Az epeúti rákok ritkák, ezért ellátásukra kevés magas szintű evidenciát találunk. A sikeres kezelés alapja, a tartós túlélés egyetlen esélye a radikális műtét. A kemoterápia a fl uorouracil alapú protokollok után egyre inkább a gemcitabinbázisú citosztatikus kombinációkat (cisplatinnal, oxaliplatinnal, kapecitabinnal), vagy a FOLFIRINOX sémát részesíti előnyben, természetesen a beteg állapotát messzemenően figyelembe véve. Egyetlen biológiailag célzott kezelés sem törzskönyvezett ebben a javallatban, a legtöbb tapasztalatot az erlotinibbel szerezték; jelenleg a molekuláris genetikai profil, és nem klinikai vizsgálatok eredménye alapján választhatunk a lehetőségek közül. A sugárkezelést - és a radiokemoterápiát - neoadjuváns, adjuváns és palliatív javallatban alkalmazhatjuk, a konvencionális perkután besugárzás mellett a brachyterápia, intenzitásmodulált kezelés, intraoperatív irradiáció, radioembolizáció formájában végezhetjük a műszerezettség függvényében. A palliációban a fotodinámiás terápia és a különféle ablációk mellett az intervencionális radiológiai módszereknek is nagy jelentősége lehet.

A citosztatikumok extravazációja az infúziós kezelés legnagyobb jelentőséggel bíró helyi szövődménye, mivel nagyon komoly következményekkel járhat. Az extravazáció során az infúziós oldat az érpályából a szubkután, subdermalis térbe jut, infiltrálódik és a bőrre, idegekre, inakra és ízületekre káros hatásokat eredményez. Gyakorisága irodalmi adatok szerint 0,01-7%. A kemoterápiás szerek károsító hatásuk szempontjából a hólyaghúzó, az irritáló, illetve a nem hólyaghúzó szerek csoportba sorolhatók. A betegfüggő, illetve kezeléssel öszszefüggő kockázati tényezők ismerete fontos az extravazáció előfordulásának minimalizálásához. Az extravazációs kockázat csökkentése érdekében szükséges az infúziós citotoxikus kezelésben részt vevő munkatársak kiképzése, a prevenciós protokollok megismertetése és a mindennapi gyakorlati elsajátíttatása. 2012-ben az ESMO-EONS egy újabb, az egész kemoterápiás extravazációs témakört átfogó kezelési protokollt állított össze. Az ajánlás előírja, hogy minden onkológiai osztályon legyen az extravazáció ellátására megfelelően képzett személyzet, illetve egy extravazációs készenléti csomag. A klinikai gyakorlatban extravazáció esetén használt szubkután kortikoszteroid alkalmazását nem ajánlja. Mekloretamin extravazációja esetén szubkután nátrium-tioszulfát javasolt. Antraciklin, mitomycin C, platinaszármazékok infúzióját követő extravazáció esetén a dimetil-szulfoxid a legjobb kezelési lehetőségünk. Antraciklinek esetén a dexrazoxán intravénás adminisztrációja is hatékony. A hialuronidáz a bőrbe vagy a bőr alá fecskendezve növeli a kötőszövet permeabilitását, elősegíti az extravazált szerek szétterjedését és helyi koncentrációjának csökkentését, ezáltal megkönnyíti az extravazált gyógyszerek felszívódását. Vinca alkaloidok extravazációja után hialuronidázt alkalmazva nem alakul ki bőrnekrózis. Az antidotumok sikertelensége esetén, súlyos, nem gyógyítható fekély, szövetnekrózis, vagy több mint tíz napig tartó fájdalom esetén sebészeti kimetszés válik szükségessé. A téma fontossága miatt a magyarországi onkológiai centrumokban az elfogadott irányelvek jelenléte és alkalmazása szükséges, az extravazáció kezelésre vonatkozóan.

A mesenchymalis sejtek normális elérésük során vázizom, simaizom, zsír, kötőszövet, csont és porc irányába differenciálódhatnak. A mesenchymalis eredetű benignus tumorok csoportjába tartoznak; fibroma, lipoma, osteoma, chondroma, haemangioma, myoma stb. A rosszindulatú daganatok közül gyermekkorban lágyrész- és csontsarcomák fordulnak elő; rhabdomyosarcoma, osteosarcoma, Ewing-sarcoma, ritkábban fibrosarcoma, liposarcoma stb. A terápiás lehetőségek (sebészi, sugár-, kemoterápia/célzott terápia) kombinált alkalmazásának eredményeképpen a gyermekek gyógyulási esélyei lényegesen javultak az elmúlt évtizedekben. Ennek azonban előfeltétele a daganatok korai felismerése és gyermekonkológiai központokban nemzetközi protokollok alapján történő kezelése.

Napjaink egyik fontos kérdése, hogy a daganatsejtekben eddig megfigyelt és mára egyre jobban jellemzett onkogén hatások (genetikai és epigenetikai) eredményeként bekövetkező anyagcsere- változások és a primeren jelentkező és ezen keresztül létrejövő metabolikus át- vagy újraprogramozás (metabolic reprogramming) hogyan befolyásolja a tumorok kialakulását, progresszióját és terápiás válaszkészségét. A különböző tumorsejtek metabolikus változásai egyedi variációkat jelentenek, és ezek alapján adott daganatok (akár szövettani típustól független) eltérő metabolikus profillal rendelkezhetnek, típusonként eltérő tápanyagigénnyel és tápanyag-hasznosítási útvonallal (glikolízis, glutaminolízis, zsírsav-oxidáció, autofágia stb.) jellemezhetőek. Előbbi változások biológiai következményei számos ponton befolyásolják a daganatsejtek túlélési, proliferációs, metasztatikus viselkedését és mikrokörnyezeti változásait. Abban az esetben, ha adott metabolikus fenotípusok megjelennek, vagy irreverzibilis változásokat eredményeznek az adott tumorsejtekben, akkor olyan kezelések, amelyek ezeket a folyamatokat érintik, várható terápiás sikereket eredményezhetnek.