Ideggyógyászati Szemle

Humán gliomák vizsgálata az OITI C3-11 monoklonális antitesttel

SIPOS László1, TOSHIHIKO Wakabayashi2, SZEIFERT György1, FAZEKAS Ilona1, ÁFRA Dénes1

1994. JANUÁR 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1994;47(01-02)

Intézetünkben OITI C3-11 jelű monoklonális antitestet állítottunk elő GFAP pozitív humán glioblastoma multiforme tumorsejtek ellen. A monoklonális antitest specificitását különböző emberi agydaganatokon és nem tumoros agyszöveten vizsgáltuk, szövettenyészetben és paraffinos metszeteken. Az OITI C3-11 monoklonális antitest 18 malignus gliomából 16-tal, míg 6 jóindulatú gliomából csak eggyel reagált. Nem volt reakció meningeomával, hypophysisadenomával, metasztatikus agydaganatokkal és egészséges felnőtt agyszövettel.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Budapest
  2. Department of Neurosurgery, Nagoya University School of Medicine, Nagoya, Japan

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[Az idegtudomány változó arca]

LORD WALTON of Detchant

[Ez a tanulmány három előadáson alapul, amelyek közül az egyiket Ausztráliában tartották James Lance professzor tiszteletére rendezett szimpóziumon, a másikat 1993. január 26-án tartották az Orosz Orvosi Tudományos Akadémián, és az Akadémia éves szimpóziumának jegyzőkönyvében jelent meg. Ezt az előadást engedéllyel közöljük.]

Ideggyógyászati Szemle

[A cluster fejfájás kezelése]

KARL Ekbom

[A cluster fejfájás sorozatban, hetekig vagy hónapokig tartó rohamokban jelentkezik, amelyeket remissziós időszakok választanak el egymástól. A betegek kevesebb mint 15 %-ánál azonban krónikus szindróma alakul ki, azaz a rohamok egy éven át vagy hosszabb ideig rendszeresen jelentkeznek. A cluster fejfájás spontán lefolyása problémákat okozhat a klinikai vizsgálatok értékelésénél. Nehéz lehet például eldönteni, hogy a megfigyelt javulás a vizsgálati gyógyszer hatásának vagy spontán remissziónak köszönhető. Az eddig publikált tanulmányok többsége nyílt kezelési módot alkalmazott - egyidejűleg alkalmazott kezeléssel -, ami érthető, mivel a placebohatást klaszteres fejfájás esetén csekélynek tekintik. Valójában a korábbi szakirodalomban csak kevés jól megtervezett, randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatot találunk.]

Ideggyógyászati Szemle

Vizuális kiváltott válaszok P300 és korai komponensei krónikus schizophren betegeknél (klinikai, neurokognitív és biokémiai összefüggések)

BARTKÓ György, KUNDRA Olga, BOLLA Mariann, ZÁDOR György, SÁNTA Zsuzsa, HORVÁTH Szabolcs, ARATÓ Mihály

A vizuális eseményhez kötött potenciálok P300 és korai komponenseit hasonlítottuk össze 26 krónikus schizophren betegnél és 20 egészséges egyénnél. A schizophren csoportban a vizuális kiváltott válasz és a klinikai, neurokognitív, illetve biokémiai tényezők közötti összefüggéseket is elemeztük. Mindkét csoportban meghatároztuk a reakcióidőt és a helyes találati arányokat, valamint a centrális és az occipitalis regisztrátumokból a ritka vizuális ingerekre adott válasz 20 elektrofiziológiai paraméterét. A schizophrenek P300 amplitúdója szignifikánsan alacsonyabb volt. A két csoport más komponensekben is eltért egymástól. Diszkriminancia-analízissel meghatároztuk a 7 legfontosabb diszkrimináló paramétert. A negatív komponensek latenciamegnyúlása és a reakcióidő meghosszabbodása schizophren betegeknél az ingerosztályozás lassúságát jelezheti. Kanonikus korrelációanalízist alkalmazva 3 faktor tartalmazott szignifikáns összefüggéseket. Az elektrofiziológiai eltérések szoros korrelációt mutattak a betegség krónikussá válásának indikátoraival, a pszichológiai kép súlyosságával és a kognitív deficittel, de nem korreláltak a negatív tünetekkel és a szérum dopamin-béta-hidroxiláz aktivitásával. Eredményeink összecsengenek azokkal a tanulmányokkal, melyek feltételezik, hogy a vizuális P300 a schizophrenia állapotmarkere lehet.

Ideggyógyászati Szemle

Csecsemők spontán intracerebralis vérömlenyei és idegsebészeti ellátásuk

PARAICZ Ervin, KÓNYA Eszter

Az utóbbi években hazánkban halmozottan jött létre nagy kiterjedésű spontán intracerebralis vérömleny csecsemőknél. A kezelésre került 19 betegnél ennek hátterében felmerült a K-vitamin profilaxis elmaradásának és számos rizikófaktornak a szerepe. Kezelésükben a megterhelés csökkentése érdekében kialakított szemiinvazív módszerek (a liquortér és a haematoma bennékének punkciója, illetve drenázsa) többnyire eredményesnek bizonyultak. Csak 3 betegnél került sor végül craniotomiára. Az esetek nagyobb részében jó funkcionális eredmény volt elérhető.

Ideggyógyászati Szemle

Provokált myasthenia gravis és myasthenia szindrómák

SZOBOR Albert, KLEIN Magda

A myasthenia gravis régóta ismert betegség. A paraneoplasiás myasthenia szindróma jelentette a kórkép színesedését, amit a gyermekkori myasthenia szindrómák leírása tovább gazdagított. Újabban számos provokatív tényező vált ismertté, melyek myastheniát vagy ahhoz hasonló tünetcsoportot okoznak. E tényezők prototípusa a D-penicillamin, a reumatológiában használatos gyógyszer. Saját nagy beteganyagunkban tanulmányoztuk a provokatív tényezőket, így a penicillamint, a lázas betegségeket, más gyógyszereket és egyéb feltételezett kórokokat. A provokatív tényezők nyomán kialakulhat myasthenia gravis betegség, különböző súlyosságú myasthenia szindróma és spontán lezajló, átmeneti myastheniás reakció. Ezek elkülönítése terápiás és prognosztikai szempontból lényeges. Egyes esetekben már előzetesen is fennálló, enyhe, nem ismert vagy fel nem ismert myasthenia gravis igazolható gondos neurológiai vizsgálattal és diagnosztikai tesztekkel.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az intraoperatív elektromos agyi stimuláció szerepe a nyelvi és beszédfunkciók megőrzése céljából éber betegeken végzett idegsebészeti beavatkozások során

ERÕSS Loránd, FEKETE Gábor, ENTZ László, FABÓ Dániel, BORBÉLY Csaba, KOZÁK Lajos Rudolf, ANDREJKOVICS Mónika, CZIRJÁK Sándor, FEDORCSÁK Imre, NOVÁK László, BOGNÁR László

Célkitűzés - Az elokvens agyi régiók közelében elhelyezkedő kis malignitású agydaganatok vagy gyógyszerrezisztens epilepsziák esetében az elokvens régiók melletti epileptogén zónák miatt éber állapotban műtött betegeink körében szerzett tapasztalataink összefoglalása. Betegek és módszerek - Retrospektív vizsgálatunkba 16 beteget vontunk be, akiket 1999-2011 között műtöttünk éberen végzett craniotomiából a MÁV Kórház Idegsebészeti Osztályán, az Országos Idegtudományi Intézetben (OITI) és a Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinikáján. A betegek kivizsgálása során, amennyiben erre mód volt, preoperatív funkcionális MR-t, traktográfiát és neuropszichológiai vizsgálatot végeztünk. Az OITI-ben minden esetben MR asszisztálta neuronavigáció segítségével határoztuk meg a craniotomia helyét és tájékozódtunk a gyrusok helyzetéről. Eredmények - Mind a 16 beteg esetében zavartalan volt az anesztézia. Az anesztézia mélységének monitorizálása (BIS) a felületes altatási fázisban biztonsággal segítette a műtét előrehaladását. Az intaroperatív neuropszichológiai feladatok kellően szenzitívek voltak a stimuláció során kiváltott afáziaköri változások műtét alatti gyors értékéléséhez. A stimuláció okozta intraoperatív rohamok azonnal szüntethetők voltak, és ezek nem befolyásolták a műtéti kimenetelt. A neuronavigáció használata nagyban segítette a tájékozódást és a craniotomia optimális helyének a megtervezését. Következtetések - Az éberen végzett craniotomiák gyakorlott sebészi munkacsoportot igényelnek, ami a neuroaneszteziológus, az idegsebész, a neuropszichológus és az elektrofiziológus szoros együttműködését jelenti. A cél kettős: a neurológiai deficitek elkerülése céljából az intraoperatív kognitív és motoros stimulációs feladatok minél részletesebb elvégzése, ugyanakkor a műtéti idő minimalizálása a szövődmények csökkentése érdekében. A neuronavigáció nyújtotta intraoperatív anatómiai és a betegen éber állapotban végzett intraoperatív stimuláció nyújtotta funkcionális adatok egymást erősítve nyújtják azt a biztonságot, ami a XXI. században elengedhetetlen a neurológiai szempontból minimálisan invazív szemléletű idegsebészethez.

Ca&Csont

A RANKL-specifikus denosumab az osteoporosis kezelésében - A tartós kezelés esetleges mellékhatásai

TANKÓ László

Egy klinikai vizsgálat szerint az egyszeri RANKL- (Receptor Activator of NFκB Ligand) specifikus monoklonális antitest, a denosumab (60 mg injekció) antireszorptív hatása jelentősen meghaladja a hetenként adagolt (70 mg) alendronatét. E különbségek ellenére a lumbalis gerincen mért csontdenzitás-növekedés - egyéves kezelés után - gyakorlatilag azonos. A szerző összefoglalja azokat a kísérletes és klinikai megfigyeléseket, amelyek bemutatják az osteoclasthiány és a tartósan csökkent csontreszorpció lehetséges következményeit az osteoblastok csontképző funkciójára, a csont mineralizációjára, minőségi paramétereire és biomechanikai tulajdonságaira, amelyek mind fontosak lehetnek a csontfragilitás szempontjából. E megfigyelések tükrében indokolt annak felvetése, hogy az antireszorptív hatások agresszív fokozása valóban növeli-e a kezelés hatékonyságát?

Ideggyógyászati Szemle

Neuroepithelialis daganatok prognózisának vizsgálata sejtproliferációs szempontból

GYÖMÖRI Éva, MÉSZÁROS István, MÉHES Gábor, DÓCZI Tamás, PAJOR László

A daganatok sejtkinetikai analízise - prognosztikai indikátorként, valamint a terápia hatékonyságának vizsgálatára és követésére alkalmas módszerként – széles körben elterjedt a klinikai onkológiában. A neuroonkológia az agydaganatok biológiai természetének meghatározását főként a celluláris anapláziától függő besorolásra (grading) alapozza. A hisztológiai sajátságok mellett a DNS-tartalommal, a sejtproliferáció és a karyotypus abnormalitásaival is jellemezhetjük a neuroepithelialis tumorokat, bár a hisztológiai malignitás, a proliferaciós aktivitás és az aneuploiditás közvetlen kapcsolatára ellentmondásosak az irodalmi adatok. E referáló dolgozatban a sejtciklus-analízis (DNS-mennyiség eloszlás; DNS-index; S-fázis-frakció; proliferációs markerek (MIB 1 antitest, bromdeoxy-uridin jelölődési index, mitotikus index, nukleoláris organizációs régió meghatározás)] alkalmazásáról számolnak be a szerzők irodalmi adatok és saját tapasztalataik alapján. A neuroepithelialis tumorok közül a WHO szerinti II. és II. csoporthoz tartozó daganatok prognózisának megítélésében lehet jelentősége az áramlásos citometriás vizsgálatoknak és a proliferációs markerek kimutatásának. A recidiválódó agydaganatok általában már első megjelenésükkor felgyorsult sejtciklussal rendelkeznek, amely egyrészt magas proliferációs értékekben, másrészt aneuploid sejtklónok megjelenésében nyilvánul meg. Kedvezőtlen biológiai viselkedésűek (magas recidivahajlammal) azok a WHO szerinti II. és III. csoporthoz tartozó gliomák, amelyek DNS index-értéke 1+0,1-nél kisebb vagy nagyobb, az S-fázis frakció értéke 6%-nál magasabb, 10 nagy nagyítású látótérben 1-nél több mitózis látható, 1 nagy nagyítású látótérben pedig 2-3-nál több a MIB 1 jelölődő sejtek száma. Tapasztalataink alapján – további anyaggyűjtés után - lehetőség nyíl hat olyan malignitási index kidolgozására, amely a hisztológiai besorolással együtt a prognosztikai megítélésen túl az egyre fejlődő kombinált terápiás eljárások megtervezésében és eredményességének ellenőrzésében segíthet.

Ideggyógyászati Szemle

[Wnt-útvonalmarkerek alacsony és magas grádiusú gliomákban]

NAGY Ádám, TOMPA Márton, KRABÓTH Zoltán, GARZULY Ferenc , MARÁCZI Alexandra , KÁLMÁN Bernadette

[A glioma kialakulásában szerepet játszik a Wnt-útvonal aberráns aktiválása az őssejtek dif­fe­ren­ciá­lódásának és fenntartásának szabályozása által. Kutatá­sunk célja volt meghatározni, hogy egyes Wnt-markerek milyen mértékben expresszálódnak a különböző grádiusú, szövettani eredetű és mutációs profilú gliomákban. Kilenc grádius II., 10 grádius III. és 72 grá­dius IV., műtéti úton eltávolított, formalinfixált paraffinba ágyazott gliomát vizsgáltunk. Az IDH1 132 kodon mutációs állapotát immunhisztokémia és piroszekvenálás módszereivel határoztuk meg minden tumorban. A II. és III. grádiusú astroglialis és oligodendroglialis tumorokat tovább vizsgáltuk p53- és ATRX-expresszióra immunhisztokémiával, és 1p19q kodelécióra fluoreszcens in situ hibridizációval. A nem kanonikus Wnt5a és Fzd2, vala­mint a kanonikus Wnt3a és β-katenin Wnt-útvonalmarkerek expressziós szintjét immunhisztokémiai úton határoztuk meg, és az expressziós értékeket összehasonlítottuk a tumorok grádiusa, hisztológiai eredete (asztrocitoid vs. oligodendroglioid) és az IDH1 R132H / C mutációk jelenléte vagy hiánya szerinti alcsoportokban. A normál agyi szövet vs. II–IV. grádiusú gliomák összehasonlítása során egy grádius szerinti fokozatos növekedést figyeltünk meg a Wnt5a, Wnt3a, Fzd2 és a β-katenin expressziójában. A II. és III. grádiusú gliomák astroglialis és oligodendroglialis szövettani ere­detű összehasonlítása során csak a Wnt5a-expresszió volt szignifikánsan magasabb az asztroglia-alcsoportban. Az IDH1 R132H / C mutáns és vad típusú gliomák összehasonlítása során a Wnt3 emelkedését találtuk a vad típusú grade II–IV. gliomák csoportjában. Ezek az adatok kibővítik a korábbi megfigyelések eredményeit, és összefüggést mutatnak a Wnt-útvonal aktivitása, valamint a gliomagrádius között. A Wnt-markerek expressziós szabályozásának további vizsgálata gliomákban már folyamatban van szövettani eredet vagy IDH-génmutációs státusz szerint, nagy felbontású molekuláris vizsgálatok alkalmazásával.]

Ideggyógyászati Szemle

Térfogatváltozások agydaganatok 125-jódizotópos brachytherapiája után

JULOW Jenő, VIOLA Árpád, MAJOR Tibor, MANGEL László, BAJZIK Gábor, REPA Imre, SÁGI Sarolta, VALÁLIK István, EMRI Miklós, TRÓN Lajos, NÉMETH György

Problémafelvetés - Az agydaganatok - jelen esetben fõleg szövettanilag jól differenciált gliomák - szövetközi besugárzása után végzett képfúzió lehetõvé teszi a sugárzás következményeinek (a necrosisnak, a reaktív gyűrűnek és az oedema térfogatának), valamint a dozimetriai adatoknak a kvantitatív összehasonlítását. Betegek és módszer - A szerzõk a vizsgálatokat 19, szövettanilag jól differenciált gliomás esetben végezték átlagosan 14,5 hónappal jódizotóp (I125) szövetközi besugárzása után. A besugárzástervezést és a képfúziót a BrainLab cég Target 1.19 szoftverével végezték. Az agydaganatok interstitialis besugárzása után kialakult úgynevezett hármas gyűrű CT- vagy MR-képén meghatározták az egyes szeleteken látható necrosis, reaktív zóna, valamint oedema területét és térfogatát. Ez után a sugártervezés izodózisgörbéit fuzionálták a kontrollvizsgálat során készített CT- és MR-képekkel. A necrosis és az izodózisgörbék metszéspontján a leolvasott értékeket átlagolták. Meghatározták a sugárzást kapott ép agyszövet sugárterhelését, továbbá a dóziseloszlások homogenitására és konformalitására jellemzõ térfogati paramétereket. Eredmények - A referenciadózis-térfogathoz viszonyítva a necrosis térfogata 54,9%, a reaktív zóna 59,7%, az oedema 445,3% volt. A necrosis felületén átlagosan 71,9 Gy dózisértéket észleltek a besugárzás után, azaz a necrosis és a reaktív zóna határa 71,9 Gy értéknél alakult ki. Ami az ép agyszövet besugárzását illeti, például egy átlagos, 12,7 cm3 térfogatú glioma besugárzásakor a daganat körül 5-7 cm3 ép agyszövet kapott 60-70 Gy dózisú besugárzást. Az átlagos homogenitási és konformalitási index 0,24, illetve 0,57 volt. Következtetés - Az interstitialis besugárzás okozta változásoknak, a necrosis, a reaktív gyűrű és az oedema térfogatának, valamint a dozimetriai tervezés adatainak képfúzió segítségével történõ elemzése hasznos adatokat nyújt a betegek követésénél, a klinikai teendõk megítélésénél és a további kezelés formáinak megválasztásánál.