstruktív coronariabetegség és más szívbetegség hiányában (INOCA) áll fenn, melynek oka a microvascularis diszfunkció (CMD), és amelynek következménye a microvascularis koszorúér-betegség (MVD), a microvascularis vagy epicardialis vasospasticus angina (MVA) lehet. A korszerű klinikai gyakorlatban a noninvazív kardiológiai képalkotó eljárások fejlődésével lehetővé vált a coronariaáramlás mérése a jellemző indexek meghatározásával. Mindezek javítják a CMD és az általa okozott myocardialis ischaemia diagnózisát, és lehetőséget adnak az elsődleges MVD diagnosztizálására. Tekintettel arra, hogy az MVD felismerése-kezelése a magyar orvosi gyakorlatban jelentősen alulreprezentált, az alábbiakban részletesen ismertetjük a primer stabil microvascularis anginát (MVA), annak korszerű invazív és noninvazív differenciáldiagnózisát és kezelését, különös tekintettel – a gyakorisága miatt – a magas vérnyomás által kiváltott formára és a nők koszorúér-betegségére. Kiemeljük a hazai lehetőségek figyelembevételével az ajánlható diagnosztikai eljárásokat.
Ideggyógyászati Szemle
Az előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegek nagy részét speciális mozgászavarközpontokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmű konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az előrehaladott stádiumban levő Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az előrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nincsenek megfelelően körülhatárolva. Ennek a megfigyelésen alapuló vizsgálatnak az elsődleges célja a részt vevő mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedő vizsgálatban 18 ország vett részt. A betegek adatait egyetlen betegtalálkozó alkalmával gyűjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mértük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminőséget pedig a nyolckérdéses Parkinson-kór Életminőségi Kérdőívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór előrehaladott/nem előrehaladott stádiumba történő besorolása egyrészt az orvos értékelése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szenvedő beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt előrehaladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az előrehaladott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentősebb károsodást mutattak, mint a nem előrehaladott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték előrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminőséggel, mint a nem előrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.
Lege Artis Medicinae
A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes előfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövődményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzők összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelőnyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szűrésével és időben elkezdett kezelésével csökkenthetők a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek depressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenőrzése.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás