Ideggyógyászati Szemle

Hypnotikus befolyásolhatóság és befolyásoltatásos téveseszmék schizophreniás betegeknél

J. Nicsev

1965. AUGUSZTUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1965;18(08)

1. a suggestiós készség, a legjellemzőbb hypnotikus tünet, a schizophreniás betegséget (mint idült hypnotikus állapotot) is jellemzi. 2. Hypnosisban a valódi ingerek befolyása psychologiai helyettesítés útján jön létre. 3. A helyettesítésre az időleges kapcsolatok tudatosság nélküli, alacsonyabb foka jellemző. Az asszociatiomnestikus, emlékeztető vagy ráeszmélő jelentőségű. 4. A helyettesítés a suggestibilitas alapja. 5. A tudat hypotoniája az asszociatióknak a helyettesítés fokára történő regressióját eredményezi, a tevékenység automatikussá válik, és befolyásoltatottság érzését kelti. 6. A betegnek a befolyásoltatással szembeni ellenállása a növekvő negativizmus feltételei között automatizált ellenállássá változik, negativizmusban a personificatiós ötletek révén pedig befolyásoltatásos téveszmékben jelentkezik. 7. Schizophreniás betegeknél a suggestiós mechanismus alacsonyabb szinten zajlik, és összefüggésben áll a betegség kórlélektani lényegével, az idült hypnotikus állapottal.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Diagnosztikai és aetiológiai problémák híd-laesiókban

LEHOCZKY Tibor

A híd-laesiók jelentőségét és gyakoriságát Kubik és Adams közleménye óta ismerjük (1946).Előadásomban a vascularis és daganatos híd-laesiókkal foglalkozom. A többi aetiologiai tényezőre csak röviden utalok. Nyolc klinikai-pathologiai esetem közül 5 anaemiás, illetve vérzéses infarctus, 3 daganat; ezek közül 2 intrapontin, 1 extrapontin lokalizációjú. Az 5 infarctus-eset közül a tünetek 3 betegnél hevenyen, kettőnél subcutan fejlődtek ki.

Ideggyógyászati Szemle

Bruxismus és idült fejfájás

VÁRADY Géza

1. A bruxismus (fogcsikorgatás, üres őrlés) tünettanának és irodalmának ismertetése után az idült fejfájással való kapcsolatát vizsgálta meg a szerző saját beteganyagon szerzett tapasztalatok alapján. 2. A ,,bruxismus cephalea” a rágóizomzatra lokalizált myogen fájdalom, melynek aetiopathogeneticailag psychogen és orthodontogen csoportjai különböztethetők meg. 3. 21 esetből 19-nél psychogenitas dominált, ezeknél az eseteknél a psychotherapiás, sedativ, általános és localis relaxatiós kezelés a jellemző panaszok megszűnését eredményezte. Két esetben orthodontiai, stomatologiai sanatio oldotta meg az irritativ situatiót, a másodlagos rágóizom spasmust. 4. Az idült fej- és arcfájdalmak minden kezeléssel dacoló eseteiben gondolni kell a bruxismus lehetőségére, pathogeneticai szerepére, a stomatognaticus rendszer érintettségére.

Ideggyógyászati Szemle

Adatok a Bielschowsky-typusú családi vakságos idiótaság topochemiájához

BALAJTHY Béla

Két, késői infantilis typusú amauroticus idiótiában szenvedő fiútestvérnél az idegsejtekben tárolt complex lipoidanyag mennyiségében és összetételében regionalis különbségek voltak kimutathatók. Példaképpen : a kisagykéreg lam. granularisa csaknem intact, a Purkinje-elemek képviselik az egyetlen sejtféleséget, amely dendritjeiben tárol, a nucl. dentatus intensiven, az oliva inf. alig tárol. – A tárolt anyag minőségi összetételében mutatkozó topicus különbségeket a Purkinje- és a gerincvelői mozgató idegsejtek összehasonlítása szemlélteti ; a Purkinje-elemek dendritjeiben egy alkohol-oldékony glykolipid tárolódik, a sejttestben ugyanez az anyag fehérjéhez kötötten mutatkozik, továbbá sphingomyelin nyomokban. A gerincvelő mozgató sejtjeiben a szabad glykolipid minimalis ; ezekben főként fehérjéhez kötött glykolipid és sphingo myelin tárolódott. A két testvérnél a tárolás regionalis viselkedése azonos, az irodalomban közölt esetek többségével szemben azonban lényeges különbségek vannak. E tulajdonságok arra hívják fel a figyelmet, hogy a betegségtípust meghatározó közös pathológiai momentumok mellett olyan változó topochemiai adottságok is szerepet kapnak, amelyek familiarisan látszanak determináltnak.

Ideggyógyászati Szemle

Beszámolók

MÁRIA Béla, TÖRÖK István

1. Beszámoló a XXVIII. Olasz Psychiatriai Kongresszusról 2. Lindauer Psychotherapiewoche. 1965. május 3–8

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A transforaminalis epiduralis szteroidbefecskendezés hatékonyságának értékelése távoli lateralis ágyéki sérv esetén]

EVRAN Sevket, KATAR Salim

[Az összes ágyéksérv körülbelül 0,7–12%-a távoli lateralis ágyéksérv (FLDH). Az FLDH a gyakoribb centrális és paramedialis ágyéksérvekhez képest súlyosabb és tartósabb radicularis fájdalmat okoz az ideggyök és a dorsalis gyöki ganglion közvetlen összenyomódása miatt. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre, így például a gyógyszeres kezelésre vagy a fizikoterápiára, és akiknél még nem alakultak ki neurológiai hiánytünetek, az ideggyök sérülése és a synovialis ízületek károsodása miatti gerincinstabilitás kockázata miatt nehéz dönteni a műtét szükségességéről. Vizsgálatunkban a transforaminalis epiduralis szteroidinjekció (TFESI) hatását kívántuk értékelni mind a fájdalomkontroll, mind a funkcionális kapacitás javulására FLDH-ban szenvedő betegeknél. Összesen 37 olyan, konzervatív kezelésre nem reagáló, neurológiai hiánytünetmentes beteget vontunk be a vizsgálatba, akinek radicularis fájdalmát az ágyéki MR-felvételen látható távoli lateralis ágyéksérv okozta. A betegeknél praeganglionos irányból TFESI alkal­mazására került sor. A betegek kezelés előtt felvett vizuális analóg skála (VAS) és Oswestry Disability Index (ODI) pontszámait a beavatkozás utáni 3. hét, továbbá 3. és 6. hónap VAS- és ODI-pontszámaival hasonlítottuk össze. Az átlagos kezdeti VAS-pontszám 8,63 ± 0,55 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap VAS-pontszámainak átlagos értéke 3,84 ± 1,66; 5,09 ± 0,85; 4,56 ± 1,66 volt. A VAS-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Az átlagos kezdeti ODI-pontszám 52,38 ± 6,84 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap ODI-pontszámainak átlagos értéke 18,56 ± 4,95; 37,41 ± 14,1; 34,88 ± 14,33 volt. Az ODI-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Ez a tanulmány kimutatta, hogy a TFESI hatékonyan javítja a funkcionális kapacitást és a fájdalom­kontrollt olyan betegek esetén, akik távoli lateralis ágyéksérv miatti radicularis tüneteit nem lehet műtéti úton ke­zelni. ]

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex diagnosztikája: Összefoglaló a McDonald-kritériumok 2017-es felülvizsgálatáról

CSÉPÁNY Tünde

A neuroimmunológiai kutatások robbanásszerű fejlődése a sclerosis multiplex kórlefolyását módosító kezelések bevezetéséhez vezetett a múlt század végén, ami maga után vonta a minél korábbi diagnózis szükségességét. A Sclerosis Multiplex Nemzetközi Diagnosztikai Munkacsoportja 2001-ben megalkotta az első demyelinisatióra gyanús klinikai tünet(ek) és az MR-, illetve egyéb paraklinikai vizsgálatok eredményeit kombináló McDonald diagnosztikus kritériumrendszert. Bevezette a multiplex fehérállományi demyelinisatiós patológiára utaló térbeli disszemináció és a krónikus gyulladást tükröző időbeli disszemináció fogalmát, amelyeken a betegség korai diagnózisa alapul. Az idők folyamán egyre precízebb rendszer fejlesztésére törekedve 2005-ben, 2010-ben módosításokat végeztek, hogy iránymutatást nyújtsanak a mindennapi gyakorlatban és kutatásokban. Az elmúlt évek során szerzett bizonyítékok alapján az utolsó módosítást 2017-ben végezték, törekedve a hibás diagnózis elkerülésére. A 2017-es McDonald-kritériumok továbbra is elsősorban azoknál a betegeknél érvényesek, akiknél típusos klinikailag izolált szindróma áll fenn. Az összefoglalóban részletezzük a központi idegrendszeren belüli laesiók időbeli és térbeli terjedésének bizonyítási feltételeit, a liquorban kimutatható oligoclonalis gammopathia diagnosztikus jelentőségét, szem előtt tartva, hogy a kórképnek nem lehet jobb magyarázata. A jövőben a kritériumok változatos populációkon belüli validálása szükséges, további kutatás szolgáltathat bizonyítékot a látóideg-károsodás, kiváltott válaszok, optikai koherencia tomográfia, fejlett képalkotó eljárások, szérummarkerek beépítésének szükségességéről a diagnosztikus kritériumokba.

Lege Artis Medicinae

A Covid-19-fertőzés lehetséges szemészeti tünetei és szövődményei

NAGY Zoltán Zsolt

A 2019 decemberében Kínában kitört Covid-19 világjárvánnyá vált. A kezdeti, szinte kizárólag légzőszervi tünetek után egyéb nem specifikus, de a Covid-pandémiával összefüggő tünetegyüttesekről jelentek meg beszámolók az irodalomban, így egyre több szemészeti tünet, szövődmény vált ismertté. Az alapvető szemészeti ismeretek azért is fontosak, mert a járvány cseppfertőzéssel terjed, és a nyálkahártyák szerepe ebben kiemelten jelentős. A szem legfontosabb nyálkahártyája a kötőhártya. A kötőhártyát elérő vírusrészecskék a könnyel könnyen bejutnak az orrba, majd az orrgaratba, végül elérhetik a légzőrendszert, vagyis szemészeti úton is terjedhet a fertőzés. Ugyanakkor több közleményben is vitatják a szemészeti úton történő fertőzés valószínűségét. A jelen közlemény a legfontosabb szemészeti, valamint neurooftalmológiai tüneteket foglalja össze. Az intenzív osztályokon a figyelem az életfunkciók fenntartására összpontosul, azonban az életben maradó betegeknél fontos a szemészeti szövődmények megelőzése, illetve azok időben történő kezelése.

Lege Artis Medicinae

Poszt-Covidban jelentkező lokalizált és kiterjedt fájdalom kezelési lehetőségei

VERECKEI Edit

Az új koronavírus-betegségről és ke­ze­lé­sé­ről több mint egy éve gyűlnek az adatok. A betegség kimenetele négyféle lehet: tünetmentes vagy enyhe lefolyású, hospitalizációt igénylő, súlyos vagy letális ki­me­netelű, és tartós, vagy utólagos manifesztációjú. Ez utóbbiakat nevezzük poszt-Co­vid-tünetegyüttesnek. Az akut Covid- és a poszt-Covid-tünetegyüttes részeként gyakori, de igen heterogén lokalizációjú fájdalomszindrómákat írtak le. Ezeket a fáj­da­lom típusa szerint célszerű osztályozni: nociceptiv/gyulladásos, perifériás neuropa­thiás vagy centrális. Tisztázni kell azt is, hogy a poszt-Coviddal megjelenő beteg milyen szakaszban van, azaz elhúzódó, long-, vagy poszt-Covid-szindrómával ál­lunk-e szemben. Az akut általános gyulladásos reakció mellett igen ritka a mozgás­szervrendszerben jelentkező valódi ízületi vagy izomgyulladásos jelenség. Akut és elhúzódó formákban viszont egyaránt jelen van a diffúz mozgásszervi fájdalom, a krónikus fáradtság, a generalizált szorongás és a depressziós hajlam. Ezek magyará­zata alapvetően neurológiai: parainfekciós „neuroinflammatio”, azaz neuropathiás és centrális mechanizmusok állnak a háttérben. Eszerint kell az analgetikumok neurofarmakológiai hatásmechanizmusainak is­me­retében a terápiás lehetőségek közül választani. Az időskorú, nagy iatrogén kockázatú betegeknél, több társbetegség fennállása mellett, per os kezelés helyett a transdermalis gyógyszerbevitel is alkalmazható.

Ideggyógyászati Szemle

Ellentmondások a neurológiában: A sclerosis multiplex diagnózisának, követésének és terápiájának aktuális kérdései a patomechanizmus megközelítésével

VÉCSEI László

A sclerosis multiplex relapszáló-remittáló és progresszív formái közötti határvonal sokszor nehezen megállapítható. A kórkép különböző klinikai megjelenései (fenotípusai) ellenére nincs egyértelmű biológiai oka az egyes formák elkülönítésének. Mind a primer progresszív, mind pedig a szekunder eseteknél ugyanis hasonló patológiai eltérések észlelhetők a gyulladásos infiltráció, az axonalis károsodás és a corticalis demyelinisatio vonatkozásában. Felmerül a kérdés, hogy a primer progresszív sclerosis multiplexet megelőzheti egy aszimptomatikus (fel nem ismert) relapszáló-remittáló fázis. A szekunder progresszív sclerosis multiplex meghatározásához a betegnek 4-es EDSS-értéke kell, hogy legyen. Következésképpen a klinikai progresszió a korai fázisban kevéssé követett a betegeknél. Ismert továbbá a relapszusoktól függetlenül előrehaladó prog­resszió, ami észlelhető a betegség relapszáló-remittáló fázisában. A háttérben zajló lappangó, parázsló celluláris/molekuláris folyamatok meghatározzák a klinikai történést, amik a gyógyszeres terápia fontos célpontjai le­het­nek. Ugyanakkor a proinflammatorikus citokinek össze­függésbe hozhatók a rosszabbodó kognícióval. Ez a gyulladásos környezet igen komolyan közrejátszhat a relapszus alatt megfigyelt mentális állapot kialakulásában. A bete­geknél a motoros (fizikai) rosszabbodást jóval megelőzően rejtett kognitív teljesítménycsökkenés észlelhető. A relapszáló-remittáló fázisban észlelt silent progression pedig kapcsolatban lehet az agyi atrophia előrehaladásával. Levonható tehát az a következetés, hogy a szekunder progresszív fázisban észlelt folyamat jóval előbb elkezdődhet. Ezek az adatok a sclerosis multiplex egységes szemléletét erősítik, és felvetik a lehetőséget, hogy a betegség valójában egy primer progresszív kórkép, amire relapszusok rakódnak.