A fehérállományi laesiók a sclerosis multiplex (SM) meghatározó jellemzői, a szürkeállomány elváltozásai kevésbé ismertek. A megfelelő agyi képalkotó eljárásokkal végzett újabb vizsgálatokban láthatóvá tudták tenni a kérgi elváltozásokat. Emellett különféle módszerekkel felmérhető a szürkeállományi atrophia. Számos vizsgálat eredményei szerint a szürkeállomány atrophiája szorosan korrelál a klinikai rokkantsággal. Összefoglaljuk az SM-ben megfigyelhető szürkeállományi atrophiával kapcsolatos információkat és a betegségmódosító terápiák hatását az agyi atrophiára.

A sclerosis multiplex (SM) komplex genetikai betegség, melyet több gén határoz meg környezeti faktorokkal történő kölcsönhatásban. A hajlamosító variánsok átfogó feltárására csak nemrégen kerülhetett sor, amikor az új biotechnológiai és bioinformatikai fejlődés eredményeként lehetővé vált a teljes humán genom szekvenciájának meghatározása, a polimorf variánsok katalogizálása és a variánsok haplotípusokba való sorolása. Korábbi epidemiológiai, jelölt gén és kapcsoltsági tanulmányok alátámasztották az SM komplex genetikai meghatározottságát. Az új biotechnológiai és bioinformatikai eszközök kiaknázása az SM további sikeres feltárásához vezetett. Ezeket az erőfeszítéseket kiegészítette a betegség fenotípusának megbízható meghatározása, a specializált SM-központok közötti kollaborációk kialakítása a megfelelő mintaszám elérése érdekében és olyan alapkutató- klinikusok bevonása a tanulmányokba, akik képesek klinikai és alaptudományi feladatokat is ellátni. A teljes genom asszociációs tanulmányokból nyert adatok az SM megértését új szintre emelték a genetikai determinánsok átfogó azonosításával. A betegséggel asszociálódó variációk biológiai összefüggéseinek elemzéséből meggyőző bizonyítékot nyertünk az SM immuneredetét illetően. A közeljövőben valószínűleg olyan megközelítések vezethetnek az SM további megértéséhez, melyek feltárják, hogy a környezeti faktorok milyen módon állnak kölcsönhatásban a genommal és eredményeznek abnormális immunaktivációt, valamint gyulladást. Ez az áttekintés összegzi az SM genetikai tanulmányok, köztük a teljes genom asszociációs tanulmányok eredményeit, és kiemeli a genetikai/genomikai tanulmányok gyakorlati jelentőségét abban, milyen módon segíthetik ezen adatok az SM kialakulásának jobb megértését. A betegség kórfolyamatának jobb megértése a terápiás megközelítések jövőbeli fejlődésének és új megelőző stratégiák kialakításának kulcsa lehet.

Forty years ago, a two page long article (without references) was published in Brain Research by Palkovits. The article’s single figure show two coronal sections of the rat diencephalon with three tiny holes of thousand μm in diameter each; the first hole represented the removed paraventricular nucleus at the right side of the brain while the other two were of the habenular nuclei. The procedure - later named and officially known as brain micropunch method - helped to open a new chapter in neuroscience

Tanulmányunk célja az volt, hogy áttekintsük az elmúlt 15 évben megjelent, a traumatikus életesemények és a szkizofrénia tüneteinek összefüggéseit tárgyaló szakirodalmat. Először a stressz-diatézis modellt és a traumatogén idegfej - lődési modellt mutatjuk be röviden. Ezt követően a traumatikus események pszichés hatásait tárgyaljuk, illetve az egyes pszichotikus tünetek traumatikus életeseményekkel való összefüggéseit tekintjük át. Kitekintünk arra, hogyan befolyásolják a megelőző traumák a betegség lefolyását, és elemezzük a lehetséges közvetítő tényezőket. Tanulmányunk célja volt továbbá a szkizofrénia és a súlyos traumatizáció hátterében feltárható neurobiológiai és neurokognitív folyamatokat bemutató szakirodalom áttekintése is. Tárgyaljuk a prefrontális és a mediotemporalis területek érintettségét, különös tekintettel a hippocampus működésére és a kontextuális emlékezetre. Tanulmányunkat annak a kérdésnek a megfontolásával zárjuk, hogy mennyiben járulhat hozzá a traumatikus életesemények feltárása a szkizofrénia kezelésének sikerességéhez.

Célkitűzés - Az epilepsziás rohamok időnként cardialis eltérésekkel, például atrioventricularis blokkokkal, hosszú QT szindrómával stb. járnak együtt. A P-hullám diszperziója (PWD), ami a leghosszabb (Pmax) és a legrövidebb (Pmin) időtartamú P-hullám közötti különbséget jelenti, a pitvarfibrilláció előfutárának tekinthető. A P-hullám diszperzióját vizsgáltuk epilepsziás betegek esetében arra a feltételezésre alapozva, hogy pitvarfibrillációban előfordulhatnak microthromboemboliák. Módszerek - Összesen 75, kevert típusú epilepsziában szenvedő beteget és 50, életkor és nem szerint illesztett egészséges kontrollt vontunk be a vizsgálatba. Minden esetben kiszámoltuk a Pmax, Pmin és PWD értékét az EKG-ból. Eredmények - Az epilepsziás és a kontrollcsoportban hasonló volt a betegek átlagéletkora (p>0,05). Az epilepsziás betegcsoportban a Pmax 125,1±0,7 ms, a Pmin 67,3±10,3 ms, a PWD 57,6±8.3 ms, míg a kontrollcsoportban 116,8±11,0 ms, 66±5,5 ms, illetve 46,8±7,1 ms volt. A két csoport között nem állt fenn statisztikailag szignifikáns különbség (p>0,05). Következtetések - Kevert típusú epilepsziás betegek esetében nem nőtt a PWD. Ezért úgy véljük, hogy a pitvarfibrilláció miatti micro-thromboemboliák nem okoznak epilepsziás rohamokat, ha nem áll fent strukturális szívbetegség.