Klinikai Onkológia

A sejt halála

KOPPER László1, TÍMÁR József1

2019. DECEMBER 30.

Klinikai Onkológia - 2019;6(04)

A sejtproliferáció és a sejthalál (zömmel apoptózis) genetikailag programozott, biztosítva egyensúlyukon keresztül a szervezet megfelelő stabilitását vagy fejlődését. Ennek az összehangolt szabályozásnak a hibái súlyos funkciózavarhoz vezethetnek, mint a daganatok kialakulása, amikor vagy a proliferáló sejtek szaporodnak fel, vagy az apoptotikus sejtek száma csökken. Ez a változás a daganatellenes terápia gyakori célpontja. A sejtek halálának nem ritka formája a nekrózis, különböző patológiai események következményeként, ami szemben az apoptotikus folyamattal, gyulladást indukál.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, I. Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézet, II. Patológiai Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Dializalt daganatos betegek gyogyszeres kezelesenek lehetősegei

VÉGH Éva, LAKATOS Gábor, TOKODI Zsófia

Folyamatosan nő a dializált betegek, s köztük a dializált rákbetegek száma. E betegek számára is hasznos lenne, ha a szokásos daganatgátló kezelésekben részesülhetnének. Azonban ebben a sérülékeny betegcsoportban a rákellenes kezelések alkalmazása elsősorban egyedi esetekkel kapcsolatos közléseken és kisebb betegszámú esettanulmányokon alapul. Az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalatok hiánya ezeknek a betegeknek a szuboptimális onkológiai kezelését eredményezheti. A daganatgátló kezelés indikációjának felállítása és a megfelelő gyógyszer kiválasztása körültekintést igényel, és gondosan értékelni kell a betegek prognózisát, továbbá fi gyelembe kell venni a várható életminőséggel kapcsolatos szempontokat is. Fontos kérdés a daganatellenes kezelés és a dialízis időpontjának egymáshoz képest történő meghatározása is. A dializált betegek megfelelő onkológiai kezeléséhez az onkológusok és a nefrológusok szoros együttműködése szükséges.

Klinikai Onkológia

A metasztatikus veserák szekvenciális terápiája

TORDAY László

A vesekarcinóma incidenciája a fejlett országokban emelkedő tendenciát mutat, a tumor a 10 leggyakoribb rosszindulatú daganat között van. Az irreszekábilis vesekarcinómás betegek túlélése azonban az elmúlt években jelentősen javult, alapvetően az onkológiai kezelésben elért jelentős előrelépéseknek köszönhetően. A VEGF és az mTOR jelátviteli útvonalra ható szerek használata elterjedt és alapvető klinikai gyakorlattá vált az első és többedvonalas kezelésben. A friss klinikai vizsgálatok számos új támadáspontú (cMET és AXL, FGFR, PD-1/PD-L1, CTLA-4) gyógyszer, illetve ezek kombinációinak a terápiába kerülését biztosították, az új eredmények teljesen átalakították a metasztatikus vesekarcinóma kezelésének lehetőségeit, és jelentősen javítottak a várható klinikai eredményeken is. A közleményben áttekintésre kerülnek a világos sejtes veserák célzott gyógyszeres kezelésének adatai, és jelen tudásunknak megfelelően sor kerül a különféle gyógyszerek és kombinációk terápiás pozíciójának tárgyalására is.

Klinikai Onkológia

A cholangiocellularis carcinoma gyógyszeres kezelése

ANDRÁS Csilla, ÁRKOSY Péter

Az epeúti tumorok ritka daganatok, rossz prognózissal. Sok beteget előrehaladott stádiumban fedeznek fel, amikor műtét már nem jön szóba. Amennyiben műtétet végeznek is nagy a kiújulás rizikója, emiatt szükség van műtét után utókezelésre. Standard adjuváns kezelés a BILCAP study eredményei alapján a kapecitabin terápia, amely a túlélési mutatókat nagymértékben javította. A metasztatikus vagy előrehaladott stádiumú betegeknél első vonalban a standard terápia még mindig a gemcitabin és ciszplatin kombináció, van japán adat egyenértékű gemcitabin + S1-re is. A gemcitabin + ciszplatin kezelés utáni progresszió esetére 2019-ig nem volt evidencián alapuló kezelés, az ABC-O6 vizsgálat eredménye alapján az mFOLFOX protokoll javasolható most már. MSI-H/dMMR betegekben immunterápiát kell alkalmazni. A molekuláris célpontokra ható kezelések egyre inkább előtérbe kerülnek, az FGFR és IDH új targetek cholangiocellularis tumorokban, a kezdeti vizsgálati eredmények ígéretesek. A személyre szabott terápia molekuláris profi l alapján tekinthető a jövő útjának.

Klinikai Onkológia

A hepatocellularis carcinoma célzott és immunkezelése: előrejelzés 2019-re és azon túl

MASATOSHI Kudo

A hepatocellularis carcinoma (HCC) szisztémás kezelésének hatásossága lényegesen javult, miután a SHARP vizsgálatban és az Asia Pacifi c vizsgálatban 2007-ben kimutatták, hogy egy molekulárisan célzott kezelés, a szorafenib használatával meghosszabbodik a túlélés. A szorafenib tágította az előrehaladott hepatocellularis carcinomában szenvedők kezelési lehetőségeit, és némileg meghosszabbította az előrehaladott HCC-s betegek túlélését. Ugyanakkor szükség volt egy, a szorafenibnél még hatásosabb első vonalban használható molekulárisan célzott gyógyszerre, valamint egy progresszió után – vagy szorafenibintolerancia esetén – alkalmazható második vonalú gyógyszerre, mivel a szorafenib nem csökkenti a tumor méretét, illetve nem okoz nekrózist a tumorban, ráadásul relatíve súlyos mellékhatásai vannak, mint például a kéz-láb bőrreakcó. 2007 és 2016 között számos első és második vonalban használandó anyagot vizsgáltak, de az összes ilyen irányú klinikai vizsgálat sikertelen volt. Legújabban viszont négy anyaggal (regorafenib, lenvatinib, kabozantinib, ramucirumab) sikeresnek bizonyultak a 2017-ben és 2018-ban végzett klinikai vizsgálatok, és két anyag (regorafenib és lenvatinib) már használható is a klinikai gyakorlatban, a másik két szer (karbozantinib és ramucirumab) engedélyezése még folyamatban van. Továbbá folyamatban van öt olyan klinikai vizsgálat is, amelyekben a transarterialis chemoembolisatiót (TACE-t) és egy eddig sikertelen molekuláris célzott anyag adását kombinálják. Egy, a 2018-as ASCO-n elhangzott előadáson a TACE és a szorafenib (TACTICS vizsgálat) kombináció sikeréről számoltak be. Fázis III vizsgálatok vannak folyamatban immunellenőrzőpontgátlókkal, valamint immunellenőrzőpont-gátlók és molekulárisan célzott szerek kombinációjával, és remélhetően a HCC minden stádiumában, a korai, a középső és az előrehaladott stádiumban egyaránt drasztikusan meg fog változni a kezelés kialakult rendszere a közeljövőben.

Klinikai Onkológia

A daganatos betegek vénás thromboemboliájának megelőzése és kezelése

A vénás thromboembolia (VTE) kialakulása gyakori és súlyos komplikáció a daganatos betegségek esetén. A mélyvénás thrombosis és a pulmonalis embolia a második leggyakoribb halálok a daganatos betegekben. A daganatos betegek fokozott VTE-kockázatáért mind a daganattal, mind az onkológiai kezeléssel összefüggő tényezők felelnek, amelyekhez a beteg általános állapotából, társbetegségeiből adódó további rizikótényezők is társulnak. A kemoterápiás kezelés a VTE egyik legfontosabb kockázati faktora, amely 6,5-szeresére emeli a VTE gyakoriságát. Összefoglaló dolgozatomban áttekintem a VTE megelőzésével és kezelésével kapcsolatos jelenlegi irányelveket. A hospitalizált, aktív daganatos betegeknek nagyobb a VTE-kockázata, ezért minden esetben thrombosisprofi laxis javasolt. Az ambuláns, járóbeteg-ellátás keretei között onkológiai kezelésben részesülő betegeknél csak magas kockázat (Khorana-érték ≥ 3) esetén indokolt profi laxis. A daganatos betegség során a rizikótényezők változhatnak, a pontértéket folyamatosan revideálni kell, és szükség esetén a profi laktikus kezelést változtatni. Mind az elsődleges, mind a másodlagos profi laxis és kezelés során az ajánlott szer az LMWH. A direkt orális antikoagulánsok (DOAC) alkalmazásához további klinikai vizsgálatokra van szükség indikációs körük pontos meghatározásához.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Új módszerek az agyi hypoxia kutatásában

SZILÁGYI Géza, NAGY Zoltán

Az apoptóziskutatás és a gyógyszerfejlesztés legfontosabb követelménye a hatásmechanizmus kutatása. Mind a szabad gyökök termelésében, mind a programozott sejthalál kialakulásában központi szerepet játszik a mitokondrium. Az apoptózis vizsgálatával egyre több lehetséges sejtbiológiai útvonal válik ismertté. A mitokondriális apoptózisszignál molekuláris feltárása kijelöli a lehetséges támpontokat a neuroprotektív molekulák fejlesztésében. Ennek pontos ismerete és monitorozása lehetőséget ad új, hatékony gyógyszermolekulák vizsgálatára és szűrésére. Laboratóriumunkban olyan vizsgálati protokollt dolgoztunk ki, amely konfokális mikroszkóppal kvantitatív és kvalitatív módon jelzi a mitokondriális transzmembránpotenciált és a szabad gyökök termelését. Ezzel lehetőségünk nyílik gyógyszerjelölt neuroprotektív molekulák vizsgálatára.

Magyar Immunológia

Az idegi eredetű növekedési faktor szerepe az immun- és a gyulladásos kórfolyamatokban, az autoimmun pajzsmirigybetegségekben

MOLNÁR Ildikó

Az idegi eredetű növekedési faktor (nerve growth factor, NGF) neurotrop citokin; jelentős szerepet játszik - a központi és perifériás idegrendszeri hatások mellett - a gyulladásos és az immunfolyamatokban. A két típusú, magas (TrkA) és alacsony (p75) affinitású receptorok aktivációja a szignáltranszdukciós folyamatok során az apoptózis gátlását vagy indukcióját eredményezheti. Az apoptózis szuppresszióját kiválthatják citokinek, hormonok, antioxidánsok és az intracelluláris Ca2+- szint emelkedése. Egyre több autoimmun betegség (szisztémás lupus erythematosus, 1-es típusú diabetes mellitus, multiplex sclerosis) kialakulásában vetődik fel az idegi eredetű növekedési faktor szerepe, és igazolható emelkedett szérum-NGF-szint a betegség aktivitásával összefüggésben. Vizsgálatainkban az autoimmun pajzsmirigybetegségekben (Graves-kór és Hashimoto-thyreoiditis) is kimutattuk a betegek szérumában az emelkedett NGF-szinteket, a kontrollhoz képest. Az ophthalmopathiával kísért esetekben kapott alacsony szérum-NGF-szintek felvetik az apoptózis szerepét a szemtünetek kialakulásában. Az orbita szövetének sajátossága, hogy igen gazdag TrkA-receptorokban. Az idegi eredetű növekedési faktor fontos szerepet tölt be a neuroimmun-hormonális kórfolyamatok kialakulásában, ezért ismerete közelebb vihet azok megértéséhez, és újabb terápiás lehetőségeket nyújthat.

Ideggyógyászati Szemle

Primer oligodendrocyta-károsítással létrehozott kísérletes demyelinisatio (angol nyelven) A demyelinisatio regionális eloszlása egéragyban

KOMOLY Sámuel

Elõzmények és célkitűzés - Neuropatológiai vizsgálatokkal a közelmúltban a sclerosis multiplex heterogenitását mutatták ki: a T-sejt mediálta, valamint a T-sejt- és antitestmediált autoimmun mechanizmus mellett (I-II. típus) még további két típust írtak le; a III-IV. típusra elsõdleges oligodendrocyta-károsodás a jellemzõ. Az utóbbi típusok jobban emlékeztetnek a vírusokkal vagy toxinokkal kiváltható demyelinisatiókra, mint az autoimmun mechanizmussal magyarázhatókra. Több mint 30 éve ismerjük, hogy egy rézkelátornak, a cuprizonnak diétában történõ alkalmazása elsõdlegesen oligodendrocyta-károsodást okozva vezet demyelinisatióhoz. A jelenlegi tanulmány célja a cuprizon okozta oligodendrocyta-károsodás és -demyelinisatio idegrendszeri eloszlásának vizsgálata volt egérben. Anyag és módszer - A demyelinisatiót tápba kevert, 0,6%-os cuprizonnal hoztuk létre választási korú, hím Swiss-Webster-egerekben. Az állatokat a kezelés 3., 7., 14., 27., 35., 56. napján áldoztuk fel. Mintákat a corpus callosumból, a commissura anteriorból, a nervus opticusokból, az agytörzsbõl a brachium conjuctivumok szintjében, valamint a nyaki gerincvelõbõl és a nervus ischiadicusokból vettünk. A mintákat a klasszikus neuropatológiai festések mellett immunohisztokémiai, in situ hibridizációs módszerekkel és elektronmikroszkóppal vizsgáltuk. Eredmények - Az oligodendrocyta-károsodás és az azt követõ demyelinisatio jellegzetes sztereotip eloszlást mutatott. Jelentõs myelinveszteség alakult ki a brachium conjunctivumokban, a commissura anteriorban, a corpus callosumban, míg a nervus opticusokban és a gerincvelõben nem volt érdemi myelinkárosodás. A nervus ischiadicusokban károsodást nem találtunk. Lymphocytainfiltrációt, vér-agy gát károsodására utaló jelet nem észleltünk. Következtetések - A cuprizon okozta oligodendrocytakárosodás és az azt követõ demyelinisatio jellegzetes regionális eloszlású az egér központi idegrendszerében. A cuprizonnal kiváltott demyelinisatio a primer oligodendrocyta- károsodással magyarázható emberi demyelinisatiós megbetegedések egyik állatmodellje lehet.

Ideggyógyászati Szemle

Szabályozó mechanizmusok a fokális agyi ischaemia kialakulásában. A neuroprotektív kezelés új lehetõségei

NAGY Zoltán, SIMON László, BORI Zoltán

Az agyi véráramlás zavara az energiatartalékok (glikogén, glükóz, oxigén, ATP) kimerüléséhez, energiakrízishez vezet. Ennek következtében szöveti károsodás alakul ki. A károsodás központi részét, az ischaemiás core területet a héjszerű penumbra veszi körül. A penumbrában mind nekrotikus, mind apoptoticus sejtpusztulás kimutatható. Az ischaemiás core-tól távolodva térben és időben különböző neurokémiai folyamatok következnek be. Percek, órák alatt aktiválódnak az „azonnali korai válasz” (immediate early response) gének (c-fos, fos-B, c-Jun, krox 20, 24), indukálódnak a hősokkfehérjék (hsp 70, 72, HSF, HSE, HIF), valamint citokinek (TNF-α, IL-1β), gyulladásos faktorok (COX), adhéziós és glialis faktorok (ICAM1, ELAM-1, P-szelektin), vazoaktív faktorok (IL-6, -10, PAF), reaktív oxigéngyökök és velük kapcsolatos faktorok (O2, OH, NO, NOS, SOD) termelődnek. Napok alatt történik a sejtpusztulás, a nekrózis és az apoptosis, a kalpainok és kaszpázok, valamint a nukleázok aktiválódása következtében. Ezzel párhuzamosan a funkcionális rehabilitáció alapját képező növekedési faktorok és plaszticitási proteinek is aktiválódnak (BDNF, NGF, TGF-β, VEGF, PDGF, GAP-43).

Ideggyógyászati Szemle

Apoptózis fokális agyi ischaemiában

ZÁDOR Zsolt, LACZA Zsombor, BENYÓ Zoltán, HARKÁNY Tibor, HORTOBÁGYI Tibor

Az ischaemiás stroke, amely hazánkban is vezető halálok, gócos agyi vérellátási zavar következtében alakul ki. Az ischaemiás sejtpusztulás döntően hevenyen lezajló nekrózis formájában jelentkezik. Terápiás szempontból is jelentős sajátosság, hogy a nekrotikus agyterület határzónájában késleltetett sejtvesztés zajlik, amely az apoptózis jellegzetességeit mutatja. Az apoptózis korunk orvosbiológiai kutatásainak egyik legintenzívebben vizsgált folyamata, mechanizmusának jobb megismerése számos betegség, köztük az ischaemiás stroke eredményesebb terápiáját ígéri. A szerzők összefoglalják a fokális agyi ischaemia neurológiai jellegzetességeit, az apoptotikus és a nekrotikus sejtpusztulás morfológiai jellemzőit. Az apoptózis mechanizmusát a gének szintjén zajló döntési és sejtszintű végrehajtási fázisra osztva tekintik át. Tárgyalják a fiziológiásan egyensúlyban lévő pro- és antiapoptotikus gének és fehérjetermékeik döntési fázisban bekövetkező arányeltolódását, az apoptotikus kaszkád beindításában kulcsszerepet játszó kalciumhomeosztázis- felbomlás, energiadepletio és mitochondrialis diszfunkció sajátosságait. Bemutatják az apoptózisban fontos szerepet játszó kaszpázokat és a végrehajtási fázis három lehetséges eseménysorát: az intrinszik és az extrinszik kaszpáz utat, valamint a kaszpázfüggetlen intracelluláris jelátviteli rendszert. Ismertetik a végrehajtási fázisban jelentkező idegsejtmembrán-károsodás molekuláris mechanizmusát, a fehérjeszintézis sajátos megváltozásának, az üzenetkiválasztásnak a jellemzőit. Hangsúlyozzák a késői reperfúzió apoptózis-végrehajtásban játszott jelentős szerepét. Bemutatják az apoptózis eseménysorának lehetséges terápiás célpontjait, ismertetik az állatkísérletekben eredményesnek bizonyult antiapoptotikus beavatkozásokat és azok humán alkalmazásának kilátásait.