Ideggyógyászati Szemle

Endogén ligandok antinociceptiv hatása perifériás szinten

HORVÁTH Gyöngyi, MÉCS László

2011. MÁJUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2011;64(05-06)

Jól ismert, hogy a nociceptiv rendszerben nagy mennyiségű endogén ligand és receptor játszik szerepet, melyek közül egyesek erősítik, mások gátolják a fájdalomérzést. Ezek a kémiai anyagok lehetnek neurotranszmitterek, neuromodulátorok, hormonok, citokinek stb. és jellemzően megváltoztathatják az ideg aktivitását, ezzel befolyásolva a fájdalomérzékelés folyamatát. Az élő szervezetben hatékony, endogén fájdalomcsillapító rendszert figyelhetünk meg, mely életet veszélyeztető stresszszituációkban jelentõs lehet. Ennek megfelelően a fájdalomkutatásban ígéretes terület az endogén ligandok összefüggéseinek felderítése. A perifériás támadáspont nagyon fontos, mert ebben az esetben a központi idegrendszeri mellékhatások elkerülhetőek. Ez a tanulmány összefoglaló áttekintést nyújt azokról az endogén ligandokról, melyek szerepet játszanak a fájdalomcsillapításban perifériás szinten, valamint megtárgyalja a ligandok lehetséges hatásait a különböző receptorokon. Tizenhét olyan endogén ligandot jellemeztünk, melyekről kimutatták, hogy hatékonyan csökkentik a fájdalomérzést perifériás szinten. Az eredmények arra utalnak, hogy a fájdalomkutatásban és a fájdalomterápiában fontos irány lehet az endogén ligandok alkalmazása.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Gyakorlati neurológia és neuroanatómia Komoly Sámuel, Palkovits Miklós

DIÓSZEGHY Péter

Az elmúlt évben e folyóirat hasábjain elgondol kodtató írások jelentek meg szakmánk helyzetéről. Összességében elszomorító képet festettek a jelenről és a jövendő kilátásokról. Az oktatás helyzetéről sem mutattak hízelgő képet: „Az egyetemi stáb sok tagja számára az oktatás valóban púp a háton a számos egyéb teendő mellett.”

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásdinamika és delta-homeosztázis szerepe a kognitív funkciókban

HALÁSZ Péter

Ebben az írásban két egymással összefüggő célképzet vezetett. Egyrészt az alvásdinamika, főleg az újabb mikrostrukturális összefüggések (köztük a saját kutatásaink), és ezek agyi hálózati alapjainak ismertetése, másrészt az ezzel összefonódó homeosztatikus szabályozás és az agyi plasztikus folyamatok újonnan feltárt viszonyrendszerének bemutatása. Az ismertetett adatok abba az irányba mutatnak, hogy a NREM-alvást az ismert hosszabb távú homeosztatikus és cirkadián tényezők mellett külső ingerekkel fennálló kapcsolaton és mikroébredéseken alapuló rendkívül flexibilis instant alvásvédő rendszer szabályozza és ennek elemei ugyanakkor részt vesznek az alvási δ-háztartásban. Az alvás EEG-jelenségeinek lényegesen nagyobb hányada adódik reaktibilis elemekből, mint korábban gondoltuk. Mind az alvás előtti ébrenlétben átélt események, mind az alvás alatti szenzoros ingerek, funkció- és lokalizációspecifikusan, plasztikusan formálják az alvási δ-teljesítményt és az alvás lefolyását, amely viszont sokrétűen meghatározza a másnapi kognitív teljesítőképességet.

Ideggyógyászati Szemle

Neurológia 2009: helyzetfelmérés a magyarországi neurológiai kapacitásokról, azok kihasználtságáról és a szakorvosokról a 2009-es intézményi jelentések alapján

BERECZKI Dániel, AJTAY András

A jövő hazai neurológiai ellátásának tervezéséhez szükséges a jelenlegi neurológiai ellátási rendszer mennyiségi és minőségi jellemzőinek és azok területi megoszlásának pontos ismerete. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Európában szokatlanul nagy és részletes 2009-es adatbázisa alapján mutatjuk be az ország neurológiai ellátásának jellemzőit. Vizsgáljuk a fekvő- és járóbeteg-ellátásban megforduló eset- és betegszámokat, valamint a fő diagnózisok BNO-10 szerinti megoszlását. A problémákat három csoportban tárgyaljuk: a kapacitások csökkenése, a kapacitások töredezettsége és a szakorvosok szélsőséges terhelése. Bemutatjuk a kórházi ágyszámokat, a heti szakorvosi óraszámokat és a szakorvosok számát. A kapacitások kihasználtságának vizsgálatakor kitérünk a kezelt személyek és esetek számára és a tevékenység jövedelmezőségére. A neurológus szakorvosok terhelését az egy szakorvosra jutó napi ellátandó esetszámmal, a szakorvos által az év folyamán ellátott rendelések számával, és a munka egy szakorvosra jutó arányával jellemezzük. A neurológiai kapacitások 2004-2009 között jelentősen csökkentek: 12 neurológiai osztály megszűnt és a további ágycsökkentéssel együtt a 3733 ágy 2812-re mérséklődött. Négy megyében - Bács-Kiskun, Heves, Tolna és Vas - csak egyetlen kórházban maradt neurológiai osztály. A ambuláns szakorvosi órákban összességében nem történt visszapótlás. Magyarországon 179 kórház és 419 - fekvőbeteg-ellátást nem végző - önálló rendelőintézet van. A 179 kórházból 55-ben van neurológiai fekvőbeteg-ellátás, míg 42 kórházban csak ambuláns neurológiai ellátás működik. Neurológiai járóbeteg- ellátás Magyarországon 185 intézetben (97 kórházban és 88 önálló rendelőintézetben) folyik. A nem optimális - heti 30 óra alatti - rendelések a kapacitások 57%-át teszik ki. A kapacitásokban a megyék között több mint ötszörös különbségek vannak: az egy neurológiai ágyra jutó lakosságszám 2167-13 017 között, az egy járóbeteg szakorvosi órára jutó lakosságszám 495-2663 között változik. Neurológus szakvizsgával 2009-ben 1310 orvos rendelkezett, az év során kizárólag neurológiai járó vagy fekvő szakellátásban legalább egy alkalommal viszont csak 834 szakorvos vett részt, és igen nagy a megterhelési különbség az egyes neurológus szakorvosok között. Egy átlagos heti 30 órás neurológiai praxis bruttó bevétele havi 871 ezer Ft. A neurológiai kapacitások az elmúlt években összességében jelentősen csökkentek és töredeződtek, nem igazodnak az ellátandó lakosságszámhoz, és vizsgáljövedelmezőségük nem biztosítja az önálló működés feltételeit. Az adatok ismeretében lesz lehetséges a konkrét teendők megfogalmazása és tervezhető jövőkép felvázolása.

Ideggyógyászati Szemle

Szemelvények a gyógyszeres cerebrovascularis prevenció eredményeiből, különös tekintettel a statinokra

BAJNOK László

Annak ellenére, hogy a hypercholesterinaemia nem kockázati tényezője a stroke-nak, a statinkezelés alkalmas a betegség gyakoriságának klinikailag is számottevő mértékű csökkentésére. A gyógyszeres intervenciós klinikai vizsgálatok eredményei szerint primer prevencióban a statinok konvencionális dózistartományban is hatékonyak, míg TIA vagy stroke után csak akkor, ha az LDL-koleszterin 1,8 mM alá csökkenthető. Ehhez általában intenzív antilipid kezelésre van szükség. Az antilipid szerek csoportjában, a statinok mellett a fibrátok, illetve a halolaj cerebrovascularis jótékony hatására utaló vizsgálatok is vannak (az előbbi esetében primer, az utóbbiéban szekunder prevenciós hatékonyság). Bizonyos vérnyomáscsökkentők és antidiabetikumok pleiotrop előnye is megállapítható az agyi vascularis történések szempontjából.

Ideggyógyászati Szemle

Zonisamiddal szerzett klinikai tapasztalataink rezisztens generalizált epilepsziás betegek kezelésében

KELEMEN Anna, RÁSONYI György, NEUWIRTH Magdolna, BARCS Gábor, SZŰCS Anna, JAKUS Rita, FABÓ Dániel, JUHOS Vera, PÁLFY Beatrix, HALÁSZ Péter

Célkitűzés - Az Európai Unió tagállamaiban a zonisamidot parciális és másodlagosan generalizált rohamok kezelésére törzskönyvezték, ezért egyáltalán nem vizsgálták hatékonyságát generalizált epilepsziában. Célunk a rezisztens generalizált epilepsziás betegek kezelésében szerzett tapasztalataink feldolgozása volt. Módszerek - Prospektív, megfigyeléses vizsgálatunkban 47 (átlagéletkor 29 év, szórás 3-50 év) olyan generalizált epilepsziaszindrómában szenvedő beteget elemeztünk, akik rezisztensek voltak a generalizált epilepsziában ható gyógyszerekre: idiopathiás generalizált szindrómája (IGE) 15 betegnek (juvenilis myoclonusos epilepsziája négy, absenceepilepsziája négy, myoclonusos absence-epilepsziája két, nem besorolható IGE-je öt), progresszív myoclonusos epilepszia 1-es típusa (PME1) négy, súlyos gyermekkori myoclonusos epilepsziája (SMEI) három, „borderline SMEI” [generalizált lázgörcs plusz szindróma spektrum (GEFS+)] három, Lennox-Gastaut-szindrómája/másodlagosan generalizált epileptikus encephalopathiája 23 betegnek volt. A betegeket minimum hat hónapig követtük. Az átlagos dózis 360 mg/nap, 100-600 mg határértékek között mozgott. Minden beteg legalább egy és legtöbb három más antiepiletikum mellé kapta a zonisamidot. A hatásosság kritériumának a legalább 50%-os rohamszámcsökkenést határoztuk meg. Eredmények - A legjobb hatékonyságot az 1-es típusú progresszív myoclonusos epilepsziás betegek esetében sikerült elérni. Minden betegünk adott terápiás választ. A myoclonusos rohamok 80%-ban csökkentek, egyik betegünknek sem volt generalizált tónusos-clonusos rohama a megfigyelési idő alatt. A négy betegből két esetben sikerült elhagynunk a többi antiepileptikumot (beleértve a piracetamot is), úgyhogy zonisamid-monoterápián maradtak. Egyiküknél a zonisamid jó hatása a későbbiekben csökkent. Más epilepsziaszindrómákban a hatékonysági ráta változó volt: GEFS ± SME 62,5%, rezisztens IGE 62,5%, epilepsziás encephalopathiák 33,3%. Tolerancia hat esetben alakult ki. A mellékhatások enyhék voltak: több beteg panaszkodott étvágyvesztésre, súlycsökkenésre, álmosságra és zavartságra. Három beteg számolt be kognitív javulásról. Következtetés - A zonisamid széles spektrumú antiepileptikum, különböző epilepsziákban, különböző rohamtípusokban és különböző életkorú betegek esetében jelentős rohamszámcsökkenést értünk el. Kiemelkedően hatékonynak bizonyult PME-ben.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A metamizol

DUMELE Andreea

A közel 100 éve alkalmazott metamizol napjainkban reneszánszát éli, az évek során bizonyította hatékonyságát és kivívta népszerűségét. Különleges hármas (fájdalomcsillapító, lázcsillapító és görcsoldó) hatása révén széles az indikációs köre. A nem opioid analgetikumok között az egyik legerősebb fájdalomcsillapító. A metamizol prodrug, a szervezetben alakul át aktív metabolitokká. Hatásmechanizmusa komp­lex, még nem teljesen tisztázott. A klasszikus nemszteroid gyulladáscsökkentőkkel szemben csekély a gyulladáscsökkentő hatása. Súlyos, de nagyon ritka mellékhatása – az agranulocytosis – évekig hátráltatta használatát és még napjainkban is heves viták tárgya. A nemzetközi vizsgálatok alapján jól tolerálható, biztonságos szernek bizonyult. Mellékhatásprofilja eltér a nemszteroid gyulladáscsökkentőktől, így NSAID-kontraindikáció esetén kiváló alternatívát jelent. Jó vízoldékonysága alkalmassá teszi mind orális, mind parenteralis alkalmazásra. A hatékony, jó biztonsági profillal rendelkező metamizol hazánkban jogosan került ismét a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók közé.

Lege Artis Medicinae

A citokinek fájdalomkeltő szerepe a központi idegrendszerben – az anticitokin-terápia közvetlen analgetikus hatása

HODINKA László, VERECKEI Edit

A krónikus fájdalom érzékelésében, továbbításában, feldolgozásában és az agyi fáj­dalomkép megformálásában nociceptiv, neu­ropathiás és centrális mechanizmusok vesznek részt. A kórokozó jelenlétét vagy a szövetkárosodást jelző és a védekezést riadóztató molekulák, az alarminok kóros folyamatok sorát indítják el, amelyek gyulladásos fájdalomingert váltanak ki. A gyulladáskeltő citokineknek a fájdalom idegrendszeri szinten való megjelenítésében van döntő szerepe. A folyamatos gyulladásos ingerek az idegsejtek perifériás és központi érzékenyítésével aktiválják a fájdalomérzéssel kapcsolatos agyi területeket és kialakítják az összetett fájdalomképet, a fájdalommát­rixot. Az agyi funkcionális kapcsolatok há­ló­zatokban működnek és funkcionális MRI-vel képezhetők le. A citokinek a neuronokat közvetlenül, vagy más neuromediátorok ré­vén közvetve aktiválják. A citokinreceptorok megjelennek a nociceptorokon és a ma­ga­sabb rendű neuronokon is, valamint a kü­lön­féle nem neuralis sejteken, mint a mic­rog­lia vagy az astrocyták. Az idegrendszerben szinte mindenütt fellelhető citokinek a tumornekrózis-faktor és az interleukin 6. Jel­adási útvonalaik a nukleáris faktor κB és a Janus-kináz enzimrendszere. Ezért a gyul­la­dáskeltő citokinek és a Janus-kináz első­ren­dű terápiás célpontok. Az anticitokin biologikumok és a kismolekulájú kinázgátlók rheumatoid arthritisben csökkentik a fájdalmat és javítják a működőképességet. A fájdalomcsökkenés nagyobb, mint ami csak a gyulladás klinikai biomarkereinek csökkenésétől várható lenne. A célzott biológiai és kémiai-biológiai válaszmódosítók korai és gyors fájdalomcsökkentő hatását az agyban kifej­tett közvetlen analgetikus hatásnak tu­laj­do­nítják.

Lege Artis Medicinae

Neuropathiás fájdalom: fókuszban az amitriptylin

FEHÉR Gergely, POHL Marietta, KAPUS Krisztián, GOMBOS Katalin, PUSCH Gabriella, MÁK Kornél, KOLTAI Katalin, BANK Gyula, KÓSA Gábor, VARJASI Gábor, TIBOLD Antal

A neuropathiás fájdalom kezelése nagy kihívás elé állítja mind a gyógyítót, mind a beteget. A kórkép kezelésében új szemléletmód szükséges az utóbbi évek neurobiológiai kutatási eredményei alapján. Min­denképpen többszakmás konszenzusokra, munkacsoportokra van szükség (multidisciplinary team) a kórképek sokszínűsége és a konkomittáns pszichopatológia okán. Az eddigi szemléletmód megváltoztatásra szorul, elkerülvén a felesleges diagnosztikus és műtéti beavatkozásokat, melyek a beteg ál­lapotát nem feltétlenül rontják, de pszichés megterhelését mindenképpen fokozzák. A legtöbb bizonyíték a kórkép(ek) gyógy­sze­res kezelésére vonatkozik, az elsőként vá­lasztandó szerek között a triciklusos antidepresszánsok, a szelektív szerotonin-noradrenalin visszavételt gátló szerek és bizonyos antikonvulzív szerek állnak (ga­ba­pentin, pregabalin). Összefoglaló cikkünk célja az egyik legolcsóbb és legszélesebb körben elérhető triciklusos antidepresszáns, az amitriptylin hatékonyságának áttekintése különböző kórképekben.

Lege Artis Medicinae

Fájdalomcsillapítás a gyakorlatban A major analgetikumok alkalmazása

HORVÁTH J. Attila

Az erős, tűrhetetlen fájdalmak csillapításának évezredek óta ismert és ma is hatékony módja az opioidok adása. Az opiátokat a korábbi klinikai szemlélettől eltekintve nemcsak a végstádiumú tumoros betegeknek adjuk. A morfinszármazékok hétköznapi alkalmazási területe - függetlenül a diagnózistól - az igen erős fájdalmak csillapítása, bár kétségtelen tény, hogy az opiátokat elsősorban tumoros fájdalmak enyhítésére és erős akut fájdalmak csillapítására használjuk. Fejlettebb országokban az erős hatású szereket sokkal gyakrabban használják az erős és más módon nem csillapítható nem daganatos eredetű fájdalmak kezelésére. Ma a társadalombiztosítás elismeri a nem tumoros fájdalmak enyhítését opiáttal és származékaival (fentanyl, oxycodon) azáltal, hogy idegsebész, ortopéd, traumatológus és reumatológus szakorvos javaslatára a háziorvos a javaslat keltétől számított hat hónapig jelentős, 90%-os támogatással rendelheti, így könnyíti meg a beteg számára a hatásos fájdalomcsillapítókhoz való hozzáférést degeneratív eredetű mozgásszervi, súlyos, más szerekkel nem befolyásolható fájdalmas megbetegedéseknél. (BNO: M47, M48, M16.9, M17.9, M19.9, M54.4, M51.0, M51.1.) Az opioidok adásának indikációja azonban nem csupán az erős nociceptiv fájdalom, mivel az opioidok bizonyos perifériás neuropathiás fájdalmakban is kedvezően hatnak. Alapelvként kimondhatjuk, hogy a major analgetikumok alkalmazásának indikációja a fájdalom mértéke maga és nem az alapbetegség, bár kétségtelen tény, hogy az alapbetegség természete jelentősen befolyásolhatja fájdalomcsillapítási stratégiánkat és taktikánkat.

Ideggyógyászati Szemle

[Nem diabeteses perifériás neuropathiás betegek életminőségének mérése magyarországi háziorvosi praxisokban végzett keresztmetszeti vizsgálat eredményei alapján]

BRODSZKY Valentin, PÉNTEK Márta, KOMOLY Sámuel, BERECZKI Dániel, EMBEY-ISZTIN Dezső, TORZSA Péter, GULÁCSI László

[Háttér és célkitűzés – Magyarországon korlátozott ismereteink vannak a perifériás neuropathiás (PeNP-) betegek életminőségéről. A tanulmány célja, hogy felmérje a háziorvosi praxisokban a nem diabetes PeNP-betegek életminőségét és megvizsgálja ennek kapcsolatát a fájdalomintenzitással. Módszerek – Harmincévesnél idősebb, nem diabeteses betegeket válogattunk be a vizsgálatba 10 magyarországi felnőtt háziorvosi praxisban. Először a betegek kitöltötték a PainDETECT kérdőívet, ami a neuropathiás fájdalom szűrésére alkalmas. Azoknál a betegeknél, akiknél a PainDETECT-pontszám 13 felett volt (nem egyértelmű vagy lehetséges neuropathiás fájdalom), a háziorvos kitöltötte a DN4 diagnosztikus kérdőívet. Ha a DN4-pontszám ≥4 vagy a PainDETECT-pontszám >18, akkor igazoltnak tekintettük a PeNP fennállását. Ezután a betegek kitöltötték az EQ-5D kérdőívet és a demográfiai adatokat rögzítette a háziorvos. Eredmények – Összesen 111 PeNP-beteget azonosítottunk, akiknek 69%-a volt nő. Az átlagos életkor 62 (SD 14) év volt. Az átlagos EQ-5D-pontszám 44%-kal alacsonyabb volt a hasonló korú magyarországi átlagpopulációénál (0,42 vs. 0,75, p<0,001). A várakozásoknak megfelelően a fájdalomskálák magasabb értékei rosszabb életminőséggel jártak. A fájdalom/diszkomfort és a szorongás/lehangoltság EQ-5D életminőség-dimenziók mutatták a legnagyobb károsodást. Szoros korrelációt figyeltünk meg a PainDETECT-pontszám és az EQ-5D között. A betegek többségénél (86%) korábban nem volt ismert a PeNP diagnózisa. Következtetések – A nem diabetes PeNP jelentős negatív hatással van az életminőségre. Habár ez a betegség súlyos, krónikus állapot, a betegségteher jelentősen alulbecsült, mert a betegséget csak ritkán diagnosztizálják. ]